Title: Vasárnapi Könyv - 1914. Első félév 15. füzet
Author: Various
Language: Hungarian
As this book started as an ASCII text book there are no pictures available.


*** Start of this LibraryBlog Digital Book "Vasárnapi Könyv - 1914. Első félév 15. füzet" ***


Vasárnapi Könyv


Kiadja az Országos Közművelődési Tanács

1914. Első félév 15. füzet



Az acetilén


A legtöbb nagy felfedezést, mely az emberek boldogulását
előresegítette, a véletlennek köszönhetjük. Egyes tudósok, akik
azon fáradnak, hogy a tudomány ismeretlen kérdéseit megfejtsék,
munkaközben gyakran egészen véletlenül sokkal értékesebb
felfedezést tesznek, mint amire törekedtek.

Ez történt Dévi angol tudóssal (nevét angolosan így írják: Davy),
mikor 1806-ban borkőből és szénből erős felmelegítéssel a »kálium«
nevű, igen könnyű és puha fémet akarta nyerni. Ehelyett ugyanis
barnásszürke ismeretlen tömeget kapott, melyből, ha víz jutott
hozzá, fokhagyma-szagú gáz áradt ki. Ezt a gázt meg is lehetett
gyujtani és akkor erősen kormozó, világító lánggal égett,
felfedezője azonban még csak nem is sejtette, hogy valamikor
világításra fogják felhasználni. Az a barna tömeg, melyből a víz a
könnyen meggyulladó gázt kiválasztotta, szén és kálium vegyüléke
volt és a tudományban kálium-karbid-nak nevezték el. A belőle
kiáradó gáznak acetilén a neve és nem más, mint szén és
hidrogén-gáz vegyüléke. Később másoknak is sikerült acetilént
készíteni, még pedig nemcsak a kálium-karbidból, hanem más
anyagokból is. Most leginkább a kalcium-fémnek és szénnek a
vegyülékéből: a kalcium-karbidból (mész-karbidnak is mondják)
gyártják és világítanak vele.

A mész-karbidot 1862 óta ismerjük, de akkor még igen nehezen és
csak nagy költséggel tudták elkészíteni. Éppen azért az acetilént
akkor világításra nem lehetett használni. Mint minden anyagnak, a
mész-karbidnak is csak akkor lehetett az iparban hasznát venni,
mikor kitalálták, hogyan lehet könnyen és olcsón nagy tömegben
gyártani. Ez egy hírneves francia vegyésznek, Moaszannak (franciául
így írják: Moissan) érdeme, aki Párisban olyan tűzálló kemencét
épített, melyben igen erős villamosárammal tudta a meszet a szénnel
összeolvasztani. A kemencében a villamosáram 3--4 ezer fokos óriási
hőséget fejlesztett és ebben olyan anyagokat is össze lehetett
olvasztani, amilyeneket azelőtt semmiféleképen sem sikerült
egyesíteni. Igy a tiszta szénből és mészből ezután már könnyű volt
akármilyen nagy mennyiségben mész-karbidot gyártani. De eleinte még
így is drága volt az acetilén, mert Moaszan a mész-karbid
készítésére cukorból égetett szenet és márványt használt, ami
mindkettő drága portéka. Ő maga nem gondolt arra, hogy az acetilént
az iparban értékesítse, azért nem igyekezett olcsóbbá tenni. Nem
sok idő telt el Moaszannak a villamoskemencében végzett kísérletei,
próbálgatásai után, mikor egy amerikai aluminium-gyáros (Wilson)
kezdte meg a mész-karbid gyártását.

[Illustration: Moissan francia vegyész találta fel, hogyan lehet a
mész-karbidot olcsón és nagy tömegben gyártani.]

Wilson egészen véletlenül ismerte meg ezt a hasznos anyagot.
Egyszer ugyanis aluminium-gyártás közben véletlenül egy nagy
karbidtuskót kapott, melyet nem ismert és mint értéktelen tömeget
félrelökött. De valahogyan víz jutott hozzá és akkor megcsapta
orrát a kiáradó gáz kellemetlen fokhagyma-szaga. Most már kíváncsi
volt, mi lehet az a haszontalannak vélt tömeg, utánajárt és mikor
megtudta, hogy a belőle kiszálló gáz meggyujtva erős fényt áraszt,
elhatározta, hogy készítésére gyárat alapít. A Wilson Aluminium
Társaság csakhamar fel is építette Sprayban (Amerika) az első
karbidgyárat, mely 1895 tavaszán megkezdte a gyártást.

Moaszan kipróbálta, hogy ha 7 deka cukorszenet 12 deka, márványból
égetett mész finom porával jól összekevernek és villamos-kemencében
erős árammal izzítanak, akkor 12--15 deka kristályos mész-karbidot
kapnak. Az ilyen finom karbidból vízzel egészen tiszta acetilént
lehet fejleszteni. Mikor azonban nagyban, mázsaszámra akarják a
karbidot gyártani, közönséges mészkőből égetett meszet olvasztanak
össze koksszal vagy antracittal. (Az antracit a legjobb minőségű
kőszén.) A villamos-kemence úgy van építve, hogy a feneke--a
szénnel borított vaslap--a villamos-áram egyik sarka, a másik pedig
egyenesen álló szénoszlop, melyet csavarral lassan fel lehet
emelni. A kemence belseje is szénnel van kibélelve. Mielőtt az
égetett meszet és a szenet beleszórják, mindkettőt igen finom porrá
kell őrölni és jól összekeverni, még pedig olyan arányban, hogy 56
gram mészre 36 gram mészpor jusson. Ezt a keveréket azután a
kemence olvasztójába szórják és megindítják a villamos-áramot. Erre
a kemence vasfeneke és a szénoszlop alsó vége között nagy fényesség
(villamos fényív) és óriási hőség támad, melynek hatása alatt a
szén és a mészben levő kalcium-fém összevegyül mész-karbiddá.
Eleinte a szénrúdnak közel kell állnia a kemence fenekéhez, de
mikor közöttük már folyékony karbid keletkezett, ez maga is vezeti
a villamosságot. Ezért a szénrudat feljebb csavarják, hogy a
porkeverék megmaradt része is karbiddá olvadjon össze. Igy
lassanként az egész olvasztó megtelik megolvadt karbiddal, melyet
azután nyíláson át kibocsátanak, míg a közben keletkezett mérges
széngáz más gázokkal együtt külön csövön át száll ki. A kemencéből
kicsapolt és a levegőn megkeményedett mész-karbid nem egészen
tiszta, a belőle fejlesztett acetilén is olyan gázokkal van
keverve, melyek a szoba levegőjét egészségtelenné teszik. Azért a
zárt helyiségek világítására szánt acetilént előbb tisztítani kell.

[Illustration: Acetilénfejlesztő készülék

Jobbról a fejlesztő készülék, balról a rekeszekre osztott
karbidtartók.

A karbidtartókra megtöltés után ráteszik a fedelet, azután a
vízbe--a harang alá--tolják. A harang az első karbidtartó könnyű
fedelét kissé elfordítja, mire az első rekeszbe víz folyik és
ezáltal a karbidból gáz fejlődik. Erre a harang felszáll, a
karbidtartó fedele önmagától visszabillen és a további gázfejlesztés
megszűnik. Az első karbidtartó kihasználása után a harang önműködően
kapcsolja be a másik tartót. A fejlesztett gáz a harang vizén
keresztül a tisztitóba jut.]

Az acetilén igen szép, fehérfényű lánggal ég. Fénye mellett jól meg
lehet különböztetni a színeket, akárcsak a fehér napfényen, tehát
nagyon jól beválik festő- és színesen nyomó gyárakban,
divatárúüzletekben, festők és szobrászok műtermében,
vetítőkészülékekben és fényképek készítésénél. Használják gyárak,
műhelyek, különálló lakóházak, kisebb városok világítására, a
kerékpárokon, kocsikon pedig kis acetilén-lámpák vannak. Újabb
időben acetilén-bányalámpákat is készítenek. Az acetilén-világítást
nemcsak azért kedvelik, mert szép fehér fényt ad, hanem azért is,
mert lángja nyugodt, nem áraszt olyan nagy meleget és nem rontja el
annyira a levegőt, mint a kőszénből készült világítógáz.

Ilyen sok jó oldala mellett azonban az acetilén használata még most
sem terjedt el annyira, mint ahogyan megérdemelné. Ennek az az oka,
hogy eleinte, mikor még nem ismerték eléggé, gyakran felrobbant és
emberéletben is kárt tett. Különösen a karbidgyártás első éveiben
történt néhány nagy szerencsétlenség, mikor könnyebb szállítás
végett az acetilént folyékonnyá sűrítve, vaspalackokban hozták
forgalomba. Azóta a folyékony acetilént nem használják, hanem
helyette az »aceton« nevű folyadékban feloldott acetilént, mely
sokkal nehezebben robban fel. Akkor is könnyen felrobbanhat az
acetilén, ha valamilyen zárt helyiség levegőjével összekeveredik és
meggyullad, tehát olyankor, ha a vezeték csapját nyitva felejtik,
vagy a fejlesztőkészülék elromlik és a bajt égő gyertyával akarják
megvizsgálni. Ma már ritkábban történik vele baj, mert a pusztító
robbanások nagyobb óvatosságra szoktatták az embert és azért is,
mert már igen ügyesen szerkesztett, veszélytelen fejlesztőkészülékek
vannak használatban. Eleinte sokan azt hitték, hogy az acetilén
mérges gáz, de ebben tévedtek, mert nem az.

[Illustration: Acetilénfejlesztő készülék

Jobboldalt két egyenlő karbidtartó, baloldalt pedig a tisztító.]

[Illustration: Az acetilénfejlesztő belseje

A fejlődő gáz nyomása a harangot felemeli és igy a víz nem folyik
be a karbidrekeszbe. Mihelyt a gáz fogy, a nyomása csökken, tehát a
harang lesülyed és a víz a karbidtartóba folyik. A viz elárasztja a
tartó egy kis rekeszét és a gázfejlődés újból megindul.]

Mióta az acetilénvilágitást ismerjük, nagyon sokféle szerkezetű
lámpát és fejlesztőkészüléket találtak ki. Vannak kisebb,
hordozható kézilámpák (kocsi-, kerékpár-, bányalámpák, vásári
lámpák stb.), melyek maguk fejlesztik az acetilént. Úgy készülnek,
hogy a lámpa testében levő karbidra lassanként víz csepeg, a
vízcseppek nyomán fejlődő acetilén pedig csövön át a lámpa felső
részébe jut, ahol a vékony cső végén meg lehet gyujtani. Ahol
utcákat, gyárakat, épületeket világítanak acetilénnel, ott külön,
nagyobb fejlesztőkészülékek szolgáltatják és az acetilén vékony
csöveken át kerül a lámpákba.

A nagyobb fejlesztőkben vagy a víz csepeg a karbidra, vagy a karbid
hull bele a vízbe, de szerkesztettek olyanokat is, melyekben a víz
alulról száll fel a karbidhoz, vagy ahol a karbid a vizbe merül és
megint kiemelkedik. De legjobbak a legújabb, úgynevezett »elárasztó
rendszerű« készülékek. Ezekben a karbid rekeszekre osztott tartóban
van és a víz egymásután árasztja el a rekeszeket. Ha az első
rekeszben levő karbidból elfogyott az acetilén, a víz a szomszéd
rekeszt lepi el és így halad tovább, míg valamennyi rekesz
karbidját ki nem használta. A rekeszekből kiszálló acetilén a vizen
keresztül a gáztartó harangja alá kerül, mialatt a víz jól
megmossa. A harang nyomása azután a tisztítóba hajtja, hol vagy a
»heratol«, vagy a »puratilén« nevű tisztítóanyagon áthaladva,
teljesen megtisztul és a csöveken át a lámpákba kerül.

Ilyen egyszerű és biztos készülékek mellett most már rohamosan
terjed az acetilénvilágítás nemcsak a külföldön, hanem hazánkban
is. Magyar város: Veszprém volt az első a világon, mely 1897-ben
utcáit acetilénvilágítással látta el. Az utóbbi években az
államvasutak számos állomását szerelték fel vele és most már
hazánkban nyolcezer acetilénfejlesztő-telep működik. Európa más
országaiban, hol a gyáripar jobban virágzik, természetesen jóval
több ilyen telep van (Franciaországban 50 ezer, Németországban 40
ezer).

Az acetilént manapság nemcsak világításra használják, hanem jó
hasznát veszik a vas és acél, valamint más fémtárgyak vágásánál és
hegesztésénél. Vannak acetilén-gyorsfőzők is.

[Illustration: Kisebb acetilénfejlesztő készülék]



A növények élete


Amióta kiváló tudósok nagy buzgósággal kutatják a növények életét,
rájöttek arra, hogy ezek a gyámoltalannak látszó élőlények éppen
olyan életműködéseket végeznek, mint akár az állatok vagy az
emberek. Azt mindenki láthatja, hogy a növények élnek, növekednek,
szaporodnak, kétségtelen tehát, hogy éreznek is és bizonyos
mozgásokat is végeznek, habár ezeket a jelenségeket alig lehet
észrevenni.

Amit tehát életjelenségnek nevezünk, azt mind megtaláljuk a
növényeknél: a mozgást, érzést, erős bántalomra heves visszahatást,
a jótettért hálát, csak időt kell rá szánnunk, hogy a növénynek
ezeket a gyöngéd és finom életnyilvánulásait türelmesen
megfigyelhessük.

A csöndes vizekben, hegyi patakokban ezerszámra tanyáznak olyan
parányi élőlények, amelyek mászkálnak, vidáman forognak, lassan
vagy nyilsebesen úsznak tova és amelyeket a tudomány növényeknek
ismer. Ha egy-egy ilyen eleven mozgású gömböcskét megfigyelünk,
látjuk, hogy egyesül egyik a másikkal, eleinte lazán, aztán
állandóan. Látjuk, mint növekedik a sejtcsalád zöld vizifonallá,
aztán mindjobban kifejlődve lemezzé, majd egyszerű levelekké.
Látjuk, hogy az ilyen növénynek lerögzött része táplálékot szí
magába, a szabadon álló pedig emészt, lélegzik, majd lassan
kialakulnak rajtuk a szaporodószerveik és a vizi életből lassan
szárazföldi élet lesz.

[Illustration: Madársóska az erdőben, mohok között

A baloldali négy levél éjszakai helyzetben, a többi levél pedig
nappali állásban látható.]

A szárazföldön élő növény is éppen olyan szabadon és könnyen tudja
mozgatni egész testét, mint a legügyesebb állat, csakhogy sokkal
lassabban. A gyökerek keresőn tapogatva túrják a földet, a bimbók
és rügyek szabályos köralakú rétegekben fejlődnek, a levelek és
virágok bólogatnak és megremegnek, ha valami bántalom éri őket, az
indák kutatva, puhatolódzva járnak körbe és nyulkálnak a
környezetük felé. Mindezeket a mozgásokat csak a felületes ember
nem láthatja meg, de aki figyeli a növényt, az mindegyre
észreveheti.

A növény testének egyik legelevenebb szerve a gyökérszál, vagyis az
a finom, féregszerű nyúlvány, amelynek hegyét a tudós Darwin az
emberi agyvelővel hasonlította össze. Lássuk csak, mi mindenre
képes ez a fehér fonalacska. Először is lassan, de állandóan
körbenforgatja a hegyét és így belefúrja magát a földbe. Aki
megfigyelte ezt a tünetet, arra gondol, hogy a növény a gyökerével
táplálék után kutat. Minden földrögöcskét körültapogat. Onnan, ahol
száraz a föld, elfordul nedvesebb helyek felé és arrafelé
növekedik, amerre több a nedvesség. De a gyökér lefelé is fordul.
Megvizsgálták például a réti lóhere és a murok fejlődését és azt
tapasztalták, hogy minden esztendőben vagy öt centiméterrel lejjebb
kerül eredeti csirázóhelyétől. Ezt a lesülyedést pedig csak a
földalatti szárának állandó növekedésével tudja kiegyenlíteni és
éppen ezért áll szilárdan. De nemcsak a föld mélye és a víz felé
való iparkodás a gyökerek hajtóereje, hanem az az akaraterő is,
amellyel például a fejlődésük útjába helyezett papiroslapot is
keresztül tudják lyukasztani, ami ugyancsak hatalmas munka a gyönge
gyökérhegyecske számára.


[Illustration: A sóskafa virága, amint a mézkereső rovart
virágporral hinti be. A porzók tövében vannak a mézes mirigyek:
mihelyt a rovar ezekhez ér, a porzó a lejéhez csapódik és
elárasztja a sárga virágporral.]


A gyökérszálak mozgása bámulatosan célszerű. Ha akadály kerül
útjokba, kikerülik és ha megsérül a gyökércsúcs, akkor gyorsan elnő
a rá nézve veszedelmes vidékről. Szüntelenül dolgozik így a
növények gyökérszálainak beláthatatlan tömege az erdő talaja alatt,
de nem nyugszanak, nem pihennek a növényeknek föld fölötti részei
sem. Amint a gyökerek a sötét föld mélyében, úgy dolgoznak a
»növénykacsok«, ezek az egymásba fűződő, kunkorodó nyúlványok, a
napfényen. Zöld fonálként kötik a talajhoz a tököt, a dinnyét, a
földitököt és még sok más indás növényt.

Egyes kúszónövények sarjadékait is csodálatos alakváltozás éri;
átalakulnak kacsokká. Ezek a kacsok a kuszó növénytörzsnek
rögzítésére valók, olyanformán, hogy az idegen támasztékot
körülkulcsolják vagy rátapadnak. Egyes vadszőlőfajoknál a kacs-ágak
tapadó korongokká alakulnak és így erősítik magukat még a lapos
támasztékra is.

[Illustration: A délbennyitó virág

Dél-Afrikában él. Ha a levelei lecsukódnak, alig lehet az apró
kavicsoktól megkülönböztetni.]

Ha például az ember jól megnézi a kerítésen felkúszó szőlővesszőt,
azt látja, hogy az egyik kacs a másik mellett tapogatódzva nyúlik
felfelé. Elég egy délelőttöt (de csakis meleg nyári napon, mert
csak ilyenkor látni jól) ott tölteni a közelükben, hogy
megfigyelhessük, miként tapogatódznak, keresnek: a csúcsaik lassan
köröket írnak le a levegőben. Még azt is megállapították, hogy
minden hatvanhét percben fordulnak egyet. Eközben a kacs egyre
növekedik felfelé, a többiek követik és a csöndes szőlőlugas előtt
az ilyen tapogatódzó zöld kacsoknak egész raja keresi a venyige
újabb meg újabb támasztékát.

[Illustration: A kereklevelű harmatfű, amikor a szitakötőt
megfogja. Ha a légy, szunyog, vagy szitakötő a leveleken csillogó
harmatcseppből torkoskodni akar, feje beleragad a szívós nyálkába.
Az enyves mirigyszőrök a lábához tapadnak, azután a többi csápok
ereszkednek rá a rovarra: a boldogtalan áldozatból néhány nap mulva
csak a száraz bőrváz marad meg.]

Ha felfelé nem találnak támasztékot, akkor leszállnak, ha lent sem
akadnak valami ágra, falra, kerítésre, amibe belekapaszkodhatnak,
akkor újra felfelé törekszenek mindaddig, amíg céljukat el nem
érik. Amint aztán az inda ráakad valamiféle alkalmas tárgyra, amibe
belekapaszkodhatik, akkor indul csak meg a munkája. Szinte
szemlátomást (alig húsz másodpercnyi idő alatt) veszi körül
kunkorodó vége gyűrűalakban a tárgyat és egy óra alatt
rácsavarodik, egészen ráfűzi magát, úgy hogy erőszakkal is csak
nagynehezen lehet onnan leszakítani. Azután csavarszerűen
összehúzódik és ahogy így megrövidül, maga után húzza a törzsét is.
Igy kúszik a vadszőlő, így mászik a földitök a fákon, falakon,
kerítésen felfelé lassan, de szinte tudatos biztossággal. És
nemcsak a kacsok forognak így a napfényen, hanem minden új hajtás,
minden növekedő szár ilyen keresgélő, tapogató köröket ír le a
levegőben. Különösen jól lehet ezt látni a komló tekergőző szárain.

[Illustration: Az amerikai légycsapó

Ha a rovar a kétcsapójú levél belső oldalát megérinti, a levél
összecsapódik. A bezárt rovart a növény emésztőnedve mindenestől
felszívja.]

[Illustration: Az afrikai kővirág sziklás, köves vidékeken él és
azokhoz a kis kődarabokhoz hasonló, amelyek körülötte hevernek. A
rovarok igy észre sem veszik.]

Van egy különösen érdekes »csodafű«, amelynek a mozgását igen jól
észre lehet venni. Erdőben, mohok között nő és madársóska a neve.
Legjobban látni, ha estefelé, alkonyatkor, vagy pedig napfölkelte
előtt végigmegy az ember a mezőkön, földeken. Ilyen időben szinte
alig van virág a hegyoldalon. Még előző nap hogy teli volt hintve a
madárhúr meg a százszorszép csillagos virágaival, a szép kék
tárniccsal és piros mécsvirágokkal. Most mindez eltűnt! Hová
lehettek? A természetbúvár ezt is megfejtette: alszanak még. Ám ezt
az alvást nem úgy kell érteni, mint mikor az ember alszik, hanem
úgy, hogy a legtöbb virág szükségét érzi annak, hogy éjszakára
összecsukja a leveleit. Vannak olyanok is,--a harangvirág, az
árvácska, vagy a répamurok virága--amelyek szinte hervadtan
csüngetik le virágfejöket. Ezért tűnt el a virágpompa éjszakára és
csak a reggeli nap életrekeltő melege ébreszti fel újra. Ámde nem
minden növény csukja és nyitja egyidőben a virágait, úgy hogy ebből
a váltakozásból egész »virágórát« lehetett összeállítani. Aki
értett hozzá, megfigyelte és foglalkozott vele, pontosan meg tudta
állapítani belőle az időt. Időjósnak is beillik némelyik virág,
mert például megfigyelték azt is, hogy közeledő eső idején
megváltozott a rét, amelyen sok ezer virág óvatosan, előrelátón
becsukta a kelyhét. A kis havasi tárnics borús időben minden futó
napsugárra kitárja azúrkék virágkelyhét és amint elfödi a felhő a
napot, nyomban becsukódnak a szirmai.

Az erdők szélén élő sóskafa virágja is különös mozgásokat végez. A
sárga sziromlevelek között áll a hat porzó, amelyek tövénél vannak
a méztartók. Amint ehhez a méhek közel érnek, szempillantás alatt a
fejükhöz csapódik a porzószál és telehinti őket sárga virágporral.
Igy válik aztán a méhecske a virágpor hordozójává és megtermékenyíti
a másik virágot. A rovarok a virágoktól jó lakomát (mézet) kapnak és
ezért cserébe megtermékenyítik a többi virágot azzal, hogy a
virágport széjjelhordják. Minden növény abban a percben, amikor
cselekednie kell, mozgékony és szinte kifürkészhetetlen módon kezd
mozogni finom szálaival.

[Illustration: A héjakút onnan kapta a nevét, hogy a pusztai
madarak számára valóságos kutat kínál. Az átellenes, összeforrott
levelei kis vályút alkotnak, melyet az eső megtölt. A növény
különben a víztartóba gyült vizet és a vízbe fult kis rovarokat
táplálkozásra használja.]

Mindenki meggyőződhetik arról is, hogy miként töri magát a növény a
napfény után. Az ablakba tett növények virágai mind »kinéznek«,
keresik a napfényt. A levélnyelek néha a legfurcsábban görbülve
növekednek, csakis azért, hogy a fénysugarat függőlegesen kapják.
Az olyan kúszó növény, amely a palánk árnyékos oldalán nőtt,
felkeresi a deszkák réseit és keresztüldugja rajtok a hajtásait,
bimbóit. Ha a résen visszatoljuk az árnyékba, nemsokára újból
átbujik a repedésen, hogy napfényen élhessen. A pincében
kicsirázott burgonya hajtása--hacsak módja van rá--kinő a
pinceablakon.

Vannak növények, amelyek bámulatos mozgékonysággal falják fel a
rovarokat. Közöttük egyik legérdekesebb a harmatfű, amely
tőzeges-lápos vidékeken, nálunk például a Magas-Tátra némelyik
részén terem leginkább. A tányéralakú leveleinek felső oldalán
piros mirígyszőrök vannak, alul harmatcsepp csillog. Ez a növény
most leselkedik. Ha légy vagy szúnyog közeledik hozzá, hogy a
harmatcseppből lakmározzék, beleragad a feje, a lábai összetapadnak
az enyves mirígyszőrökkel és eközben egy-két óra alatt az összes
csápok ráereszkednek az áldozatra és a növény néhány nap alatt
felfalja a rovart. Ugyanez történik a levélre tett apróka
húsdarabbal is. Ilyen rovarevő vagy húsevő növény vagy ötszáz fajta
él.

Szinte csodálatos az amerikai légycsapó érzékenysége. Kétcsapójú
levelét ha csak megérinti a rovar, a levelek széle körül álló
hosszú hegyes fogak egymásba kapaszkodnak és az így keletkezett
hálóból a rovar többé nem menekül. Vannak olyan növények is,
amelyek áldozataik kipárolgását megszimatolják és ilyenkor hozzájuk
görbülnek. Ilyen a szádor néven ismert húsos növény. Hasonlóan
cselekszik az aranka, melynek selymes fényű, fehéres szálai
levélről levélre kúsznak és megölik áldozatukat. Levelei alatt a
talajnak apró, csak nagyítóüveggel látható állatkái--rovarok,
férgek--tanyáznak. De ez a hely egyúttal a végzetük is, mert a
védelmet kereső férgek ezreit a kinyúló apró karocskák mind
elpusztítják; kiszívják belőlük az életnedvet.

[Illustration: Az aranka, amint egy növény szárán élősködik. A
csíranövényei, lent jobbra, odafordulnak, ahol nekik alkalmas
növényt éreznek.]

A növény sok tekintetben sokkal finomabban érez, mint az ember. Az
árvácska virágkelyhe, amely éjjelre úgy lógatja le a fejét, mintha
hervadt lenne, nem tesz így minden este, csakis akkor, ha hideg éj
várható. A növény tehát előre megérzi ezt. De érzi a növény azt is,
hogy milyen helyzetet foglal el a teste; legalább erre kell
következtetnünk abból, hogy a növény erejéhez képest mindig
visszatér eredeti helyzetébe, ha valami külső behatás vagy erőszak
megrontotta. A vihartól földre sujtott gabona néhány nap alatt újra
felemelkedik.



Az orrvérzés


Az orrvérzés hirtelen kezdődik sérülés, ütés, megerőltetés,
orrfúvás után, vagy valami erőlködés következtében. Leggyakrabban
nem is tudjuk az okát. Az orrvérzés úgy támad, hogy az orrban lévő
vércsövecskék a vér lefolyása közben valahol kisebb-nagyobb
sérülést szenvednek, azaz nyílások támadnak, melyeken a vér áttör
és amerre utat talál, kibuggyan, a test felszínére jut, a levegővel
érintkezésbe kerül. Tudjuk, hogy az emberi vér, amikor a levegővel
érintkezik, megalszik és azon a helyen, ahol felszínre jutott,
véralvadék lesz belőle.

A természetnek ez a jelensége ránk nézve áldásos, mert ha a vér meg
nem aludna, mikor a levegőre kerül, akkor kicsiny, jelentéktelen
sérülések következtében is könnyen elpusztulnánk. A véralvadék
azokat a kisebb-nagyobb nyílásokat, amelyekből a vér kiserked,
bedugaszolja, úgy hogy onnan másként vér újra ki nem jöhet, hacsak
ezt a vérdugaszolót el nem távolítjuk. Épp azért soha se engedjük
meg orrvérzéskor, hogy valaki a fejét előre hajtsa, mert így--mint
mondani szokták--a vérnek odafolyását megkönnyíti. Az sem tanácsos,
hogy valaki ilyenkor az orrát mosogassa, vizet szívjon fel, mert
akkor a képződő véralvadékot újra meg újra kimossa és tulajdonképen
csak az orrvérzést fokozza. Nem cselekszik helyesen az sem, aki az
orra vérzése közben az orrát fujja. Ez mind helytelen eljárás. Nem
ajánlatos a különböző, úgynevezett »vérzéscsillapító« szerek
használata sem, mert a legtöbb veszedelmes, hiszen ott, ahol vérzés
van, sebzésnek is kell lennie, az ártalmas vérzéscsillapító anyagok
pedig könnyen megfertőzhetik a sebet.

Akiknél az orrvérzés gyakori vagy fájdalommal jár, jól teszik, ha
orvoshoz fordulnak tanácsért. Mielőtt bárkinek orrvérzését
csillapítani, megszüntetni akarjuk, azt kell szem előtt tartanunk,
hogy a fej nyugodt helyzetben és a test többi része is nyugalomban
legyen. Tehát legcélszerűbb leültetni azt, akinek az orra vérzik
úgy, hogy a fejét hátul feltámasztjuk a szék támlájára, vagy a
szekrénynek, falnak, ahova a széket állítottuk. Amikor így kellő
nyugalmát biztosítottuk, felszólítjuk, hogy maradjon csöndben, ne
is beszélgessen. Minden szoros ruhadarabot megoldunk, hogy a
vérkeringés útja és a lélekzés szabad legyen, két ujjunkkal pedig
összeszorítjuk a két orrnyílást és befogva tartjuk, míg tiszta
vattát nem kerítünk elő. A vattából, szükség szerint, csúcsosan
összesodort vattadugaszt csinálunk, ezt a vérző orrnyílásba
bedugjuk, hogy a vatta az orrnyílást teljesen betöltse. Erre az
egyszerű eljárásra megszünik az orrvérzés, ha azonban kísérletünk
sikertelen marad, akkor orvoshoz kell fordulni.



A Panama-csatorna

(3) Élet a nagy csatorna környékén


Tíz esztendő alatt, amíg a világ legnagyobb csatornájának--a
közép-amerikai Panama-csatornának--befejező munkái tartottak,
valóságos kis ország alakult a hatalmas építkezés körül. Nem is
falvak, hanem egész városok épültek, amelyeknek házaiban a munkások
tízezreinek családjait helyezték el. Az ideiglenes városok a
csatornai közlekedés megnyiltával javarészt eltűnnek ugyan a föld
színéről, de sok épület megmarad, hogy a csatornán áthaladó
tengeri gőzösöknek szolgálatára lehessen. Igy például nagyszerüek a
csatorna kőszénraktárai, melyekben a készlet felerésze víz alatt
fekszik. A csatorna mindkét torkolatánál együttvéve 3 millió
métermázsa kőszén áll a hajók rendelkezésére. Ezenkívül 280 ezer
hektoliter fűtőolaj lesz készletben. Dokkok és javítóműhelyek is
épültek, hogy minden szükséges dolgot helyben találjon a hajózás.

[Illustration: A zsilipvédő eszközök

A zsilipeket kifeszített lánc és külön gát védi a rendes útjukból
kitérő hajók ellen. Jobbról a világítótornyot látni.]

Az építkezéseket 1904-ben 6200 ember kezdte és 1910-ben már 50 ezer
ember folytatta. Most is még 44 ezer embert foglalkoztatnak, köztük
12 ezer európai, a javarésze pedig a közeli Jamaika szigetéről való
néger.

Az építésvezetőség 22 árúháza a munkásokat minden szükségessel
ellátja. Kristobalból, a főraktárból, minden reggel 4 órakor
élelmiszerszállító vonat indul 21 kocsival (ezek közül 10
hűtőkocsi) az árúházak és vendéglők szükségleteinek ellátására. A
közönséges munkást 120 fillér díjért egész napi élelemmel ellátja a
népkonyha. A jobb munkás napi 180 fillérért kapja élelmezését a
közétkezőkben.

Kaszinók, olvasótermek, sétahelyek, játszóterek állanak
rendelkezésre minden munkástelepen. Iskola és kórház van mindenütt.
A kórházakra főképen azért volt szükség, hogy a malária
veszedelméből a súlyosabb betegeket is kigyógyíthassák.

[Illustration: Védekezés a malária ellen

A moszatfonalak között keresik a lázterjesztő moszkitók lárváit.]

A maláriát, ezt a fertőzéstől való, de nem ragadós, heves és lázas
betegséget, sajátságos szervezetek, a maláriacsírák--tudományos
néven: plaszmódiumok--okozzák. A betegség újra meg újra vissza
szokott térni és állandóan gyötri a szegény beteget. A betegség
csiráit az a nofelesz nevű szúnyogfajta viszi át az emberre. A
szúnyog, vagyis moszkitó nekünk is sok alkalmatlanságot szerez, a
forró világtájakon azonban valóságos átka az embernek. Az ott lakó
sötétbőrü emberfajok kevesebbet szenvednek a maláriától, mint az
európaiak, mindamellett a Panama-csatorna építésénél alkalmazott
négereket is ugyancsak rettenetesen megkínozta.

A maláriának leghathatósabb ellenszere a kinin. Ez valóságos mérge
a malária-csiráknak és irgalmatlanul meg is öli azokat. Ha az
emberiség nagy áldásával, a kininnel meg nem ismerkedünk, akkor a
fehér ember a forró világtájakon le sem telepedhetett volna. Míg a
kinint nem ismertük, a forró vidékek lázai ezrével szedték a
védtelen áldozatokat.

[Illustration: A folyó holt ágában keresik a maláriát okozó
anofelesz-szúnyog veszedelmes álcáit.]

[Illustration: Moszatfonalak az anofelesz-lárvákkal

A fertőzött vizekből ezerszámra kerülnek elő a szúnyog-lárvák.]

Európában is sokat szenved a maláriától a Róma mellett elterülő
síkság, a Campagna (Kampanya), Szárdinia szigete, Dalmácia,
Törökország egyrésze és Görögország. Az amerikai földterületeken
éppen a Panama-csatorna környékén gyötri, kínozza ez a betegség az
embereket, a csatornaépítők tehát elsősorban arról gondoskodtak,
hogy a sokezernyi munkást a sorvasztó sárgaláz veszedelmétől
megóvják. A betegeket elsősorban olyan házakban helyezték el,
melyekhez a moszkitók nem férhettek. Kifüstölték a fertőzött
helyiségeket, kiírtották a moszkító-petéktől hemzsegő vidékeket,
elpusztították a szúnyogokat. Minden középületben, kórházban,
szállóban, étkezőhelyen és vasúti állomáson ott volt a kinines
doboz: ki-ki kénye-kedve szerint szedhetett belőle. A házak a
Panama-csatorna környékén a szúnyogok ellen való védelem céljára
épültek: kényelmes, jól szellőzött helyiségek, a lakószoba előtt
széles veranda. A házakat pedig finomszemű fémháló övezi és védi
meg a vérszívó rajok betolakodásától. Mivel pedig a csirák a
nedves és mocsaras helyeken szaporodtak legjobban, Panama és
Balboa városok környékén a nagy mocsarakat teljesen kiszárították
és feltöltötték. A szúnyogtól lepett egykori mocsarak helyén most
már szántóföldek vannak. A petékkel borított helyeket különös
gonddal rombolták széjjel vagy pedig alagcsövezéssel pusztították
el.

A malária ellen való védekezést az építés vezetői egy napra sem
hanyagolták el, mert jórészt ettől függött, hogy a munkások
bírják-e a megfeszített, nehéz munkát. A tízezernyi munkástömeg
rengeteg földet mozdított ki a helyéből, sziklás hegyeket vágott át
és óriási betonépítményeket emelt. A föld- és törmeléktömegeket
szállító vonatok naponta egy millió métermázsát hordtak el. A Gatun
mellett épült hatalmas zsilipek egymaguk négy millió köbméternyi
betont emésztettek fel. A zsilipkamrák ajtai ötemeletes háznál is
nagyobbak és tiszta acélanyagból készültek.

[Illustration: A gőzlapátok munkája

A gőzerővel hajtott óriási lapátoknak különösen a kőtörmelékek
eltakarítása közben vették hasznát. A dinamitrobbantások után
összegyült törmelékből némelyik lapátszerkezet öt köbméternyit
(60--70 métermázsát) is felemelt egyszerre és elfordulva,
ráborította a vagonokra. Háromszáz szállítóvonat naponta egy millió
métermázsa földtömeget hordott el.]

A Panama-csatorna megnyitása után új forgalmi utak nyílnak meg a
világgazdaság számára. Ázsia felől a Csendes-óceánon át Amerika és
Európa felé teljes nagyszerűségében fog kibontakozni a
kereskedelemnek ez az útja. A hajók azelőtt kénytelenek voltak
egész Dél-Amerikát megkerülni, ha a Csendes-óceánról az
Atlanti-óceánra akartak jutni. Most egyenes úton haladnak
Közép-Amerika felé és tíz óra alatt teszik meg az utat a
Panama-csatornán keresztül. A világforgalom útja ilyenformán
tizenhatezer kilométerrel rövidül meg: ekkora megtakarítást
köszönhetünk az északamerikai Egyesült-Államoknak, amiért a
Panama-szorost csatornával vágták át.

[Illustration: A Panama-csatorna épitése közben kiásott és
elhordott földtömeg annyi vasúti kocsit töltene meg, hogy a belőlük
alkotott tehervonat négyszer övezné körül a világot. Ennek a
rengeteg menynyiségű föld-és sziklatörmeléknek egy részét
feltöltésre, gátak és védőfalak építésére használták.]

Több ezer millió koronát emésztett fel a világraszóló, nagy munka
és az Egyesült-Államok nem ok nélkül hozták ezt a rengeteg
áldozatot. A kereskedő népek versenyében elsősorban az
északamerikai Egyesült-Államok fognak részt venni, de másrészt
Európa iparosországai és kereskedői is új tengeri utat nyernek
Amerika nyugati partvidékeire (Kalifornia és Szanfranciszkó
környékére), azonkívül Kelet-Ázsia és Ausztrália felé. A
világforgalmi utaknak megrövidülésével és új rendjével valamennyi
földrész közelebb jut egymáshoz, a Panama-csatorna tehát a világnak
nemcsak egyik új csodája, hanem hasznos, gyakorlati értékű alkotása
is lesz.

Szerkeszti: ÁRKAY KÁLMÁN, az Országos Közművelődési Tanács alelnöke
Kiadóhivatal: BUDAPEST, IV., FERENCIEK-TERE 3.:: Telefon 108--84
Budapest, az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása

A Vasárnapi Könyv cikkeinek és képeinek átvétele tilos





*** End of this LibraryBlog Digital Book "Vasárnapi Könyv - 1914. Első félév 15. füzet" ***

Copyright 2023 LibraryBlog. All rights reserved.