Title: Magyarország története - Az ifjuság használatára
Author: Peregriny, Elek
Language: Hungarian
As this book started as an ASCII text book there are no pictures available.


*** Start of this LibraryBlog Digital Book "Magyarország története - Az ifjuság használatára" ***


images generously made available by the Google Books Library Project
(http://books.google.com)



Note: Images of the original pages are available through
      the Google Books Library Project. See
      http://books.google.com/books?id=Ix9bAAAAcAAJ



MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE.

AZ

IFJUSÁG HASZNÁLATÁRA.

DR. PEREGRINY ELEK,

A MAGY. AKAD. S A PESTI MAGY. KIR. EGYETEM TAGJA, FINEVELŐ INTÉZET
IGAZGATÓJA ÁLTAL.

V. KIADÁS.



PEST, 1861.

RÁTH MÓR.



Bevezetés.

Mióta az emberi testet a halhatatlan lélek megelevenítette, azóta
szünteleni mozgásban, munkásságban fáradozik; ezen munkásságot tettnek
nevezzük; ezen tetteknek előszámlálását és hiteles, nem hamis, ál
előadását pedig Históriának, Történetnek mondjuk.

A történet tehát azon tudomány, melyből az emberek jeles cselekedeit,
azoknak indító okait, folyamatát és következéseit, az előfordult polgári
nagy változásokat, úgy a mint történtek, tanuljuk ösmerni.

Ha a történet földünk valamennyi lakosainak jeles cselekedeteit
ösmerteti velünk, az egyetemes történetnek neveztetik; ha csak azokat
beszéli el, melyek egy földrészen, országban vagy polgárzatban
követtettek el, akkor részletes történet; a mennyiben pedig egy embernek
viselt dolgait adja előnkbe, különös történet a neve, vagy életirás,
biographia.

Ezen kivül ismét a történet még azon időszak szerint, melyben a dolgok
viseltetnek, három korra osztatik.

Az első az ó kor, a világ kezdetétől, vagy a legrégibb időktől fogva a
nyugoti római birodalom feloszlásáig, vagy is 476 Krisztus után.

A második a középkor, a nyugoti római birodalom feloszlásától Amerika
fölfedezéseig, vagy is 476–1492-ig.

A harmadik az ujkor, Amerika fölfedezésétől a legujabb időkig.

De honnét tudhatjuk mi azokat, mik sok száz vagy ezer évvel előbb
történtek? – Oly érdemes és értelmes férjfiak irásaiból, kiktől a
hazugság vagy álnokság gyanúja is távol van, kik részrehajlatlanul
jegyzék föl a látott, vagy hiteles szájból hallott tetteket. Azokon
kivül még józanon következtetünk a reánk hagyott maradványokról, u. m.
pénzekről, emlékkövekről, oszlopokról, fegyverekről, épületekről, házi
eszközökről stef., melyeket történeti bizonyítványoknak, kútfőknek
nevezünk. – Mindazon történeti adatok, melyek ily bizonyítványok nélkül
szükölködnek, csak mendemondák.

Az időjelelés az évek sora szerint foly, a mívelt keresztény népeknél
Krisztus Urunk előtti és utáni számítással. Száz évet századnak mondunk;
most tehát Krisztus Urunk születése után a XIX. században vagyunk.

A történettudomány azon jeles gyönyör és kellem mellett, melyet nekünk
nyujt, teméntelen haszonnal is bir; mert jogaink ösmerete csupán
eldődeink tetteinek pontos ösmeretéből fejlődhetik ki; a nélkül
haladásunk mindig gátoltatik, s minden törekvésünk sikeretlen marad.
Ebből várjuk mi az Örökkévalónak felettünk uralkodó hatalmát s
véghetetlen jótékonyságát.

Itt csupán Magyarországnak tettekkel gazdag történetét kivánom elődbe
bocsátani; mert örömest hiszem, hogy az édes hon szeretete melegíti a
kis keblet is, s nem tiszteletlenségre s háladatlanságra mutatna az, ha
te, kis barátom, nem akarnád tudni, mit tettek atyáid, őseid? – Ez
gyalázatra méltó, rosz szivet árulna el.

Országnak nevezzük az oly kijelelt határok közé szorított darab földet,
melynek lakosai bizonyos törvények alá egyesültek, vagy hódítattak. A
történet közönségesen a fejedelmek sora szerint beszéli el a viselt
dolgokat, minthogy a főhatalom ezek kezeiben lévén, az ország valamennyi
lakosainak tetteire befolyással vannak.

Midőn tehát a fejedelmek, királyok tetteire akarunk pillantani,
ösmernünk illik, mi a király és honnan eredtek a királyok.

A király azon fölséges személy, ki a törvények végrehajtója lévén,
valamely kiterjedtebb tartományon uralkodik. Az első, legrégibb korban
átalában minden személy, ki valamely társalomban főhatalommal birt, mint
családatyák, főnökök sat. királyoknak neveztettek.

A mindenható Isten az embereket sok jó tulajdonokkal megáldva, a széles
földnek szabad független lakosaivá tevé. A körülmények azonban, a józan
ész hamar megkivánták az előljáróságot. Vad állatok nyugtalaníták a föld
szabad, elszéledt lakosát, s élte minden percben veszélyben forgott; az
emberi kajánság, irigység, boszúvágy egymás alá vájta a vermet; az
erősebb dühösen fojtá le a gyengébbet, és igy egy ember a másiktól nem
volt biztosságban. Mi lehete ennek természetesb és józanabb következése;
minthogy a gyengébbek az erősebbek segedelmében ajánlák magokat, s
viszonyaik, egyenetlenségök eldöntésére igazságos birókat választottak;
mert hogy az ember saját birája nem lehet, oly alaptétel, melyen senki
sem kételkedik; – azok figyelmeztek s ügyeltek tehát javaikra és
életökre, kik háladatosságból, s mivel az ily felügyelőknek idejök sem
volt a közmunka vitelére, adóztak. Mig a nép földmiveléssel,
marhatenyésztéssel foglalkozott, a felügyelőnek, a fejedelemnek kellett
a rendre figyelmezni, s az irigy szomszéd lépéseit éjjel nappal szemmel
tartani; ugyan minő zürzavar lenne az iskolában is, ha a tanító mindenik
helyét ki nem szabná, s ott nem létében vigyázókat nem rendelne, kik a
rendre és csendre felügyeljenek, nemde egyik a másik helyét akarná
elfoglalni, mi hány veszekedés- sőt verekedésre adna alkalmat? – igy van
az a nagy iskolában is – a világban.

Nem vak eset szerzé tehát a fejedelmek lételét, de a kényszerítő
szükség, vagy is inkább a józan ész, az égnek e megbecsülhetlen ajándéka
megkivánta az oly személy választását, ki az emberi csapongó indulatokat
féken tartsa. Tartsa fel a békét, őrizze mindenki jogát, oszlassa el az
egyenetlenséget, miszerint úgy együtt munkálva a közjón, tenyésszen a
tudomány, gyarapodjék a mesterség, művészet, és minden hív, jámbor
polgár azon boldogságban éljen, melyet a földön elérhetni.



MAGYARORSZÁG TÖRTÉNETE.


1. Magyarország őslakosai. A népvándorlás.

Ezen tartományt, melyet most Magyarországnak nevezünk, az ó korban
külünféle népek lakták, és a népvándorláskor az erre vonultak közt sok
véres ütközet színhelye volt. A történetben csak a rómaiak által lett
ösmeretes.

Legrégibb lakosaiul a pannonok, géták, gepidák, marahánok, dákok, jászok
és más szarmata, tót eredetü népek említetnek; már Julius Caesar alatt
szállítattak ide gyarmatok, mig Augustus egész pannoniát (dunántuli
Magyarországot) meghóditá. Trajánus első vitte át seregét a Dunán, s a
dákokat legyőzvén, az egész jelen Magyarországot római birtokká tevé.
Probus császár hozta be az első szőlőtőkéket, nemzeti gazdaságunk egyik
tetemes ágát. Galerius a tavak lecsapolása s a puszták termékenyítése
által egy egész tartományt nyert. A IV. században Kr. u. már ötven város
virágzott itt; nagy Constantin négy püspükséget alapított, de a
kereszténység mindamellett még oly gyenge lábon állott, hogy a
népvándorláskor a pogányságnak engedett. Ezután (374.) a jászok, quadok,
vandalok és góthok boríták el, kiket csak hamar (383.) kiszorítottak a
húnok, és ezekkel kezdődik a mostani lakosok története.

Melyik korban, s hanyadik századdal kezdődik tehát honunk története?


A Húnok.


2. A húnok hét vezérei. Attila viselt dolgai, nagylelküsége.

A húnok Ázsiából, keletről nyomultak nyugot felé; a Tanais folyón (most
Don), Balambér vezette őket át Europába (374.). A hét vezér: Balambér,
Karaton és Uldin, a rómaiak baráti, azután Mundzukus, másképen Bendekuc,
Oktár, Rua és Attila ritka szerencsével mulák fel mindazon akadályokat,
melyeket a helyöktől nem örömest váló nemzetek elejökbe vetének. A
roppant római birodalmat is megrendíték.

A hét vezér közt legnevezetesb volt Attila – Etele, kit sok történetiró
igen méltatlanul barbárnak nevez. Attila azonban tisztelte az erényt és
csak ellenségei iránt volt barbár és kegyetlen, de nem valami sajátságos
hún módon, hanem az akkori időben közönségesen gyakorlott hadi
szigoruság szerint. A fényüzésnek épen nem volt kedvelője; mig társai és
vendégei arany billikomból ittak, ő egyszerü fapohárral megelégedett;
aranyat, drágaköveket se ruháján, sem kardján, sem lova szerszámain nem
viselt. Alattvalói szerették és tisztelték; mert szeliden és igazságosan
uralkodott. – Mindenki tulajdonát védte, naponkint a szabad ég alatt
itélőszéket tartott és mindenkinek igazságot iparkodván szerezni,
itéleteit nyilvánosan kimondá; a szegények elnyomását keményen tiltotta.

Attila rémitő sereggel boritván el a keleti császárságot, Theodosiust
háromszor győzte meg, hetven városát pusztítá el, és csak 700 font
aranyból álló adóért kötött békességet. Jeles tanuságát adta itt a
barbár névvel rágalmazott hős nagylelküségének. Egykor midőn Bizancban
egyik követe, Edeko, a császári palota pompáját és teméntelen kincseit
csodálná, vezetője Crysaphius a császár kedvence, a ravasz Bigilas nevü
tolmácscsal, kivel már régen lesé az alkalmat a hun követet megkeríteni,
szemtelenül mondá neki: „reád is ily szerencse vár, ha hun kunyhód
homályát pompás palotánkkal fölcseréled; fényes hivatalok, véghetlen
gazdagság a jutalmad, ha a császár szolgálatjába lépendsz.“ – „Nem illik
s nem szabad“ – felelé szerényen Edeko – „a becsületes szolgának derék
urát önkényt elhagyni.“ Későbben ismét kérdé, minő hivatalt visel a
hunoknál? – „Attila“ – viszonzá Edeko nemes büszkeséggel – „barátjának
nevez, és testőrje vagyok.“ – „Hivatalod“ – mond Crysaphius – „a legjobb
eszközt nyujtja kezedbe a császárnak a legfontosabb szolgálatot tehetni,
mi által saját szerencsédet is előmozditanád. Döfd át Attila mellét, s
fuss Bizancba, a császári palota szentségébe, nagylelkü tetted jutalmát
elfogadni. Száz font arany lesz a tied!“ – A nemeslelkü követ
eliszonyodék a gonoszságon, de elrejtvén boszuságát, elfogadja az
ajánlatot, hogy az elvetemedett árulókat Attila kezeibe játszhassa.
Edeko haza menendő, a további terv kidolgozására Bigilast magával kéré
menni. Haza érkezvén, alattomban legottan értesíté szeretett urát a
bizanci cselszövényről, ki felbőszülvén az iszonyú vétken, halálos
boszút állandó az orgyilkosokon, Crysaphiust kiadatni kivánta, de
Anatolius, császári követ, kérésére nem csak megbocsátott a vétkeseknek,
hanem azt is megigérte, miszerint a császárt többé háborgatni nem fogja.

Attila ezután Galliába vonult, és hogy szivének az emberiség nemesb és
finomabb érzései nem voltak idegenek, sehol sem tünt ki annyira, mint
ezen útjában. Már közeledésének hirére is a lakosok drágaságaikkal,
elhagyva házaikat, az erdőkbe futamodtak, hol kétségbeeséssel küzdve
találta őket Attila, és mennyire elcsodálkoztak, midőn a barbár hős
szeliden megdorgálván rémülésöket, vigasztalva haza útasítá őket. Még a
hála és örömlárma harsogott füleiben, midőn ismét egy más szívrázó
jelenet tartóztatá fel haladását. Egy asszony hozatott tudniillik
elejébe, kit emberei épen akkor fogtak el, midőn magát vizbe akará ölni.
Egy csecsemő függött mellén, s kilenc nyomoruságra született gyermekei
sápadtan és kiéhezve oldala mellett mutatták az inség és nyomoruság
eleven képét. Hidegen, minden köny nélkül veté magát a nő a király
lábaihoz, magának és gyermekeinek a jótékony halált esdeklő. Attila
leugrott lováról, kezét nyujtá a vigasztalhatlanoknak, fölemelé őket, a
gyermekek könyüit törlé, magát az atyai édes nevezettel
gyönyörködtetvén, melyet félig meredt ajkaikkal dadogtak, gazdagon
megajándékozá őket, és igy sorsukkal kiengesztelvén, haza küldé.


3. A chalonsi ütközet. Az italiai hadmenet. Velence eredete. Attila
halála.

Galliában a chalonsi (sálóni) mezőkön ütközött meg Attila Valentinián
császárnak Aetius nevü vezérével (451.), ki a nyugoti góthok által
segíttetett. E had kimenetelében a történetirók nem egyeznek, annyi
bizonyos, hogy Attila itt nagy veszteséget szenvedett. A következő évben
uj alkalmat kapott, fegyverét a nyugoti császárság ellen fordítani; mert
Honoria, a császár testvére, kezét ajánlá a félelmes hősnek, mire Attila
Honoriával a császár birodalmának felét is kérte, s minthogy ez
megtagadtatott, rémítő erővel rohant Italiába; útjában a városokat
feldúlá, és Romával is hasonlót vala teendő, ha I. Leo pápa, ki egész
pompával ment elejébe, ékes beszéde által ki nem engeszteli, mire Attila
ismét visszatért Pannoniába. Ekkor történt, hogy Aquilea város lakói
biztosságot keresvén, az adriai tenger szigeteire vonultak, és a majdan
virágzó Veneciát alapitották.

Pannoniában megtelepedvén, épen midőn a frankok Ildiko nevü leányával
lakodalmaznék, azt mondják, orra vére eleredt és megfúlt (454.). Attila
építette Budát, melyet saját nevéről Etelvárnak akart neveztetni, hanem
népe Buda nevü öcscsét tisztelte meg azzal, miért is Attila, s még azért
is, hogy vetélytársától meneküljön, Budát titkon megöleté, és ezen
testvérgyilkosság nem kevéssé homályosítja győzelmi dicsőségét.


4. Attila fiai. A húnok birodalmának elpusztulása.

Attilának három fia maradt: Ellák, Dengesich és Irnák; mások szerint:
Aladár és Csaba, kik az örökség felett összeveszvén, egymás ellen
fegyverre keltek. A háboru a nemzet veszedelmével végződött; mert a
szomszéd legyőzött népek mindnyájan ellenök fordultak. Aladár népe
egészen tönkre jutott, Csaba pedig csak mintegy 15 ezerrel menekült
Görögországba, néhány ezeren azonban elszakadván Csabától, Dáciába, a
mai Erdélybe futottak s a hegyek közé vették magokat, kiknek maradékai a
derék székelyek.

A húnok elpusztulása után a gepidák, herulok (488.) laktak itt. Ezek
után jött Theodorich a keleti góthokkal, kik 525-ben Italiában
elnyomattak. Nem tovább tartott a longobárdok uralkodása is (568.).


Az Avarok.


5. Az Avarok beköltözése. Nagy Károly császár győzelme.

Az Avarok, – Scytha eredetü, húnivadék nemzet, Chagan vezérlete alatt
jöttek be, kik az országot elfoglalván, csakhamar oly hatalmasak lettek,
hogy minden ellenségeik meghódoltak s Bizanc adófizetőjök lön. Azonban
még is csak rövid ideig uralkodtak itt, mert Nagy Károly, a frankok
királya, ki ellen Thassilo bajor herceget védték, (791.) egész
birodalmukat feldúlta, fejedelmük lakhelyét bevette, erősségeiket
lerontotta, s a békét kérő avarokat, megengedvén nekik törvényes
chanokat (igy neveztettek fejedelmeik) választani magoknak, a frankok
vasallusaivá – hűbéreivé – tevé, hanem egyszersmind a kereszténység
fölvételét is kikötötte; igy lett első keresztény chanuk Thudun. A
frankok alattvalói maradtak az avarok egészen a magyarok idejöveteléig.


A Magyarok.


6. A magyarok eredete, s legrégibb történeteik. Álmos fejedelemmé
választása. Álmos a fővezérséget Árpádra ruházza.

A magyarok első hazája Ázsiának belső része volt, hol pásztor életet
éltek, de a szomszéd népektől háborgattatván, a fegyverforgatásban nagy
előmenetelt tettek, különösen mint lovagok és nyilazók tüntették ki
magokat; egyébiránt nemes, szabad nép volt, a fényüzést és bőséget nem
keresvén, ellenségeit férfias bátorságban iparkodott felülmulni; a
munkát és fáradságot, hideget és meleget egyiránt türé. Onnét,
egyenetlenség támadván közöttök, némelyek fölkerekedtek s elhagyák
előbbi földjeiket, és Irtis folyó mellett telepedtek meg. Onnan ismét
hét kapitány vezérlete alatt tovább jöttek, s azután Álmost, mint
legérdemesebb hazafit, mert kegyes, bőkezü, bölcs, nagy vitéz volt,
fejedelmül vagy fővezérül választották, és pogány módon véröket ontván,
megesküdtek, hogy bár hova vezetendi őket, mindenütt hiven fogják
követni, úgy szinte arra is lekötelezték magokat, hogy mindig az ő
nemzetségéből fogják választani fejedelmöket. De o! mennyi vérontásra,
testvéri, rokoni háborúkra hagytak nyilt útat, hogy meg nem határozták,
ki kövesse a nemzetségből az elhúnyt fejedelmet az országlásban; a
szomoru példákat látni fogjuk a királyok alatt.

Az említett törvényeket szabva, 895. táján mostani lakó helyökre, a
Kárpátokon átjövén, itt különféle népekre és fejedelmekre találtak.
Erdélyben oláhok laktak és a székelyek; Erdélytől fogva a Szamos, Maros
és Tisza vizek közti földet Ménmaróth birta, a Bánátot Gaad vagy Glád; a
Tisza, Duna és Garam közt a Kárpátokig Zalán parancsolt; a Vág mindkét
mellékén Garamtól a Morva folyóig Zvatopluk morva fejedelem uralkodott,
a dunántuli részt pedig, vagy Pannoniát, a rómaiak birták. – Sok baj,
fáradság és munka közt értek ezen vidékre, s azután negyven napig
nyugodtak. A főhelyet a nagy munkától Munkácsnak nevezték. Érkezésök oly
félelmet támasztott, hogy a hegyi szlávok, ámbár Zalán alattvalói
voltak, minden ellentállás nélkül meghódoltak. Munkácsról Ungvár felé
vonultak. A vár Laborc védelme alatt állott, de ez megszökött, azonban
egy folyónál utoléretvén felakasztatott; azóta a folyót Laborcának
nevezék. – - Ung bevételét négy napi lakomával ünnepelték meg. Innen
tovább haladván, hol a Bodrog a Tiszába ömlik, Álmos a fővezérséget
Árpád fiára ruházta át, ki is koronázás helyett, az akkori szokás
szerint, egy paizson fölemeltetett, s igy ünnepélyesen a magyarok
fővezérének ösmertetett el.


7. Árpád honfoglalása. Az ország rendezése. Árpád halála.

Árpád ezután Zemplényből követeket küldött Zalánhoz a letelepedésre
földet kérendő. Und és Rétel, az első magyar, a másik kún, voltak a
követek. Ezek útjokat a zemplényi hegyek alatt folytaták, hol most
Ujhely Sárospatak fekszik. A mint egy kis folyón átmentek, Rétel abba
majd belefult; társai megszabadították és a folyót Rételpataknak
nevezték el. Tovább gyalogolván, egy hegyet találtak, melynek alakja
különösen feltünt előttük, s fogadtak, hogy ki fogja először a tetőt
elérni; a fogadást Turzol nyerte meg s a hegyet az ő nevéről Tarcalnak
nevezték el, mely maig is azon névvel bir, és jeles boráról nevezetes. A
hegycsúcsról a kilátás meglepő; tág síkság nyúlt el előttök, északról
magas, nyugotról közép hegyektől keritve, a Sajó és Hernád folyóktól
öntözve, délre a mérhetlen rónán veszett el a kilátás, melyből a Tisza
mint ezüst szalag csillámlék ki. Mily bájolónak látszott ezen vidék egy
oly népnek, mely vadászat- és állattenyésztésből élt! – Örömükben
legkövérebb lovukat leölték s nagy áldomást (lakomát) tartottak, Turzolt
pedig legottan Árpádhoz küldék, az ország szépségéről és
termékenységéről hirt adni. Und és Rétel tovább folytatták utjokat és
Zalánt Alpáron a Tiszánál találták, ajándékul tizenkét fehér lovat
vittek neki és a Sajóig minden földet magoknak kikérték. Zalán
ellentállásra nem levén elkészülve, ily félelmes kérőknek semmit sem
mert megtagadni. Árpád tehát a Sajóig vonult és Szerencse mellett (most
Szerencs) tábort ütött. – Mily fontos lehetett előtte a követség sikere,
bizonyitja Rétel iránti bőkezüsége. Rételpataka és Tolcsva közt az egész
földet neki ajándékozta, későbben pedig azt is, hol a Vág a Dunába
folyik; itt épitette azután Tulma, Rétel fia, Komáromot.

Kevesebb szerencsével jártak Usubu és Welek, Maróthoz küldött követek,
kik a Szamos táját és a Nyírt kérték. Maróth mindent megtagadott, mire
Árpád két sereget küldött ellene; az egyik Szabolcs és Tós vezérlete
alatt a Szamosig hatott; minden reszketett és meghódolt. Ekkor épité
Szabolcs a hasonnevü várat. Szatmár ellentállott, de végre elesett. A
Kőrösnél találkoztak Maróthtal, ki az átkelést meggátlá, s igy a sereg
visszatért Árpádhoz. A második sereg Tuhutum és fia, Horka, vezérlete
alatt a Meszesen (hegy) áttört Erdélybe, és Zilahot megszállotta; innen
Tuhutum kémeket küldött az ország kiösmerésére. Az öreg Mándi kecsegtető
hírrel tért meg, s Tuhutum legottan megindult. Gelo oláhaival Almás
folyónál táborozott. Tuhutum megosztá seregét; az egyik rész jó távol
átkelt a folyón, s Gelot hátulról megtámadta, mialatt Tuhutum szemközt
harcolt. Gelo elesett, emberei szétoszlottak, és Tuhutum Erdélynek ura
lőn.

Egy uj követség vitte meg Zalánnak e győzelem hírét, és most a Zagyváig
nyúló földet kéré ki. Zalán nem mert ellentállani; engedett a kérésnek;
de alattomban intézkedett kedvező alkalommal az elveszetteket ismét
hatalmába keriteni.

A magyarok diadalainak hire Németországba is eljutott. Arnulf császár
szövetséget kivánt velök kötni s a marahánok ellen fölingerelni, miért
is kalauzokat ajánlott nekik a hegyek közé. A magyarok megörültek a
fölhivásnak, és a marahánokat megtámadták. Zuard és Kadusa, mindketten
Hulek fiai, velök Huba voltak a vezérek. Mentökben elfoglalták Zalán
birtokából Gömört és Zólyomot. Zalán, ki eddig görög és bolgár seregeket
gyüjtött Titelnél, hol a Tisza a Dunába ömlik, elkeseredvén az uj
veszteségen, kedvezőnek találta az alkalmat, a magyarokat a hegyek közé
visszaszorítani; ellenök indult. Alpárnál, hol az első engedményt tevé,
volt az ütközet; ezt elveszté és örökre eltünt a fejedelmek sorából, –
seregének nagyobb része a Tiszába fuladt. – A marahánok ellen indult
sereg némi kisebb harc után a szlávokat elnyomá, s Nyitráig jutott. Itt
Zobor, Zvatopluk vezérének bátorsága és ereje három napig gátolta
haladását, mig végre a magyarok győztek. Zobor, Kadusától
megsebesítetvén, elfogaték, és miután Nyitrát erős ostrommal bevették,
egy hegyen fölakasztatott; e hegy mai napig Zobor névvel bir. A
környékben lakó szlávok minden ellentállás nélkül megadták magokat.
Galgóc, Beckó, Trencsin a magyarok kezébe került, kiknek hatalma már
most a Morváig terjedt.

A Tisza és Duna közti föld a magyarok hatalmában volt. Árpád lakását egy
nagy szigeten üté fel, és a szigetnek egy kúnról, ki előtte nagy
kedvességben volt, Csepel nevet adott. Mig azonban a Tisza bal partja
idegen urnak hódolt, az erdélyi magyarokkal bizonytalan volt az
egyesülés; e fölött még a Tisza melletti síkság is megtetszett, minthogy
különösen szerettek folyók mellett táborozni. – Árpád tehát sereget
küldött Glad ellen, kivel a Begánál találkoztak; a magyarok a szokott
csellel éltek, seregöket megosztván, egyik rész alattomban átkelt a
folyón, mig a másik fegyveres kézzel akart áttérni. Glad a csatát s vele
országát elveszté. – Kadusa hirnököket küldött Árpádhoz, a Dunán
átszált, Szervián, Bosnián keresztül Horvátországba nyomult, a tengerig
ment és csak három év mulva tért vissza. Ezek után Maróthot támadták
meg, ki Bihart sereggel ellátván, az ingfáni erdőkbe futott. Bihar
tizenkét nap után megadta magát, mire Maróth a vezérnek nagy ajándékokat
küldött, és Zoltánnak, Árpád fiának, feleségül egyetlen leányát ajánlá.
Árpád elfogadta az ajánlatot és Bihart a már elaggott Maróthnak lakásul
meghagyta.

Igy tehát már egész Erdély, s onnan a Morva folyóig terjedő föld és a
Duna bal partja a Magyarok hatalmában volt, ők azonban a jobb partot is
óhajták birni, ennélfogva nem messze Budától, Magyarérnél (ma Megyer)
Szent Endre irányában átkeltek a Dunán, s először Ó-Budánál, azután
Hanszabégnél tábort ütöttek.

Innen két irányban haladtak előre; a sereg egyik része Baranyának, a
másik Veszprémnek tartott. Tiz napi bajnoki védelem után Veszprém
elesett s a magyarok a Rábáig mindent elfoglaltak és diadalmasan tértek
Árpádhoz, ki a torbágyi erdőkben vadászott. Nem sokára a Rábán tuli föld
is a magyaroké lőn. Zvatopluk fiai, Moymir és Zentobolch, a helyett hogy
az egyesülésben biztosságot kerestek volna, egymásközt civakodtak. Árpád
átkelt a Rábán, s a marahánok birodalma e részen is megszünt.

Igy lett a föld, mely most Magyarországnak neveztetik, szerezve! – A
honszerző Árpád még előadott csatázásai közben összehivta a nemzet
nagyait, és harmincnégy napig tanácskozott velök az ország ügyeiről. Itt
határoztattak meg a jogok és kötelességek, itt szabályoztattak a nép,
főrendek és fejedelem közti viszonyok; meghatároztatott, miként
szolgáljon a nép a fejedelemnek s előljáróinak; hogyan tartassék itélet
a bűnös felett, s mi legyen minden vétek büntetése.

Árpád, miután népét fia hűségére megesketé (907.), meghalt.

A dicső honszerző Árpád tetteit emlék nem örökiti, hanemha a hálás
emlékezet minden igaz magyar szivében, melyet Ti is kegyelettel
őrizzetek meg, és a hon élni fog!


8. Zoltán fejedelem; a merseburgi vereség.

Zoltán még kiskoru volt, midőn atyja elhalt, a miért a nemzet fejei
gyülést tartván, hadvezéreket és kormányzókat választottak. Zoltán
férjfiuvá növekedvén, igen harcias szellemü, uralkodni szerető lett; a
szomszéd német tartományokat iszonyuan pusztította, mig a madárfogó
Henrik császár elfogván egyik fővezérét, csak kilenc évi békekötés
föltétele alatt bocsátá szabadon. A gondos császár ezen idő alatt népét
a fegyverforgatásban gyakorlá, várakat építetett, és városait
megerősíté. A béke idejét a magyarok hiven megtartották, hanem elkelvén
a kilenc év, követeket küldöttek Henrikhez s évenkinti adót követeltek
tőle. Henrik az adó helyett egy rühes kutyát küldött nekik, mire
felboszankodván, nagy sereggel Szászországba ütöttek, de a már fegyvert
megszokott németek által Merseburgnál rettenetesen megverettek, 36,000
esvén el közülök. – Zoltán érezvén, hogy erejével szerencséje is fogy,
Taksony fiának 946. átengedte a vezérséget.


9. Taksony fejedelem; a magyarok Németországban uj vereséget szenvednek.
Béke a Németekkel.

Taksony sem hagyta nyugodni fegyvereit; először is Olaszországot támadta
meg, hol győzedelmeskedvén, II. Berengár király tiz véka pénzt fizetett
neki. Azután Ludolf, alemann herceg, atyja és Konrád ipa, Otto császár
ellen fegyvert fogván, Németországba hivták a magyarokat, de ők az
ütközet napján a császárral kibékültek és szinte a magyarok ellen
forditák fegyvereiket, és igy a magyarok annyira megverettek, miként
csak kevesen, mint némelyek irják, csak hét fogoly, maradtak életben,
kik levágott fülekkel küldettek haza, az iszonyu veszteséget hírül
viendők. E szerencsétlenek itthon büntetésül, hogy magokat gyáván
elfogatni hagyták, javaiktól megfosztatván, családjaikkal együtt,
szolgaságra vettettek s magyarkáknak vagy gyászmagyaroknak gúnyoltattak,
még gyermekeiket is e szomoru sors érte, mig végre szent Lázár
kolostornak ajándékoztatván, szent Lázár szegényeinek hivattak. Konrádot
a forró csatában, midőn sisakját fölemelé, hogy fris levegőt vehessen, a
magyar táborból repülő nyíl arcban találá s leterité. Ezután ismét a
bolgárokat és görögöket nyugtalaniták. – A sok háboruk által a nemzet
megfogyván, Taksony, hogy népét erősitse, számos vendégeket telepitett
meg az országban; ekkor vándoroltak be az izmaeliták, kiknek Taksony
Pest várát és vidékét tűzte ki lakhelyül. A németek boszujától is
tartván, velök békét kötött s megengedte az evangelium hirdetését. –
Taksony 972-ben halt el, Geiza és Mihály fiakat hagyván maga után, kik
közül az első követte a fejedelemségben.


10. Geiza fejedelem; idegenek beköltözése; a kereszténység behozatala az
országba.

Geiza elődei nyomdokát követve, a hadakban és keresztények üldözésében
kereste dicsőségét, hanem tetemes veszteségeket szenvedvén, szelidebb
indulatokra tért át. Szomszédjaival békét kötve, megengedte az
idegeneknek Magyarországba költözködni. Azután az erdélyi fejedelem
keresztény leányával, Saroltával, házasságra lépvén, a keresztényeket
nem nyomta többé, sőt azokat pártfogása alá vevé, és a kereszténység
nyilvános gyakorlását is megengedte; mert a görög keresztények, kik első
téritők voltak Magyarországban, már többekbe oltották az igaz vallás
magvát. Csak miután Geiza a kereszténység nyilvános gyakorlatát
megengedte volna, jöttek a romai téritők, kik buzgóságban, jámbor és
ájtatos életben felmulák a görögöket, s igy sokan az új (romai)
kereszténységre tértek, elhagyván az előbbi görög papokat; innen eredt
az ó hit nevezet. Hogy a görög keresztények száma nem kicsiny lehetett,
abból kitetszik, hogy későbben sz. István király is több klastromot
épített e felekezetnek. – A kereszténység gyakorlásának engedelmével
nyitotta meg Geiza a mivelődés kapuját, mert számos keresztény
mesteremberek és kereskedők jövén az országba, például szolgáltak a
csupán hadhoz szokott magyaroknak. Midőn Geiza Vaik egyetlen fiát II.
Henrik, bajor herceg, Gizela leányával akarta volna egyesiteni, de mint
pogánytól megtagadták volna, szent Adalbert prágai püspök által, ki
buzgó ájtatossága által már sokakat téritett az üdvös hitre, magát és
egész családját megkeresztelteté. Vaik a keresztségben István nevet
nyert. Mily homályos és gyenge volt még ekkor a kereszténység a magyarok
közt, abból láthatni, miszerint sokan, s Geiza maga egyszersmind az ősi
vallást is gyakorlák. Midőn Adalbert Geizát e miatt megdorgálná, azt
felelte, hogy ő elég gazdag mind a két vallásra. Geiza, miután
Pannonhalmán a maig fenálló monostor építését megkezdette volna, 997-ben
végzé életét. István fián kivül három leánya maradt: Judith, I. Boleszló
lengyel fejedelem, Gizella, Urseoli Otto, velencei herceg és Sarolta,
Aba Sámuel nádor női.


11. István fejedelem. A kereszténység miatti belháború. II. Silvester
pápa.

István. A keresztény jámbor élet nem fért össze soknak nyugtalan,
csapongó indulatával, és Istvánt mindjárt uralkodása kezdetén súlyos
gondok terhelék. Kupa, somogyi vezér a főhatalmat, az ősi vallás
rendithetlen pártolása által, számos néppel fellázadva, akarta magához
ragadni. De István is haladék nélkül összevonván seregét, még azon
fogadást tevé, hogy ha szerencsés leend az ütközetben, a somogyi dézsmát
a pannonhalmi monostornak ajándékozza. Kupa az ütközetben Veszprémnél
megöletvén, a lázzadók engedelmességre kényszeritettek, és a keresztény
hit az egész országban elterjedt, minek következtében István tiz
püspökséget alapitott, azokat az esztergomi érsek hatalma alá rendelvén.

Ily hathatós előmunkálatok után Astrikot, a pannonhalmi apátot, II.
Silvester pápához küldötte, hogy a magyar nemzetet az anyaszentegyház
kebelébe venné be, s adna koronát, melylyel királyi módra
megkoronáztassék. A pápa, kérelmei teljesitése fölött, még az apostolság
jegyét is, a keresztet, megküldötte, megengedvén, hogy István az ő
személyében a magyarországi püspökök felett rendelkezzék.


Az ősi vallásról.

A magyarok ősi vallásáról csak igen kevés és homályos tudósitások
maradtak reánk, s igy azt tisztán meghatározni még eddig egy
történetirónak sem sikerült. A legujabb időkben nagy érdemeket szerzett
e tárgyban tudós Ipolyi Árnold „Magyar Mythologia“ munkájával.

A perzsák, kik az ó korban Azsiában igen elhatalmaskodtak, aligha nem
terjesztették vallásukat is; a mit őseink vallásáról birunk, az nagy
részint összeüt a perzsa tüzimádással. Egykorú tudósitás szerint, a
magyarok a tüzet, eget, levegőt, vizet és földet imádták. Legalább több
istenséget hittek; egy törvény, melyet I. András szerze: „hogy a scytha
hitről és a hamis bálványozásról mondjanak le“ eléggé bizonyítja. A
perzsák szerint ők is jó és rosz daemonokat (lelkeket) hittek. Az Isten
– e szó is aligha nem a perzsa izdan-tól származik – azon jó lényt
jelenté, ki mindeneket teremte. A rosz lény ismét a perzsa ahrimán után
ármányos-nak – régenten arimanios – nevezteték; egyébiránt a mostani
ördög, a régi magyar nyelvben urdung volt. A lélek halhatatlansága nem
volt ösmeretlen előttök. A lélek nevezet annyit tesz, mint a leheletnek
(Istennek) teremtménye. Az örök boldogság helye menny volt, mert a földi
életen kell átmenni az örökké tartó boldogságba. Azonban ezen
boldogságról való képzetök egészen földi életmódjuktól eredt: szünteleni
szerencsés vadászat, mindig kedvező halászat, derék paripák, számtalan
szarvas marha, szeszes italok bőségben, győzelmeik ünneplése, ivadékaik
csatáiban való részvétel voltak az örömök, melyeket a csillagok felett
elérni reménylettek. – Hitték-e a jövendő kárhozatot, az bizonytalan; a
pokol nevezet későbbi eredetü.

Vallási szertartásaikat az áldomás és áldozat tevé. Az áldomást, mely
vendégeskedésből állott, vállalatjaik szerencsés kimenetelekor tarták;
ezért szokás még most is honunknak több vidékein, főképen adásvevés
végeztével, áldomást inni. – Az áldozatra marháikat ölék le, s azután
azzal vendégséget ütöttek; legkedvesebb volt előttök a lóhus. Ezen
áldozatokat kutaknál, fáknál, szikláknál tartották. Papjaik Táltos nevet
viseltek, kik lovaikból a jövendőt fejtegették. Innen emlékezetesek maig
is a tátos lovak. – A házasulandó férjfinak vásárolni kellett nőjét a
szülőktől, azért mondják még most is: eladó leány. Halotti
szertartásaikról alig tudunk egyebet, mint hogy folyók mellé szerettek
temetkezni, s a halottnak atyafiai, baráti többször meglátogatták a
sirt, és ott vendégséget tartván, dalokat énekeltek az elhunytnak
emlékére.



Magyarország az Árpádházból származott királyok alatt. 1000–1301.


Szent István. 1000–1038 = 38 esztendeig.


12. Szent István királylyá koronáztatik. Háború a császárral. Imre
herceg halála. Az árpádvéri hercegek kibujdosása.

Naponkint uj tagokat nyert az anyaszentegyház a magyarok közt, s igy
lőn, hogy Augusztus 15-én épen 1000. esztendőben az országnak majd
valamennyi nagyai hit- és szeretetben egyesülvén, Esztergomba gyültek,
az első koronás magyar királynak hódolataikat tenni. Csak kevesen
ragaszkodtak már az ősi pogánysághoz, és nem is volt erejök az új hit
terjedését gátolni. Leghatalmasabb volt még köztök az ifjabb Gyula,
erdélyi helytartó, de 1002. esztendőben István őt is fegyverrel
megtörte, és feleségével, gyermekeivel elfogva, Magyarországba hozta,
Erdélyt pedig Magyarországgal szorosabban összekapcsolta s benne
püspökséget alapitott. Kean, a bolgárok fejedelme is, ki Gyulának
segedelmére jött, a hadban elesvén, a csend helyre állott és
Magyarország szerencsés jövendőnek nézett elébe, mert István hathatós
törvényekkel és rendelésekkel iparkodott népét boldogítani.

Az országot vármegyékre osztá; a király és nemesség jogait meghatározta.
Számtalan templomokat, sz. Benedek szerzeteseinek több monostort, s
három apácaklastromot épitetett, és királyi bőkezüséggel gazdagította
azokat. A püspököknek kiterjedt fekvő jószágokat s a megyéikben termő
gabonák tizedét ajándékozta. A nevelés ügye sem kerülé ki a gondos
király figyelmét, és az akkori időhöz képest több iskolákat alapított,
melyekben ugyan csak latin imádságokat és énekeket tanultak; mert a
papok, kik közül István főtanácsosait választá, külföldről jővén, a
magyar nyelvet kellőképen nem beszélték, maga István is jártasabb volt a
latin és görög nyelvben.

Országa boldogságának alapját letévén, hogy azt állandóvá tehesse, fő
gondját utódjának, Imre herceg, egyetlen fiának nevelésére forditotta.
Mindenekelőtt a keresztény hit szeretetére és előmozdítására ösztönzé,
azután pedig hű magyarjait ajánlá neki, mondván: „azok legyenek neked,
kedves fiam, atyáid, testvéreid, azokon harag, kevélység és irigység
nélkül békeségesen, alázatosan, szeliden uralkodjál!“ – Jámbor, ájtatos
életével István nem csak fiának, de az egész országnak például szolgált.
Éjjeket töltött a buzgó imádságban és olyankor ismeretlenül alamizsnát
osztogatott a szegényeknek, kik gyakran méltatlanul viselék magokat, de
a szent király szeliden és alázatosan tűrte azt, a kegyes idvezítőt
tartván szemei előtt, ki még többet szenvedett az emberiség javáért.

Azonban háború ütött ki, mert II. Konrád császár azon ürügy alatt, hogy
követe át nem bocsátatott az országon, Magyarország szélén
pusztítgatott, de visszaveretvén, 1031. békességre kényszerítetett.

A győzelem örömeit Imre herceg halála szakítá meg, mi mind a királyt,
mind a népet keserü búval töltötte el. István a mély fájdalommal nem
birván, nagy betegségbe esett, és egyre növekedett aggodalma a következő
király iránt. Négy rokonvérü herceg volt még életben. Vazul, Geiza
fejedelem Mihály testvérének fia; Mihály második fia László, már
meghalt, de három fiai: András, Béla és Leventa életben voltak. Mert a
még Álmosnak tett fogadás szerint Vazult illette a királyság, kit István
könnyelmü élete miatt a nyitrai várban fogva tartatott. Magához hivatá
tehát őt, de az udvarnak hatalmasb emberei, többnyire jövevények,
egyetértvén a királynéval, ki szinte külföldi volt s a magyar
hercegeknek nem barátja, oly bűnt követtek el, mely sz. Istvánt keserü
könyhullatásokra fakasztotta, és még ma is megborzasztja a hazafiui
érzésü embert. A király követével a királyné is Nyitrára szalasztotta
embereit, kik előbb érvén oda, Vazulnak szemeit kiszurák, és füleibe
forró ólmot öntöttek. Szent István ily nyomorult állapotban látván
atyafiát, igen elkeseredett, és betegsége miatt a vétkeseket meg nem
büntethette, sőt László fiait is féltvén, azt tanácsolta nekik, futnának
ki az országból. Ők tehát a király tanácsát követvén, Csehországba
menekültek, hanem ismét Lengyelországba vették magokat. Ily bús
körülmények közt, hogy halála után az országot veszélyes
viszálkodásoktól megóvja, Gizela hugának fiát, Pétert, ki már azelőtt
seregeinek fővezére volt, utána következő királynak nevezte.


13. A király élete elleni merénylet; sz. István halála.

Az idegennek trónra emeltetése által István sok előkelő urnak
indulatjait fellázitá, kik közül négyen István meggyilkolására
összeesküdtek; gonosz tervük azonban nem sikerült, mert midőn egyikök
estve titkon a király hálószobájába lopódzék, a kardot elejtvén; a
király a zörrenésre fölébredt, mire a gyilkos megijedvén, a király
lábaihoz borult és bocsánatért esdekelvén, az árulást fölfedezte. Ez
ugyan bocsánatot nyert, de bűntársai életökkel lakoltak.

István egészségét naponkint fogyni érezvén, magához hivatá a püspököket
és a főurakat, hathatósan intette őket, hogy a szent hittől el ne
pártoljanak, az igazságot és egyetértést tartsák fel, és miután
Magyarországot az Isten anyja pártfogásába ajánlotta volna, Augusztus
15-kén 1038. nagy boldogasszony napján végzé be ájtatos életét;
eltemettetett Fehérvárott. Szent László uralkodása alatt 1083-ban VII.
Gergely pápa Istvánt Imre fiával együtt a szentek sorába igtatta.


Péter és Aba Sámuel. 1038–1046 = 8 esztendeig.


14. Péter király nemzetellenies országlása, a miért a trónról letétetik.

Péter, ki az olaszok valamennyi vétkeiben, de egy erőnyében sem tünteté
ki magát, csak kevés ideig dühöngött a trónon, mert keményen és kevélyen
parancsolt. Seböst, a Vazul megnyomoritóját, udvarába hiván, kegyekkel
tetézte; az özvegy királynét, kinek, István rendelete szerint, a
kormányban vele osztoznia kell vala, egy várba záratá; az ország nagyait
megvetette, a főhivatalokra idegeneket, olaszokat és németeket emelt;
midőn pedig e fölött panaszaikat előadták neki, azt felelé: „ha élek,
annyi sok idegennel töltöm be az országot, miként a magyaroknak sem
föld, sem hivatal nem marad. Szenvedjetek!“ – Ily elégtételt nyervén
panaszaikra, a magyar főurak és nemesek nem türhetvén az ily méltatlan
bánásmódot, a püspökök tanácsára összegyülvén, Aba nádort, sz. István
Sarolta hugának férjét, királynak választották.


15. Aba országlása, Csanádon elkövetett kegyetlensége; kivégeztetése.

Aba Sámuel. Sámuel legottan tetemes sereget gyüjtött, és Pétert
megtámadni szándékozott, ki elégtelennek látván magát a védelemre,
Henrik császárhoz futott. Most nyerék a gonoszok jutalmukat a Vazulon
elkövetett istentelenségért. Buda, a nemzetnek halálos ellensége, Péter
tanácsosa, összevagdaltatott, két fia megvakítatott; egyiknek, ki Vazul
szemeit kitolta, kezei, lábai összetörettek, némelyek agyonköveztettek,
mások más kínok közt haltak el. Azonban Henrik fegyveres erővel akarta
Pétert a trónra visszahelyezni, de Sámuel ajándékokkal és nagy
igéretekkel kiengesztelte, hanem mivel igéreteit nem teljesítheté, s a
főurakon és nemeseken kegyetlenkedék, – Csanádon ötven főnemest
akasztatott fel – a nemzet is elidegenülvén tőle, már az országba hatott
Henrik seregéhez csatolta magát. Győr körül megütköztek, hol Sámuel
futásnak eredt, de elfogták, és Péter, miután őt Henrik Fehérvárott
ismét a trónra emelé, fejét vétette.


16. Péter ismét a trónra jutván az országot a német császárnak hűbérül
adja. András herceg Russiából meghivatik.

Igy jutott Péter 1044-ben ismét a királyi székre, hanem előbbi
viszontagságain csak annyit okult, miszerint gonosz viseletének és
feslett erkölcseinek a magyarok ezután is aligha fognak hódolni,
minélfogva ő nem elég biztosan ül a királyi széken, hogy tehát magát
biztositsa, Magyarországot a császár főurasága alá akará juttatni, a
miért is a következő évben a császárt Fehérvárra meghivta, hol
Magyarországot egy aranyos dárdával, térdelve, átadta neki a magyarok és
sok németek előtt. – Péternek ezen cselekedete annyira fölingerlé a
magyarokat, hogy Csanádon összegyülvén, követeket küldöttek Russiába
Andráshoz, hogy egész Magyarország hiven várja őket, mire András
csakugyan meg is érkezett.


I. András. 1046–1061 = 15 esztendeig.


17. A kereszténység elleni fölindulás; kegyetlenségek. Péter
megvakítatik. Béla herceg az országba jő.

Sokkal szomorúbb volt Magyarország helyzete, hogy sem képzelhette
András, mert a magyarok nem csak a királyok ellen voltak fölingerülve,
hanem azok kegyetlenségeiket, igen hibásan, a kereszténységnek
tulajdonították, és igy dühöngve kijelentették Andrásnak, miszerint
mindaddig nem fognak Péter ellen küzdeni, míg a kereszténység eltörlését
meg nem igéri, és a pusztítást meg nem engedi. – András kénytelen volt e
kivánságnak engedni. Borzasztó jeleneteknek volt most a haza kitéve,
iszonyu lármával: „veszszenek a papok, veszszenek a németek és olaszok,
veszszen el Péter emlékezete örökre és azután!“ rohantak a
keresztényekre, rémitő gyilkolásokat vivén végbe. Ekkor taszítatott le
sz. Gellért csanádi püspök is a Buda melletti sziklákról, melyek mai
napig is e buzgó hazafi s ájtatos pap nevét viselik. Péter ismét
Ausztriába akart menekülni, de az igazságos boszú Mosony vidékén
utóléré, itt elfogatott és szemei kiszúrattak. A vak Péter előtt
megnyiltak Fehérvár kapui, hol még azon év folytában meghalálozott.

Lecsilapodván a zürzavar, András 1046-ban megkoronáztatott, és most fő
gondja volt a kereszténység viszszaállitása, mi végre királyi tekintetét
használván, legottan fővesztési büntetés alatt parancsolá az ősi
pogányság elhagyását, és sz. István törvényeit ismét erőbe hozta, mire
kivánt csend nyugvék az országon. – Leventa elhalt.

Béla, másik testvére, még mindig Lengyelországban volt, mert oda
vetődvén a pomeraniai herceget párviadalban meggyőzte, mire Micislo
lengyel fejedelemtől leányát és vele jegyajándékul a pomeraniai
adójövedelmet nyerte. András király Béla öcscsét ily tartalmú levéllel
hítta meg honába (1048.): „Mi, kik hajdan együtt szenvedtünk szükséget
és nyomoruságot, kérünk téged, kedves atyámfia, ne késsél hozzánk jöni,
hogy most együtt örüljünk és birjuk az ország javait. Mert nincsen
örökösem, sem kivüled más testvérem; te légy örökösem, te országolj
utánam.“ – Haza tért tehát Béla s András az ország harmadrészét neki
engedte át. Az ország ezen első feldarabolása számos belviszályok fő
forrása gyanánt tekinthető, mert a főhatalom feldarabolása a király és
hercegek közt, utóbb mintegy rendszabálylyá látszott válni.


18. Kül- és belháboru. András halála.

Hív és hasznos szolgálatára volt azután Béla a királynak, midőn III.
Henrik császár Péter halálát megboszulandó, az országot több izben
megtámadni merészlé. 1052-ben maga szállotta meg Pozsont, de Zothmund,
Henrik eleséges hajóit igen ügyesen a Duna alatt kifurván, kénytelen
volt a békepontokat elfogadni, melyek közt az is foglaltatott, hogy
Péter által neki ajánlott magyarországi jogáról lemond; a béke
megerősitésére leányát Salamonnak, Béla bejövetele után született,
András fiának eljegyzé.

A szerencsésen végzett külháborút nem sokára belső forrongás követé,
mert Andrásnak fia születvén, noha Bélát Lengyelországból az utána való
uralkodásra hítta meg, a hét éves Salamont még is megkoronáztatá, mit
Béla sem ellenzett, és az egyetértés nem bomlott meg a testvérek közt,
de némely rosz akarók egymás ellen forralt incselkedések gyanujával
töltötték el őket. – András bizonyos kivánt lenni, s e végre Bélát
egyszer magához rendelte. A király pamlagra dűlve fogadta testvérét,
előtte egy szőnyegen a korona és egy kard feküdt – a királyság és
hercegség jelképei – „válaszd a kettő közül, a melyik tetszik!“ mondá a
király. A szobában poroszlók voltak elrejtve, kik Bélát, ha ő a koronát
választaná, meggyilkolják. Béla értesítve volt a feje fölött forgó
veszélyről, és elég szemes volt a kardot választani. András örömében
átkarolta öccsét; de kinek a gyanú eltölté egyszer mellét, nem könnyen
lesz az őszinte és tiszta érzésü; igy járt Béla is. András ismét
fölingereltetvén, új cselt szőtt ellene, hanem Béla is Boleszlótól
segedelmet nyervén, táborba szállott a két testvér. András az ütközetben
lováról leesvén, agyon gázoltatott. 1061. Eltemettetett Tihanyban, az
általa épített kolostorban. Salamon sógorához, IV. Henrikhez menekült
Németországba.


I Béla. 1061–1063 = 2 esztendeig.


19. Béla jeles uralkodása; a pogány vallás örökre kiirtatik; véletlen
halála.

Béla rövid uralkodása jeles tettekkel diszlik, melyek valamint a hon
javát tetemesen előmozdíták, úgy nagy elméjének, bő tapasztalásának és
emberösmeretének szép tanujelei. A királyságra jutván, minden gondját
arra fordította, hogy a nemzet hajlamát megnyerje. E végből sok vámokat
és adókat eltörölt, a népet állandó lakhelyre szoktatta s az által a
földmivelést, mely még kevesek által üzetett, terjesztette; ezüst pénzt
veretett, mi által az adásvevést megkönnyebbitette; mindennek árát
megszabta, és a rendes vásárokat is behozta. Tudta ő, hogy a kereskedés
fő rugó az ország mivelésére. A pogány vallást örökre kiírtotta, mert
midőn számtalan sokaság sürgette volna az ősi vallás visszahozását,
három napra halasztá feleletét, mely idő alatt sereget gyüjte össze, és
a vészt nem sejdítő tömegre ütvén, vezéreiket levágván, a békétleneket
szétverte. Még Salamon ellen is biztossá akarván magát tenni, Dömösre
országgyülést hirdetett, hol a királyi szék leomlása, vagy a ház
összedülése által agyonzúzatott. (1063.). Tetemei Szegszárdra vitettek.
Három fia maradt: Geiza, László és Lambert.


Salamon. 1063–1074 = 11 esztendeig.


20. Salamon másodszori koronáztatása. A hercegekkel való viszály.

Salamon csak azon föltétel alatt emeltetett a trónra, hogy Béla fiai az
ország harmadrészét hercegi cimmel birandják. Geiza ekkor mutatá ki
tiszta honszeretetét, mert a nemzet őt akará királyának vallani, ő
azonban tudván, hogy az által az ország pártokra szakadna és Salamon
sógorától is, a császártól, segítetnék, készebb volt a koronáról
lemondani, mint sem a nemzetet külső és belső háborúk által fogyasztatni
látni, hív és engedelmes maradt tehát koronás fejedelmének, ki Pécsett
ismét megkoronáztatott, testvéreivel együtt. Azonban Vid, bácsi főispán,
az ifju király gonoszlelkü, nagyravágyó tanácsosa, mindaddig
fondorkodék, mig az egységet megháboritotta. Salamon megtagadta a
hercegektől az igért részt, mit azok erővel is készek voltak kicsikarni.
A fegyvert csak a püspökök közbenjárására tevék le, mely szerint Geiza
Magyarország harmadrészét hercegi címmel megnyerte.


21. Salamon kül- és belháborúi; ez utóbbiban trónját veszti.

Hasznos volt Salamonra nézve a kibékülés, mert ezen atyafiai
vitézségének köszönheti a horvátokon, morvákon és kúnokon nyert
győzedelmeit. Meggyőzték helyette a görögöket, bolgárokat és besenyőket;
Belgrádot három hónapig ostromolták, midőn egy fogoly magyar leány a
várost több helyen felgyujtván, az innét támadt zavarban a hercegek a
városba törtek és elfoglalták. Niketás görög vezér őrsége maradványával
a fellegvárba vonult, de miután Geiza neki és seregének szabad
kiköltözést igért, a várat is feladta, s magát Geiza ótalmába ajánlotta.
– A nyert zsákmány elosztásánál uj viszálkodások támadtak a király és
hercegek között; Vid tanácsára ugyan is Salamon a foglyokat elosztatni
kivánta, Geiza azonban adott szavánál fogva, azok szabadon bocsátását
sürgeté, a miért a király őt a többi martalék elosztásánál rövidítette
meg. Midőn pedig a következő évben Dukas Mihály, görög császár, Geizának
a Niketás és katonáinak pártfogásáért egyéb drága ajándékok közt egy
arany koronát küldött (ez utóbb a sz. Istvánéval összekapcsoltatván,
mind maig alsóbb részét teszi a magyar koronának), az álnok Vid nem
szünt meg a királyt istentelen tanácsaival ostromolni, miért végre
csakugyan megegyezett rokonai meggyilkoltatásában, kik hirt kapván a
fejök felett forgó veszélyről, életöket biztosítandók, sereget
gyüjtöttek, s a királyt Cinkótánál meggyőzvén, kiszoritották az
országból; Vid, a polgárháború élesztője, mint gonosz tervének martaléka
az ütközetben elveszett 1074-ben.


I. Geiza. 1074–1077 = 3 esztendeig.


22. Geiza rövid országlása.

A szelid indulatu Geiza nem akarta Salamont a koronától megfosztani, és
csak a nemzet hathatós kéréseire vállalá el a királyságot. Még azután is
hajlandó volt visszaadni Salamonnak a koronát, kit IV. Henrik császár és
VII. Gergely pápa minden módon ajánlottak a magyaroknak. De ezen nemes
viseleteért annál inkább ragaszkodott hozzá a nemzet. Talán meg is lett
volna Salamonnal az egyezés, ha Geizát a hozzá igen hajló magyaroktól el
nem ragadja a halál 1077-ben. Kálmán és Álmos fiakat hagyta maga után.


Szent László. 1077–1095 = 18 esztendeig.


23. László nagylelküsége. Országgyülés; a tolvajok elleni törvények. I.
István a szentek sorába igtattatik.

László, a meghalt király testvére, csinos külseje, tiszta vallásossága,
szigoru igazságszeretete és hajthatlan bátorsága és vitézsége által már
régen meghódította a magyarok szivét, kik most királyokul üdvözlék.
László azonban nem akará a királyságot mindaddig elfogadni, mig Salamon,
szinte törvényszerüleg koronázott király, arról önkényt le nem mond.
Salamon is megilletődék e nagylelküségen, és nem volt ellene László
megkoronáztatásának, de kikötötte, hogy királyi címét megtarthassa, és
királyi méltóságához illő jövedelemmel elláttassék. László tehát
megkoronáztatott, hanem Salamon nem sokára megbánta igéretét, s a király
élete ellen áskálódott, a miért is elfogatván, a visegrádi várba
záratott, mire László az ország állapotát vevén gondjai alá,
Pannonhalmára országgyülést hivott öszve, hol a közigazgatás, a polgári
és büntető igazság kiszolgáltatás ügyében több üdvös törvények
alkottattak. Felettébb bélyegzők az akkori magyarok erkölcsi viseletére
a tolvajok iránt hozott rendeletek; ugyan is, hogy a tolvaj, bár mely
rendből való, még akkor se mentessék fel a büntetés alól, ha a
károsodottal kiegyezkedett volna is; a tetten ért tolvaj, ki tiz
fillérnél nagyobb értékü jószágot orzott el, halállal bünhödjék; kisebb
értékü lopásokért szemvesztéssel, a legcsekélyebbekért, ha a tolvaj
szolga, orrcsonkítással lakoljon. A nemes a lopott jószágot
tizenkétszeresen tartozzék megtéríteni, s még egy ökörben
marasztaltassék el, stb.

Nagy nemzeti ünnepet tartott az ország 1083-ban, midőn István király és
fia, Imre herceg testeik koporsóikból fölvétettek. Ily napon lehetetlen
volt Lászlónak rokonát börtönben tartani. Salamon tehát szabadon
bocsáttaték; ő pedig külsegitséget nyervén, haddal támadta meg Lászlót,
melyben életét veszté; mások szerint pedig a had szerencsétlen
kimenetele után Polába, Isztria fővárosába vonult, hol remete életet
élvén, bünbánatban mult ki.


24. Horvátország Magyarországhoz kapcsoltatik. László háborúi és halála.

1089 táján Horvátországban Zvoinimir fejedelem, ki nőül László testvérét
Ilonát birta, meghalván, a kiütött belzavarok lecsilapítására Ilona több
főrendüekkel Lászlót hivta meg, ki csak hamar megjelenvén, ott a
lázangókat legyőzte, s Horvátországot Magyarországhoz kapcsolta; a
kereszténység megszilárdítására a zágrábi püspökséget alapította, s
Álmos vezért, Geiza fiát, kormányzóul ott hagyván, visszajött
Magyarországba, hol a kúnokat, kik Kutesk vezérlete alatt az országot
pusztítani merészlék, szétveré, az elfogottakat pedig keresztényekké
tevé. Midőn László ezután a tengerparti városok bevételére készült
volna, a kúnok még nagyobb haddal törtek az országba, és azt tüzzel
vassal pusztították. László azonban ott termett, a királyi vérszinü
zászlót maga ragadta kezébe, s a sokkal számosabb ellenségen fényes
diadalt nyert. A foglyoknak csak szolgaság és a keresztény hit fölvétele
maradt választásul, mire azok megkeresztelkedvén, a Tisza és Zagyva
közt, a mai Jászságban telepítettek meg. – 1092-ben Szabolcson
országgyülést tartott.

A jövő évben már ismét táborba szállott, mert Ulászló lengyel fejedelem
által segitségül hivatott fel az oroszok ellen, kik a kúnokat
Magyarország pusztítására nógatván, szabadon átbocsátották országukon.
László a mint Galliciába ért, a fejedelem annyira megrettent, hogy
harcba sem ereszkedvén, magát László pártfogása és főuri hatalma alá
vetette, mire László nagylelküen a fejedelmet tartománya birtokában
meghagyta, hanem Galliciára a magyar korona jogát megalapította.

László jámbor és igazságos uralkodásának dicsősége a külföldre is
kihatott. Igy történt, hogy a németek a császársággal is megkinálták,
mit ő el nem fogadott, teljes erejével Magyarországnak kivánván élni; az
egyesült europai fejedelmek őt érdemesíték a keresztesek fővezérségére,
mely dicsőségben már nem részesülhetett, mert midőn némely hercegi
atyafiak között támadt egyenetlenségek eligazítására Csehországba menne,
Nyitrán 1095-ben meghalt. Eltemettetett Nagyváradon. Fiai nem maradtak.
A magyar nemzet három évig gyászolta nagy és szent királyát.


Kálmán. 1095–1114 = 19 esztendeig.


25. Kálmán testalkata. A keresztes hadak. Horvát-Dalmát ügyek.

Kálmán, I. Geiza idősb fia, követé sz. Lászlót az uralkodásban; teste
hibáit, mert púpos és sánta volt, szellemi ébredsége és hasonlíthatlan
elmebeli tehetségei pótolták ki; széles tudományáról és világos
miveltségéről közönségesen könyves Kálmánnak neveztetett. – Mindjárt
országlásának kezdetén a keresztesekkel gyült meg a baja. Nagy divatban
volt ugyan is ekkor Jeruzsálembe, a szent földre való búcsujárás, mely
földek a törökök birtokában voltak, kiktől az ájtatos, néha dologkerülő,
zarándokok sokat szenvedtek. A visszatértek rémitő színekkel festék az
ott lakó keresztények állapotát, különösen Péter, amiensi francia remete
megjövén Jeruzsálemből, rávette II. Orbán pápát, hogy minden
fejedelmeket és népeket hadra gyulasztana a szent földnek elfoglalására.
Péter azalatt járt kelt, futkosott tartományról tartományra s bátoritott
mindenkit. Sőt azt állította, hogy Krisztus, megjelenvén neki, inditá e
követségre. Igy hitegeté az együgyü és buta embereket. Számtalan nép
csődült össze, de a nagyobb rész csavargókból, munkakerülőkből állott,
kik mindenütt iszonyú pusztitásokat és rablásokat vittek véghez.

Kálmán, miután látta volna a keresztesek indulatát, azoknak meg nem
engedte az országon való átköltözést, s midőn azok erővel berontottak,
és szokott módjok szerint prédáltak, derekasan megverte és szétűzte.
Ellenben azokat, kik békeségesen viselték magokat, becsülettel
átbocsátotta az országon. – 1102-ben a zenebonáskodó horvátokat minden
vérontás nélkül lecsendesítette. Dalmátiát Magyarországhoz kapcsolta.


26. Kálmán nevezetes törvényei. A tarcali országgyülés. Az Álmos
hercegen elkövetett kegyetlenség.

Kálmán törvényeivel bizonyította be felvilágosodott tudományát és
bölcseségét. A boszorkányokról való pöröket egészen eltiltotta, melyek
az akkori babonás időkben számtalan ártatlanok életét emészték fel. A
tüzes vas és forró viz általi elitéltetéseket a püspöki székekhez és
némely nagy prépostságokhoz rendelte. – A Tarcalon tartott
országgyülésen alkotott törvényeket magyar nyelven szerkezteté, hanem,
fájdalom! annak csak latin fordítása maradt fel.

Dicsőséges vala Kálmán országlása, de azt élte estvéjén egy iszonyú
tettel fertőzteté meg. Félvén ugyan is, hogy testvére Álmos, ki
külföldön segítséget keresett, hogy Horvátországot magának
megszerezhesse, az ő halála után még a magyar koronát is magához
ragadná, őt, Béla öt éves fiával együtt, megfogatá és szemeiket
kiszuratá, sőt halálos ágyán még megöletni is rendelte. – Világos példa
ez ismét, hogy a földi javak a legbölcsebb embert is legutálatosabb
vétkekre csábíthatják. – Kálmán ezen tette után kinos fejfájás közt
1114. elején meghalt, István fiát hagyva maga után.


II. István. 1114–1131 = 17 esztendeig.


27. István elbizakodása. Háborúk; Jadra és a Dalmát szigetek elvesznek.

István, atyja halála után, mint tizenhárom éves ifjú jutott a trónra; ő
senki tanácsát sem akará elfogadni, magától pedig épen nem volt képes
atyja bölcseségével uralkodni. A magyaroknak királyuk iránti határtalan
tisztelete, az uralkodás hatalma érettlen kezek közt elvakíták őt, s
makacs és igen elbizakodott lett: bölcsnek mondá magát mint Salamon,
bátornak mint Dávid, erősnek mint Sámson, mi épen nem volt, igy tehát az
ország kül- és belállapotának megkellett változnia. – Mindjárt
országlása kezdetén fegyverre kénytelenítetett szólitani a nemzetet;
mert a velenceiek, kiktől Kálmán Dalmátiát elfoglalta, s fegyvere által
félelemben tudta tartani, most a fiatal királynak gyöngeségét hasznukra
fordították, Dalmátiát, Horvátország kikötőivel együtt visszafoglalták;
de Jádrát és a szigeteket kivéve, visszanyerte azt István, és öt évi
békeségre lépett velök, mire Ausztriát támadta meg, mely háború
következtében Magyarország sokat szenvedett. A tüzes vérü király még
ezután sem hagyta nyugodni fegyvereit, táborát, Jaroslaw lodomeriai
fejedelmet segitendő, Oroszországba is átvitte, hol midőn Kiowot
megszállotta volna, több főnemesek az egész tábort felláziták, hogy
miért ontanák ők véröket más idegen nemzetért. István tehát kénytelen
volt haza térni, hol azután kemény boszút állott azon nagyokon, kik
külföldön megtagadták az engedelmességet. Nevezetes István
uralkodásából, hogy 1124-ben a kúnokat a Tisza és Duna közt azon a
földön, mely maig Kis-Kúnságnak neveztetik, megtelepítette.

Minekutána több évi házasságából gyermek nélkül látná magát, súlyos
aggódás lepte meg az örökös miatt, és csak ekkor tudósitották, hogy
Béla, Álmos fia, a pécsváradi monostorban él, kit azonnal magához
hivatott és megkoronáztatott. Halálához közeledvén, szerzetes ruhába
öltözött s élte virágában halt el 1131-ben.


II. vagy vak Béla. 1131–1141 = 10 esztendeig.


28. Az aradi országgyülés. Borich herceg. Béla halála.

Vak Béla csak nevét viselte a királynak, mert helyette nője, a férjfias
elszántságú Ilona uralkodott. István halála után azonnal Aradra
országgyülést hirdetett, hol midőn a vak király a rendekkel
tanácskoznék, belépett Ilona négy fiával, és keservesen elpanaszolván
férjének vakságát, dühös szánakozást gerjesztett az egybegyült
rendekben, kik iszonyú boszút állottak mindazokon, kik tizenkilenc év
előtt e tettben részt vettek.

Bélára és az egész országra szomoru következést hozott e keménység, mert
a megbüntetett családok tagjai Oroszországba futottak, Borich herceget,
ki magát Kálmán fiának lenni állítá, a királysággal megkinálni. Igy
ismét polgárháború dúlá az országot, mig végre Béla részére dült el a
had kimenetele. Ekkor Bosznia is szorosabban összekapcsoltatott
Magyarországgal. – Meghalván 1139-ben Ilona, Béla vaksága kínjait
enyhítendő, mértéktelen boritalra adta magát, miből vizibetegségbe
esvén, 1141-ben meghalt. Három fia maradt: Geiza, László és István;
Álmos még atyja életében halt el.


II. Geiza. 1141–1161 = 20 esztendeig.


29. Borich- és Wladimirkoval viselt háborúk.

Csendes volt Geiza uralkodásának kezdete, minélfogva el sem mulasztotta
a béke áldásai alatt a mesterségeket s a hazai ipart előmozdítani.
Látván, miszerint magyarjai inkább születtek a földmivelésre és
marhatenyésztésre, 1142-ben behivá Németországból a szászokat, s a
bányák mivelésére Erdélyben megtelepitvén, külön kiváltságokkal
megajándékozta őket. Ily hasznos vállalataiban a had lármája háboritotta
meg, mert Borich ismét fegyverhez nyult s az országba tört, a háborúban
azonban tulajdon kún katonája által leszúratott. Geiza ezután le nem
tehette a fegyvert, mert István, testvére, a trónra vágyván, Lászlóval
együtt Manuel görög császárhoz mentek segitséget keresni. Geiza azalatt
Oroszországban dicsőséggel fordult meg. Sógora, Isiaslaw nagyherceg,
egyenetlenségben élt több orosz hercegekkel s Geizától kért és kapott
segítséget. Az első segédsereg igen szerencsétlen volt, miért is a
másodikát Geiza maga vezette László testvérével Oroszországba, hol
Wladimirko, a legfélelmesb ellenfél, megsebesítetvén, megfutamodott és
követeket küldött Geizához, kik adnák elő, miszerint ő elkövetett hibáit
szivéből bánja, hogy Wladimirko Geiza atyját a lengyelek ellen
segitette, hogy halálához közeledvén, a király nagylelküségében bizik,
fiát is az ő kegyelmébe ajánlja, csak Isiaslawtól fél. – Ez nem is volt
hajlandó a békére, de Geiza azt mondá: „lehetetlen azt megölnöm, ki
hibáját megbánja; az ég is megbocsát a töredelmes bünösnek,“ sőt esküvel
igéré: „ha Isiaslaw megszegi a békét, meg fog szünni uralkodni, vagy én
vesztem el koronámat.“ – Be szép példája ez a háladatosságnak és
felebaráti szeretetnek! Ekkor volt a második keresztes háború, melyben
Magyarország ismét nem vett egyéb részt, a csapongó átköltözés
kellemetlenségeinél.

Geiza, mint szelid király és tartományainak szerencsés védője,
harminckét éves korában halt el 1161. István, Béla, Árpád és Geiza
fiainak atyja.


III. István. 1161–1173 = 12 esztendeig.


30. Trónvillongások.

István, II. Geizának fia, hogy nagybátyjai áskálódásai ellen magát
biztosítsa, megkoronáztatásakor az egész ország adóját három évre
elengedte; de Manuel addig háborgatta a magyarokat, mig azok Lászlót,
II. Béla fiát, csakugyan megválasztották és megkoronázták.

II. László azonban félévi országlás után kimult, és helyébe István
testvére lőn király.

IV. István csak öt hónapig ült, vagy inkább dühöngött a trónon; III.
István pártjától tartván, igen kegyetlenül viselé magát, mi által csak
elüzetését siettette, mert III. István fölkerekedvén hiveivel,
kiszoritotta őt az országból. Hiában igyekezett Manuel őt ismét a
magyarok nyakára tolni, sőt utóbb maga Manuel is elvált tőle és
békeségre lépett III. Istvánnal, kitől csak azt kérte, hogy nevelés
végett küldené hozzá Béla testvérét, mert fimagzata nem lévén, őt teendi
örökösévé. Mária leányát is eljegyezte Bélával. De miután fia született
volna, nem csak az örökséget, de leányát is megtagadta Bélától.
Testvérének ezen viszontagságát szivére vévén a nemesérzésü fiatal –
alig huszonhat éves – király, hirtelen meghalt 1173-ban. Gyermekei nem
voltak.


III. Béla. 1173–1196 = 23 esztendeig.


31. Az ország idegenkedése Bélától. Geiza herceg fogsága.

III. István halála után Bélát illette a korona, ki mint már mondatott, a
görög császár udvarában neveltetett. Nem örömest hajoltak hozzá a
magyarok Manuel miatt, kinél neveltetett; mert a magyarok gyülölték a
görögöket, s most attól tartottak, hogy Béla, görög nevelésénél fogva,
görögösen fog Magyarországon uralkodni, és a görög császárnak aláveti
magát. Ezen véleményökben még inkább megerősödtek, midőn Manuel esküvel
kötelezé Bélát lemondani a görög császárság követelhetéséről, s hogy
mind azt, a mi a császárnak hasznára leend, buzgón eszközlendi. Az
esztergomi érsek Bánfy Lukács attól is tartván, miszerint az ó hitre
hajlana, ismételt felszólításokra sem akarta megkoronázni. Az ország
ismét pártokra szakadt, hanem Béla magát a kalocsai érsek által – a pápa
jóváhagyásával – Fehérvártt megkoronáztatta.

Geiza, ifjabb testvére, még ekkor sem nyugodott, hanem anyja által is
buzdítva, kül segitség után nézett, a miért Béla anyját is előbb tisztes
őrizet alá, későbben pedig, saját kivánatára, Görögországba vitette; a
szökevény Geizát a cseh fejedelem kiadván, fogságba tétette, hol azután
tizenöt évig tespedett.


32. Béla jótékony országlása. A magyar történet irása.

Béla igy megszabadulván vetélytársától, hatalmas kezeibe vette a kormány
gyeplőit, s ekkor a nemzet reményét túlhaladta, minthogy mindenben az
ország javát és mivelődését buzgott előmozdítani. s igy a gyanú s
idegenség helyét köztisztelet és szeretet foglalta el. Mindenek előtt a
tolvajokat és rablókat, kik a zavaros időben felettébb elszaporodtak,
szigorú rendszabályai által kiirtotta. – Minthogy eddig minden nyilvános
és magános ügyek csupán szóval tárgyaltattak, minden panasz, még a
királynak is, személyesen adatott elő a felek által, Béla tehát
mindezeket irásba rendelte foglaltatni, s az udvarnál és
törvényszékeknél szokásba hozta a könyörgő leveleket. Ekkor állítatott
fel a királyi jegyző vagy kancellár fényes hivatala. Igen valószinü,
hogy az országbáróságok, milyenek a pohárnoki-, lovász-,
ajtónálló-mesteri udvari főtisztségek is, a Konstantinápolyban keleti
fényhez szokott Béla által hozattak divatba. A királyok és nemzet
történetét névtelen (neve nem tudatik) jegyzője által összeiratta.


33. Háború a velenceiekkel. A Frangepánok. Gallicia a magyar korona
főurasága alá kerül.

A velenceiekkel, Dalmátia és a szigetek végett, több háborúkat viselt
nem minden szerencse nélkül, a midőn a derék Schinella testvéreket, kik
utóbb Frangepán nevet vettek föl, Modrus vármegye örökös főispánságával
s összes javaival ajándékozta meg hasznos szolgálataikért. Ezenben a
szomszéd Galliciában nagy egyenetlenség volt, s Béla abba keveredvén,
András másodszülött fiát akarta azon trónra emelni, de az elfogott
Wladimir herceg sátora vásznait szétvágta, kötéllé sodorta és úgy
ereszkedett le a várból és szerencsésen elillant. Gallicia aztán hosszú
vérontások után a magyar korona főurasága alatt Wladimir birtokában
maradt.


34. A keresztes hadak. Béla halála.

Az akkor (1196.) keletkezett harmadik keresztes háborúban is részt akart
venni, de betegsége meggátolta; igy Imre fiát nevezvén örökösének,
András fiának tömérdek kincset hagyott, s atyai átokkal fenyegeté, ha a
szent földi háborúkban helyette részt nem venne. Most I. Fridrik
(Barbarossa) császár vezérlete alatt tisztességesen viselék magokat a
keresztesek, s a császár és Béla becses viszonajándékokkal tisztelték
meg egymást. – Nagy befolyással volt az országra Margit királyné, Fülöp
francia király testvére, kit Béla 1186-ban vett feleségül. Ez által az
ország szorosabb viszonyba lépett Franciaországgal; ifjaink közől többen
a párisi főiskolában tanultak, honnan haza térvén, s főbb hivatalokra
emeltetvén, a tudományokat terjesztették. – Béla a szent gothárdi
apátságot alapította a cisterci szerzetesek számára. – Béla 1196. halt
el az egész hon nem kis szomoruságára, mert érdemeit illően
méltánylották.


Imre. 1196–1204 = 8 esztendeig.


35. Testvér háború. Imre elszántsága s halála.

Imre sem uralkodhatott békeségben, mert fivére, András, uralkodásra
vágyván, a kezeiben lévő kincset nem fordította, atyja meghagyása
szerint, keresztes hadra, hanem seregeket gyüjtvén, három izben támadta
meg Imrét. Midőn a harmadik ütközetben Imre magától többeket elpártolni
látna, csak egy rendkivüli, merész cselekedet által, mely lelki
elszántságát és ébredtségét bizonyítja, tartá meg a koronát. Látván
ugyanis a veszedelmet, veszszőt, vagy némelyek szerint, a királyi
pálcát, fogván kezébe, a pártos sereg közepén át ment András sátoráig,
hangosan kiáltva: „majd meglátom ki fogja merészleni kezeit ura és
királya ellen fölemelni!“ Andrást saját kezeivel megfogta s a táboron,
mindenek szemeláttára, kivezeté és Kene várába záratá. Fogságban maradt
András mindaddig, mig Imre erejét fogyni érezvén, őt kiereszté s
megkoronázott fiának, Lászlónak, gyámatyjává rendelte. Imre 1204. mult
ki.


III. László.


36. László kora halála.

András kezébe jutván a királyi hatalom, a mi után annyira esengett, a
királyi címet is igényelte. A haldokló testvér kérései nem inditották
meg, s az özvegy királynét az árva királyi gyermekkel együtt annyira
mellőzte, hogy azok jónak látták Leopold osztrák herceghez menekülni,
hol László fél év mulva elhalt, és helyet csinált Andrásnak.


II. András. 1205–1235 = 30 esztendeig.


37. András szerencsétlen uralkodása. Bánkbán. A keresztes hadmenet. Az
ország szomorú állapota. Az arany bulla.

Szomorú volt a hazára András uralkodása, ki Gertrud nejének tanácsára
idegeneket emelt a hivatalokra, nevezetesen a királyné fiatal és igen
tanulatlan testvérét, Bertoldot, a horvátországi bánsággal és kalocsai
érsekséggel diszesítette, kiről a pápa azt irá Andrásnak: „mi őt
mesterek mesterévé tettük, pedig nem érdemes, hogy tanitványok
tanitványa legyen,“ s oda utasította, hogy menjen elébb Vicencába
tanulni. – Ez által egészen elidegenítette magától a magyarokat, s midőn
Kálmán fiát Galliciában megkoronáztatná, itthon Bánk nádor, ki a
bánságot Bertoldnak kénytelenitetett átengedni, az önkényes királyné
szobájába törvén, őt meggyilkolta. Haza érkezvén András nem a bünösöknek
érdemök szerint való megbüntetésén, s a csend helyreállitásán
igyekezett, hanem új házasságra lépvén, készületeket tőn jeruzsálemi
utjára. Az atyjától e célra hagyott tömérdek kincset a testvér háborúk
elnyelvén, most minden szép, nem szép úton gyüjtötte a költséget; igy a
veszpremi főtemplomból Gizela koronáját is elvitte. El is ment 1217-ben
a Szentföldre. – Ha hallottuk a külföldi keresztesek disztelen
kicsapongásait, illik megemlékeznünk arról is, hogy a magyar keresztesek
békével, jó renddel utaztak s mindenütt örömmel és pompával fogadtattak.
A királyt püspökök és sok főurak kisérték. A sereget tizezer lovas és az
erdélyi szászok képezték, jelen voltak több jeles külföldi fejedelmek
is. – Ott, a szent földön, azután több izben szerencsésen küzdött a
törökök ellen, látván, azonban, miszerint az egyesült fejedelmek közt
meghasonlás történt, visszatért Magyarországba a nélkül, hogy költséges
vállalatának valami hasznát érezhette volna, sőt távolléte alatt itt is
elégedetlenség tört ki, s András, hogy az utra fölszedett adósságait
könnyebben fizethesse, a népre nagy adót vetett, a templomok és egyházak
javait elkobozta, sőt Dénes nádor az e miatt ellenszegülő barátokat meg
is verte: az ezüst pénzt megrontotta, az ércbányákat, minden egyéb
királyi jövedelmekkel együtt, a zsidóknak bérbe adta, min a magyarok
szerfelett megboszankodván, nyilván kijelentették, miként többé nem
Andrást, de Béla fiát ösmerik királyuknak, ki szinte kész volt atyja
ellen fegyverhez nyúlni. E súlyos körülmények közt tartá András a
nevezetes 1222-iki országgyülést. Ekkor szerkesztetett azon igen
nevezetes decretum, mely aranybulla név alatt ösmeretes a függő arany
pecsét miatt. Ebben András a nemesség jogait helyreállította és
megerősítette. Ámde ezen nevezetes decretum sem volt képes csendet
szerezni, s András haláláig (1235.) a legszomorúbb állapotban tengett az
ország. – Andrásnak Béla, Kálmán, András és István fiai maradtak.


IV. Béla. 1235–1270 = 35 esztendeig.


38. Béla erélyes uralkodása. A kúnokat az országba fogadja.

Leirhatlan zavarban hagyta el András az országot, melyre Béla fényesebb
napokat vala derítendő, ha épen alatta a legkeményebb csapás nem éri
hazánkat. A zürzavar eloszlatására férfias elhatározottsággal fogott;
mindazokat, kik András alatt az országot megzavarták, különféleképen
megbüntette, Dénes nádornak szemeit tolatta ki; továbbá azt parancsolá,
hogy az érsekek, püspökök és főurakon kivül senki a király jelenlétében
leülni ne merészeljen; megujitotta III. Béla törvényét, mely szerint
kéréseit kiki irott levélben adja be, s a fontosabb dolgokat maga
elejébe kivánta adatni, a csekélyebbeknek elintézését a kancellára
bizván; végre az elajándékozott királyi fekvő jószágokat visszaszedte,
kivévén azokat, melyek valódi érdemek megjutalmazása végett adattak. E
veszteséget sokan türni nem akarván, mindjárt 1236-ban összeesküdtek
ellene, s Fridrik osztrák herceget hivták segitségül, ki midőn
Magyarországba átkelt volna, Bélától megszalasztatott. – Ezután Béla a
tatárok által szoritott kúnokat az országba fogadá azon föltétel alatt,
hogy keresztényekké legyenek, Kuthen királyuknak, kinek ő maga lett
keresztapja, Pesten adott lakást, a negyvenezernyi családot a
vármegyékbe osztá, s a főispánok itélete alá rendelé.


39. A tatárjárás. A király futása Austriába s onnan Dalmátiába.

Ezen időszakra esik azon iszonyú tatárjárás, mely Europa több
tartományait, de leginkább Magyarországot, annyira, feldúlá, hogy ahoz
hasonló pusztitást az egész történet tömött tárában nem találhatni. Maig
is azon hit uralkodik felőlök a köznép közt, miként azok nem emberek,
hanem kutyafejü szörnyetegek voltak. Ázsia belsejéből jött e durva,
tudatlan és kegyetlen ellenség. Dsingiskáhn (mindenek ura) volt azon
szörnyü nép méltó fejedelme, ki ez egész világon akart nem uralkodni,
hanem dühöngni. Fegyvere Azsiában pusztitott, fia Oktai, folytatta a
világ meghóditását, s nyugot felé haladva Europába is átszállitotta
iszonyu dühét. Oroszországban, noha szabad elmenetelt igértek a Kiewet
védő fejedelemnek, azt még is elfogták, s még más két orosz
fejedelemmel, két deszka közé szoritották, s egy vendégségnél pad
gyanánt használák. Dimitri azután azt tanácslá, nyomuljanak inkább
előbbre, hol majd virágzó országokra fognak akadni. A mongolok követték
tanácsát, s egyszerre, elboriták Lengyelországot, Sléziát, Morva- és
Magyarországot; Oroszország mindazonáltal nem maradt ment, mert kétszáz
esztendeig nyomorgott a mongolok járma alatt; az orosz fejedelmeknek a
kengyelt kelle tartani, midőn a mongolok lóra ültek s őket beretválni!

A szomorú hírre, hogy a mongolok Magyarországnak tartanak, Béla
Hederváry Dénes nádort Mármarosba küldé az utakat védeni. A szörnyü
ellenség ötszázezerre ment; dühösen áttörtek a Kárpátokon s az ország
szivébe nyomultak. Ép lakhely nem maradt utánok; tüz és vas emésztett
föl mindent, a mi eleven volt, kardra hányatott. A nádor éjjel nappal
lovagolt, a királynak a vészt hirül adni. A nádor megérkezte után három
napra Pesten voltak; a király nem akart még megütközni. Vácon a nép a
templomba menekült, s erősen védte magát sok idegenekkel; valamennyien
tűz prédájává lőnek. Igy jutottak Pestre 1241-ben Batu vezérlete alatt.
A magyarok közül sokan a kúnokat vélték e szerencsétlenség inditó
okának, a miért Kuthent, leginkább Fridrik eszközlésére, ki a magyar
trónra vágyván, az inséget öregbiteni szinte Pesten volt, meggyilkolták,
mire a kúnok felbőszülve a tatárokhoz csatlakoztak, s velök együtt
pusztiták uj hazájokat. Béla Kálmán öcscsével elejökbe ment; a mohi
pusztán Borsód vármegyében, a Sajónál találkoztak, de meggyőzetvén, csak
futás által menthették meg életöket. Kálmán sebjeiben elhalt. A
gyilkolás iszonyu volt; két napi útra feküdtek a holttetemek, köztök az
esztergomi, kalocsai érsekek sok püspökökkel és főurakkal. Béla király
igen vitézül viselé magát. Midőn egy tüzes csatában egy mongol agyon
akará vágni, Detrik, Mohol fia veté magát a csapás alá s királyáért
halt. Béla, látván a nagy veszteséget s kikerülhetlen vesztét, futásnak
eredt; az ellenség utána. Egy Ádám nevü lengyel elejökbe ugrott s egy
karját veszté oda; a királyt még mindig űzték, s Ivánka, látván, hogy a
király lova kifáradt, saját lovát adta alá, midőn pedig az is kifáradt
volna, Rugács ajánlá lovát, és ezzel menekült meg Béla üldözői elől.
Rugács a halottak közé veté magát, és igy kerülte ki a halált. A
szerencsétlen király Austriába vette magát, Fridriktől, kihez már előbb
küldé feleségét fiával együtt, segitséget reménylvén; de Fridrik
megfosztván őt maradt kevés kincsétől országából kitiltotta. Csak
bujdosva jutott Dalmátiába, hol Frangepán családja és Szubich méltán
fogadák a szerencsétlen királyt néhány híveivel együtt, de mintha a
szerencsétlenség nem lett volna kimerítve, Bélát, mint atyát is súlyos
csapás érte; két virágzó leányát temette itt el.

Most minden ellentállás nélkül dúlták a tatárok az országot. Kevés nap
mulva a mohi ütközet után Batu ismét Pesten volt. Százezer ember egy nap
halt itt meg; rendbe álliták őket nem s kor különbség nélkül s úgy döfék
gyilkaikat sziveikbe. A gyermekek a fogoly gyermekeken tanulták az
öldöklést; dicséretet nyert, ki egy vágásra ölé meg a kis keresztényt.
Miután Pestet vagyonaiból egészen kifosztották s lakosaiból
kipusztitották, megértvén a honi zavarokat, visszatakarodtak 1242-ben.


40. Béla visszatér az országba, s azután Fridriken boszút áll; a
tatárokon fényes győzelmet nyer.

Visszajött ezután Béla is, de könyes szemekkel látta virágzó városainak
és faluinak düledékeit; az egész ország lakatlannak látszék. Csak bajjal
lehetett az erdőkbe és barlangokba menekült csekély számu lakosokat
összegyüjteni; a szomszéd tartományokból tehát uj gyarmatokat
telepített, az elpusztult várakat, városokat; templomokat fölépitette,
az uravesztett földeket az uj lakosok közt elosztotta, s igy lassan
lassan iparkodott országát helyreállitani; ekkor ismét éhség támadt; a
farkasok annyira elszaporodtak, hogy a fegyveres embert is megtámadták.

A velenceiek az ország mostoha állapotát hasznukra forditván, Dalmátiába
törtek és Zárát elfoglalták. A király kénytelen volt ezt türni; mert
minden gondját a belállapotra forditá, s azon felül még előbb Fridrikkel
akart számolni. Nem is halasztotta sokára Fridrik becstelen tettének
megboszulását; 1246-ban beütött Austriába s Fridrik – utolsó herceg a
babenbergi házból – az ütközetben Béla szemeláttára Frangepán Bertalan
által megöletett.

Béla ezután Stájerország végett Ottokár cseh királylyal keveredett
háborúba, azonban lemondván Stájerország birtokáról, vele békét kötött.
Még Ottokárral volt Béla elfoglalva, midőn a tatárok Nogáj kán alatt
ismét roppant sereggel beütöttek, most azonban egy véres harc után,
melyben ötvenezer esett el közülök, Béla az országból őket kiűzte.

Elte fogytáig (1270.) kisérék e nagylelkü fejedelmet a viszontagságok;
még egyetlen fia István is ellene lázadt.


V. István. 1270–1272 = 2 esztendeig.


41. István szerencsétlen hadjárata. Döghalál.

István a csehekkel hadakozott, de fegyvereit nem kisérte szerencse, s
midőn ehhez még döghalál is járulna, keservében elhalt 1272-ben. Kún
születésü nejétől László és András fiai maradtak.


IV. László. 1272–1290 = 18 esztendeig.


42. László gyámság alatt. A habsburgházérti háború. A király feslett
élete miatt elzáratik. A kúnok megölik.

László tiz éves gyermek korában jutott atyja halála után a trónra, minél
fogva sok ideig gyámság alatt volt, a kormányt helyette anyja, az özvegy
királyné és Pektári Joákim vették át, de ezek sem igen sokat gondoltak
az ország javával, önkényök által annyira vitték a nemzetet, hogy a
zavarok az udvarnál és országban nőttön nőttek, minek következtében a
királyné elfogatott és Turul várába záratott. Kaplony Endre pedig
Lászlót nem sokára koronáztatása után még meg is korbácsolta.

Ezen időtájban választatott az erőteljes, nagy tekintélyü habsburgi
gróf, Rudolf, a német császárságra, kit a dölyfös Ottokár, cseh király,
nem akart urának elismerni, s a hübéri eskü letevése helyett haddal
támadta meg; a császár a magyarokat segítségül hiván, ezek Ottokárt a
Morvamezőn vivott csatában megölték, s Rudolfnak a császárságot
biztosították, s igy lettek a magyarok a dicső habsburgi háznak, mely
már csirájában veszendő vala, alapitói, erős támaszai (1276.).

László roszlelkü emberektől vezettetve, oly erkölcstelen és feslett
életet vitt a kúnok közt (ezért kún Lászlónak is neveztetik), hogy a
püspökök s néhány világi urak látván, miszerint az elcsábított ifju mind
magának, mind az országnak veszedelmére indul, őt Fintha nádor vezérlete
alatt elfogták s tisztes őrizet alá tették. Itt józanabb gondolatokra
tért, javulást igért és kiszabadult. Mire a fellázadt kúnokat megtörte,
azután pedig az ismét pusztító tatárokat elölte. Hanem ismét előbbi
feslett életébe dölt vissza, a kúnok s azután tatárok közt mulatozott,
mig három kún férjfiú által: Árboc, Törtel és Kemencse, 1290-ben
megöletett. Gyermekei nem maradtak.


III. András. 1290–1301 = 11 esztendeig.


43. Az Árpád véréből származott utolsó király. Trónkövetelők.

III. András II. Andrásnak István fiától született. Minthogy nem volt
több fiörökös az Árpád-családból, egész országlása alatt folytonosan a
magyar korona után esengő külföldi vetélytársakkal vesződött,
mindazáltal szerencsésen megtudta tartani az elsőséget. A valláson és
országon ejtett sérelmeket orvosolni vágyván, szigorú törvényeket
hozott, a miért sokan elidegenedtek tőle, s a tizenkét éves Robert
Károlyt, kit a pápa már előbb királylyá nevezett, Nápolyból Zágrábba
hozták s ott megkoronázták. András az innen eredő veszélyt meggátolandó,
1300. végén a jövő tavaszra közönséges fölkelést hirdetett. Ezt azonban
már nem élte meg, mert mindjárt az 1301. év elején a fiatal, ép erejü
király hirtelen, mint némelyek irják, méreg által, fimagzat nélkül,
elhalt. Erzsébet leányát Vencel cseh herceg jegyezte el.

Ezen időtájra esik honunkban a céhek eredete, valamint a papiros
ösmerete és használata is. Első papirosra irt levélnek állitják a
történetirók azt, melyet az erdélyi püspök, a pápa követjétől vett;
előbb pergamen használtaték.



Magyarország a vegyes házakból származott királyok alatt.

1301–1526 = 225 esztendeig.


Vencel. 1301–1305 = 4 esztendeig.


44. A pápa beavatkozása a király választásba. Csák Máté. Vencel
megkoronáztatik; az országból eltávozik.

Kifogyván Magyarországban az Árpád véréből származott férjfinem, a már
szinte szokássá vált meghasonlás és pártoskodás még inkább nőtt, s még
inkább éleszté azt VIII. Bonifác pápa azon állitásával, hogy
Magyarország az anyaszentegyház tulajdona, minélfogva ő – a pápa – adhat
királyt az országnak. Hogy ezen állitásának erőt adjon, Robert Károlyt,
a nápolyi király fiát, Romában Magyarország királyává meg is koronázta.
Örömest fogadták volna a magyarok a jeles tulajdonságokkal diszlő
herceget, hanem attól tartván, netalán ezen esetből a pápa későbbre is
jogot tulajdonítson magának kénye szerint az országnak királyt adni s
átalában az ország ügyeibe avatkozni, a kalocsai érsek és Csák Máté
trencséni főispán vezérlete alatt inkább a cseh királyt Vencelt, ki IV.
Béla leánya által volt az Árpádokkal rokonságban, kinálták meg a
koronával. A cseh király nem fogadta el maga számára a koronát, hanem
hasonnevü tizenkét éves fiát ajánlotta, kit Fehérvárra vittek és ott
megkoronázták. A pápa azonban egyházi átokkal fenyegette Vencel pártját,
a miért a cseh király fiát féltvén, 1304-ben seregével az országba jött,
s miután Esztergomban a templom és levéltár kincseit rabló módjára
lefoglalta, a koronát is kezére juttatva, útközben a vidéket pusztitva,
fiával együtt visszatért honába.


Otto. 1305–1308 = 3 esztendeig.


45. A nemzet jogaihoz ragaszkodik. Otto bajor herceg királylyá
választatik, s titkon az országba jő. Apor László. Otto elhagyja az
országot.

Még az egyházi átok sem kötheté a hazájok jogaihoz tántoríthatlanul
ragaszkodó magyarokat Robert Károlyhoz. Vencel eltávozása után ismét
Otto, bajor herceget, IV. Béla unokáját kinálták meg a királysággal, ki
megkapván Venceltől a koronát és a többi királyi ékességeket, titkon,
mint kereskedő, jött be az országba, mert a pápa párthivei a határokon
cselt vetének elébe. Otto azonban szerencsésen kijátszotta őket, hanem
útjában a koronát, mely egyéb portékák közé volt pakolva, elvesztette.
Biztos emberét küldvén annak fölkeresésére, az a koronát valóban
tokjával együtt egy pocsolyában megtalálta; Otto még azon évben a
veszprémi püspök által megkoronáztatott. – A pápa – most már V. Kelemen
– még mindig Károlyt pártolta, azért Otto, hogy magát szorosabban a
magyarokhoz kösse, Erdélybe utazott, Apor László vajda leányát nőül
venni szándékozván, de a vajda őt megfogatta, bebörtönözte és a
mindenkor magával hordott koronától megfosztotta. Otto későbben
kiszabadulván fogságából, visszatért Bajorországba, élte fogytáig
megtartván a magyar király cimet.


I. Károly. 1308–1342 = 34 esztendeig.


46. A pápa elösmeri a nemzet szabad választási jogát. Robert Károly.
Csák Máté halála. Zách Felicián.

Otto viszontagságai után a pápa követe a királyválasztásra összegyült
nemzetet ismét Robert Károlyra akarta kényszeríteni, midőn pedig látná,
hogy a pápa tekintélyének erősen ellenszegülnek, sőt a budai egyház a
pápára szinte átkot mondana, kijelenté végre, hogy válasszanak, a kit
tetszik, a pápa semmi jogot sem követel a választásban. Erre az
összegyült rendek szabad akaratjokból, kényszerités nélkül királyuknak
nyilvánitották Károlyt, s minthogy a szent István koronája még mindig
Erdélyben volt, uj koronát készítetvén, ismét megkoronázták. De a nemzet
előtt még ezen koronázás sem volt érvényes; a nemzet hézagot látott
Károly jogában, melyet csak sz. István koronája tölthet ki. Két év mulva
sikerült, nagy igéretek által, Lászlótól a koronát visszakapni, mely
örvendetes hír a Rákoson hirdettetett ki épen sz. István napján, s igy
végre Károly, Fehérvárt felvette sz. István koronáját.

Csák Máté igen hatalmas és garázda főur, ki Trencsén várától Komáromig,
innen Hollókőig Nógrádban és Visegrádig nem csak földesuri, hanem
királyi jogokat is zsarnok kénynyel gyakorolt (azon föld maig Mátyus
földének neveztetik), pénzt veretett, udvarát királyi módra
főhivatalnokkal, nádorral, kincstartóval sat. látta el, ezután sem
akarta Károly király hatalmát elösmerni, ellene több évig harcolt, s
csak halála által – mint mondják, tetvek bujván ki testéből, azok ették
meg – szünt meg a tizennyolc évig tartott polgárháború. A király ezután
lakását Temesvárrá tette át, s Visegrádot királyilag fölépitvén,
későbben ott lakott. Nagy veszélyben forgott itt egyszer a király, egész
családostul; mert Zách Felicán, előbb Csák Máté nádora, azután Károly
bizodalmas embere is itt tartózkodván, leánya a bájos szépségü Klára a
királyné palota hölgyei közt tündöklött. Minthogy ez Kázmér fiatal
lengyel herceg, a királyné testvére által, meggyaláztatott, az e fölött
dühbe jött apa (1330. apr. 17-én), midőn a királyi család ebédelt,
rettenetes kardjával reájok rohant; a királynak karját megsebesitvén, a
királyné fejének vágott, ki kezét fölemelvén, négy újja veszteségével
vásárolta meg életét, ezután a hercegekre tört, de nevelőik testökkel
elborítván őket, felfogták az irtóztató vágást, melynek következtében
meg is haltak. Ekkor az eléugrott udvari cselédek által Felicián
leterítetett és felkoncoltatott. Feje Budára küldetett, kezei, lábai,
más városok kapúira szegeztettek; a szép Klárának ajkai, orra, fülei és
újjai levágattak, és úgy lóra ültetve hurcoltatott városról városra.
Felicián egyetlen fia lófarkára köttetett, idősb leánya lefejeztetett, s
ennek férje börtönbe halt meg, s még mind ez nem elégité ki a király
boszúját, Feliciánnak egész nemzetsége harmad iziglen vagy
kivégeztetett, vagy jószágaitól megfosztatván, számkivettetett.


47. Károly háborúi és jeles országlása.

Károly e borzasztó eset után Bazarád, oláh vajdát, minden ok nélkül
megtámadta; az elrémült vajda hiában igért hűséget és a hadi költségek
megtéritését, csak a háború nyomoraitól kimélje meg országát. Károly nem
hajtván e könyörgésre berontott Bazarád tartományába, hol azonban a
hegyek közé szorítatott, seregének nagyobb része oda veszett s ő maga is
csak álruhába öltözvén osonhatott el.

Ezután a tatárokat, kiknek ismét kedvök jött Magyarországot pusztitani,
derekasan megverte. – Az ország belső erejét és mivelődését jelesen
előmozdította az által, hogy az akkori rosz pénzek helyett, jó ezüstből
ujakat veretett. Aranypénzt első veretett a magyar királyok közt;
eltörölte az ártatlanságnak tüzes vas és forró viz által tétetni szokott
borzasztó próbáit; a nemeseknek bizonyos cimereket adott, mi által a
festés és rajzolás előmozdítatott. A magyar nyelvet udvari nyelvvé
emelte, melyen több okleveleket adott ki. Átalában ereje, ügyessége és
bölcsesége által oly fényt terjeszte a magyar trónra, miként a lengyelek
Lajos, a nápolyiak pedig András fiát királyuknak fogadták. Ezen kitünő
érdemekkel diszlő király életének köszvényes fájdalmak vetettek véget
1342-ben.

Megemlítendő, hogy ezen korban alakult szent Pál remetéinek szerzetes
rende Magyarországban, az egyetlen szerzetes rend, mely honunkban vette
származását, – Szinte Károly uralkodása alatt 1329-ben jelenik meg az
első üvegablak a Telegdy Csanád primás által épittetett sz. Albert
kápolnán; mert noha az üveg feltalálása a legrégibb időre esik, azt még
sem tudták táblává lapitani.


Nagy Lajos. 1342–1382 = 40 esztendeig.


48. Lajos első kormánytettei; a lázadókat lecsöndesíti.

Választás és minden ellenszegülés nélkül foglalta el a tizenhét éves
Lajos, atyja halála után, a királyi széket, és országlása alatt oly
erőt, hatalmat, szemességet és bölcseséget fejtett ki, miszerint őt a
legnagyobb uralkodók sorába emelik, Magyarországot is annyira kimüvelé,
hogy a mesterségekben ipar- és tudományokban is virágozni kezdett.
Szeliden és kegyesen uralkodott mint atya alattvalóin, kik hálásan a
legbensőbb szeretettel ragaszkodtak hozzá. Noha egész élte folyása
haddal van eltelve, még sem hiányzanak országlása alatt a béke áldásos
gyümölcsei. Pécsett állította fel az első akademiát; a budai királyi
várlakot, melyet IV. Béla 1267-ben kezdett volt építeni, méltóságához
illőleg bevégezte. Érdekesek és üdvösek voltak törvényei is. II. András
arany bulláját megerősítette. A Zách családján és rokonain végbevitt
boszú szivére hatott az emberszerető atyai fejedelemnek, s azért
törvényesen megállapította, hogy az ártatlan gyermekek, szülőik
vétkeiért ne büntettessenek.

Az erdélyi szászokat, kik a vajda igazságtalan zaklatásai miatt
fellázadtak, úgy szinte Bazarád oláh vajdát és a horvátokat minden
vérontás nélkül lecsendesítette.


49. A nápolyi események és hadjáratok. Lengyelország Magyarországgal
egyesítetik. Különféle háborúk. Lajos halála.

Mig Lajos ily szerencsésen uralkodék Magyarországon, Nápolyban az öccse
András, Johanna neje tudtával egy éjjel (1345.) megfojtatott és az
ablakon kiakasztatott. Iszonyodva hallá Lajos a gonoszságot s nemes
büszkesége, testvéri szeretete egyiránt fellázadván benne, kevés
magyarjaival Olaszországba ment testvére meggyilkoltatását megboszulni.
Nápoly meghódolt, s a vétkesek lakoltak, de a főbünösök, a királyné
második férjével, Lajos tarenti herceggel, Franciaországba szöktek.
Jeles tanuit adta itt Lajos vitézségének, meg azt is megmutatta, mily
kedves és becses előtte minden egyes emberének élete. Volturno folyóhoz
érvén seregével a folyót annyira megáradtnak találta, miszerint a rohanó
habok miatt az átmenetel lehetetlennek látszék. A király azonban
sietett, parancsolja tehát Szereday Ferenc apródnak, keresne biztos utat
a folyón. Be a hű apród, – de a sebes folyó lovastul együtt lecsapja, s
Ferkó már haldokolva hempelyeg az irtóztató hullámokon. A király, a mint
látja hű emberének életveszélyét, nem késik mások felszólítgatása által
veszni hagyni őt, beugrik lovával, megragadja a félholtat, s majd majd ő
is veszve, partot ér. Képzelhetni, mint fogadta az egész tábor e dicső
elszánást! – Hasonló tettek által tudta Lajos katonái sziveit meghatni s
hóditani, kik imádott fejedelmük erényeit méltányolván, híven követték
mindenütt.

A pápa a vétkes Johanna iránt engedékenyül viselvén magát, Lajos másod
izben is megjelent Nápolyban; most is a boszuló testvér volt az egész
seregben a legmerészebb, legvitézebb; Canossa ostrománál első hágott a
létrán a falakra, honnan a védők egy nagy követ görditvén fejére,
hanyat-homlok esett, és halálos sebet kapott; felgyógyulván azonban a
várat bevette. A merre zászlója – ez fekete volt, s rajta András képe –
lobogott, mindenütt diadal követte, de látván, hogy a pápa mindig
Johanna pártján van, nagylelküen még a háromszázezer darab aranyat is
elengedé, melynek fizetésére Johanna itéltetett volt, s a magyar
őrsereget is visszahitta. De a királyné azért ki nem kerülte a nemesis –
boszuló istennő – büntető kezét, mert későbben az olaszok által
megfogatván, börtönében megfojtatott.

Lajos ezután Lengyelországot Magyarországgal egyesítette, Moldovát
elfoglalta, Szerviában a kereszténységet kiterjesztette, Lodomeriát
kereszténynyé, a tatárokat adófizetővé tette, Velencétől Dalmátiát
visszafoglalta, és adófizetésre kötelezte, azonkivül a szent Márk terén
felállított cedrus árbocokon a magyar lobogónak kellett lengeni; végre
Bolgárországban a törököket is megverte.

Minthogy gyermeke nem volt, Károly durazzói herceget rendelte maga után
királynak, későbben azonban leányai születvén, Károlynak megszerzé a
nápolyi királyságot, megesketvén őt, hogy leányaitól nem fogja követelni
a magyar trónt, mire Károly el is utazott. Lajos Mária leányát
eljegyezvén Zsigmond brandenburgi herceggel, meghalt 1382-ben.
Országlása a magyar történet fénypontját teszi; ekkor birt Magyarország
legkiterjedtebb határokkal, mint a költő mondja: három tenger vetett
határfalat.


Mária. 1382–1386 = 4 esztendeig.


50. A főurak elégedettlensége.

Mária a királyi koronával igen éles és súlyos tövis-koronát tett fejére.
Csak rövid ideig volt ő az atyjáról reá maradt Magyarországnak,
Dalmátiának, Horvát-, Bolgár- s Oláhországoknak, Moldova-, Gallicia-,
Lodomeria-, Szervia-, Boszniának ura; mert Erzsébet anyjával együtt
csupán Gara nádor tanácsait követvén, a többi főurakat és nemeseket maga
ellen fölingerelte, kik Nápolyból Károlyt meghiván, királynak
kikiáltották.


II. Károly.

39 napig.


51. Károly megkoronáztatása és megöletése.

Lajosnak tett esküje ellenére jött Károly Nápolyból, s a királynék
jelenlétében Fehérvárt megkoronáztatott, Erzsébet azonban Garával élete
ellen áskálódott. A koronázásról visszatérvén Budára, az uj király olasz
testőreibe bizván, a királynőkkel együtt, a királyi palotába vette
lakását. Itt Februar 6-kán Erzsébet magához kéreté Károlyt azon szín
alatt, hogy Zsigmondtól érkezett némely fontos irományokat kivánna vele
közölni, és a király megjelenvén, ott Forgács Balázs a ruhája alá
rejtett fokossal fejbe sujtotta, ezután az olaszokra ütöttek, kiket
részint levágtak, részint megszalasztottak. Károly sebe dacára börtönbe
vettetett, majd Visegrádra vitetett, hol tizennyolc napra sebei, vagy
méreg következtében elhalt.


52. A horvát zavarok, a királynék elfogatása. Zsigmond harckészületei.

Mária ismét királynak kiáltatott ki egy résztől, de Horváth János bán
fölkerekedvén, Garát és Forgácsot megölte, a két királynét Novigrádba
záratá, hol Erzsébet, Mária szemeláttára, kegyetlenül megöletett.
Megérkezett a szomorú hirekre Zsigmond is, és Fehérvárt magát
megkoronáztatván, Máriát fogságából kiszabadította.

A királynék szabadítására az egész ország kezett fogott, mindenki
Zsigmond táborába sietett, még a gyermekek is játékaik közt táborokat
képeztek. Egy ily csoport játszógyermekekre akadván Zsigmond, a
legidősbet, ki egyszersmind zászlótartó volt, magához hivatá, s ily
beszélgetés támadt köztök:

Zsigmond: Ki katonái vagytok?

A zászlótartó: Az országé.

Zsigmond: Ki a királytok?

Zászlótartó: Zsigmond.

Zsigmond: Hát hol van Zsigmond?

Zászlótartó: Nem tudom. Uram!

Zsigmond: Hát ha én Zsigmond lennék, elfogadnátok-e engem királytoknak?

Zászlótartó: El. Uram! –

Ezen beszéd annyira meghatotta Zsigmondot, hogy miután a királynét
megszabadította, azon ífjút magához vette, nagy jószágokkal
megajándékozta, a legfőbb hivatalokra emelte, és Guth nevét, első
feleletének emlékére, Ország névre változtatta.


Zsigmond. 1387–1437 = 50 esztendeig.


53. Zsigmond jelleme, nemzetellenies uralkodása. Szerencsétlen
hadjárata, törvényei és pazarlása.

Zsigmond hosszú uralkodása szerencsétlenül ütött ki Magyarországra
nézve. Hirtelen harag, szószegés, restség voltak fő sajátságai,
melyekkel nem volt képes a pártokra szakadt országot kiegyeztetni, és
magához hódítani, sőt idegenekkel környezvén magát, azokat, kivált a
cseh Sternberget, a lengyel Stibort, a német Cilleit, különösen
kitüntette, azért mig ő Horvátországban a pártosok üldözésével
foglalkozott, mi alatt Mária nője is elhalt itthon, koronavesztettnek
nyilvániták, és Hedvig Lajos leányának férjét, majd Lászlót, a
meggyilkolt Károly fiát, választák királyul.

A kiütött háborgásokról értesítetvén, haza sietett Zsigmond, a
pártvezéreket hatalmába keríté és harminckettőt közülök, mind főurakat,
ki sem hallgatva, Budán a sz. György terén lenyakaztatta. Ezen
kegyetlenség és önkényes kormányzása még inkább elidegenitette tőle a
nemzetet, azért midőn Csehországból, hol majd egy egész évet töltött,
Vencel testvére s Jodok morva herceg ügyeiben, Budára érkezett, nagy
számmal palotájában fölkeresték, és sok szemrehányások után elébb
Visegrádon, azután pedig Siklóson elzárták. Tizennyolc heti fogság után
azon igérete folytán bocsátatott ki, miszerint magát megjobbítja, és az
ország törvényei szerint fog uralkodni.

Háborúiban átalában szerencsétlen volt, nevezetesen a törökök
Nikápolynál egész táborát úgy szétverték, hogy maga Zsigmond is csak
nagy bajjal szabadulhatott meg egy csónakon, és hosszú bujdosás után
tért vissza Magyarországba.

Ezután több hasznos törvényeket szerzett, de a mit az által javitott,
pazarlásai által ismét elrontotta; több jószágokat eladott, s a merre
segitséget keresett, adósságot csinált, mindenütt Magyarországot kötötte
le örökségül, minthogy figyermeke nem volt. – 1410-ben német császárrá
választatván, még inkább elvonult a magyar ügytől, minél fogva nem igen
volt siralmas 1437-ben bekövetkezett halála. Tetemei, kivánsága szerint,
Nagyváradra vitettek.


Albert. 1437–1439 = 2 esztendeig.


54. Első magyar király a habsburgi házból. Nevezetes törvényei. Háború a
törökkel. A király halála.

Zsigmond még életében jegyezte el Erzsébet leányát Albert osztrák
herceggel, meghagyván, miszerint ha fimagzatot nyernének, azt Budán
neveltessék. Zsigmond halála után a magyarok királynak megválasztották
és azon föltétel alatt, miként ha a német császárságra meghivatnék, azt
nem fogadja el, megkoronázták 1438-dik január 1-ső napján. Mindazonáltal
rövid idő mulva a német fejedelmek mellette nyilatkoztak, s minthogy a
baseli zsinattól megkérettek, nem ellenezték, hogy Albert a császárságot
elvállalja, de Budán lakjék. – Albertnek rövid uralkodását nevezetes
törvények teszik emlékezetesekké; ilyenek: hogy leányait a király az
ország rendei tanácsával adja férjhez; a király az országban lakjék; a
nádor, kit eddig a király nevezett ki, ezután az ország rendei által
választassék; hogy idegenek semmi hivatalokra ne alkalmaztassanak, sat.
– A törököket, kik Magyarországba akartak törni, haddal támadta meg,
hanem a táborban dühöngő vérhas és görcsmirigy nyavalya ütött ki, a
miért az egész hadsereg szétoszlott, sőt maga a király is megbetegedvén,
visszafordult, s midőn Bécsbe sietett volna, betegségét utközben
vigyázatlan dinnyeevés által még inkább nehezitvén, Neszmélyben elhalt.


I. Ulászló. 1440–1444 = 4 esztendeig.


55. Trónvillongások. Az özvegy királyné a koronát több városokkal
elzálogosítja.

Albert halála után Erzsébetre szállott a korona, ki midőn hallaná, hogy
a törökök uj erővel készülnek Magyarországba rontani, azt tanácslá a
magyaroknak, választanának inkább oly férjfiat, ki a hatalmas
ellenséggel megmérkőzni képes. Igy közakarattal Ulászló lengyel királyt
választották, azon föltétel alatt, hogy Erzsébetet nőül vegye. Legottan
követek küldettek Ulászlóhoz. Mig azonban a követség oda járna, fia
született Erzsébetnek, ki tehát most megbánta ajánlását; hirnökök
futottak a követek után őket visszahivni, de későn, mert Ulászló már
utra kelt. A királyné csecsemő fiát azonnal megkoronáztatá. – Ulászló
nem kereste a magyar királyságot, de miután arra meghivatott, kötelesnek
érzé magát azt megtartani. Párthivei Fehérváron sz. István koporsójáról
levévén a koronát, megkoronázták. Ebből polgárháború támadt.

Erzsébet, hogy a hadat viselhesse, a koronát, Sopronyt több városokkal
és várakkal együtt Fridrik császárnak huszonhatezer darab aranyért
elzálogositotta, s fiát is gyámsága alá küldötte. – Külön szerencsével
folytak a viszálkodások, mig Erzsébet 1442-ben e világból kimult s vele
a polgárháború is.


56. A nagy Hunyady harcai a török ellen, és fényes győzelmei. A várnai
ütközet.

A törökök mindegyre békételenkedtek, de egy hős lépe fel ellenök, ki a
büszke félholdat megtörte, s kinek dicső emlékezete az utolsó magyarig
fog élni, és örök példája marad a valódi hazafiságnak. A hős neve:
Hunyady János.

Hunyady tős-nemes, de elszegényedett családból származván, csak a hadi
pályán érheté el azon szerencsét és fönséget, melyre a természet annyi
erőt és oly hathatós vágyat önte keblébe. Már Albert alatt erdélyi
vajda, temesi gróf s belgrádi kapitány volt, most pedig nyitva állott
előtte minden ut az ország legelső hivatalaira és méltóságára: de
Hunyady csupán az érdem utján járt. Önérzetének emelése s nem
tekintélyének tágítása feküdt neki szivén. A szerencse mindenütt
követte, de enyelgéseivel el nem bájolhatá s el nem altathatá őt;
feszült szemeivel jobb vezetőket követett ő, a közvéleményt és
becsületességet. Felvilágosodott fő, érzékeny sziv, erős szenvedély és
érett tapasztalás tették őt, mint polgárt nagygyá, mint hőst
győzhetlenné. Szabadság és hona iránti elragadtatását vallásosság
szentelé, az emelé érzelmeit, az tartá őt szakadatlan munkásságban, az
tevé benne az áldozatot könnyüvé, s a nagylelküség gyakorlatát szokássá.
Hol mások még tanakodtak, ő már munkált; cselekvő akarat, nem kétséges
remény volt az ő vállalatainak lelke. Tettekkel dús élete folyvásti
győzelem volt majd a hon ellenségei, majd érdemeinek álnok üldözői
felett; de az önzést és boszút nem ösmeré. Igy a jóktól szerettetve, a
roszaktól félve, senkitől kevéssé becsültetve, futott ő az erény és
dicsőség utján a nyert halhatatlanságra.

II. Murad török császár látván a magyar viszonyokat, Erdélybe ütött. A
félelmes Hunyady vezeté a kicsiny csoportot ellene, és a török hátrált.
Murad hirtelen nagy jutalmat tevén Hunyady fejére, az egész török tábor
csupán őt keresé, s igy bizonyos volt a nagy hazafi veszte. Azonban a
magyarok értesítetvén kémeik által a veszélyről, Kemény Simon, hazájának
hű fia s Hunyadynak igaz barátja, legottan eltökélé magában, a vezért,
bár életébe is kerüljön, megtartani. Elcserélte Hunyadyval ruháját és
lovát; a dühös ellenség csak hamar megölte Keményt – de a nemzet háláját
századok sem törlék el. – Hunyady győzött, tizenötezer török feküdt
háromezer keresztény mellett a csatatáren. Ezután még ötször verte meg
Hunyady a törököket.

Ennyi győzelem által felingereltetvén a pápa, egész Europát fellázitá a
török ellen, mit Murad megértvén, csak hogy Hunyady fegyverét kikerülje
Ulászlóval tiz évre békét kötött. Ulászló az evangeliumra megesküdött,
és Szegeden esküje erősitéseül meg is áldozott. Hunyady is örült a
békének és szeretett családja körébe tért, hol ismét a leggyöngédebb
atya volt.

A béke azonban nem sokáig tartott, mert a pápa annak ellene mondott,
Ulászlót esküje alól feloldá, s Julián bibornok által addig unszolá, mig
csakugyan megszegte esküjét s fegyvert fogott, Hiában tanácsola Hunyady
ellenkezőt; László és Mátyás fiainak nevelését tehát Vitéz János tudós
papra bizván, megjelent a táborban, Ulászló egészen a Feketetengerig
jutott s Várnánál megütközött. Hunyady karja és elméje most is győzelmet
szerze, mely örömében a király elragadtatván, a legsűrübb ellenség közé
vágott és a janicsároktól leszúratott 1444. nov. 10-dikén, mire a
magyarok szétfutottak. Julián bibornokot is futás közben az oláhok
megölték, Hunyady maga az oláh vajda fogságába jutott, de rövid idő
mulva szabadon bocsátatott. Murad ezen ütközetben nyolcvanezer emberét
vesztette el.


V. László. 1445–1457 = 12 esztendeig.


57. Hunyady kormányzóvá választatása. V. László trónra lépése. Cillei
fondorkodásai. Hunyady János halála.

A várnai veszedelem után uj zavar támadt az országban. – László, Albert
fia, még csak öt esztendős volt, s Fridrik nem akará kiadni. Ennél fogva
Hunyady kormányzóvá választatott, ki azután Fridrikkel a pápa
ösztönzésére békét kötött. 1448-dikban a várnai veszedelem
megboszulására egész erővel a török ellen fordult. Murad nyolcvanezernyi
seregével a Rigómezőn találkozott, mig saját táborában csak
huszonhatezeret számlált. Két napig tartott a véres ütközet. Végre a
magyarok vesztettek, nyolcezer esvén el közülök, de a törökök közül
harmincnégyezer boritá a csatatért. Hunyady maga is két ellenséges
katona kezeibe került, de mig azok a nyakláncán függő kereszten
civódtak, az egyiket saját kardjával leszúrta, a másikat pedig
megszalasztotta. Igy, mond egy történetiró igen szépen, mentette meg
Hunyadyt, ki mindig a kereszténységért küzdött, a kereszténység szent
jele. Erre ismét Hunyady más veszedelembe került, mert midőn Belgrádba
igyekeznék, vezetője Szendrőbe vezette, hol György despota fogságba
veté, ki sem ereszté mindaddig, mig László fiát maga helyett kezességül
el nem hivatta; Lászlót aztán a következő évben fegyveres erővel
szabaditotta ki.

Nem csak kivül, az országban is voltak oly alacsony lelkek, kik a nagy
ember érdemei ellen fondorkodtak. Igy midőn a garázdálkodó cseheket
akarta az országból kiszorítani, sok főurak és nemesek hütelenül épen
azon pillanatban hagyták el, midőn éjjel Giskra által megtámadtatott.
Hunyady ezen árulást látván, noha könnyü lett volna neki a királyságot
magához ragadni, seregeit Ausztriába szállitá, a császárt Neustadtban
(1452.) ostrom alá vette, ki látván a kénytelenséget, végre eleresztette
a magyar királyt, a fiatal Lászlót, Cilley Ulrik gróf gondviselése alá
bizván őt.

Igy jutott V. László Hunyady hűsége és ereje által a trónra, mely
érdemeiért őt nem csak megerősité méltóságában, de még Erdélyben a
besztercei örökös grófság cimével is földiszesitette. László uralkodása
szerencsésen ütött volna ki Magyarországra, mert ő szerette a
magyarokat, s azt mondá nekik, minthogy ő is magyar, náluk akar maradni,
s azért Budán vette lakását: ha a császár, ki a magyar trónra vágyott,
vesztére igyekezvén, Ulrikot nem adja mellé, ki László király anyjának
testvére volt, egyébiránt álnok, hitszegő, hiú, feslett életü, a nagynak
és érdemnek ellensége. Az ily ember Hunyadynak sem lehete barátja, ki az
erény utjáról nem távozván, az erénynek valódi őre volt. – Ez szúrta
Ulriknak szemét, most tehát mindent elkövetett, hogy az ifju király
szivét megrontsa, s rá tudta venni, hogy Hunyady meggyilkoltatásában
megegyezett, úgy mindazonáltal, hogy az titokban történjék. A gonosz
tett végrehajtását a pokolfaj magára vállalta, s azért Hunyadyt szép
szóval Bécsbe hivatá. A bécsi uton Ulrik néhányad magával lesbe állott,
s mint dühös farkas rohant az arra jövő magyar hősre, ki elég szemes
volt néhány jól ösmert barátainak segitségét meg nem vetni; ezek
távolról kisérték, s Hunyady szavára eléugrottak. Mint utonállót,
orgyilkost Hunyady könnyen megölhette volna Ulrikot, de ő csak szemére
vetvén gyalázatos gonoszságát, keményen megdorgálta. Ilyen volt Hunyady!
–

1445-dikben feldúlván II. Mahomed a görög birodalmat, Magyarországnak
indult, s Hunyady, a védangyal, midőn király és Ulrik kétségbeestek, a
rajta elkövetett méltatlanságok ellenére is, hazájáért lángolván,
Belgrádnál kapisztrán János, szent Ferenc rendi szerzetes társaságában a
kétszázezernyi ellenséget megtámadta, s győzelmesen megverte, azonban
nem sokára megbetegedvén, a főurakat és fiait a király iránt való
hűségre és egyetértésre intvén, meghalt a nagy hős, kit semmi
körülmények sem voltak képesek a hon szeretetétől és királya iránti
hűségtől eltántorítani.


58. Cillei ármányai a Hunyadyak ellen. Cillei megöletése. Hunyady László
kivégeztetése. A király menekülése és halála.

Az örög Hunyady halála után könnyebb volt Ulriknak a még életben való
nagyreményü fiatal Hunyadyakat üldözni; el is végzé azok kiirtását.
László, a huszonegy éves, nándorfehérvári (belgrádi) kapitány volt, ott
meglátogatta őt a király Ulrikkal együtt, hol ezen utóbbi, mig a király
templomban volt, Hunyady Lászlót agyon akará vágni, ki felkapván karját
csupán nagy gyürüjével akadályozta meg a halálos csapást; de a lármára
heronhanván emberei, a ruhája alatt páncéllal fedett Ulrikot halálra
vagdalták, ki magával együtt a Cillei grófok nemzetségét is sirba vitte.

Szilágyi Erzsébet, Hunyady János özvegye, a király boszújától tartván,
fiaival együtt Lászlónak lábaihoz borult, bocsánatot esdeklő, mire a
király nem csak azt igérte, hogy Ulrik halálát meg nem fogja boszulni,
de legkegyesebben Erzsébetet anyjának, fiait pedig testvéreinek nevezé.
Azonban a Hunyadyak ellenségei addig incselkedtek a király körül, mig az
Lászlót és Mátyást elfogatá, s az elsőt 1457-diki mártius 16-án Budán a
sz. György terén lenyakaztatta. Senki sem kételkedett, miszerint
Mátyásra hasonló sors vár, mit anyja meggátolandó, minden kincsét
katonaszedésre forditá, s rövid idő alatt annyi fegyveres nép gyült
Szilágyi Mihály, Hunyadyné testvére, zászlói alá, miként már a király
seregével is szembe szálhatott. László király a veszedelem elől előbb
Bécsbe, s onnan Prágába futott, Mátyást is foglyul magával vivén. Kevés
idő mulva itt hirtelen, mint némelyek állítják, méreg által elhalt
(1457).


I. Mátyás. 1458–1490 = 32 esztendeig.


59. Mátyás királylyá választatása. Erélyes uralkodása. A koronát
Fridriktől kiváltja.

V. László király halálának hirére az ország rendei Pestre gyültek
királyt választandók, s midőn a választásban nem egyeztek, Szilágyi
negyvenezer emberből álló seregét a megfagyott Dunára állitá, s velök
Hunyady Mátyást királynak kiáltatta ki. A sereg kiáltására a népszava
felelt: éljen Mátyás király! Ezt hallván az egybegyült rendek, a
következésektől félvén, megegyeztek a választásban. Követek küldettek
azonnal Csehországba, hol Mátyás még mindig fogságban tartatott.
Podjebrád György, ki azután magát szinte királylyá választatta
Csehországban, hatvanezer darab arany váltságdijért szabadon bocsátá,
Katalin leányát is eljegyzé vele. Mátyás ezután a nép örömriadásai közt
nagy fénynyel vonult be Buda várába. Ekkor csak tizenöt éves volt, még
tanulásait sem végezte be, hanem azért mint király is buzgón folytatta
azt Szilágyi Mihály, anyjának bátyja, adatott mellé kormányzóul.

Mátyás noha nem született a trónra, mindamellett országlása közben jeles
uralkodói tulajdonságokat fejtett ki, s ő bizonyosan azon nagy
fejedelmek sorába tartozik, kik egész lélekkel kivánták országuk javát
előmozditani, hanem nevöket mindaddig nem hitték örökítve s dicsőítve
lenni, mig azt fegyverrel, véres betükkel nem irták a történetekbe. – A
fiatal tűz s atyjának diadalai ingerlék Mátyást a kardot le nem tenni
kezéből. Szilágyi korlátolni akarta az ifju heves indulatját, s azért
Mátyás Világos várába záratá őt, honnan szakácsa szabaditotta ki; ez t.
i. hirtelen nagy lármát ütvén: „itt a török!“ az őrsereg elejébe ment a
hiresztelt töröknek, s a szakács addig urát kiszabadította. Szilágyi azt
irá Mátyásnak, hogy többet köszön szakácsának mint öccsének. Mátyás
elpirula a levél olvasásán, és Szilágyit szabadságban hagyá, ki azután
egy török elleni csatában elfogatván, iszonyú kinok közt végeztetett ki.
– Mátyás első győzelme azon főurakon volt, kik mint László testvére
kivégeztetésének okai, Mátyás boszújától félvén, Fridrikhez szöktek, s
őt akarták a trónra emelni. A győzelem után a pártosoknak kegyelmet és
bocsánatot igért, mire azok meghódolván, a pártütés is lecsilapodott. A
koronát azonban Fridrik mindaddig ki nem adta, mig Mátyás hatvanezer
darab aranyat le nem fizetett, s meg nem igérte, miszerint halála után
Fridriknek s maradékainak engedi Magyarországot (1463).


60. Mátyás hadjáratai. Kinizsy Pál. Mátyás halála.

A jövő éven, miután II. Mahomeden tökéletes győzelmet vett s egész
Boszniát meghóditotta, mártius 29-dikén a legnagyobb öröm közt
megkoronáztatott. Egész Europát áthatotta a magyar fegyver hire. –
Lecsendesítvén ezután Erdélyt, s az elpártolt Moldovát engedelmességre
hozván, a pápa unszolására ipját, a cseh királyt támadta meg, kitől
ugyan Morvát Szileziával együtt elfoglalta, de a cseh királyságot, mire
annyira vágyott, el nem nyerhette, mert Podjebrád rá tudta birni a
cseheket, hogy halála után Kazimir lengyel király fiát, Ulászlót,
választák meg királyuknak, kivel Mátyás békét kötött. (1478.). Ezután
Beatrix nápolyi hercegnővel másodszori házasságra lépett.

Még a cseh háborúk folyása alatt az esztergomi érsek Vitéz, Mátyásnak
hajdani nevelője, s több főrendüek nehezen nézték, hogy Mátyás az ország
erejét szükségtelen háborúkra vesztegeti, minélfogva ők is Ulászlót
meghívták a királyságra. Ezt megértvén Mátyás, itt termett, és Vitézt
Visegrádba záratta; kieresztette ugyan őt nem sokára, de az érsek
elkeseredvén, még azon évben elhalt.

Alig végzé be a cseh háborút, bizonytalan okokból ismét Fridrikkel
csatázott, kit majd minden tartományaiból kiüzvén, azokat meg is
tartotta, a meddig élt. Még ezen háborúi közt részint maga, részint
vezérei, különösen Báthory István és Kinizsy Pál által a törökökön több
izben fényes győzelmet nyert. Legnevezetesb ezek közt a Kenyérmezői, nem
messze Gyulafehérvárhoz Erdélyben, hol Báthory a hatvanezernyi török
sereget megtámadván, a magyar sereg megzavartatott, Báthory alatt két ló
lövetett le, maga pedig több súlyos sebből vérzett; ekkor még idején
előtört a rettentő Kinizsy, mindkét kezében karddal Báthoryt
megszabaditja, és harmincezeret levágván a törökökből, azokat a hegyeken
átüzte, mire a magyarok nagy lakomát csaptak, s Kinizsy egy törököt
tartva fogai közt, táncolt a holttetemek fölött. Báthory az itt
elhullott magyar vitézek sirja felett kápolnát épitetett. (1479.).

Mátyás az osztrák ügyek miatt 1490-ben Bécsben tartózkodván,
virágvasárnap éhgyomorral ment a templomba, honnan visszajövén, fügét
kivánt enni, s minthogy roszakat kapott, azon annyira felindult, hogy a
szélhüdés szavától és eszméletétől megfosztotta s harmadnapra, aprilis
6-dikán, negyvenhét éves korában, meghalt.


61. Mátyás dicső emlékezete.

Dicső fényt deríte Mátyás uralkodása az országra. Tömérdek költséggel
hivattak Olaszországból épitő, festő, képfaragó mesterek, kertészek és
gazdák; Németországból énekesek. A budai és visegrádi királyi lakokat a
legpompásabb lábra állitá, s általában számtalan épületei, kertjei a
müvészet remekei voltak. A tehetősbek a király példáját követvén, a
mesterség s izlés gyarapodni kezdett. De még fényesebbek érdemei a
tudomány világában. Ő maga jeles országló, törvényszerző s hős,
egyszersmind tudós, a tudományoknak is nagy előmozdítója volt.
Pozsonyban uj akademiát alapitott, a budait gazdagon emelé; a
könyvnyomtatást ő hozta be Magyarországba. Hess András volt azon
férjfiúnak neve, ki az első műhelyt állitá fel honunkban. Roppant
költséget fordított a legjobb könyvek megszerzésére, s Budán, királyi
lakában volt az akkori idő legpompásabb könyvtára Europának. A külföld
tudósait és müvészeit jutalmakkal és tísztelgésekkel ide édesítette, s a
királynak e dicső szelleme a nemzetet is áthatotta. Elég csodálatos,
hogy Mátyás országlása előtt s alatt is még oly ritkaság volt az irás,
hogy az országbiró, sőt kanonokok sem tudtak irni; ha csak el nem
hiszszük, miként a nemesség becsületének tartá, hogy nevét sem tudá
leirni.

Megemlitendő még igazságszeretete is, és annak szigorú kiszolgáltatása.
Elhatározottságát leginkább kimuttatta akkor, midőn egy felső rangú
tisztviselőt, a nép nyomása miatt, hivatalából kitett. Zápolya, már az
örög Hunyady meghittje s barátja, esdekle a vétkesért, de Mátyás
szilárdul itélete mellett maradt. Zápolya megneheztelvén e miatt,
jószágára vonult, lemondván a közügyek további részvételéről. Vitéz
elejébe adta Mátyásnak e veszteséget. Egyiket, viszonzá Mátyás, el kelle
vesztenem, Zápolyát vagy az igazságot. – Vitéz Zápolya elvonulásának
káros és veszélyes következéseit festé előtte, mire ismét azt felelte:
ha az egész ország ellene lázzad is, még sem fogok eltérni attól, mit
lelkiösmeretem igazságosnak sugall: – Ily példák után maradhata a magyar
nép szájában a közmondás: meghalt Mátyás király, oda az igazság.


II. Ulászló. 1490–1516 = 26 esztendeig.


62. Ulászló gyenge uralkodása. A rákosi országgyülés.

Magyarország mivelt, szerencsés állapotának izmos alapjait rakta meg
Mátyás, de halála után ismét oly vészes idők és tehetetlen uralkodók
következtek, hogy a nagyszerü alapok nem csak tovább nem folytattattak,
sőt még a nagy gonddal, fáradtsággal létrehozattak is elpusztultak, és
Magyarország még alább sülyedt, mint valaha állott.

II. Ulászló, Kazimir lengyel királynak fia, Fehérváron királylyá
kenetvén, legottan egyességre lépett vetélytársaival, mi által
Csehországot Albert testvérének engedte át. A Mátyás által elfoglalt
Ausztriát, Stájert, Kraint és Karinthiát Miksának, Fridrik fiának,
visszaadta és még kárpotlásul százezer darab aranyat fizetett; ha
fimaradék nélkül halna el, Miksának és maradékainak igérte
Magyarországot, miben a magyarok is megegyeztek. – Ezután egy ideig
dicséretesen vitte az ország kormányát, és a törököket, kik ismét az
országot pusztították, vezérei által annyira megtöré, hogy II. Bajazet
szultán hét esztendeig tartó fegyvernyugvást kért és nyert (1503.). Ezek
után felhagyott előbbi szorgalmával, az ország dolgaival mit sem
gondolt, mindenre csak azt felelé lengyelül: dobzse, mi magyarul annyit
jelent: jól van, miért Dobzse Lászlónak neveztetett el. A pénztár
kiürült, a katonai fenyiték ellágyult, a tudományok, és azokat mivelő
intézetek elnyomorodtak; nagy adósságokat csinált, melyekért a királyi
várak fekvő jószágait elzálogositotta. Ily sanyarú körülmények közt az
ország rendei Rákos mezejére gyülvén, azt végezték, hogy ha Ulászló fia
meghal, soha sem kell nekik külföldi király, mely végzésre Ulászló,
tartván Miksa pártjától is, Lajos csecsemős fiát megkoronáztatta.


63. A paraszt háború. Dózsa György. A király halála.

Ulászló idejében még egy rémitő csapás érte a hont, t. i. a keresztes
hadak hirdetése; mert a parasztok elhagyván földes uraikat, Dózsa György
keresztes vezér zászlói alá gyültek, s midőn őket a földmiveléstől
elereszteni nem akarták, az országot, tüzzel vassal pusztitották, földes
uraikat különféle módon halálra kinozták, mig Zápolya a temesi vidéken
őket semmivé tette, s vezéreiket elfogván iszonyú kinok közt
kivégeztette. Dózsát ugyan is, minthogy a keresztesek királyának
cimezteté magát, izzó vas trónba ültették, tüzes vas koronával
megkoronázták, s kezébe szinte izzó királyi pálcát adtak, igy félig sült
husát kiehült cinkosainak kellett megenni. Igy lett vége a négy havig
tartott szörnyü pórlázadásnak. – A bün még további büntetést is vont
maga után. Ugyan azon évben (1514.) a hazai rendek az ily pusztító
féktelenséget meggátolandók, a parasztságot költözködhetési jogától
kivetköztették s gyermekeikkel, barmaikkal együtt földjeikhez kötötték.
Csak harminchárom év mulva mentetett föl a nép e rabszolgasághoz hasonló
büntetés alól. Ezen szerencsétlen esemény után még két évig élt Ulászló;
utána Lajos fia jutott a trónra.

Nevezetes ezen időtájból, hogy a Szepességben, Lőcsén volt 1516-ikban az
első toronyóra.


II. Lajos. 1516–1526 = 10 esztendeig.


64. A királyi tekintély bukása; az ország siralmas állapota. A
reformatio.

II. Lajos tiz éves korában jutott a trónra, s mind magának, mind az
országnak szerencsétlenségére György brandenburgi markgróf vitte főképen
nevelését, ki maga kivánván cinkosaival uralkodni, nem hogy tanulásra
ébresztette, s az erény utján vezette volna, de játékokkal,
mulatságokkal, gyönyörködésekkel iparkodott a fiatal fejedelmet
megrontani. Nem is sokat gondolt Lajos az ország dolgaival, s igy a
hatalmas főurak kényök szerint viselék magokat. Nem csuda tehát, hogy a
királyi tekintély végképen elveszett, s a féktelen főurak csufot üztek
belőle; a király jövedelmein osztakoztak, mi által a gyámoltalan király
anynyira jutott, miként jó csizmája sem volt, s hogy élelemmel ellássák,
ékszereit és ezüst edényeit kellett a zsidóknál elzálogosítani, sőt
gyakran a lisztet is másoktól kölcsönözték ki. Igy az ország, mely már
Lajos atyja országlása alatt romlásnak indult, most véginségre jutott. E
bajok orvoslására országgyülés hivatott össze, hol némely üdvös
törvények alkottattak ugyan, de nem volt, ki azon törvényeket
végrehajtsa; mert a csak saját javakról gondoskodó főurak sem a
királynak sem az ország tisztviselőinek szavára nem sokat ügyeltek, ezek
pedig nem birtak elegendő erővel a rakoncátlanokat engedelmességre
szorítani. – A király házassága Mária, Miksa császár leányával, sem
segített e zavarban.

Látván ugyan is Szolimán Magyarország szomorú állapotát, követeket
küldött Budára (1520.), hogy az Ulászlóval kötött fegyvernyugvás ideje
meghoszszabbítassék, Lajos azonban a követekkel méltatlanul bánt, mire
Szolimán felboszankodván, több izben ide küldé seregeit pusztítani, s
minthogy azok erős ellentállásra találtak, sőt meg is verettek, Szolimán
kétszázezer emberrel maga jött Magyarországba, az egész hont
végpusztítással fenyegetvén. Könnyü volt szavát tartani, mert
Németországból a reformatio honunkba is elhatott, s igy az előbbi zavart
vallásos pártoskodás, egyenetlenség növelte. Siklósy Mihály mint első
predikátor s a buzgó Dévay Mátyás leginkább tünnek ki a reformatio
ügyében; az első templomot számukra Sárospatakon Perényi Péter épitteté.


65. A mohácsi veszedelem. Lajos halála.

Az inséges állapotban Lajos minden fejedelemnél segítségért kiáltozott,
de hiában, egyedül a pápa küldött ötvenezer darab aranyat. Lajos tehát
csak huszonhatezer fegyverest tudott gyüjteni, s Mohácsnál állott meg
azokkal, és Tomory Pál kalocsai érsek tanácsára be nem várván
Zápolya János erdélyi vajda negyvenezernyi, s Frangepán Kristóf,
tizenötezernyi segédhadát, augusztus 29-ikén 1526-ban megütközött a
legszerencsétlenebbül. A püspökök, ország bárói, a nemesség virága nagy
részt mind elesett; a foglyokat, hitetlenül, a törökök mind leöldösék, a
tábort feldúlták, és csak kevesen menekülhettek meg Báthory István
nádorral; a király is futással kivánta életét megmenteni, de midőn
Cselye helységnél egy patakot akarna átugratni, kifáradt lova hanyatt
esett és a királyt a mocsárban agyon nyomá. Csak két hónap mulva
találtatott meg teste. Volt a királyi méltóságnak, e vészes időben is,
oly tisztelője, ki a szerencsétlen király testét föltalálván, sírt ásott
s betemette. A királyné küldöttei ezen egyszerü sirból, melyre egy kis
fakereszt vala tüzve, a király azonban diszöltözékében volt. –
Fehérvárra vitték a királyi sirboltba. Szolimán akadály nélkül prédálta
az országot, a fényes budai várat, Mátyás drága könyvtárával együtt
felégette, s pusztitásainak csak azon hír vetett véget, hogy Ázsiában
zavar támadt, s igy oda kelle sietnie, de mintegy százezer fogolyt
hurczolt el magával.


Zápolya János.

A gyászos mohácsi veszedelem után az ország egy része a dúsgazdag
Zápolya Jánost ösmerte királyának, s Fehérvárt meg is koronázta, (1526.
nov. 11-ikén) mig az erősb fél I. Ferdinándot, osztrák herceget, Ulászló
Anna leányának férjét, kinálta meg a koronával, minél fogva jelen
siralmas állapotában, ismét polgárháború is gyötré az országot.



Magyarország a habsburgi házból származott királyok alatt.


I. Ferdinánd. 1527–1564 = 37 esztendeig.


66. Trónvillongás; a két király megkoronáztatása. Zápolya a törököt
hivja segitségül.

Zápolya János, hogy magát a trónon megerősítse, Máriát, az özvegy
királynét több izben felszólította, hogy vele házasságra lépne, a
királyné azonban nem fogadván el az ajánlatot, pártjának testvérét,
Ferdinánd főherceget ajánlotta királyul, kit a csehek is
megválasztottak, s kinek a horvátok is már meghódoltak. Ferdinánd az
inségre jutott országot örömest megkimélte volna a belháborútól, miért
is követei által békességre iparkodott birni Zápolyát, de ő erővel, bár
hazája vesztével is, király akart lenni. Budára országgyülést hirdetett
martius 17-dikére (1527.), melyből hivei értésére adák Ferdinándnak,
hogy a II. Ulászló alatt hozott törvénynél fogva sem ő, sem más idegen
nem léphet a trónra; itt egyszersmind határoztatott, miszerint azon
hűtlenek jószágai, kik Ferdinándot királylyá választották,
elkoboztassanak. Ferdinánd azonban seregét Katzianer vezérlete alatt az
országra küldvén, maga sok egyházi és világi urak kiséretében Budára
indult, utjában a várakat bevette, s Budára – melyet Zápolya gyáván
elhagyott, bevonulván, oda sz. Mihály napra országgyülést hirdetett; az
országrendei innen Fehérvárra mentek, s ott a Perényi Péter által idő
közben megkerített szent koronával november 3-kán megkoronázták; erre
Zápolya a haza ellenségének nyilvánitatott, s igy utána küldvén
Ferdinánd vezéreit, táborát szétveré, s magát Zápolyát, Lengyelországba
szalasztotta. Zápolya szorult állapotában a pápától s más fejedelmektől
kért segítséget: de midőn semmit sem nyert volna, vég eszközhöz nyult és
Szolimánnal lépett szövetségre, mire a szultán maga vezette át
Magyarországba háromszázezernyi seregét. Zápolya elejébe ment s
Mohácsnál találkozván a török sereggel, Szolimánnak jobbját megcsókolá.
Innen egyenesen Budának tartottak, melyet elfoglalván, Bécset is
ostromolni kezdé Szolimán, de onnan visszaveretett; átadván azután Budát
Zápolyának iszonyú zsákmánynyal és hatvanezer fogolyt rabszíjra fűzve,
tért Konstantinápolyba, mely látványon Zápolya maga is könyekre fakadt.
A szerencsétlen foglyok közt volt Jakusich is, Oroszlánkő ura, (Trencsin
vármegyében) hiv szolgájával Budjács Andorral. Úr és szolga egy láncra
verettek, s a legsúlyosb munkákra forditattak. Egykor őrizetlenül térvén
haza munkáikról, Budjács egy éles baltát pillantott meg, azt magával
vitte s gondosan elrejté. Azonban hiában törekedtek ezer szerrel is erős
láncaikat szétzúzni; – kétségbeesésök nőttön nőtt. Az oroszlánkői hős a
legkeserűbb veszéklésre fakadt, hogy szeretett hitvesét, kedves
gyermekeit s a magyar hon szent földét többé soha sem látja, – soha!
Ezen jajgatások szétszakíták a hű szolga szivét, szemei villogtak, –
rendkivüli tűz látszék tagjain keresztül villanni. „Uram, ez inségnek
tovább tanuja nem lehetek. Örömest meghalok, de halálom szabadítson
meg;“ – egy hatalmas vágás – és Budjács békós lába szárától elválva a
földre hullott, – le vele a gátló lánc is, legnagyobb akadálya a
szabadulásnak és szökésnek. Hideg oszloppá meredt Jakusich nagylelkű
szolgájának ily elszánásán. Segítni akart rajta, s a patakzó vért
elállítani. Budjács uri keménységgel s hathatósan parancsolá, hogy
siessen, ha feláldozását sikeretlenné nem akarja tenni; Jakusich futott,
s végre elérte a forrón szeretett anyaföldet. – A török is megindult a
szolga nemesszivüségén, Budjácsot kigyógyítatá s megajándékozván
hazájába ereszté, hol Jakusich tetemes javakkal gazdagította, a király
pedig nemességre emelte, cimerébe adván a levágott lábat.


67. A nagyváradi béke. Zápolya János halála. Uj háború a törökkel,
melyben Buda török kézre jut. Fegyvernyugvás.

Zápolya is szivére vette az ország sorsát s Nagyváradon békét kötött
Ferdinánddal, de annak is kevés foganata lett, mert Zápolya 1540-dik
évben, Erdélyben meghalt, hol előbb Zsigmond fiát ajánlotta a rendeknek,
kit magyar párthivei is királynak választottak és Szolimán pártfogásába
ajánlották. Ferdinánd a váradi szerződés szerint az egész országnak ura
lett, de Szolimán, Zsigmond védelmére ismét megjelent, Budát csel által
(1541.) maga kezére kerítette, mely időtől fogva a török száznegyvenöt
esztendeig terhelte és pusztította az országot. Nemzeti öltözet,
szokások és nyelv sokat szenvedtek, s a török baromiság erkölcsi romlást
is vont maga után. Török kézre került Pécs, Fehérvár, Siklós, Esztergom,
Visegrád, Nógrád, Lippa, Temesvár, Nána s még több várak és városokkal
együtt, úgy hogy Ferdinánd csupán az Ausztriával határos részt és a
bányavárosokat birta Magyarországból.

V. Károly császár lemondása után Ferdinánd 1558-ban császárrá
választatván, az akkori zavaros körülmények miatt gondjai tetemesen
szaporodtak; nevezetesen, a pápa nem akarta császárnak elösmerni,
minthogy nem ő koronázta meg, s Romába parancsolta fiával együtt –
minthogy ezt protestans nevelte – bünhödni. De Ferdinánd nem csak hogy
oda nem ment, sőt azt is kivívta, hogy a pápa ezután egy császárt sem
koronázott, s befolyását is egyházi sz. körébe szorította. – Látván
Ferdinánd, hogy a törökök nagy erejével nem mérkőzhetik, nyolc évi
fegyvernyugvást kötött Szolimánnal, kinek évenkinti harmincezer darab
aranyból álló adót igért (1562.). A jövő évben Miksa fiát
megkoronáztatván, meghalt Bécsben.

Ezen zavaros időkben gyökerezett meg Magyar- és Erdélyországban a
protestans vallás, mert itthon az iskolák kiveszvén, a kik tanulni
vágytak, Németországba kénytelenítettek utazni, hol már a nagyobb rész
Luther tanát követte. A magyar fő nemesekből is sokan áttértek, ilyenek:
Perényi Péter, Révai, Drágfi, Török Bálint, Thurzó Elek országbiró,
gyaníthatólag Nádasdy Tamás nádor is, kinek pártfogása alatt adta ki
Erdősy protestans pap az első magyar grammatikát. – Ferdinánd uralkodása
alatt hozta be Oláh Miklós esztergomi érsek a Jézus társasága szerzetét.
– 1543. táján kezdék a tüzköves puskákat és pisztolyokat készíteni. –
1566-ban történik első emlités a zsebórákról.

A hazai és testvéri szeretetnek egy kitünő példáját kell még
megemlíteni. Batthányi Farkas és Orbán testvérek Izabella királynéval,
Zápolya özvegyével, tartottak, s kivált Orbán nagy támasza volt Izabella
ügyének. Ez egy utjában Móré László hatalmába került, ki Ferdinánd
pártján lévén, fogva tartotta őt, nagy váltságdíjt reménylvén kapni
érette. A pénz azonban szükében volt, Farkas tehát neki szánja magát s
Móréhoz megy, „add ki testvéremet – mond – én itt maradok zálogul
helyette, mig kiváltanak.“ E nagylelkü elszánás meg nem indította Mórét,
Orbánt elereszté, de Farkasra láncot veretett s nánai várának alsó
tömlöcébe vetette. Midőn épen a váltságdíjjal mennének Móréhoz Orbán
követei, Haszán bég Nánát bevette, és Mórét is elfogta. Hallván a török
Farkas nemes tettét, szabadon bocsátá őt, Mórét pedig Stambulba vitte,
hol csak halála szabadította ki sötét tömlöcéből.


Miksa. 1564–1576 = 12 esztendeig.


68. Zápolya Zsigmond. A török uj beütése. Szigetvár ostroma.

Miksa országlását is Zápolya Zsigmond háborgatá, mert meg nem nyervén
Erdélynek függetlenségét, a Tisza melléken háborúskodott, de
szerencsétlenül, mert Schwendi Lázár csak hamar elfoglalta Tokajt,
Szerencset, Szatmárt és Erdődöt; midőn pedig látná, hogy nem képes a
király seregeivel megmérkőzni, ismét Szolimán segítségeért könyörgött;
az öreg szultán 1566. iszonyú táborral Magyarországnak indult s hidat
vervén a Dráván, Szigetvár ostromához fogott, melyet Zrinyi Miklós
védett. Tizenötszáz, többnyire paraszt néppel védte magát e nagy hős a
török kétszázezerből álló rémitő csordája ellen, s törhetlen bátorsága
húsz ostromot vert szerencsésen vissza. Szolimán boszújában szélhüdés
által kimult, vezére azonban a halottat pamlagra ültetve hordatta körül
a táborban, mintha szemlét tartana. – Zrinyi látván, hogy a védfalak
megrongáltattak, elszánván magát vitéz társaival inkább meghalni, mint a
várat feladni, kirohant a várból és vitézül harcolva, bajnokaival együtt
a hazáért elesett. Szigetvár romjai a törökök kezére jutottak, de a
szultán és húszezer török élete is oda lett.


69. Békekötések. Báthory István. A reformatio gyarapodása. Blandrata
György.

Szolimán helyett II. Szelim lett szultán, ki hajlandóbb volt atyjánál a
békességre, s Miksa és Zsigmond közt is megtörtént az egyezés. De
Zsigmond nem sokáig élhete azzal, mert 1571-dikben Gyulafehérvárott
elhalt, sirba vivén magával a Zápolya nemzetséget.

Erdély, szabad választásánál fogva, a jeles tehetségü Báthory Istvánt
választotta fejedelméül, mely választásban mind Miksa, mind Szelim
megegyezett. Báthory bölcs, igazságos országlása túlhatott a kis
Erdélyen, úgy annyira, hogy a lengyelek, noha Miksa is vágyott a lengyel
királyságra, elmellőzven őt, Báthoryt emelték a trónra. Báthory itt is
dicsőséget gyüjtött a magyar névre, s áldást a maga emlékére.

Miksa uralkodása alatt csak annyiban változott a haza állapota, miként a
mi Ferdinánd alatt megkezdetett, most gyarapodott. A reformatio mind
inkább haladott, s a béke idején legottan a tudományok terjesztésére
iskolákat alapítottak. – Blandrata György, Zsigmond orvosa, Erdélybe az
unitarius tant hozta be.

Miksa 1576-ban halt el. E kegyes fejedelem a latin, német, spanyol és
olasz nyelveken kivül, magyarul és csehül is beszélt, úgy hogy akármely
alattvalójával annak anyai nyelvén szólhatott. Öt fia közül a két idősb,
Rudolf és Mátyás magyar király lett.


Rudolf. 1576–1608 = 32 esztendeig.


70. Török háborúk. Győr árulás általi elesése és visszafoglalása. A
király hajlama a tudományok iránt. Bocskay.

Rudolf a trónra jutván, semmit sem ohajta forróbban, mint az atyja által
a fényes portával (igy is nevezik a török udvart), kötött békesség
megujítását; de némely basák nyughatatlanságai megsemmisíték azt, és az
apróbb csatákból tizenöt esztendeig tartó háború kerekedett.
Százötvenezernyi fegyveres néppel küldé Amurath szultán a fővezért uj
pusztitásokra. Győrt 1594-ben Hardegg gróf árulása által megvette, ki
azután Bécsbe haditörvényszék elé állítatván, két kezei s azután feje
levágására itéltetett, a jövő évben azonban Schwarzenberg herceg és
Pálffy Miklós vitézsége által Győr visszafoglaltatott. A király Pálffy
vitézségét százezer darab aranynyal akarta megjutalmazni, de ő el nem
fogadta, azt állítván, miszerint ő a haza hű fia lévén, életét, erejét a
honnak szentelte, és szenteli jövendőre is. A folytatott háborúkban a
szerencse majd egy, majd más részre hajlott, s igy husz évi béke
köttetett.

Rudolf több gyönyört talált a tudományokban mint a csatatéren, a
fegyverforgatásban, s már eddig is inkább testvérei intézték és vezették
az ország dolgait, ezután pedig tartományai kormányzását a hercegek közt
kiosztotta, s ő leginkább Prágában a csillagászattal foglalkozék; a
magyar ügyeket Mátyás kormányozta. – Kétségtelenül hihetni, hogy Rudolf,
ha eleinte a török háborúk, azután pedig az erdélyi viszálkodások nem
gátolják, a tudományokat és mesterségeket hazánkban is fölélesztette
volna.

Erdélyben előbb Báthory Zsigmond szakitá meg a csendet, kinek halála
után a hatalmasb Bocskay István lépett föl; a békére vágyó király a
többi közt, e nevezetes pontok alatt lépett vele egyességre: hogy
Bocskay Erdélyt, Magyarország némely vármegyéivel örökösen birja, ha
pedig örökös nélkül halna meg, minden tartománya szálljon vissza
Rudolfra a örököseire; a protestansoknak szabad vallásbeli gyakorlásuk
legyen. – Bocskay nem sokára méreg által mult ki.

Megszerezvén a békét, Rudolf Magyarországot Mátyás öccsének, ki erre őt
fegyverrel kényszeritette, átadta, ő pedig egészen Prágába vonult, hol
1612-ben a halál tudományos foglalkozásai közt érte.


II. Mátyás. 1608–1619 = 11 esztendeig.


71. A koronázó országgyülés. Pázmány Péter.

A Rudolf alatt hozott törvények nem adtak elég biztosságot a nemzetnek,
s a kötött béke is, úgy látszik, csak a fegyvert tétette le az
elégületlenekkel; mert az ország rendei Pozsonyba összegyülvén, addig
meg nem akarák Mátyást koronázni, mig a következő törvénycikkeket meg
nem erősítette: mindenkinek saját lelkiösmerete szerint, szabad legyen
akarmely vallást követni; a király háborúba nem avatkozhatik, s békét
sem köthet a rendek megegyezése nélkül; a külföldi katonaság az
országból minél előbb vitessék ki; a király Magyarországban lakjék, s
Illésházy István nádorrá választatott. Ezek elfogadása után Mátyás
1608-ban megkoronáztatott, és az igy szerzett csendet egész országlása
alatt fel is tartotta Magyarországban.

Illésházy nádor már a következő évben elhalván, uj nádorválasztási
országgyülés hirdettetett, melyben Thurzó György köz felkiáltással
választatott nádorrá, ki azután, mint az ágostai vallástétel egyik
legbuzgóbb híve, 1610-ben Zólyomban zsinatot tartott, melynek
határozatai ellen Forgách bibornok óvást tett. – Ezen időben lépett föl
Pázmány Péter jezsuita, ki irással és szóval hatalmasan küzdütt a
protestantismus ellen.

Erdélyben Báthory Gábor, nemzetségének utolsó ivadéka, vitte a kormányt
oly kegyetlenséggel, hogy Erdélynek nagyobb zsarnoka még nem volt, a
miért többen összeesküdtek ellene, s végre, a szultán a derék Bethlen
Gábort nevezé ki Erdély fejedelmévé; Báthory Nagyváradra menekült, hol
meggyilkoltatott. Bethlent II. Mátyás is elösmervén, vele Nagyszombatban
békét kötött. – Meghalván Forgách esztergomi érsek, helyébe a király az
egyház iránt sok érdemeket szerzett Pázmányt nevezte ki. – Miután még
Pozsonyban országgyülés tartatott volna, melyben Thurzó helyett, ki a
protestansok nagy kárára elhalt, Forgách Zsigmond választatott volna
nádorrá, Mátyás a cseh ügyekre fordítá figyelmét, miközben meghalt
Bécsben (1619.).

1623-ban építette Spillenberg Samu Szepességben, Lőcse mellett, az első
papiros malmot.


II. Ferdinánd. 1619–1637 = 18 esztendeig.


72. A harminc éves háború kezdete. Bethlen Gábor.

Ferdinánd uralkodásának történetét súlyos hadviseletek töltik el. Alig
lépett ugyan is a trónra, a csehek vallási szabadságukat szorítatni
látván, Thurn Mátyás gróf vezérlete alatt fegyvert fogtak; igy kezdődött
azon rémítő forrongás, mely harminc esztendeig tartott háborút
gyulasztott, s a vallásháború név alatt ösmeretes, mely Csehországból
Német- és Magyarországba áthatott, mert a csehek Bethlen Gábort
felizgatván, ez negyvenezernyi sereggel Magyarországba jött, s a felső
részen Pozsonyig, a bányavárosokkal együtt, mindent elfoglalt.
Pozsonyban a szent korona is kezébe került. Ezután győzelmes seregeit
Ausztriába is át vitte, és Bécset ostrom alá fogta, de minthogy a német
sereget ütközetre nem birhatta, Bécsújhelyig pusztított; e közben
Sopront bevette s a dunántúli megyéket is meghódoltatta, s igy tért
vissza Pozsonyba, hol az ország rendei még mindig együtt tanakodtak,
hova a császár is meghatalmazottakat küldött, mire azonban ezek
megérkeztek, a protestáns rendek panaszt emeltek, hogy vallásuk
szabadságában minélinkább gátoltatnak, minélfogva azt határozták, hogy
Ferdinánd letétessék s helyébe uj király választassék; már a felavatási
oklevél is elkészült, midőn Ferdinánd meghatalmazottjai megérkeztek, s a
nádor közbejárásával, kit a felingerült rendek az ablakon akartak
kidobni, végre sikerült a tornyosuló vészt eloszlatni, miután Bethlennek
kedvező föltételeket szabtak. Bethlen elfogadván a föltételeket,
Besztercére országgyülést hirdetett, azonban még mielőtt ez összeült
volna, a csehek megujíták a háborút, és Bethlent ismét pártjoknak
megnyerték. A besztercei gyülés igen izgatott volt, s itt Bethlent
királynak kiáltották ki, ő azonban nem koronáztatá meg magát, sem a
királyi cimmel nem akart élni.

Ferdinánd nem mervén seregét Németországból kihozni, békességet kötött
Bethlennel, de ez kétszer is megszegte azt, mig végre nem kaphatván meg
nőül Ferdinánd leányát, mire nagyon vágyott, a brandenburgi herceg
testvérét, Katalint vette el, s igy Ferdinánd által német birodalmi
herceggé neveztetvén, Sleziában Oppeln és Ratibor hercegségeket,
Magyarországon Szatmár, Szabolcs, Ugocsa, Zemplin, Borsod és Abauj
vármegyéket kapta volna több várakkal, a békét többé meg nem szegte.
Meghalt 1629-ben vizkorságban. Utána az erdélyiek Rákóczy Györgyöt
választották fejedelmökül.

Németországban még mindig folyt a vérengzés, nálunk azonban
lecsilapodván a vész, számos iskolák emeltettek; nevezetesen Pázmány
Péter nagy tudományú és ékes beszédü esztergomi érsek által a
nagyszombati egyetem. – Ferdinánd 1637-ben halt el, Ferdinánd és Leopold
fiakat hagyván maga után.

Egy jeles történetiró igy festi Ferdinánd életét: jámbor és kegyes életü
fejedelem volt, buzgó katholikus, az igazgatásban szelid; mindenek, még
ellenségei iránt is, oly kegyes, hogy általában azt mondották felőle: a
ki Ferdinándnak legnagyobb jóakaratával akar élni, először ellensége
legyen; végre oly erényes volt, hogy Gusztáv Adolf svéd király gyakran
azt mondá felőle, miként ő csak Ferdinánd erényétől fél; Bethlen pedig
azt vallotta felőle, hogy veszedelmes Ferdinánd ellen hadakozni, mert ő
sem a szerencsétlenségen nem aggódik, sem a szerencsének nem örül;
Musztán, budai vezér pedig azt állította, hogy Ferdinánd szent, és az
Isten hadakozik vele és mellette.


III. Ferdinánd. 1637–1657 = 20 esztendeig.


73. A pozsonyi országgyülés. I. Rákóczy György. A linci béke.

Még III. Ferdinánd alatt is folyt Németországban a vallásháború,
Magyarországban pedig a protestansok a reformatio kezdete óta hozott
törvények ellenére is, hogy kiki szabadon gyakorolhatja vallását, sem
voltak elegendő biztosságban, sőt még üldöztettek is, ennélfogva a
magyarok, kiknek nincs vérében a törvénytelenséget megszokni és annak
hódolni, I. Rákóczy György vezérlete alatt, ismét fegyvert fogtak, de
örömest letették, midőn Ferdinánd Pozsonyban országgyülést hirdetvén
(1647.) bölcs törvényeivel a viszálkodó feleket kiegyenlité. Itt ismét
megállapitatott, hogy minden vallás szabadon élhessen tulajdon
templomával, harangjával, sat. s egymást a vallás gyakorlatában ne
háborgassák. Ezen sikeres határozat által Ferdinánd a linci béke által
Németország csendét is helyre tudta állítani. – A felhagyott üldözések
csak hamar buzgó vetélkedéssé változtak, minden felekezet iskolákat
állított fel vallása erősítésére, minek azon üdvös következése lőn az
országra, hogy a tudományok szépen gyarapodtak, s minden részről jeles
tudósok léptek föl, honunkat nem kevéssé diszesítők.

III. Ferdinánd látván a nyugalmat naponkint erősödni, fiát IV.
Ferdinándot Pozsonyban megkoronáztatá, ki azonban még atyja életében
meghalt. Ennélfogva ismét Leopold, másod szülött fiát ajánlotta a
rendeknek, ki szinte megkoronáztatott 1654-ben. Harom év mulva ezután
halt el a szerencsés fejedelem.


I. Leopold. 1657–1705 = 48 esztendeig.


74. A törökök dulongásai. Zrinyi Miklós. A szent gothárdi ütközet.

Alig lépett Leopold a trónra, az erdélyi öröklési civódások miatt török
háborúba keveredett. Kara musztafa nagyvezér ugyan is kétszázezerből
álló sereggel indult Magyarország felé. Leopold nem lévén fölkészülve
ily tömérdek ellenségnek gátot vethetni, a németek vezérévé
Montecuculit, magyarokévá pedig Zrinyi Miklóst tette. Zrinyi apró
csatázásaiban, a hol lehetett, tetemesen fogyasztotta az ellenséget,
teljes győzelmet is vehetett volna talán rajtok: de Montecuculi, a
számos ellenségtől félvén, nem csak meg nem ütközött, hanem Zrinyi
dicsőségét akadályozni is iparkodott, sőt még Zrinyivárat alattomban fel
is gyujtotta. Ily méltatlanságon elkeseredvén Zrinyi, a hadi pályáról
magános életre vonult, s későbben vadászaton egy vad kan által
megöletett. Vannak, kik azt állítják, hogy a vadászaton bérencek által
gyilkoltatott meg. – Montecuculi ezután (1664.) szerencsésen megütközött
sz. Gothárdnál, hol tizenhatezer török esett el, s száznegyven zászló az
egész táborral együtt a győző kezeibe jutott.


75. A Vesselényi féle összeesküvés.

Most a török kért békét, mely husz évre Vasváron meg is köttetett, a
magyarok hire tudta nélkül, mit a főrendek nehezen viselvén, csak hamar
többen Leopold ellen összeesküdtek: első összejövetelük a trencséni
fürdőben volt, hol Rákóczy Ferenc Zrinyi Ilonával menyekzőjét tartotta,
utóbb Murányban Vesselényi nádornál, hova az erdélyi fejedelem is
követeket küldött volt (1665.). Az ingerültség eloszlatására a király
Besztercére hivta egybe az ország rendeit, hogy oda küldendő királyi
biztosával sérelmeik orvoslásáról tanakodnának. Az összegyült rendek
azonban gróf Rothal elnöklete alatt nem akarván tanácskozni, az
országgyülés eloszlott, mire az elégületlenek Vesselényinél titkosan
tanácskoztak, s azt határozták, hogy hadakat gyüjtvén, a törököt és
erdélyieket segedelemre hiván, a királyt követség által kérjék föl,
tartaná meg, a mit a felavatási oklevélben esküvel igért; a magyar
ügyeket ne tárgyaltassa a magyarok ellenségei által, az idegen katonákat
vigye ki az országból, s a hivatalokra magyarokat alkalmazzon, és csak
azután, ha a király a nemzetnek ezen igazságos kérelmeit meg nem
hallgatná, nyuljanak fegyverhez II. András törvénye szerint szabadságaik
védelmére; de a király személye s méltósága tiszteletben tartassék.
Vesselényi azonban nem sokára elhalván, az összeesküvés fölfedeztetett,
Zrinyi Péter, Frangepán Kristóf, Nádasdy s több mások lefejeztettek,
sokan jószágaiktól megfosztattak és számüzettek, legtöbben pedig vár
vagy gályarabságra vitettek.

Ezután még nagyobb forrongások ütöttek ki; mert Leopold, leginkább a
jézsuiták, s Lobkovicz és Hocker minisztereinek tanácsára, kik úgy hivén
legkönnyebben a protestansokat elnyomhatni, ha Magyarország osztrák
tartománynyá változtatik, – a magyar katonaságot elbocsátotta, s az
országot német zsoldosokkal öntette el; minden különbség nélkül
mindenektől adót vett, a protestansok jogait szükebb korlátok közé
szorította, a nádorispányi hivatalt eltörölvén, Ambringen Gáspárt, a
német rend nagy mesterét, tette Magyarország kormányzójává, mellé egy
tanácsot rendelvén, mely magyarok és németekből állott.


76. Az alkotmány eltörlése. Tököly Imre. Bécs ostroma.

Az alkotmánynak ily hirteleni feldöntése nem maradhatott következés
nélkül; Leopold ellen pártok alakultak. Midőn pedig Ambringen, de
főképen a Kobb vezérsége alatt volt német zsoldosok felső
Magyarországban minden csekély gyanúra is nagyon kegyetlenkednének a
lakosokon, a pártosok száma növekedett, s a baj annyira elhatalmazott,
miszerint már orvosolhatlannak látszék. Köz lázadás és polgár háború
támadt, melyben mindkét fél véres nyomokat hagyott maga után. Ezek
látására Leopold hajlandó lett volna a béke visszaállítására, de Tököly
Imre XIV. Lajos francia királytól pénzbeli, Apaffy erdélyi fejedelemtől
pedig hadi segitséget nyervén, magát a pártosok vezérévé választatta. –
Ezen Apaffyról mondják, hogy egy pipát kapván az érsekujvári basától
ajándékban, első dohányzott a magyarok közt.

Tököly fegyvereit felső Magyarországban szerencse követte, s a
bányavárosokat csak hamar el foglalta, mit Leopold nehezen nézvén,
(1681.) országgyülést hirdetett, hová Tökölyt is meghivta, ki azonban
meg nem jelent. Leopold ekkor a nemzeti alkotmány visszaállításával,
lecsendesítvén a fölkelőket, Tököly pártját igen megfogyasztotta. Ez,
veszedelmes állapotát látván, a husz évi béke eltelése előtt a török
nagy vezért, Kara Musztafát, háromszázezer fegyveressel Magyarországba
hivta, ki is (1683.) iszonyú pusztításokat vitt végbe, és egész
táborával Bécset megszállotta. Leopold a veszedelem elől Lincbe
menekült, s a császári székváros felmaradását csupán Károly lothringiai
hercegnek, Stahrenberg grófnak, a bajor és szász fejedelmeknek, de
leginkább Szobjeszky János lengyel királynak köszönhette, kik
tökéletes győzelmet vettek a törökökön; ezek nyakra főre futottak
vissza, de Párkánynál eléretvén, másodizben is megverettek, mely
szerencsétlenségöket Tökölynek tulajdonítván, őt a váradi basa által
elfogatták, s török fogságba magokkal elhurcolák, mire pártosai a király
hűségére tértek. – Ez időbe esik a kávé használatának kezdete.


Buda visszavétele.

E kettős veszteséggel a törökök bátorsága megtöretvén, és seregök is
tetemesen megfogyasztatván, Károly lothringiai herceg csak hamar ezután
Budát is megszállotta, de kénytelen volt, az ott vezérlő basa erélyes
ellentállása miatt, azzal felhagyni, miután azonban Visegrádot,
Érsekujvárt, Esztergomot felszabadította a török járom alól, s Kassa,
Onod, Szolnok több más várral meghódolt volna Leopoldnak, 1686-dik
junius havában kilencvenezernyi sereggel ismét ostrom alá fogta Budát,
melyet a vitéz hitehagyott Abdi basa tizenhatezer próbált harcossal
védelmezett.

Abdi francia Sveiczban szegény sorsú, de becsületes szüléktől
származott, s már gyöngéd korában a juhok őrzésére használtatott. Neve
Kunyí volt. A természet nem hivta őt a pásztori csendes és ártatlan
foglalatosságra; mert ő tüzes elmével birván, maga gyakorta a hegyeken
mászkált, nyáját pedig valamelyik pásztortársára bizta. Egykor
visszatérvén, hallja, hogy a farkas egy kecskéjét elragadta; szigorú
büntetéstől félvén, a tizennégy éves ifjú a szomszéd Franciaországba
futott és katonává lett, hol annyira kitünteté magát, hogy kapitányságra
emelkedett. A szent Gothárdi ütközetben Magyarországban azon sereggel,
melyet a francia király Leopoldnak küldött volt, részt vett, hanem
elfogatván, csak azon föltétel alatt menekült meg a rablánctól, hogy
Mahomed hitére állott. A törököknél is oly derekasan tudta magát
forgatni, miként nem sokára benderi, azután pedig budai basává
neveztetett. – Junius 18-án megszálván ismét Budát a magyar és német
hadak, a várvívás oly szorgalommal és sebességgel folyt, miszerint már
julius 13-án ostromra mehettek, hanem Abdi emberkedése által
visszaverettek. Hiában iparkodott a császári sereg őt a vár feladására
birni; nemes elszántsággal meg nem szünt embereit utolsó lehelletökig
buzdítani a vár védelmére, s igy lőn, hogy csak september 2-án, midőn
mindkét fél a legnagyobb tüzzel és bátorsággal küzdött, s az ostromlók
nagy veszteséggel mindaddig visszaverettek, mig a vitézül küzdő Abdi egy
golyótól találva, le nem rogyott, veretett ki a vezérétől megfosztott
őrsereg. Igy jutott végre Magyarország fővárosa törvényes királya
hatalmába a száznegyvenöt évi török iga alól.

A keresztény fegyver e jeles győzelmét pompás diadali szertartással ülte
meg Károly herceg, és az ünnepet a keresztény erény győzedelme még
inkább dicsőitette. A vitéz ostromlók közt Szápáry Péter különös
példáját mutatta a hazáért való feláldozásnak: a hol legnagyobb volt a
veszély, ott Szápáry küzdött, ki egy előbbi csatában török fogságba
esett volt. A durva Hamzsabég először is kétszáz korbácsot veretett a
nemeslelkü honfira, azután földalatti tömlöcbe vetteté, hol a megkinzott
hős csak penészes kenyéren tengődött, ágya pedig rothadt szalma volt.
Midőn erős természete a roszul ápolt sebeket meggyógyítá, a legnemesb
bajnok és férjfi a legalacsonyabb rabszolgai munkákra kényszeríteték, a
legkegyetlenebb bánást és gúnyoltatást kelle kiállania; sőt annyira ment
a törökök vadsága, hogy járomba fogaték, s mint igás baromnak földet
kellett szántania. Ily sanyarú helyzetben csupán hite s azon reménye
vigasztalá, miszerint az, ki e nehéz próbát reá küldé, érdemetlen
szenvedéseinek majd véget is fog vetni; – s vetett is, mert barátja
Batthyányi egy elfogott agáért kicserélte, és Szápáry ismét hazájáért
harcolhatott. A szerencsés budai ostromnál Hamzsabég elfogatott, s
Károly herceg most Szápárynak adá őt át, hogy a rajta elkövetett
méltatlanságokat kényére boszulja meg, mire Szápáry az elrémült törököt
ily szavakkal lepé meg: a keresztény nem ösmer boszúállást, mert a
szelid Jézus azt tanította, szeresd ellenségedet is. Hamzsabég, én
megbocsátok neked, – szabad vagy! – E szavak megrázák Hamzsabég szivét,
s megilletődve felelé, hogy ily bánásmódot nem reménylvén, már mérget
vett; Szápáry tehát tüstént orvosért küldött, s még néhány hétre
megnyujtatá a török életét, ki az alatt a kereszténységre tért, s
megkeresztelve hunyt el legnemesebb ellenségének karjai közt. Szápáry
boszúja tisztelettel lebegett szájról szájra, s Leopold e hős
vitézségét, s keresztény gondolkodás módját grófi méltósággal jutalmazá.


77. A török feletti győzelmek. A karlovici béke. Az örökösödési jog
megállapítása.

A budai fényes nap után a nagyvezér sietve Belgrádnak indult, hanem
Károly herceg sem veszteglett; még azon évben, mielőtt a tél beállott
volna, Simontornyát, Pécset, Siklóst, Szegedet bevette, a jövő évben
(1687.) pedig augusztus 12-én Mohácson megütközvén húszezer törököt
vágott le, és Eszéket, Péterváradot, egész Tótországot és Szerémséget
vissza foglalta.

Ennyi csapás és veszteségre a törökök uj terveket koholván, Tökölyt
fogságából kibocsátották, ki miután felső Magyarországon a lázadás
zászlóját ujra kitűzte volna, számos követőkre talált, mire a király
Karaffát Eperjesre küldé, hogy nyomozást tartván, a bünösök ellen a
magyar törvény értelme szerint járjon el. Karaffa saját ablakai előtt
állítatta fel a vérpadot, és kinzások által kicsikart vallomások- és
gyanúból is a legtekintélyesebb polgárokat halálra itéltette. Leopold
értesítetvén Karaffa iszonyú eljárásáról, megszüntette ugyan azt, hanem
Tököly pártjával uj támaszt nyert a törökökben, kik több izben
megveretvén, 1697-ben a szultán maga állott serege élére, de Eugen,
savoyeni herceg, Zenta mellett találkozván vele, hirtelen megtámadta őt,
és egészen tönkre tette; az ijedtében megfutott szultán minden ezüst
szereit, összes lőszerét, kilencezer szekeret, hatvanezer tevét,
tizenötezer ökröt, hétezer lovat, s az egész pénztárt három millió
forinttal a győztes seregnek hagyta. A törökök a folytonos vereség által
annyira megrongáltattak, hogy Karlovicon 1699-ben huszonöt évre békét
kötöttek. – Tököly, mint csapláros Bithiniában halt el.

Még ezen utóbbi háborúk folyamata alatt Leopold Pozsonyba országgyülést
hirdetvén (1687.), ott azt kivánta, hogy az ország rendei József fiát
koronáznák meg, s egyszersmind állapítatnék meg az ausztriai ház
(habsburgi) örökös joga Magyarországban; el is fogadták azt a rendek,
abban egyezvén meg, hogy mindig a legidősb fimagzat uralkodjék;
kikötötték azonban, hogy a királyok a koronázáskor mindig ünnepélyes
esküvel biztosítsák a nemzetet, miszerint az ország szabadságait s
törvényeit szentül megfogják tartani. Ezen országgyülésen eltöröltetett
II. András arany bullájának 11-dik cikkelye.


78. Uj elégületlenség. II. Rákóczy Ferenc. Leopold halála.

A török háborut ismét polgári lázadás követte, mert a karlovici
békekötésre a magyarok közül senki sem hivatott meg; a papi és világi
hivatalokra külföldiek tétettek, s az idegen katonaság mindeddig sem
vitetett ki az országból; állandó adózás hozatott be; a protestansoktól
ujra sok templomok elvétettek, s más több effélék történtek a nemzet
szabadságainak ellenére, mit sokan oly nehezen szenvedtek, hogy Leopold
ellen fegyvert fogni magokban eltökélték, vezérül választván II. Rákóczy
Ferencet. Igy ütött ki 1700-ban a kuruc világ név alatt ösmeretes
polgárháború, melyet Leopold, a spanyol örökség iránt való háborúval
foglalkozván, szerződésekkel akart lecsillapítani, de sikeretlenül; mert
az elégedetlenek szerencsés előmenetelöket látván, folytatták a hadat, s
ha a király szerződések, uj igéretek és eskü által kivánná a sérelmeket
orvosolni, minthogy ezeknek sikeretlenségét már több izben tapasztalták,
azt kötötték ki, hogy a békepontok megtartásáért a szárazföldi hatalmak
kezeskedjenek, mibe Leopold átalában nem akart megegyezni, a háború
folytattatott tehát a király haláláig (1705.), sőt fiára is átszállott.

Leopold uralkodása alatt 1666-ban hozatott be Magyarországba a kegyes
iskolák rende.


I. József. 1705–1711 = 6 esztendeig.


79. A Rákóczyféle forradalom legyőzése. A szatmári béke.

József az 1687-ki országgyülésen megállapított örökösödési törvény
szerint a magyar trónra jutván, minden erejét az elégületlen nagyok
lecsendesitésére fordította, hogy a békét helyre állítsa. A
Magyarországon döhöngő német tábornokokat visszahivta, a protestansok
jogait megerősítette, s 1703-diki majus 10-kén átalános bünbocsánatot
hirdetett ki mind azoknak, kik a hűségre visszatérnek, hanem Rákóczy e
derék fejedelemnek jó szándékát féreösmervén, az ország nagyobb részét
elfoglalta, zászlóira, pénzeire s fegyveresei sisakjaira Pro Patria et
Libertate (a hazáért és szabadságért) édesgető szavakat tétette, s már
erdélyi fejedelemmé választatta magát. Azonban seregei Trencsinnél
tetemes veszteséget szenvedvén, párthivei közül sokan a király hűségére
tértek. Hiában iparkodott ezután magát ismét összeszedni, s
külhatalmasságok által biztosítani, mert József, Pálffy János és Károlyi
Sándor grófokat megbizván, Szatmárba meghivta a békételeneket, hol is
azok egészen lecsendesítettek, de a szelid és igazságszerető király nem
éldelheté a béke örömeit, mert még mielőtt az bevégeztetett volna,
himlőben meghalt 1711-ben, kinek halálát Pálffy mindaddig titokban
tartotta, mig a béke cikkelyei tökéletesen meg nem erősitettek s
aláirattak. – Fiai nem voltak.


III. Károly. 1711–1740 = 29 esztendeig.


80. Az ország jogai és szabadságainak megerősítése. A Sanctio
Pragmatica.

III. Károly, I. Józsefnek testvér öccse, Spanyolországból
visszahivatván, előbb német császárrá, azután pedig a pozsonyi
országgyülésen magyar királylyá koronáztatott. Mint császár VI., mint
magyar király III. Károly nevet viselt. Hogy a polgárháborútól
megrongált országot ismét fölsegíthesse a szatmári béke feltartása
mellett az ország szabadságait és jogait megerősítette, Rákóczynak is
bünbocsánatot ajánlott minden jószágainak meghagyásával, de Rákóczy több
társaival együtt, különösen Bercsényi gróffal e kegyességet el nem
fogadta; készebb volt számkivetésben élni mint magát megalázni s több
viszontagságok után Törökországba vette magát, hol 1735-ben Rodosztóban
meghalt.

III. Károly mindjárt uralkodásának második esztendejében arról kezdett
gondoskodni, hogy a férjfi-ágra szorított öröklési jogot a habsburgi ház
leány-ágára is kiterjessze. Ezen törvényes trónörökösödés Sanctio
Pragmatica nevet nyert, a melyet, miután a többi örökös tartományok
elfogadták volna, Magyarország rendei is törvényeik közé iktatták
(1722.), kikötötték mindazonáltal, hogy az uralkodó fejedelmek romai
vallásuak legyenek, és országlásuk kezdetén a nemzet szabadságainak és
az ország törvényeinek megtartására magokat különös oklevéllel és
esküvel kötelezzék. – 1715-ben az állandó katonaság tartására katonai
adó hozatott be.


81. Török háborúk. Itélő táblák. A selyemtenyésztés.

III. Károly csendes uralkodását két török háboru szakítá meg, melyekből
az első igen szerencsésen ütött ki, mert az által a temesi bánságot,
Nándorfehérvárt, Szervia, Bosznia és Oláhországnak nagy részével együtt,
birodalmához kapcsolta; de a második török háborúban, a temesi bánságot
kivéve, mind azokat ismét elvesztette. Ezen háború után még csak egy
évig élt Károly; meghalt 1740-ben fimagzat nélkül. – Országlása honunkra
nézve igen nevezetes; mert az igazság célirányos kiszolgáltatására a
kerületi táblákat alkotta, ezen felül pedig helyreállította Pesten a
királyi és hétszemélyes táblákat. Számos gymnasiumokat alapított, s a
külföldi egyetemekben tanított tudományok előadását nálunk is
törvényesen meghatározta. – 1735-ben hozta a Bánátba Mercy gróf a
selyembogarakat, de az ipar és kereskedés ezen jövedelmező ága egy
század alatt sem tudott elterjedni.


Mária Therezia. 1740–1780 = 40 esztendeig.


82. Az 1741-ki országgyülés. A magyarok törvényimádása.

Mária Therezia még atyjának, III. Károlynak, életében Ferenc
lotharingiai herceggel házasságra lépett, halála után pedig mind azon
országokat és tartományokat általvette, melyek a Sanctio Pragmatica
szerint őt illeték, de mindjárt országlása kezdetén iszonyú veszély
fenyegette; mert több europai fejedelmek, az elösmert Sanctio Pragmatica
ellenére is, majd egész Ausztriát, majd annak külön részeit magoknak
követelték. Igy történt, hogy a fiatal királynő egyszerre hét
ellenségtől faggattatott, kik birodalma némely részeit már el is
foglalták. E súlyos helyzetben egész birodalmát a vitézségben és nemes
elszánásban magát többször jelesen kitüntetett magyarjaiba helyezé;
ennélfogva Pozsonyba országgyülést hirdetett, hol gyászba öltözve,
fekete szőnyeggel bevont trónon, József kis fiát ölében tartva, fogadta
a királyné az országnak egyházi és világi, számszerint hatodfélszáz
rendeit. (1741-dik september 21-kén). Latin beszédében könnyes szemekkel
panaszlá el az európai fejedelmek hütelenségét, magát és gyermekeit a
nemzet tapasztalt vitézségébe ajánlotta. A harcias férfiak szemei könybe
lábbadtak, és szent lelkesedés hatván meg sziveiket, kardot rántva,
ezerszeresen hangzott: _Moriamur pro rege nostro, Maria Theresia!!_
(haljunk meg királyunkért, Mária Thereziáért). A hetvennyolc éves ősz
Pálffy nádor zászlói alá ötvenezer fegyveres rendeltetvén, Eszterházyak,
Károlyi, Csáky, Baranyay, Festetics, Koháry, Nádasdy tábornokok az előre
hatott ellenséget legyőzték, s a habsburg-lotharingiai ház uralkodását
örökre megszilárdították.


83. A királyné hálája s bölcs kormányzata.

Hálaérzéssel fogadta a dicső Mária Therezia magyarjainak igy
bebizonyított hűségét, s hosszú uralkodása alatt a nemzet iránti
legbensőbb ragaszkodással viseltetett. Ennélfogva József fiának
nevelését is Batthyányi Károly hercegre bizta. A háborúk alatt tetemesen
megrongált budai királyi várat és lakhelyet fölépíttette. A magyar nemes
ifjak nevelését az általa Bécsben alapított nevelő intézetben
(Theresianum), valamint a bécsujhelyi katonai akademiában is megengedte
(1746.) Selmecen (1660.) bányász iskolákat szerzett, melyek mai napig
szép előmenetellel virágoznak. A magyar koronához tartozó
tengermelléket, a fiumei kikötővel együtt Magyarországhoz kapcsolta
(1766.), s ugyan ezen évben Erdélyt Nagyfejedelemség cimével ékesítette.
1772-ben a Zsigmond király által elzálogosított tizenhat szepesi várost
kiváltotta: Galliciát és Lodomeriát visszavette. A Pázmány Péter által
Nagyszombatban alapított egyetemet, eltörültetvén a Jézus társasági
szerzet, Budára áttette, s az iskolákat egész országban célszerű rendre
állította. A katholikus püspökségeket héttel szaporította. 1764-ben
állítá fel a szent István apostoli királyi rendét; 1760-ban a magyar
testőr sereget. 1767-ben hozta be királyi biztos által az urbariumot. –
Ily dicső uralkodás után négy fiat s hat leányt hagyván maga után,
tartományainak mély szomorúságára 1780-ban mult ki.


II. József. 1780–1790 = 10 esztendeig.


84. József nagyszerű, de alkotmányellenes ujításai.

E valóban nagy fejedelem dicső anyjának köszönheté az egész világtól
nagyrabecsült tetteit; mert legcélszerübb nevelését bevégezvén, vele
tartományait s a külföldet beutaztatta, s igy 1765-ben uralkodó társává
nevezte. Ily előkészületek után méltán mondhatni, miként még egy
fejedelem sem lépett annyi tehetséggel felruházva a trónra, ki sok
utazásai és tanulmányai által szerzett ösmereteit, alattvalóinak
boldogítására ügyekezett fordítani; minélfogva mindjárt uralkodása
kezdetén erélyesen belekapott nagy terveinek kivitelére. – Mindjárt első
rendelete mindenütt figyelmet és örömöt gerjesztett, mert a pénztárt nem
csak kiürülve, hanem adósságokkal terhelve találván, az államkiadásaiban
takarékosságot hozott be, s ezt is jó például saját udvarában kezdte
meg, honnan a tulságos fényüzést kitiltotta. Ezután hogy alattvalóinak
érzelmeiről, kivánatairól biztos tudomást szerezhessen, a sajtónak
szabad működést engedett; legfőbb gondját azonban a vallási ügyekre
fordította, melyeket illetőleg kibocsátott rendeletei nem csak
alattvalóit, hanem az egész mivelt Europát csodálattal töltötték el.
Több egyéb intézményei közt a szerzetes rendeket nagyobb részint
eltörölte, s bevont javaikat a plébániák szaporitására fordította, s
hogy birodalmát minden kül befolyástól megóvja, a püspököknek
megtiltotta bár miféle cimért, engedmény vagy kegyelemért a pápához
folyamodni, minden pápai okiratot, kihirdetése előtt, maga elejébe
terjesztetni parancsolt, s ezen rendeleteihez annyira ragaszkodott,
miszerint azok visszavonására még a Bécsbe utazott romai pápa. VI. Pius,
kit katholikuskoz illő tisztelettel fogadott ugyan, sem hirhatta. –
1781-ben a vallási egyenetlenségek kikerülésére s a jó egyetértés
előmozdítására a Tolerantiale Edictumot, vagy is türelmi rendeletet adta
ki, melynek erejénél fogva a protestansok és ó hitüek szabadságot
nyertek, vallásukat mindenütt háborítatlanul gyakorolhatni, templomokat
és iskolákat építeni.

Hasonló erélyességgel fogott politikai ujitásaihoz is; az egyesült
udvari kamarát eltörülte, magyar ügyeit a Kancelláriára bizván, melylyel
az erdélyi kancelláriát egyesítette: a nádori hivatalt mellőzvén a
helytartótanácshoz egy elnököt és két alelnököt nevezett ki, s az igy
ujonnan szabályozott kormányszéket Pozsonyból Budára, az ország közepére
tette át. A közterhek viselésére uj adórendszert dolgoztatott ki, s a
földet vevén alapul, azt rendelte, hogy mind a jobbágy, mind az uri
telkek – legyenek azok akár magánosak, akár papok vagy korona birtokai –
terjedelmök és termékenységök aránya szerint rovassanak meg, minek
kivitelére az egész országot fölmérette s a népet összeiratta. Az örökös
jobbágyságot fölmentette. A kereskedés előmozdítására a tengeri
városokat különféle kiváltságokkal megajándékozta. Az egyetemet Budáról
Pestre vitte át, Pesten és Pozsonyban papnevelő intézetet, a nép
müvelésére minden nagyobb plébánián nemzeti iskolákat állított. A megyei
hatóságokat megszüntetvén, az országot polgári tekintetben tiz kerületre
osztotta, melyek igazgatását királyi biztosok, (Commissariusok)
vezették. Minden iskolában és hivatalokban a német nyelv bevételét
parancsolta.


85. Az ország aggodalmai és feliratai. Az erdélyi oláhok lázadása.
József halála.

Sok üdvös és igazságos volt a nagylelkü királynak felhozott
intézkedéseiben, hanem mivel magát meg nem koronáztatá, sem
országgyülést nem tartott, rendeletei, mint az önkény kifolyása, a
törvényimádó magyarokban – mind egyháziak, mind világiakban – aggodalmat
költöttek, ennélfogva a megyék gyüléseket tartván, feliratokban kérték ő
felségét, hogy elődeinek példájára s eskü kötelezettségénél fogva, jönne
az országba, s koronáztatná meg magát; József azonban választ sem adván
a megyék felirataira, még a koronát is Bécsbe viteté.

Ezen munkálkodásaiban többféle lázadások és háborúk akadályozák, u. m.
Erdélyben az oláhok Hóra és Kloska vezéreik alatt haramiáskodtak; ezen
lázadásnak összesen hatvankét feldúlt s felégetett falú, százharminckét
nemesi udvar és négyezer emberélet esett áldozatúl, mig végre Hóra,
alvezéreivel együtt elfogatván, kerékben törettek. – A belgák
szabadságaik és kiváltságaik megsértése miatt békételenkedtek. Ugyan
ekkor (1788.) a törökkel is kénytelen volt megvívni, de az reá nézve
szerencsésen végződött; mert Laudon és Hadik vezérei nem csak megtörék
az ellenséget, de Belgrádot is elfoglalták. Ezután gyöngélkedni érezvén
egészségét, s látván a nemzet elégületlenségét és ingerült állapotát, mi
már annyira nőtt, hogy több megye eddigi törvényellenes ujításait
tettleg eltörülte, felirataiban pedig az országgyülés mielőbbi
megtartását zajosan sürgette; ne hogy tehát az országot ő is
forradalomba hozza, s úgy hagyja utódára, halála előtt minden ujításait,
kivéve a vallási türelem, a plébániák szabályozása s a jobbágyok
állapota iránti rendeleteit, melyeket teljes épségben fentartatni
kivánt, visszavonta, a szent koronát is Budára visszaküldötte. – Meghalt
1790-ki februar 20-kán; gyermekei nem maradtak.

Józsefnek minden cselekedetei nagy lelket, fáradhatlan munkásságot,
önzéstelen szeretetet mutatnak, és sok századoktól fogva nem volt hozzá
hasonló nagy fejedelem.


II. Leopold. 1790–1792 = 2 esztendeig.


86. A nemzet kibékítése. Török mozgalmak.

II. Leopold Mária Thereziának másodszülött fia, mint nagyherceg huszonöt
esztendeig oly ügyesen és kegyesen uralkodott Toskanában, hogy a jó és
bölcs fejedelem nevét vívta ki magának. József fivérének halála után reá
szállván a magyar korona, az országot nem igen csendes állapotban
találta; a nemzetiség elnyomására hozott intézkedések fölébreszték a
nemzet gondolkozó tagjait, s eddigi hibáikat jóvá teendők, nemzeti
ruhába öltözködtek, a hazai nyelv hanyatlását figyelembe véve lelkesedve
kezdék azt mivelni, a tudósok egy magyar tudós társaság létrehozásán
törekedtek. A megyék is felvillanyozva a nemzet jogai és szabadságának
megőrzésére és biztosítására erélyesen fölléptek. Leopold az ország
nyugalmát uralkodásának fő céljául tűzvén ki, a nemzetet jogai
fentartásáról bíztosította, a miért is Budára országgyülést hirdetett, a
nádor választását elrendelte, s igy rövid uralkodása alatt is oly
tetteket vitt végbe, melyek az ország előmenetét és nyugalmát
megalapították. Legnevezetesebb a vallás szabad gyakorlatának törvényes
megállapítása, és a jobbágyok szabad költözése. Megemlítendő az is, hogy
az egyetemben, az akademiákban s gymnasiumokban, hol mindenütt a
tannyelv latin volt, a magyar nyelv tanitását behozta; hogy a jászok,
kunok és hajdu városok az országgyülésre követeket küldhessenek,
megengedte.

Mig Magyarországban ily bölcsen uralkodott, a törökök a poroszoktól
támogattatván, ismét fegyverre készültek, visszaadván azonban Leopold
Belgrádot, Orsovát s a többi, József által elfoglalt helyeket, a háború
ki nem ütött, hanem a belga ügyek miatt a franciákkal elegyedett hadba,
melyet azonban, rövid betegség után meghalván 1792-ben, fiára hagyott.


I. Ferenc. 1792–1835 = 43 esztendeig.


87. A francia háborúk. A nemzet, különösen a főurak hazafiúi buzgósága.

Ferenc – II. Leopold fia – hosszu uralkodásának felét nehéz gondok alatt
tölté, mert I. Napoleon francia császár, ki egész Europát megrendíté
győzelmes fegyvereivel, Ferencet is megtámadta, meggyőzte, több
tartományait elfoglalta, s mindaddig nyugtalanította, mig Ferenc a több
europai fejedelmekkel egyesülvén, a félelmes hőst, az angolok a messze
tengeren, egy sziklaszigetbe zárták. Ferenc 1804-ben osztrák császárnak
nyilatkoztatván magát, 1806-ban a német császárságot letette. Ezután
béke nyugvék az ausztriai tartományokon, s Ferenc tömérdek áldozatokkal
járult Ausztriának, különösen Bécsnek, felvirágoztatására; mindazonáltal
Magyarország sem maradt hátra, mert még midőn az ország egy része a
csatamezőn királyáért harcolt, a másik rész nemes elszántsággal
iparkodott a haza díszét és javát emelni. Nemes honfiak voltak azok, kik
a XIX. század kezdetével a hazaszeretet legtisztább érzelméből a
tudomány és mesterség gyarapítására összeállván, több intézeteket
alapítottak, ilyenek: a váci siketnémák intézete; a keszthelyi gazdasági
iskola, Festetics György gróf által alapítva (1802.), a nemzeti muzeum,
melyet Szécheny Ferenc grófnak köszönünk (1803.). Több lelkes hazafiak
bőkezűségéből támadt 1825-ben a vívó intézet Pesten; a lófuttatási
egyesület, állattenyésztő társaság, s az ezekből keletkezett gazdasági
egyesület Pesten; a nőegyletek, kisdedovó intézetek, s a mi legfőbb
befolyással lett az országra, a „legnagyobb magyar“ Széchenyi István –
Ferenc fia – gróf indítványára és szép példájára a magyar tudós társaság
szinte adakozásokból állottak össze. Ugyan ezen nemes gróf több
hazafiakkal egyesülvén, alkotta Pesten a nemzeti társalgási kört, Casino
név alatt, s innen, az ország szivéből, sugárzott ki az egyesületi
szellem, mire az ország külön vidékein hasonló körök támadtak. A
kereskedés előmozdítására szinte egy társaság építé a Ferenccsatornát,
és a Fiuméhoz a magas helyeken át vezető nagyszerü Ludovicea nevű útat.
– A gőzhajózás a Dunán nagy sikerrel megkezdetett.


88. A pénzzavar. Az 1830-ki országgyülés. Cholera. Ferenc halála.

A hosszú francia háborúk költségei roppant adósságba verték a birodalmi
kincstárt s az egész pénzügyet nagy zavarba bonyolították. A kormány e
szomorú állapot enyhítésére többféle pénzügyi munkálatokat kisértett
meg, de mind hasztalan; a szörnyü zavarból csak a devalvatio, vagy is a
papirpénz értékének egy ötödre való leszállítása által lehetett
kibontakozni (1811.), minélfogva öt forint egy forinttá lett, s igy az
államadósság összege is, mely ezerhatvan millió forintra rugott,
kétszáztizenkét millióra leolvasztatott. Hasonló leszállítás érte a
magánosok pénzügyeit is, mi által sokan, kik előbb gazdagok voltak,
elszegényedtek. E csapást még növelte az 1817-ki szük termés, minek
következtében éhség támadván, számosan estek áldozatául. – Az ország
ekkor mind hiában sürgeté, hogy országgyülés tartassék a pénzügy
elintézésére, a kormány ezt, mint az egész birodalmat illető tárgyat,
nem engedte a magyar országgyülés által eligazítatni, s ezután
országgyülések csak 1825-ben és 1830-ban tartattak, mely utóbbiban
Ferenc első szülött fiát, Ferdinánd főherceget, Pozsonyban september
28-án a nemzet örömnyilatkozatai közt nagy pompával megkoronáztatta. – A
jövő év nyarán az Azsiában dühöngő epeláz – cholera – Europába átjövén,
s hazánkat is meglepvén, számtalan lakost, különösen a köznépből, néhány
órai kinos szenvedés után ragadt el, mire az elrémült, tudatlan nép azon
gyanúból, hogy az urak a kutakat megmérgesítették, több helyen,
kiváltképen pedig Zemplin, Sáros, Abauj megyékben fellázadván, az urakon
irtóztató kegyetlenségeket követett el, míg gyors katonai erő és számos
kivégeztetések által rendre nem szorítatott.

Ferenc az 1832-dik év végére országgyülést hirdetvén, 43 évi uralkodása
után meghalt 67 éves korában, 1835-ben. Bölcs uralkodása által
Magyarország alkotmánya megőrzése mellett az olasz forradalmat több
izben szerencsésen elnyomta, s az osztrák birodalmat első rangú
hatalommá emelte.


V. Ferdinánd.


89. Ferdinánd alkotmányos uralkodása; nevezetes törvényei; az ország
fejlődése.

Harmadévben folyt az országgyülés Pozsonyban, midőn I. Ferenc király
elhalt, s a már 1830-ban királylyá kent Ferdinánd a trónra lépett, ki
bebizonyítandó, mennyire kivánja az ország törvényeit tiszteletben
tartani és tartatni, az országgyülést folytatni rendelte; azután is a
tapasztalt és törvénytisztelő nádor, József főherceg tanácsával élvén,
oly szelíden uralkodott, miszerint jóságos melléknevet nyert; mindjárt
koronáztatása után a nemzettől neki ajánlott ötvenezer darab aranyat,
fejedelmi bőkezűséggel, részint a szükölködő adózó nép enyhítésére,
részint a magyar tudós társaság pénzalapjának gyarapítására ajándékozta,
s midőn látná a magyar nemzet nemes buzgóságát, és lelkes
előretörekvését, tettleges részt sietett venni a hazai vállalatokban,
mely dicső fejedelmi tulajdonságának méltányos elösmerésére, elegendő
legyen itt csak annyit mondani, miként alig van intézet hazánkban,
melynek létesítéséhez nem járult volna e fölséges fejedelem; az
országgyülést is a törvényes időben, minden harmadik évben megtartotta.

Az 1836-ki országgyülés legnevezetesb törvénycikkei: az uri és jobbágyi
viszonyok elintézése; a muzeum fölépítésére rendelt költség, és hogy a
törvények magyar szerkezete eredetinek mondatott ki. – 1838-ban a Duna
kiöntvén, iszonyú pusztításokat tőn; Pesten 2281 házat döntött halomra
és számos életet temetett hullámaiba, Budán mintegy 500 ház roskadt
össze; a két városban az épületeken történt kár sok millióra rugott, s
az árviz még több áldozatba került volna, ha a fiatal, nemesszivü István
főherceg – a nádor fia – és ennek példájára több derék s nemeslelkü
mágnások csónakokba szállva, saját életök kockáztatásával az összedült
házak közt mint védangyalok meg nem jelennek. Igy tudta a magyar
nemesség mindig a veszély idején valódi nemes tettei által a nép
tiszteletét, bizalmát kiérdemelni.

Az 1839-ki országgyülésen mezei rendőrség s váltótörvény alkottatott,
melyek végrehajtására váltótörvényszékek állíttattak fel; épitendő
vasutak, csatornák a törvény ótalma alá vétettek; a nemzeti szinház,
melyet Pest megye buzgó fiai létre hoztak, 450-ezer forinttal
segítetett. – Még fontosabb az 1843-ki országgyülés, melyben a magyar
nyelv az igazgatás minden ágaiban teljes diplomatikai polcra emeltetett;
nem nemesek birtok és hivatalképességet nyertek. – Ily jóságos fejedelem
uralkodása alatt az ország mindinkább virágzóbb lőn; tudomány, művészet,
ipar haladásnak indúltak, mit hathatóul előmozdítottak, a Pesten
felállított József-ipartanoda, a Tiszaszabályozó társulat, mely
kezdetének rövid ideje óta is már nagyszerü eredményeket mutat; az ipar
és műegylet, zenészeti és festészeti akademia, takarék-pénztárak,
dolgozó házak, biztosító társulatok, az épített vasutak; s igy az
osztrák császár az alkotmányos Magyarországban hatalmas erőt és támaszt
birván, még mindig első hatalom volt Europában.


90. József nádor halála. Az 1848-ki események.

Az 1847-ki év eleje gyászba borította a nemzetet, mert januar 13-án a
szeretve tisztelt József főherceg ötven évi nádorsága után, mindenek
kimondhatlan fájdalmára, elhalt. Az év végére összehivott országgyülés
szép reményekkel kecsegteté az országot, azonban 1848-ki februar havának
végén Párisban forradalom törvén ki, melyben a franciák királyukat
elüzték, s csak hamar egész Europát megszállotta a forradalmi szellem;
Bécsben már mártius 13-kán, s két nap mulva Pesten ütött ki a zaj.
Bécsben egy nagy tömeg tódult a császári lak ellen, hangosan a
köztársaságot ordítozván; ezen a fölséges uralkodó házat vég veszélylyel
fenyegető rakoncátlanságnak csak a Pozsonyból épen jókor érkezett magyar
országgyülési küldöttség vetett határt, mely kijelenté a tomboló bécsi
népnek, miszerint a reformok – ujítások – miket Magyarország is ohajt,
csupán a fölséges uralkodó ház iránti hüségen alapulhatnak! mire a
jóságos fejedelem osztrák tartományainak az alkotmányt is megadta.
Magyarország – hol a papság még a szent István király által neki
adományozott tizedről nagylelküen lemondott, a nemesség, a földes urak
pedig a jobbágyaik által eddig hübérül birt földeket kárpótlás mellett a
jobbágyoknak engedték, az adózást a nép terhein segítendők elvállalták,
s a népet átalában magok kiváltságaikban részesítvén, igy örök hálára
lekötelezték – külön kormányt kapott felelős magyar ministeriummal.
Örömben uszott az ország, és királya iránti lelkesedése határt nem
ösmert; az országgyülés még azon évben Pestre hivatott egybe. Fájdalom,
a magyarok örömét és boldogságát több német és cseh urak irigy szemmel
nézték, kik Magyarországon a külön nemzetiségeket felizgatván, itt
polgárháború ütött ki, s miután e miatt az udvar és magyar ministerium
közt viszálkodás támadt, hazánk is forradalomba sodortatott, mire V.
Ferdinánd az uralkodásról lemondott


Ferenc József

részére, ki erős hadakkal, s azon kivül az orosz cár által tetemes
sereggel segítve, több véres csatákat vívott, s miután a magyar tábor
fővezére a sereggel Világosnál, Arad megyében, 1849-ki aug. 13-án a
fegyvert az orosz fővezér és tábora előtt letétette, a forradalmat
megszüntette; a forradalom fejei részint a külföldre menekültek, részint
Pesten, Aradon kivégeztettek. Vonjunk fátyolt a gyászos eseményekre!
Ezután fölséges urunk leginkább német tanácsosokkal környezve
Magyarországot, alkotmányát eltörülvén, mint örökös tartományt, az
osztrák birodalomba kebelezte. A német és cseh urak elhagyván I. Ferenc
és V. Ferdinánd politikáját, egy hatalmas egységes osztrák birodalmat
kivántak teremteni. Nagyszerü eszme! de az eredmény megmutatta,
miszerint az csak bolygó tüz, mely az utána futókat mocsárba vezeti,
melyből bajosan lehet kigázolni. – A jólét és hatalom növekedése helyett
a birodalom, ily rövid idő alatt is, szörnyen eladósodott, a népek
elszegényedtek, s a köz elégűletlenség miatt hatalma annyira csökkent,
hogy 1859-ben Olaszországban több csatákat vesztve, Lombardiát
elvesztette. – Fölséges Urunk szivére vévén birodalmának inséges
állapotát, különösen a magyar főurak közbenjárására, 1860-ki october
20-kán Magyarország törvényes alkotmányos állapotának visszahelyezését
megparancsolta, s magát megkoronáztatni igérte.

A törvényimádó ország lelkesedve és kegyelettel nyúl ezred éves
törvényeihez, általánosan ott fogván fel azokat, hol megszakadtak, s igy

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán!! –

Bécsben, nyomatott Jacob és Holzhausen-nél.



      *      *      *      *      *      *



Transcriber's note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:


VII |fôldmiveléssel |földmiveléssel

VII |tndomány |tudomány

9 |tetőt elérní |tetőt elérni

9 |előttök. északról |előttök, északról

36 |oszággyülésen alkotott |országgyülésen alkotott

38 |1131-ben |1131-ben.

40 |ha Isiaslaw |„ha Isiaslaw

41 |mert a magyarök |mert a magyarok

53 |eredete. valamint |eredete, valamint

59 |Erdekesek és üdvösek |Érdekesek és üdvösek

77 |általábau számtalan |általában számtalan

89 |atyjánál a békessségre |atyjánál a békességre

107 |trónöröködés |trónörökösödés

112 |feliratai, Az |feliratai. Az

112 |nagyleelkü királynak |nagylelkü királynak

121 |bo ygó tüz |bolygó tüz





*** End of this LibraryBlog Digital Book "Magyarország története - Az ifjuság használatára" ***

Copyright 2023 LibraryBlog. All rights reserved.