Title: Vasárnapi Könyv
Author: Kálmán Árkay [Editor]
Language: Hungarian
As this book started as an ASCII text book there are no pictures available.


*** Start of this LibraryBlog Digital Book "Vasárnapi Könyv" ***


Vasárnapi Könyv

Kiadja az Országos Közművelődési Tanács

1914. Első félév 10. füzet



Az ólombetük gyártása


A könyvnyomtatáshoz szükséges betüket ólomból,--ólom, antimon és
cink keverékéből--öntik. Az öntést eleintén kézi szerszámmal
végezték, de most már ezt a munkát is gépek végzik el. Amikor az
egyes, különálló ólombetü öntésének módját feltalálták,
voltaképpen ezzel egyidejüen találták fel a könyvnyomtatást is.
Mert a könyvnyomtatásnak valójában az volt az alapja, hogyan
lehetséges olyan betükből kiszedni a sajtóba kerülő szöveget,
amelyeket a nyomtatás után külön széjjelszedve, más könyvekhez is
felhasználhassanak.

Azelőtt fába vagy vékony cinklemezbe vésték a könyvek és egyéb
nyomtatványok sorait. Ezt azután máshoz, mint ugyanazon könyv
vagy nyomtatvány második vagy harmadik kinyomtatásához, nem is
használhatták. A különálló ólombetü volt tehát a megindítója a
könyvnyomtatás fejlődésének, ez tette lehetségessé már abban a
régi időben a könyvnek az elterjedését. Mivel pedig az ólombetü
nem is volt drága, a nyomtatott könyvhöz meglehetősen olcsó áron
sok ember hozzájuthatott.

A könyvnyomtatás feltalálása után vagy háromszáz esztendeig maguk
a könyvnyomtató mesterek űzték a betüöntés mesterségét is.
Legalább száz esztendeig az öntéshez való betüformákat is maguk
metszették és csak azután vált a betümetszés különálló
mesterséggé. Ezt azután olyan tanult mesterek mívelték, hogy a
betümetszést az idők folyamán igazi művészi tökéletességre
emelték. Évszázadokkal ezelőtt Magyarországon híres betüöntők és
betüvésők voltak Tótfalusi Kis Miklós és Kaproncai Nyerges Ádám.
Tótfalusi Kis Miklós Hollandiában tanulta a betümetszés és a
könyvnyomtatás mesterségét és az elsők között volt, akik az
újfajta ipart hazánkban meghonosították.

A kezdetleges kézi betüöntő szerszám alakja harapófogóhoz
hasonlított, azzal a különbséggel, hogy ahol a harapófogó éles
hegyben végződik, ott a betüöntő szerszám két négyszögletes,
lapos formában csukódott össze. Elől kis lyuk volt a szerszámon,
ahol kis kanalakkal a folyós ólmot öntötték a szerszámba és az
oldalában erősítették meg azt a kis formát, amelybe a betünek
homorú képe volt bevésve. Ezt a homorú formát betüodornak hívták,
a másik formát pedig, amelyre a betünek domború képét vésték és
amellyel a homorú formát ütötték a rézből készült odorba,
betükölyünek nevezték. A betümetszők vésték kemény vasszeg tompa
hegyére a betü domború formáját és azon készítették a betüodort
is. Az öntésnél a folyós ólom a betüodor homorú formájában
megszilárdult, az ólmon a betü formája domború alakot kapott és
miután lecsiszolták róla az öntésnél kapott ólomcsapocskákat,
készen volt az ólombetü. Ezzel az eljárással igen lassan ment a
betü öntése. Minden egyes betü kiöntése után fel kellett nyitni
az öntő-szerszámot, ki kellett belőle venni a kiöntött betüt és a
kis homorú formát, az odort is. Azután az odort újra
belehelyezni, a szerszámot újra becsukni ... így folytathatták
lassan az öntést. Ilyen lassú eljárással a legügyesebb
betüöntőmester sem önthetett egy nap alatt 1500 betünél többet, a
betüöntésnek ez a módja mégis igen sok ideig életben maradt.

[Illustration: A teljes betüöntőgép: Johnson és Atkinson
szerkezete

Ez az öntőgép önműködően, emberi beavatkozás nélkül, önti,
csiszolja, tisztítja, egyenletes magasságúra gyalulja és sorba
szedi a kész betüanyagot. Naponként húszezer, de esetleg
harminc-vagy negyvenezer betüt is lehet készíteni rajta.]

[Illustration: A betüöntögyár műhelye

A műhelyben a különféle szerkezetű öntőgépeken kívül csiszoló- és
mérőeszközök és magasságszabályozó gyaluk is vannak.]

Az idő haladásával mind több és több ember vásárolt könyveket, több
betüre volt szükségük a könyvnyomtatóknak és a kézi betüöntőszerszámmal
nem tudták elég gyorsan és megfelelő mennyiségben kielégíteni a
betüszükségletet. A szükség több embert olyan gépnek a feltalálására
buzdított, amely a kézi eljárás fölöslegessé tevésével, alaposan
meggyorsítja a betüöntést. Wing Vilmos és White Éliás angol gépészek már
az 1805. esztendőben szerkesztettek betüöntőgépet, de az első, valóban
használható betüöntő-gépet csak 1838-ban találta föl Bruce Dávid az
északamerikai Brooklynban. Ez a betüöntőgép a kéziöntéstől azzal
különbözött, hogy az öntést gyorsabbá tette, de a betü ebből sem jött ki
használható, kész állapotban. Ezeken a betükön is megmaradtak az
ólomcsapok és a csingák, nem voltak egyforma magasak, amikor a gépből
kipotyogtak és csak hosszas mérés és gyalulás után kerültek használható
állapotba.

[Illustration: A Foucher-féle öntőgép

A gép motoros hajtásra és gázfűtésre alkalmas: nagyobb betüalakok
tömeges öntésére való.]

A tökéletes betüöntőgépet, amely a betüket önmagától önti, a
csingákat letördeli, a betüket csiszolja, legyalulja és
sorrendbeszedi, 1853-ban Johnson és Atkinson nevű mérnökök
találták föl Angolországban, utóbb pedig a szerkezetén az
amerikai Hepburn javított egyetmást, amivel a gépet
egyszerűsítette. Ez a gép hamar elterjedt egész Európában. A
legutóbbi időben, még tökéletesebbé, használhatóbbá és
szerkezetét egyszerűbbé tette Foucher Parisban és Küstermann
Berlinben. Ezekkel a gépekkel naponként 30 ezer betüt is ki lehet
önteni, annál többet, mennél kisebb alakúra öntik.

Az emberi elme azonban nem nyugszik, folyton újat és jobbat akar
és ezért különféle módszerekkel egyre tökéletesítik a géppel való
öntés módját is. Az újabb gépek között említésre méltó az
úgynevezett körforgó (rotációs) betüöntőgép, amelyet Wicks nevű
angol tökéletesített és amely 60 ezer betüt is kiönt óránként. A
gép főrésze egy kerék, amelynek kerületén száz betünek a homorú
lenyomata van meg és a nyomó szivattyú folytonosan fecskendi az
ólmot a kerék homorú betüformáiba. Mikor a folyékony ólomanyag
lehül és megszilárdul, a gép önműködően löki ki a kész betüket.

A nyomdaipar az utóbbi évek során úgy fejlődött, hogy a
könyvnyomdákban a betüszedést már nem kézzel végzik, hanem
javarészt szedőgépeket használnak. A szedőgépek szerkezete első
pillantásra az írógépekhez hasonlít: a szedő a gép előtt ül és az
egyes betüknek megfelelő billentyűket leüti. A billentyűk leütése
után a szükséges betük egymás mellé állanak. Minden egyes
billentyű leütésekor más-más betüodor (vagy amint a nyomdászok
mondják: matrica) kerül elő. A matrica kis rézlapocska, amelyen a
megfelelő betü bemélyített képe látható.

A szedőgéppel külön öntőgép van kapcsolatban, amely a
betümintáknak megfelelő betüalakokat ólomanyagból kiönti. Ha
ugyanis a szedőgépen már annyi rézlapocska sorakozott egymás
mellé, amennyit egy-egy sornak megszabott szélessége megkíván,
akkor a »matricasor« az öntőszerkezet elé jut. Az öntőszerkezet a
rézlapocskák bemélyített mintáinak megfelelő betüalakokat egy
tömör darabban ólomból kiönti és egyúttal kellő magasságúra
gyalulja, lecsiszolja. Némelyik betüszedőgép olyan, hogy a
betüöntőszerkezet együtt van vele, némelyik pedig olyan, hogy
külön van a szedőgép (ez szedi ki a betümintákat) és külön az
öntőgép (ez önti ki a betüminták szerint a betüket).

[Illustration: A szedőgép

a jobboldalon látható billentyűk leütése után a kívánt szöveget
mindjárt sorokban önti ki. A billentyűk megnyomására a megfelelő
betüminta az öntőkészülék elé ugrik, a következő betüminta
melléje kerül, a másik ismét melléje és így tovább. A
betümintákra az öntőkészülék ólmot önt, mire az ólomból kialakul
a betüsor.]

Látnivaló tehát, hogy az új szerkezetű szedőgépek az egyes, kész
betüalakokat feleslegessé teszik, mert a szöveget nemcsak
kiszedik, hanem egy tömör darabban ólomból mindjárt ki is öntik.
A nyomtatás elvégzése után ezeket az ólomsorokat beolvasztják,
tisztítják és új fémmel vegyítve, megint öntésre használhatják.



A kisebb adók


A szállítási adó


A vasutakon utazó személyeknek és a szállított árúknak
Magyarország területén való szállításáért szállítási adót kell
fizetni. A szállítási adó személyek és utimálhák szállításáért a
viteldíjnak t8 százalékát, gyorsárúkért a szállítási díjnak 7
százalékát, a közönséges teherszállítmányért pedig a szállítási
díjnak 5 százalékát teszi ki.

Az adó fizetésére a törvény az utasokat és a szállítókat
kötelezi. A szállítási adót az utasoktól a szállítási díjjal
együtt a vasút szedi be és adja be az állami pénztárba. A legtöbb
ember nem is tudja, hogy mikor a vasuti jegyét megváltotta,
mindjárt szállítási adót is fizetett, mely benne foglaltatik a
vasuti jegy árában.

A helyiérdekű vasutak az engedélyezésüktől számított tíz évig, a
közuti vasutak pedig (Budapesten a villamos vasutak) föltétlenül
mentesek a szállítási adótól. Adómentességben részesülnek még
Budapesten a személyszállító dunai csavargőzösök is. A törvény
értelmében csak a vasuti szállítás esik adó alá, a hajószállítás
használata adómentes.


A bányaadó


A tényleg művelt bányák, kőszénbányák, aranymosó üzemek bányaadót
fizetnek az után a jövedelem után, mely a bányák műveléséből
ered. A bányaadó alól nincsen mentesség és így művelés alatt álló
bányái után még az állam is adót tartozik fizetni. A
kőszénbányáknál a tiszta jövedelem hét százalékát, más
bányaműveknél a jövedelem öt százalékát kell bányaadó fejében
fizetni. A bányák a bányakapitányságok felügyelete alatt állanak.
Mielőtt tehát a bányákra a bányaadót kivetik, előbb kikérik a
bányakapitányság véleményét is arról, hogy valamely bányának
mekkora az évi termelése és mekkora a jövedelmezősége.


A nyereményadó


Nyereményadót kell fizetni a jótékony célra rendezett állami
sorsjáték nyereményei után. Úgyszintén nyereményadót kell fizetni
azokért az engedélyekért, melyeket a pénzügyi hatóság ingóságok
kisorsolására ad. A jótékony célú sorsjátéknál a
nyereményösszegnek, kisorsolási engedélyeknél pedig a
játéktervben foglalt összegnek tíz százalékát kell nyereményadó
fejében fizetni.

A nyereményadót fizetni köteles: a nyeremény után a kifizetés
alkalmával az, aki nyert; a kisorsolási engedély után pedig, aki
engedélyt nyert. A nyerőtől a 10 százalékos nyereményadón fölül
még 10 százalékot vonnak le a nyereményből játékdíj fejében. A
pénzügyminiszternek joga van arra, hogy kivételes esetekben a
jótékonycélú kisorsolások után járó nyereményadót elengedje.

Aki külföldi sorsjegyeket árul, vagy aki sorsolási engedély
nélkül ingóságokat kisorsol, kihágást követ el. A büntetés 1000
koronáig terjedhető pénzbüntetés, melyet behajthatlanság esetén
elzárási büntetésre változtatnak át.


Az útadó


Az állami, törvényhatósági és községi utak fentartási
költségeinek fedezésére a törvényhatóságok útadót vetnek ki.
Mentesek az útadó alól az állami tisztviselők, csendőrök,
katonák, pénzügyőrök, vasuti pályaőrök, börtönőrök, mezőrendőrök,
erdőkerülők. Az útadót az állami egyenes adók után meghatározott
százalékban szabják ki. Az útadó azonban az egyenes adók
tizedrészénél nagyobb nem lehet. Az útadót két évre előre
állapítják meg.

Vármegyékben a közgyűlés elhatározhatja, hogy az útadó egy részét
kézi erővel, napszámmal vagy igavonó állati erővel rójják le. Ha
az útadót természetben kell leróni, akkor a legkevesebb
teljesítés: három kézinapszám, vagy egy kétfogatú napszám. Ez a
kötelezettség kiterjed a napszámosokra is, akik különben
adómentesek. Mentesek azonban ettől a községi közmunkától a
tanítók, katonák, csendőrök, pénzügyőrök, nyomorékok, továbbá a
cselédek, akik szolgálatukat másnak rendelkezésére adták.

Az útadó ellen a közhírré tételtől számított 15 nap alatt lehet
felebbezni a törvényhatóság első tisztviselőjéhez (megyében az
alispánhoz, városban a polgármesterhez), kinek határozatát 15 nap
alatt ismét meg lehet felebbezni a közigazgatási bizottsághoz.


Az országos betegápolási pótadó


Ez az adó tulajdonképpen csak adópótlék, melyet a földadó, a
házadó, a kereseti adók, valamint a tőkekamatadó után vetnek ki.

Az országos betegápolási pótadó mértékét évről-évre a
költségvetési törvény határozza meg. Ez a pótadómérték
ezidőszerint az állami adó 5 százaléka. (Például 40 korona állami
adó után 2 korona.)

Mivel ez az adó tulajdonképpen csak adópótlék, azért amilyen
mértékben az állami adót törlik vagy mérséklik, olyan mértékben
kell a betegápolási pótadót is törölni vagy mérsékelni.



A platina


A platina manap a legértékesebb fémek közül való: a tudományos
kutatók, a vegyészeti gyárak, a fogorvosok és az ékszerészek
egyaránt nagy hasznát veszik. A platina a legsúlyosabb fém, csak
az ozmium és irídium nevű fémeknek nagyobb a fajsúlya. A
termésplatina színe sötétebb vagy világosabb szürke aszerint,
amint vasat is tartalmaz vagy sem. A színplatina szürkésfehér,
ezüstös színű. Igen nehezen, 1750 fok körül olvad; kitünően
nyújtható és üvegbe forrasztható, ami a villamos izzólámpa vékony
áramvezető drótszálának készítésére tette alkalmassá. Savak,
lúgok nem támadják meg, azért használják vegyiszerek keverésére
való edények, finom tudományos műszerek, orvosi eszközök
készítésére is. Termés-állapotban főleg arannyal, ezüsttel és az
úgynevezett platin-fémekkel (ozmium, irídium) ötvöződve,
gömbölyű, néha szögletes szemecskékben, apró rögökben a folyók
iszapjában, vagy elhagyott folyammedrekben találják.

A platinát javarészt iszapolással választják ki azokból a
földrétegekből, amelyek platinát tartalmaznak. Iszapolás közben
az idegen anyagokat folyóvízzel kimossák, a nehéz platina pedig a
mosószerkezet fenekén ülepedik le. A platinatartalmú anyagot
addig mossák, míg a tiszta platina magában marad. Az utóbbi
években úszó kotrógépekkel aknázzák ki a folyók medréből a
platinát. A kiemelt földanyagot a kotrógép szerkezete maga
osztályozza: a platinás anyag dobban gyűlik össze, a
hasznavehetetlen részt pedig a partra dobják. A gőzzel hajtott
kotrógép 30 embert foglalkoztat, de 600 embernek a munkáját végzi
el.

A platina értéke az elmult húsz évben egyre emelkedett: 1892-ben
1250 korona, 1895-ben 1750, 1900-ban 2800, 1905-ben 3400,
1910-ben 5300, 1913-ban 5900 korona volt egy kilogram platina
ára. De nem is csoda, hogy az ára ennyire emelkedik, hiszen a
fogyasztása is egyre nő, egyre nagyobb tért hódít, míg a
termelése jóformán csak egy helyre, Oroszországra szorítkozik.
Szinte "orosz fémnek" is lehetne nevezni, mert a világ
platinatermelésének mintegy 95 százalékát ez az ország
szolgáltatja. Pedig nem is Oroszországban fedezték fel, hanem
Dél-Amerikában, a Pintó-folyóban lelték először az aranymosó
spanyolok. A súlyos, ezüsthöz hasonló fémet kezdetben pintói
ezüst, majd spanyolul platinja (ezüstöcske) néven emlegették. A
platinja szóból lett a mai platina név. Később megtalálták a
platina nyomait Amerika többi aranymosó-helyein, sőt
Ausztráliában is. Európába 1735 körül hozta Don Antonio Ulloa
nevű spanyol ember. Értékét ez időben nem ismerték, úgy hogy az
aranymosók az iszappal együtt kiöntötték.

Oroszországban 1822-ben, az Ural-hegységben fedezték fel első
nyomát, majd 1829-ben Humboldt Sándor, a kiváló német
természettudós bejárta az Ural-hegységet és több helyen talált
dús platina-telepeket. Kezdetben itt sem tudtak vele mit
csinálni, nem ismerték tulajdonságait, használhatóságát. Matthey
nevű angol vállalkozó ismerte fel először a platina számos
jótulajdonságát és kezdett érdeklődni az orosz bányák iránt. Az
orosz kormány egy ideig maga vásárolta össze az egész termelést
és pénzt veretett belőle, de 1845-ben megszüntette a
platina-pénzverést. Ettől fogva az orosz platina-bányászat is
hanyatlásnak indult, annyira, hogy például 1854-ben az egész évi
termelés orosz mérték szerint egy pud (körülbelül 16 kilogram)
volt. Az angolok 1857-ben megszerezték a bányák egyrészének
bérletét és olyan erővel fogtak kiaknázásukhoz, hogy három év
multán már 1088 kilogram volt az évi termelés.

[Illustration: Platina-mosás az oroszországi Tura-folyó mentén

Az úszó kotrógépek a folyóból kiemelt anyagot a gép közepén levő
dobban osztályozzák, a hasznavehetetlen részt pedig a partra
dobják. A képünkön fönt jobbról a kisebb platinamosó szerkezetet,
lent pedig a bal sarokban a platina-ércet tartalmazó anyag
kiásását látjuk.]

A mai orosz platinabányászat négy nagy társaság kezében van,
melyek évente átlag 5400 kilogram platinát termeltek az utóbbi
évek alatt. Az ezeken kívül működő számtalan kisebb-nagyobb
bánya, valamint a szabad bányaterületek évi termése 2600
kilogram, a mi összesen 8000 kilogramot tesz ki, úgy hogy az
átlagos platina-termés ma a világ egyéb részeiben termelt 400
kilogrammal együtt 8400 kilogramra rúg. Amikor az oroszországi
platinabányászat megkezdődött, tíz métermázsa földtömegből 150
gram (15 deka) platinát nyertek, de manap akkora földtömegből már
csak 1 gramot tudnak kimosni.

Oroszország a termelt nyers platinából, platinaércből alig 400
kilogramot tart meg, míg az Amerikai Egyesült-Államok 3200,
Anglia 2000, Franciaország 1600, Németország 1200 kilogramot vesz
át. A finomítás költsége nem igen nagy,--körülbelül 90 korona
kilogramonként--aminek jórésze, gyakran az egész is megtérül a
finomítás melléktermékeiből: az ozmium, irídium és palládium nevű
fémekből, mert ezeknek értéke még a platináénál is nagyobb.

A megtisztított platinának további feldolgozása nem nehéz, mert
jól olvasztható, kovácsolható, hengerelhető és könnyen lehet
ötvözni is. A villamos vezetékekre és csengőkre alkalmasabb, mint
például a réz, amely a levegőn megváltozik (okszidálódik) és
ilyenkor a villamosságot rosszul vezeti. A platinát üvegbe
forraszthatjuk anélkül, hogy az üveg a lehűlés vagy a hevítés
közben megrepedne. A villamos izzólámpákba is két, nagyon rövid
platinadróttal vezetik be az áramot. Ennek a kis drótocskának a
súlya a gramnak alig néhány ezredrésze, mégis az izzólámpagyárak
fogyasztják a legtöbb platinát. A műfogak készítése is igen sok
platinát fogyaszt: évenként körülbelül kétezer kilogramot.
Ujabban szívesen használják a platinát ékszerek (gyűrűk, láncok)
készítésére, brilliánsok és más drágakövek befoglalására.

A platina nagyobb tömbökben igen ritkán található. 1843-ban
találtak egy kilenc és fél kilogramos és később egy 45 kilogramos
darabot Oroszországban, mindkettőt a pétervári múzeumban őrzik.



Hogyan terjednek a betegségek?


Tudja mindenki, hogy némelyik betegség veleszületik már az
emberrel, más betegségeket pedig úgy kap az életben. Azt is
tudjuk, hogy némelyik betegség ragadós, azt tehát mástól kapja az
ember. Vannak olyan betegségek, amik nem születnek az emberrel,
de már egész kicsi gyerekkorában elkezdődnek, mert a gyermek
világrahozott gyöngeséggel született,--ilyen például az angolkór.
Van néhány olyan betegség is, aminek az igazi természetét még az
orvosok se tudják és nem tudják azt se, mitől kapja az
ember,--ilyen például a rákbetegség. A legtöbb betegségről,
kiváltképpen pedig a legtöbb gyermekbetegségről azonban mégis
tudjuk, hogy mitől támad, például a ragadós betegségekről, amik a
legtöbb gyermeket pusztítják el. De nem elég csak azt tudnunk,
hogy mi okozza a betegséget, hanem hogyha óvakodni akarunk tőle,
akkor azt is meg kell tudnunk, hogy hogyan és hol éri a
gyermekeket a fertőzés vagy egyéb baj, amitől beteg lesz. Tudjuk
például, hogy kanyarós gyermekhez nem szabad közel ereszteni az
egészséges gyermeket, mert megkaphatja a betegséget. De sokszor
látni, hogy megkapta a kanyarót olyan gyermek is, aki sohase járt
közel kanyarós beteghez. Azt is tudjuk, hogy sokszor
tüdőbetegséget kap az olyan gyermek, aki körül az egész házban
egy tüdőbeteg sincsen. Olyanról is hallott már mindenki, hogy
egészséges családban beteges gyermekek vannak és az emberek nem
igen tudják, mitől olyan véznák, betegesek azok a gyermekek. Azt
kell tehát tudni, hogy hogyan jutnak a betegségek a gyermek
közelébe és hogy mitől kell óvni a gyermeket, ha azt akarjuk,
hogy egészséges maradjon.

Azt, hogy ragadós beteghez a gyermeket nem szabad közel
ereszteni, de ha csak lehet, még egy lakásban se hagyni--mindenki
tudja. De kevesen tudják, hogy nemcsak a betegtől magától lehet a
betegséget elkapni, hanem mindenkitől, aki a betegnél járt és még
mindenféle tárgyaktól is, amelyek a beteg közelében voltak. A
ragadós beteg csirája benne szokott lenni a beteg legtöbb
váladékában, a nyálában is, kivált pedig a kiütéses
gyermekbetegségek csirája terjed el könnyen, mert a kiütéses bőr
későbben hámlik és a lehámlott bőrdarabkák televannak a
fertőzettel. Ebből mindenki megítélheti, hogy hova mindenhova
eljuthat a ragadós betegség csirája. Ha a beteg egyet köhint, már
szerteköpköd igen sok apró nyálcsöppöt. Ezek a nyálcsöppök olyan
aprók, hogy alig látni őket, de a betegség csirái is olyan
kicsinyek, hogy még a láthatatlan kis csöppöcskékben is ezrével
lehetnek. A beteg zsebkendőjére, vánkosára, ingére, takarójára
biztosan igen sok ilyen apró nyálcsöpp kerül, de jut belőle az
ágy fájára, a beteg evőeszközére, tányérjára, poharára, még a
padlóra is. Ha a beteg bőre hámlik, akkor a lehámló picike
bőrdarabkák szerteszét hurcolódnak a szobában, lerakódnak és
fölkeverednek a porral és el is lehet őket vinni mindennel, amire
egy kis por ráfér,--vagyis jóformán mindennel, ami csak megfordul
a szobában.

Aki bent volt a ragadós betegnek a szobájában, annak már a
kezére, ruhájára, hajára juthat a beteg nyálából vagy lehámlott
bőréből. Ha letette valahová a kalapját, azon is elvihet a
fertőzött porból, de legkivált a cipője talpán biztosan visz
belőle. A fertőzésnek pedig az a természete, hogy végtelenül
kevés kell csak belőle, máris megbetegedhetik tőle az ember.
Abban az alig-alig látszó csöppöcske nyálban, vagy az
észrevehetetlenül apró bőrdarabkákban a betegséget okozó bacillus
eljut az egészséges emberek közé, ha valamelyiknek a vérébe
belekerül, akkor ott elszaporodhatik, eláraszthatja annak az
egész testét és beteggé teheti azt is. Egyáltalában meg kell
jegyezni, hogy a bacillusok éppen úgy mérgezik meg az ember
testét, mint a veszedelmes mérgek. De azzal veszedelmesebbek,
mint a mérgek, hogy élnek, tehát szaporodni tudnak. A veszedelmes
mérgekből is érheti az ember testét olyan kevés, amennyi még nem
árt és ha csak ennyi éri, akkor az embernek semmi baja se lesz
tőlük. De ha a bacillusokból jut az emberbe egy kevés, akkor azok
a testünkben szaporodni kezdenek és olyan szaporák, hogy néhány
óra alatt már milliószámra szaporodhatnak és beteggé teszik az
embert.

Ha most már ebből tudjuk, hogyan kerül az egészséges ember házába
a fertőzés, akkor azt is tudni kell, hogy hogyan jut bele a
gyermek (vagy az ember) testébe. A legkönnyebben úgy, hogy a
gyermek a fertőzött kézzel mosdatlanul eszik, vagy a szülő a
gyermeket fertőzött kézzel eteti, vagy csak megfogja a gyermek
ételét: ezen a módon már az ételre, az étellel pedig a gyomorba
jut a fertőzés, a bacillus. Bejuthat a fertőzés a szoba porával
is, mert olyan apró, hogy a legfinomabb, legapróbb szemű porban
is elkeveredik és a porral együtt száll a levegőben, rakodik le
mindenfélére, az asztalra is, a tányérra is, az ételre is és ezen
a módon belekerülhet az emberbe. A port be is lélekzi az ember,
ezzel pedig a tüdejébe juthat a bacillus.

A gyermek, kivált az apróbb, még olyan módon is szerez ragadós
betegséget, ahogyan a felnőtt ember, de már a nagyobbacska
gyermek se szokott. A gyermek ugyanis sokat játszik a földön, a
padlón, mászkál, guggol, ül és a szoba porában, piszkában a
játékát is, a kezét is jól megforgatja. Ezzel aztán a kezére
ragadhat a fertőzés is, amikor pedig a kezét vagy a játékát a
szájába veszi, akkor azzal a fertőzés is a szájába jut és a
gyerek megkaphatja a betegséget. Ezért jó mentül tisztábban
tartani a gyermek kezét, kivált a körme alját, mert ott bújik el
legjobban minden piszok. A körmöt mindig egészen rövidre kell
vágni, hogy ne férjen alája piszok és ha rövid, ha hosszú, mindig
ki kell mosni, ki is piszkálni. A tüdővészt majdnem mindig ezen a
módon szerzi a gyermek, mert a tüdővészes betegnek a kiköpésében
is benne van a fertőzés, a kiköpést pedig mindenhonnan, az
utcáról is hazaviszik az emberek a cipőjük talpán és otthon
megfertőzik vele a padlót. A gyermek aztán felszedi a padlóról és
a maszatos kezével beleviszi a szájába.

Sokan azt vetik ez ellen, hogy ők is, a testvéreik, gyermekeik is
jártak ilyen betegeknél: mégsem kapták meg a ragadósnak mondott
betegséget. Csakhogy tudni kell azt is, hogy nem minden
fertőzésből lesz betegség. Sok ember ugyanis ellene tud állni a
bacillusok mérgének, az ember egészséges vére sokszor le tudja
győzni a fertőzést és ilyenkor az ember nem lesz beteg, ha bele
is kerül a testébe a bacillus. Megesik az is, hogy valaki
állandóan, folyvást hordja magával a fertőzést, sokan meg is
kapják tőle a betegséget, ő maga azonban egészséges marad. Ezt
azonban senki sem tudhatja magáról előre. Ezért jó, ha mindenki a
legnagyobb óvatossággal és vigyázattal viselkedik. Ahol valakinek
ragadós betegsége volt, ottan mindenféle dolgokon--ágyon,
ruhafélén, meg amit a beteg csak használt--rajta maradhat jó
sokáig a fertőzés és amikor például a kiütéses, kanyarós gyermek
már régen meggyógyult, még mindig megkaphatja a betegséget
ezektől a tárgyaktól egy másik gyermek. Ha tehát valahol ragadós
beteg volt és az meggyógyult, akkor mindent, amit csak lehet,
lúggal le kell sikálni, vagy lúgban kimosni, amit pedig így se
lehet, azt legalább jól ki kell szellőztetni, kitenni a levegőre,
a tiszta napvilágra. A nem ragadós betegségekről nem mindig lehet
megmondani, hogy hogyan kapja a gyermek, de annyit ezekről is
kell tudni, hogy minden betegséget az kap könnyebben, aki
gyöngébb és aki egészségtelenebb módon él. A meghűlésre rá szokás
fogni mindenféle betegséget és sokan ezért úgy vigyáznak a
gyermekre (meg magukra is), hogy a széltől is óvják, mindig
benntartják a szobában, mindenféle ruhákba, kendőkbe bugyolálják,
ha már egyszer ki muszáj engedni, a szobába pedig sohase engedik
be a friss levegőt. Ezen a módon pedig nem óvakodni lehet a
meghűléstől, hanem inkább biztos betegséget lehet szerezni. Mert
akit ezen a módon elkényeztetnek, az aztán egyetlenegy friss
szellőtől vagy az úgynevezett légvonattól (cúgtól, amint mondani
szokás) beteg is lesz tüstént. A meghűlés ellen nincs más
védelem, mint az edzés, vagyis az, hogy a testünket
hozzászoktatjuk a hideghez és a friss levegőhöz. Sokat kell
szellőztetni, mindennap friss levegőre kell vinni vagy ereszteni
a gyermeket. Meg is kell mosdatni mindennap hideg vizzel, még
pedig nemcsak az arcát, hanem az egész testét tetőtől talpig.

A haját is tisztán kell tartani a gyermeknek. A fiúk haja rövid
legyen és a gyermek mossa meg mindennap éppen úgy, mint az arcát
és a kezét. A lányok haját is legjobb mentül többször megmosni,
kivált betegség után, mert a haj között sokáig megmaradhat valami
fertőző piszok. Természetes, hogy a beteg ember csókjától is
betegséget lehet kapni. Aki tehát beteg, az sohase csókolja meg a
gyermeket, a más gyermekét pedig ne csókolja meg az ember sohase
és tanítsa meg a maga gyermekét is, hogy ne engedje magát idegen
emberektől megcsókolni.

Az is nyilvánvaló, hogy aki sört, bort vagy akármilyen
pálinkafélét ad a gyermeknek, az mérget, betegséget ad neki. A
gyermeknek csak vizet vagy tejet szabad inni adni.



Széchenyi István

(4) Az ország újjászervezése. Széchenyi alkotásai


Amikor Dessewffy József a maradiak nevében harcra kelt az újítók
ellen, Széchenyi fölvette az odadobott keztyűt és megvívta a
harcot. A régi rendhez ragaszkodó uraknak vitairattal felelt
1831-ben. Ennek a könyvének a címe: Világ. Fegyverül választotta,
amit így a címlapra írt: a világosságot. Amiket a Hitel lapjain
az ország társadalmi képéről megrajzolt, azokat átfesti a
Világban állami közéletünkre.

Bírálatot mondott ősi közigazgatási berendezkedésünkről:
államéletünket ez »rútul eldarabolja« öt párt, hat vallás, tíz
nemzetiség és 52 vármegye közt, nem számítva a külön területeket
és a szabad városokat. De ellentétek által idegeníti el egymástól
az ősi nemességet is. A jövendő birtokosok--úgymond--járatlanok a
hazai dolgokban és nem tudják megszolgálni a hazától kapott
javakat. Lelkileg tova is szakadoznak a magyarságtól és odakünn
költik a pénzt, mert itthon nincs mód, amivel az állandó
tartózkodást maguknak kellemessé tehetnék. Ellentétük a
köznemesség, mely a külföldet nem ismeri, a hazai állapotokat
túlbecsüli, idegen találmányokról fogalma sincs és az ujítások
ellen elvakultan küzd. A polgárelem nagyobbrészt nem magyar és a
kiváltságos rendek nem édesgetik magukhoz. A parasztság sok
nemzetbelire van tagolva és ebben a magyar, legszebb fajta bár,
gyengén szaporodik, míg a többi fajta szapora, »mint gomba az
erdőm«. Hitéletünkben úgy áll szemközt a protestáns a
katolikussal, mint az »angol és gallus« egymással és alig van
társaskör vagy intézet, »vallási irígykedés ördögétől ment«. Ily
viszonyok közt vajmi nehéz a nemzet nagyságát kifejleszteni. Mert
kisebbszerű ideiglenes javítások mitsem érnek: a beadott szer
elgőzölögvén, a test még bágyadtabb és a fájdalom égetőbb lesz.
Gyökeres javításról pedig az a köztudat, hogy azzal sarkalatos
törvényeink ellenkeznek.

Politikai reformok dolgában sürgősnek tartja a közteherviselést,
hogy a nemesség is adózzék, pénzzel váltva meg a véradót: a
katonáskodást. Javallja továbbá Széchenyi a jobbágyok
fölszabadítását a robot és dézsma alól, a földesurak
kártalanításával. Nagy súlyt helyez az értelmiség elterjedésére,
mert a műveltség súlya leginkább fékezheti a kényuralmat és
megszerezheti a nemzeti függetlenség másik biztosítékát: a
vagyont és vele a jólétet.

[Illustration: József nádor

Széchenyit a »Világ« című könyvének megjelenése után kinevezte
Pestmegye táblabírájának. Ezt a példát a többi megyék is
követték.]

Szerencsére--írja--a magyar nem egy kiélt, megvénült nemzet,
melynek csak multja becses, inkább Európa legifjabb nemzete, mely
történelmében kisdedkorát élte és nagy hivatása ezután
következik. Nyolcszáz évig--úgymond--ez ország közélete »kis urak
és szegény királyok története volt«, nem pedig a nemzeté. Még
Nagy Lajos és Mátyás korát sem tartja megbámulni valónak. Fényes
és dicső kort ő a jövőtől vár és erre óhajtaná a magyart
előkészíteni, fölnevelni. »A magyar egy gyermeknép; most semmi,
de minden lehet, mert lelki és testi erő rejtekezik fiatal
keblében«.

Számot vet a kormányhatalommal és föltételezi róla, hogy a
nemzeti felújulásnak gátat vetni nem áll érdekében. Valaha más
volt e hatalom politikája: hogy egyszerűsítse a birodalmi
kormányzatot, egy nagy egészbe próbálta egyesítni a magyarságot a
többi részekkel. De a cél: az összeolvasztás mindig sikertelen
maradt és már fel is hagyott vele.

Széchenyi a maga eszméit ez alapon most kiszélesíti. A nemzeti
kaszinó mintájára szervezni kívánja a társaséletet vidéki
városainkban is. Egyesületekbe készül tömörítni a mezőgazdasági
erőket: lerakja a pesti Köztelek alapját, körülötte a gazdakörök
országos hálózatával. Felveti a részvénytársulati üzlet kérdését,
mellyel nagy vállalkozások egész sora volna indítható.
Részvénytőkével szándékozik Pestnek állandó hidat és állandó
színházat adni. Tervezi azt is, hogy nagy vizeink szabályozására
társaságok alakuljanak, a Dunára gőzhajózást vezessenek és a
fiumei tengeröbölig kőútat akar vágatni a Karszt kőhegyein át.

Avatott bírálók most azt kívánták tőle, adja elő pontról-pontra
való sorrendben, amit az országgyűlésen legott tárgyalni lehet,
mert már megértek a rögtöni megoldásra. Eleget tett ennek a
kérésnek is és 1833-ban kiadta harmadik nagy művét: a
Stádiumot-ot.

Ez törvényhozási feladatokról szól, amiket tizenkét pontba
foglal:

1. Rendezni kell a hitelképesség és a hitelforrások kérdéseit.

2. Meg kell szüntetni az elavult ősiségét, mely miatt a
földbirtok nem lehet jelzáloggá és a nemes családok nem jutnak
hitelhez.

3. A jobbágynéppel meg kell váltatni a terheit, hogy
megszabaduljon tőlük és a nemesség kárpótlást kapjon értük.

4. A birtokképességet mindenkire ki kell terjeszteni.

5. Törvény előtt legyen mindenki egyenlő: mágnás a nemessel és a
kettő a nemtelennel (így nevezték akkoriban azokat, akik nem
tartoztak a nemességhez).

[Illustration: A cenki Széchenyi-kastély

Széchenyi István gróf a sopronmegyei cenki kastélyban töltötte a
pihenőnapjainak nagy részét. Cenk környékén ö honosította meg a
selyemhernyó-tenyésztést, amely akkoriban még újság volt
Magyarországon.]

6. Jobbágyi perekben a parasztok választhassanak tiszti ügyészt,
érdekeiknek közköltségen való képviselésére.

7. A nemesség vegyen aránylagos részt a házi pénztár és az
országgyűlés költségeinek viseléséből.

8. A forgalmi ügyek tartozzanak ezentúl országgyűlés elé.

9. Szünjön meg minden egyedárúság, céh-és értékszabály.

10. A törvény és az országgyűlés nyelve ezentúl csakis magyar
lehessen.

11. Magyarországon ne kormányozzon más, mint a magyar
helytartótanács; az udvari kancelláriákat szorítsák a közös ügy
intézésére.

12. Legyen eltiltva minden titkosság a bírói tárgyalásoknál és az
ítéletek kihirdetésénél.

Széchenyi ezzel a művével az úgynevezett haladópárt élére állt és
pontozataiban három országgyűlésnek szabott teendőt.

És amit megkezdett tollal, hamar beváltotta tettekkel. Eddigi
alkotásai: a lóverseny, akadémia és nemzeti kaszinó után
belefogott legnagyobb vállalataiba: a Vaskapu-szabályozásba, a
dunai gőzhajózásba és a pesti Lánchíd megépítésébe. Fáradhatatlan
erélyével, sokoldalúságával és önfeláldozó munkásságával nemcsak
a közönség előtt, hanem a meglepett hatalom előtt is Széchenyi
volt ekkoriban a magyar nemzet vezére.

[Illustration: Vásárhelyi Pál kiváló tudású mérnök készítette
Széchenyi felszólítására az aldunai Vaskapu-szabályozás terveit.
Az aldunai hajózó-útnak, amelyet 1835-ben nyitottak meg, mai
napig is Széchenyi-út a neve.]

A Dunát ötször járta be mérnökeivel. Adatokat gyűjtött,
felvételeket végzett a folyam mocsárterületeiről, a kazáni szoros
és a három aldunai zuhatag viszonyairól. Tanulmányozta a
forgalom, árúk és vámok ügyét a magyar és a török partokon. A
szabályozó munka pénzügyi nehézségek miatt sokáig fennakadt, mert
a kormány cserben hagyta. De Széchenyi csüggedetlenül folytatta
tanulmányait a Dunán és mellékfolyóin a gőzhajóval járhatóság
szempontjából és a Száva, meg a Kulpa szabályozását is belevonta
terveibe, hogy az Alföldről a tengerig összeköttetést létesítsen.

A gőzhajózást osztrák tőkével teremtette meg és ha magyar
szakerők hiányában magyar-lábra nem is állíthatta azt,
gondoskodott, hogy a partjaink mentén járó hajók magyar nevet
kapjanak, az igazgatóság főintézete Pesten települjön meg és
Óbudán elsőrendű hajógyárral téli kikötőt építsenek. De figyelme
kiterjedt a balatoni gőzhajózásra is: megépíttette az első tavi
naszádot, a Himfy-t és később ennek társát, a félszázadon át
üzemben maradt Kisfaludy nevű hajót.

[Illustration: Széchenyi István gróf 1835-ben]

A pesti álló híd ügye rajongó lelkesedéssel töltötte el. Attól
várta Buda és Pest majdani egyesítését. Próféta szeme a jövőbe
látott és oly művet akart arra hagyni, mely a leendő
világvárosnak száz év mulva is dísze és büszkesége legyen.
Nyolcszor utazott Angliába, megállapodni a nagytudású Clark Ádám
mérnökkel, a merész szerkezetű függőhíd tervében, mely akkor
világcsodának vált be. És hogy a lánchíd forgalmát a budai parton
lebonyolíthassa, átfuratta a várhegyet az alagúttal.

Óriási elfoglaltsága mellett kiterjesztette száz más feladatra is
a figyelmét. A vidéki kaszinók megalakításával szervezetet adott
a vidék társadalmának. Megalakította az állattenyésztő
társulatot, melyből később az Országos Gazdasági Egyesület nőtte
ki magát.

Alapítója lett a Földhitelintézetnek, részt vett az első magyar
biztosító társaság, a pesti hazai első takarékpénztár és az első
gőzmalom megalkotásában. Indító lépéseket tett, hogy létrejöjjön
nádori védnökség alatt a József-műegyetem. Nagy tervei voltak a
nemzeti színjáték ügyében és díszes épületet szánt neki a
Dunaparton. Foglalkozott Buda és Pest jövendőjével: sürgette a
városrendezést, a külterület befásítását, a Duna két partján
körülfolyó kereskedelmi csatornák, nagy árúkikötő építését.

Ennyi gond és munka mellett ráért megírni buzdító cikkeit az
ujságokban, jelentését a Dunáról, a Lánchídról, értekezéseit az
olcsó házakról, lakásberendezésekről stb. Számítsuk ehhez roppant
elfoglaltságát az 1830--1840-iki országgyűléseken, hol a
gazdasági és hiteltörvények az ő javaslata szerint készültek el:
így kapunk némi fogalmat arról az óriási szellemi munkáról, amit
ez évek alatt Széchenyi pihenés nélkül elvégzett.

(Folytatjuk)

Szerkeszti: ÁRKAY KALMAN, az Országos Közművelődési Tanács
alelnöke Kiadóhivatal: BUDAPEST, IV., FERENCIEK-TERE 3.:: Telefon
108--84 Budapest, az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai
részvénytársulat nyomása





*** End of this LibraryBlog Digital Book "Vasárnapi Könyv" ***

Copyright 2023 LibraryBlog. All rights reserved.