Title: Sári biró - Vigjáték
Author: Móricz, Zsigmond
Language: Hungarian
As this book started as an ASCII text book there are no pictures available.


*** Start of this LibraryBlog Digital Book "Sári biró - Vigjáték" ***


Google Books Library Project (https://books.google.com) and generously
made available by HathiTrust Digital Library (https://www.hathitrust.org/)



Note: Images of the original pages are available through
      HathiTrust Digital Library. See
      https://hdl.handle.net/2027/hvd.hnq686



A CIMLAPOT FALUS ELEK RAJZOLTA.


MÓRICZ ZSIGMOND

SÁRI BIRÓ

VIGJÁTÉK



BUDAPEST
A „NYUGAT“ KIADÁSA
1910

A szinházakra nézve kézirat.

A fordítás jogát fenntartja a szerző.



SZEMÉLYEK:

  =Sári biró=
  =A biróné=
  =Jóska=, a legkisebb fiuk
  =Terka=, egyik menyük
  =Pista=, ennek a gyereke
  =Pengő Kovács=
  =Lizi=, a lánya
  =Hajdók= sógor
  =Manczi=
  =Veróni=
  =Gedi=
  =Varju=

Történik ma, egy nyirségi faluban.



ELSŐ FELVONÁS.

(Nyirségi parasztház. Az u. n. „hátulsó ház“; a nappali, lakószoba,
rendes, de túlzsufolt; butorokkal és házi lommal tele. A biróné
ingvállban sürög-forog, takarit, Veróni egy széken ünneplő ruhában,
idegenül megül magának, Pista kukoricza-csutkával játszik a
boglyakemencze tövében. Valamennyien az erősen í-ző nyelvjárás szerint
beszélnek, a mely itt főbb vonásaiban van jelezve.)

=Biróné=: Jaj, te Veróni, te Veróni, mi lett belőled Veróni.

=Veróni= (ijedten): Mi Sári?

=Biróné=: Hiszen te egész vín asszony lettél! Nem szígyelled magad így
megvínűlni?

=Veróni= (bambán): Isz én nem akartam Sári.

=Biróné=: Ne busulj Veróni, mi is olyan hegyes kis jányok vótunk, mikor
még csak egy bakaraszra látszottunk ki a fődbül, mint a maiak…
Emlékszel, mikor az oskolát elvittem firidni? Aszontam a gyerekiknek,
azt izente a rektor, ma vákáczió, ma firidni kell. Hiszen veled
kijáttattam ki.

=Veróni=: Hö-hö. Oszt íngem vert el a rektor, mert te leesküdted, hogy
te nem mondtad.

=Biróné=: Igazán Veróni? Ennek örülök, hogy mán akkor is vót magamhoz
való eszem.

=Veróni=: Vót neked egy egész oskolának való… Hé be megvert akkor a
mester. Ojan tenyereseket adott!…

=Biróné=: Nem baj Veróni! Rígen vót, mán nem fáj a helye. Mutasd a
tenyered.

=Veróni= (megmutatja).

=Biróné=: No látod, nem is látszik. Azon busulj, hogy nem kapsz
olyanokat többet!… Hallod-i, be jó vóna még ecczer iskolába járni.

=Veróni= (bólogat).

=Biróné=: Nem ilyen nagyanyám lenni… Pista te! Mit danolsz te? Mi? Mit
kornyikálsz te?

=Pista=: Ezt most tanútam.

=Biróné=: Kitül te?

=Pista=: Geditűl.

=Biróné=: Ó, a kötélre termett. Mán megint nótába vett valakit. Hát
danold el.

=Pista=: De nem tudom ám a versit. Aszonta Gedi, hogy a versit hónap
reggelig nem mongya el még magának a jóistennek se.

=Biróné=: Fujd el hát a nótáját te.

=Pista= (dudol).

=Biróné= (utána dudolja): Jó kis csúfoló nóta. Ez megint valakire jár.
Pedig ezek a mái fiatalok még danolni se tudnak mán. Hun vannak a mi
időnkbéli nóták!… (Dudolja.) Vajon kit vett nótába a kutya!… Haj, haj
Veróni, hogy már te is nagyanyó vagy, mint én. Sose néztem ki belőled
ennyi tehetsíget. Hát persze, ehhez kell a legkisebb ész. Látod, nekem
is három fiam van, meg két jányom.

=Veróni=: Hun vannak?

=Biróné=: Hát bizony, ki erre, ki arra. Két fiam házas, két jányomat
elvitték a falubul. Van még egy rossz suttyó fiam. Ha azt is
megházasítjuk, akkor oszt elmondhassuk, hogy adjon isten jóícczakát. Mer
az ember felneveli a sok fiút, a jó fiúkat, engedelmes, szófogadó,
becsületes gyerekiket, de osztán mire? Arra, hogy ha egy asszonyszemély
a nyakába akaszkodik, akkor mán annak lesz a cselédje örökös-örökre.
Elfelejti apját, anyját. Itt van-e, ennyim van a nagy családombul
mutatónak. Ez a gyerek még eljön níha játszani, az anyja, csak ha
muszáj, az apja még akkor se… Hát te, hogy éltél miótátul elvittek
tülünk. Haza se gyüttél a szülőfaludba ecczer se. Nagyon megállottad.
Persze, most is a juss miatt gyüttél ugyi? Hogy meghótt az a vín apád
valahára… be jól tette…

=Veróni= (nekifohászkodik a beszédnek): Jaj ídes jó Istenem, Sári! (Az
orrát megtörülgeti.) Nem segít rajtam, csak a jó Isten, Sári! (A szemét
is megdörgöli.) Csak legalább pártomat fogná a mennybéli jó Isten, Sári!
(Az orrával trombitál.) Mer olyan igazi árva vagyok, nem tudja más, csak
a jó Isten, Sári!

=Biróné= (mosolyog): Dehogy nem Veróni, ott vótam az apád temetésin;
ojan göringyet hajítottam utána, majd betört a koporsója a vín kutyának…
Most mán nem tudod, hogy vájod ki a jussodat a testvéred markábul.

=Veróni= (buzgón integet).

=Biróné=: No ne félj, majd eligazítsuk.

=Veróni=: Nincs is nekem másban bizodalmam, csak az uradban, meg a jó
Istenben, Sári.

=Biróné=: Lehet is. Huszonhárom esztendeje biró az uram, de még nem volt
olyan ügye-baja senkinek a faluban, hogy én el ne izgazítottam vóna.

=Veróni= (bámészan): Te, Sári?! (Egyet gondol.) Sári, te! Hallodi te!
Mír híjják az uradat Sári birónak, Sári!

=Biróné= (mérgesen rákiált): Mert szamár az egész világ, mint te. Azír!
De a legnagyobb szamár mégis te vagy. Azír! (Csönd.)… Pista! Hogy fujtad
azt a nótát?

=Pista= (dudolja s a biróné utána zümmögi, Pista hozzá sündörög):
Nagyanyám?

=Biróné=: Mi kell fiam?

=Pista=: Aggyík egy grajcárt!

=Biróné=: Frászt! Minek a?

=Pista=: Kék.

=Biróné=: Mingyán kitekerem a nyakad! Pízt! Majd megmondom, mit adok!
Krajczárt! Nyavoját! Czukorra! Erigy a szemem elől, míg szípen vagy!
Krajczár kén a kis büdösnek. Kitépem a nyelved, csak káromold az Istent!
(Levesz a tékáról egy szép piros almát, megtörülgeti.) Ne. Ez a tied. De
ha még egyszer krajczárt kérsz, kitekerem a nyakad.

=Varju= (vén toprongyos ember, bebújik az ajtón. Pista, a hogy meglátja,
a nagyanyja szoknyája mögé húzódik.) Aggyon Isten szerencsés jó napot.
Jaj, be kutya hideg van! (Pistához, tréfásan hízelegve.) Lefagyott a
csikónak a szarva! (Pista, a ki eddig kikukucskált rá, görbe arczot vág
s elbúvik.)

=Biróné=: Mit akar kend? Menjen a konyhába! Kifele, kifele! Nem látja,
hogy fíl a gyerek!

=Varju=: Csakhogy izé…

=Biróné=: Semmi izé. Kap egy porczió pájinkát, csak várjon sorára. No!
(Varju elmegy.) Nízze meg az ember. Mán csak az kell, hogy ide szokjék
be. Pokol nyelje el a vín toprongyosát. Szegínyek kolomposa! Érzi mán,
hogy hónap ű is valaki! Biróválasztás lesz hónap, hát árulja a voksát!…
Szíp is vóna, ha a kilencedik választáson még korteskedni is kéne. Vagy
egy szóval választják meg az uramat, vagy odavágom nekik a bírósüveget!
De akkor puffan!

=Veróni=: Micsoda asszony vagy te Sári! Akar csak az oskolába, a hun
együtt jártunk!

=Biróné= (elneveti magát): Ne boczi, ne! (Megveregeti a hátát.) Tüled
ne!… Valahogy csak kell élni az embernek a sütnivalójával.

=Biró= (bejön, körültopog a szobában, szólna is, nem is; megvakarja a
bajusza tövit): Anyjuk. Hé. Hallod.

=Biróné=: No.

=Biró=: Izé.

=Biróné=: Mi a?

=Biró=: Hát, hát, – hogy – izé –

=Biróné=: Mi a mán megint?

=Biró=: No, no, semmi baj.

=Biróné=: Baj?

=Biró=: Hun a fekete gyászba van mán a pípám?

=Biróné=: Kilöktem a konyhába, mert nagyon büdös vót. Mingyán kendet is
kilököm, csak itt mólesztáljon. Az ember már egyet se szólhat a kedves,
régi jánypajtásával, mán itt zavarkodik, mingyán bajrúl károg… Mán kell
lenni valaminek! Ott az a bajvarnyu is, a se tolta be a kípit hiába… Mán
baj van avval a bíróválasztással! Deiszen csak legyen valami baj, tudom
istenem akkor igazán baj lesz!… Erigy, ott a pajtásod, beszíld meg vele…

=Biró=: Ki az?

=Biróné=: Az a szájatáti. Az a rásetudoknízni. Az a szegínyek kolomposa!
Az még nem hozott jót a házamra. Nem tudom mi van a begyibe. Betolta a
képit. Ide. Erre a szent helyre e! A gyereket majd kifogta a frász,
almát kellett a szegínynek adnom. Úgy gyütt magához. (Hirtelen kitör.)
De azt mondom kendnek, vagy egyhangu lesz a választás, vagy kötheti a
batyut a hátára, de én velem egy fedél alatt nem hál meg!

=Biró=: Hájszen hát…

=Biróné=: Ennyit érdemeltem én huszonhárom esztendei keserves
kinlódásomér, töredelmemér, sok sárbahányt garasomér, hogy mikor
kilenczedszer kerűl választásra a bíróságban, – legyen valaki, a ki fel
merje tátani a száját.

=Biró=: Hallottál valamit?

=Biróné=: No csak az van hátra, hogy még halljak is. Tán nem látom
abbúl, hogy ide be mert tolakodni az a vín Varnyu. Kelleti magát.
Kínálja a bocskort! Hiszen csak merjen valaki ellened szólani! Ott a sok
kontraktus –

=Biró=: A komódba.

=Biróné=: Úgy kitekerem a nyakát ennek az egísz falunak, hogy mind
kódusa lesz, – csak egyet merjenek nyikkanni. Csak egyhangú ne legyen a
választás!

=Biró= (neki fohászkodik és feláll): Hát Sári! ha én rajtam állana,
tudod, ha én rajtam fordulna, ha én választanék egymagam, – akkor tudom,
hogy egyhangú lenne. (Elmegy.)

=Biróné=: Jó neked Veróni, semmi bajod, csak az a kis juss!

=Veróni=: Óh Uramistenem Sári, belehalok én abba, Sári.

=Terka= (jön s köszönésűl bicczent a fejével.)

=Biróné= (feszülten figyel a menyére, hosszan néznek egymás szemébe,
mintha ki akarnák olvasni, mit tud a másik): Igaz jányom?

=Terka= (komolyan int): Igaz! Fellíp!

=Biróné= (izgatott): Várjál csak!… Veróni! Látod, mijen asszony menyem
van? Hallod-e, most legjobb lesz, ha átmégy öcsédékhez. Délután én is
benízek hozzátok. Majd eligazítjuk azt a jusst…

=Veróni= (sietve összeszedi magát, azután megáll): Jaj lelkem jó
Istenem, Sári! Segíts rajtam veszendő árva bogaron, Sári! megáld az
Uristen Sári!

=Biróné= (megveregeti a hátát s kitolja az ajtón): Ne félj Veróni, míg
engem látsz. Isten megáldjon.

=Veróni=: Isten álgyon, Sári!

=Biróné= (megáll, szembenéz Terkával, egy ideig hallgatnak, egyik se
akar szólni): Fellép!

=Terka=: Fel! Mán vót is a főszógabírónál.

=Biróné=: Hm.

=Terka=: Aszonta a főbíró: senki másnak nem tenném, Pengő Kovácsnak
megteszem.

=Biróné= (fellélekzik): Hát Pengő Kovács!

=Terka= (gyanakodva): Anyám nem tudta?

=Biróné=: No csak beszélj!

=Terka= (mintha a fogát huznák): Hónap reggel a szógabiró a választáson
megnevezi apám mellett Pengő Kovácsot is… Akkor pedig nem tudom mi lesz.
A házasságbúl aligha lesz valami.

=Biróné=: Aligha.

=Terka=: Arra számit az álnok lélek, hogy maguk, anyámasszony inkább
visszaállanak az egész biróságról, de a gyerekeket nem szakítják el
egymástúl.

=Biróné=: No meglássuk.

=Terka=: Azt tudom, hogy a maguk Jóskája odáig van a Pengő Kovács jánya
után.

=Biróné=: No, az hamarébb kutba ugrana a fiamér, mint az ű érte.

=Terka=: Hát azt mán csak a jó Isten tudja legjobban.

=Biróné=: Tudja azt más is!… Pista!

=Pista= (fölugrik a csutkák közül, előáll).

=Biróné=: Kell egy krajczár?

=Pista= (int a fejével.)

=Biróné=: Szalagy hát, keresd meg Jóska bátyádat, mondd meg neki, hogy
kipukkant a hójag. Az ni! Látod! De szaladj! Mihent itt lesztek,
megkapod a pízt! (Pista vidáman elszalad.)

=Biró= (befelé jön, a gyerek az ölébe szalad): Ne te né! még felöklel!
(Felkapja az ölébe.) Ki ne menj, mer megfázol.

=Biróné=: Ereszti kend el rögtön azt a fiút! (Biró leteszi.) Mindig csak
az utamba áll. A helyett, hogy segítségemre vóna, csak útba áll. Még
véletlenségbül se tud jót tenni. Bikkfa ember! Ha én nem vónék…

=Biró= (kedélyesen az ajtóban áll): De megvagy lelkem, megvagy!

=Biróné=: Meg míg szít nem pukkadok mint az a hójag! (Biró el és menőben
megcsipi a bejövő Lizi arczát, a ki mosolyogva kitér előle.)

=Biróné=: Ah kit látok itt! Ki jön itt! A Pengő Kovács ídes komám
kisjánya jön itt!

=Lizi=: Egy kis pattintott kukoriczát hoztam keresztanyámnak, ha meg nem
veti. Jónapot kívánok.

=Biróné=: Jézusom, – jónapot neked is, – hát jutok eszedbe? Drágaságom!
Te csirke te! Hej beg alig is várom, hogy jányomnak mongyalak! No ne
pirosodj te virág. Úgy-e jányom Terka, íppen errűl diskuráltunk.

=Terka=: Íppen errül.

=Biróné=: Mán még a móringot is megbeszéltük. Óh te, ne fordulj el te
nebáncsvirág. Csak ípp azt nem tugyuk idáde apád? Mer mink, hogy öregek
vagyunk, nagyon kék egy kis gazdasszony a házba. Oszt ez a mi fiunk mind
olyan nyámnyila, egy se tud asszonyt hozni nekem segítségnek, mind maga
megy el apjoka kocsisának. (Terkára mutat.) Ez is elvitt egyet. Ha még a
legkisebb is itt hágy, bele kell őszülni. Eljönnél-e hozzám, menyemnek,
te csitri?

=Lizi=: Hát akkor ki főzne ídes apámnak?

=Biróné=: Nincs gazdasszony?

=Lizi= (legyint, ártatlanul): Ó, nem ismeri űkelmét keresztanyám. Nagyon
bakafántos! Nem eszi az meg akárkinek a főztjét.

=Biróné=: Hát gyűjjön ide ű is! (Megöleli.) Ó be szeretlek te ján te!
Bizon ha a magamé vónál, nem szeretnélek így. De hát még az a bolond
fiu. Az megháborodna utánad!…

=Lizi= (hálásan néz a bírónéra): Ó keresztanyám!

=Biróné=: De be ki is tudta választani szépekbül a szépet, jókból a jót.
Pedig hogy bomlik utána az egész falu jánnépe, oszt csak te kellesz
neki. Ma is mondta: Ídes anyám, ez a Manczi maj megöl, úgy esenkedik
utánam. Ma is haját leltem a gatyámba varrva. De rajtam nem fog a vín
boszorkány nagyanyja varázsolása, nekem nem kell, se testemnek, se
lelkemnek. Énnékem csak egy kell, ha azt meg nem kapom, kútba ugrok,
vagy elmék világgá.

=Lizi=: Manczi?… Haját? – belevarrva?

=Biróné=: Az a! Persze a nagyanyja vajákos, az avval hatalmas, hogy
mindenkit abba szerelmesít, a kibe akar. De mán én azt mondom, nem tudom
a praktikáját, de az igazi szeretettel nem bír. Én nem fíltem a fiamat.
Adhat annak olyan szert, a mit csak akar, de tetűled nem fordítja el. Ki
is kaparnám a szemit, ha úgy venném észre!… Ihon is van mán-e! Megérezte
hogy itt vagy!

=Jóska= (beront s egyenesen a kemenczéhez siet, és leveszi a felfujt
disznóhólyagot. Pista utána): Ó te poklos! Sz ennek semmi baja. Mingyár
kitapodlak te! Beg elbolondítottál. Hát hun pukkant-e ki?

=Pista= (álnokul): Oszt én azt hittem, kipukkant, mer olyat szólt, mint
a puska.

=Jóska= (morog): Szólt az anyád czifrája, az eszed csengése. Azt
hallottad.

=Pista=: Nagyanyám is hallotta. Ugyi?

=Biróné= (kaczagva felkapja): Persze hogy hallottam. Ilyen kis gyerek,
oszt annyi esze! Meglássátok, ebbül ember lesz ha megéri! Kapsz fiam egy
krajczárt!

=Terka=: Krajczárt!… Mit kell mondani! Mi?

=Pista=: Köszönöm szípen.

=Lizi=: Ó be okos! Jaj te kis okos! (Felkapja és kiszalad vele.)

=Jóska=: Hogy még e kipukkant vóna.

=Biróné=: Hagyd mán azt a hójagot a fenébe. No. Mennyi baja van vele.
Vigyázz, mert más hójag pukkan ki. Hogy vagy evvel a jánnyal? Mi?
Aszongyák a Tass Mihály igen utána van.

=Jóska=: Keresztül is gázolok a lelkin.

=Biróné=: Hallod. Vedd csak körül szíp szerivel, osztán tudd ki, van-i a
dologba valami. Mer nem akarnám, hogy elmuljon ez a házasság. Azt se
bánom ha ma dülőre kerül.

=Jóska=: Igazán? Isz ott csak szólni kell! Három hétre meg lehet az
esküvő. Ides anyámon fordul.

=Biróné=: Én rajtam nem fordul. Mikor mult el rajtam, a mi jó vót? Három
hét! Olyan hamar igyse, úgyse lehet meg, hun a katonaságtúl az írás?
Hiszen te pujanép, te még sor alatt se vótál. Nem is hiszem én hogy
igazán szeressen tíged az a jány. Tass Miska katona vót…

=Jóska=: Lehetett az! ha én…

=Biróné=: Ajaj, nem ojan legény vagy te, a ki után halnak a jányok.

=Jóska=: Nem-i?

=Biróné=: Éj sokér nem adnám, te, ha ez a jány úgy szeretne tíged, te,
hogy kutb’ ugrana, ha ott hagynád, te!

=Jóska= (pedri a bajuszát): Pég e bel’ugrana!

=Biróné=: Jó vón azt tudni. Lehet a’ csak oan szófiabeszéd is.

=Lizi= (jön): Ott fogta Pityut a nagyapja a konyhában. Úgy örűl a
krajczárnak. Mindenkinek megmutogassa… Igaz is! Keresztanyám, azt izente
ídesapám, – majd is elfelejtettem, – hogy átgyünne, ha most
megalkudnának a két tinóra.

=Biróné=: Mingyán, mingyán. Ki kell mennem. Várjatok meg, rögtön
begyövök. Gyere csak jányom, segíts annál a zsáknál. (Biróné és Terka
kimennek.)

=Jóska= (a hólyagot tapogatja, csóválja a fejét; Lizi leül egy székre s
összetett kézzel, kiváncsian nézi a legényt): Hogy ez még kipukkanna!

=Lizi=: H.

=Jóska= (a pipát úgy szárazon az agyara közé veszi): Eggye meg… a bides
köjkit, hogy tud hazudni… Hogy lehet ijen kis tökmag ijen nagy marha… E
la! Hogy még e pukkanna ki! Ez a hójog e!… Oan zsacskó lesz ebbűl, de
olyan zsacskó, hogy a kiskirisztus se pípált ojan acskóbul. A mijen
acskó ebbűl lesz. Mi? Lizi! Mit mondasz he? (A vállára üt.)

=Lizi=: Nyughass mán.

=Jóska=: Hogy nyughatnék, mikor ebbűl a hójogbul oan zsacskó lesz, mint
a Poncziuspilátusé. He? (Újra válloncsapja.)

=Lizi=: Legyen má eszed! Ne bolondulj.

=Jóska= (megrázza): Lizi te!

=Lizi=: No!

=Jóska=: Te!

=Lizi=: Mi a no.

=Jóska=: Hehe. Te bogár te! Eggyen meg a… (Újra megrázza.)

=Lizi=: Haccz békén? Kezedre ütök.

=Jóska= (szemébe nevet): Kell egy pípa dohán te?

=Lizi= (elfordul): Oóh.

=Jóska=: Azír ne haragugy te nagymáju! (Fütyűlni kezdi az elébbi nótát s
a dohányzacskóját rázogatja.) Ennél is külömb acskó lesz ebbűl, pég e se
kutya… Lizi! Kútba ugranál te én írtem?

=Lizi=: Íppen… Van eszembe.

=Jóska= (hallgat egyet): Hát gyufát innál értem?

=Lizi=: Rossz nehéssíget.

=Jóska=: Mi? Ismerlek, macska. Megenne a fene, ha ott hagynálak.

=Lizi=: Nagyon!… Sokat tudnék búsulni egy ijen bajusztalan fattyú után.

=Jóska= (a zacskóját a tenyerébe veregeti, tekeri): Hát – hogy hát
jobban kedvedre való az olyanféle kiszógált, kiagyusztált boka, mi?

=Lizi=: Nincs nekem semmiféle bakám. Nem kell nekem senki, csak a halál.
(Olyan érzékenyen találta mondani, hogy csaknem sirva fakad.)

=Jóska=: De aki megváltója! hallom a mit hallok!

=Lizi=: Mit ugyan?

=Jóska=: Hummi nagybajuszu korhely tekereg mán a portátok táján.

=Lizi=: H.

=Jóska=: De a ki csillaga! semmi hö, meg öhö! hanem ki a szóval! Hát
azír kutb’ ugranál?

=Lizi= (végignézi.)

=Jóska=: De od’is utánad ugranék hé! hogy ott is én fojcsalak meg, hé!…
Hanem legislegelébb abbul a zsivánbul nyomom ki a szuszt! Mer nekem oan
Tass Miskák! (Nagyot üt ököllel az asztalra) nekem ojan himmi-hummi Tass
Miskák! (Ujra nagyot vág az asztalra s öklét a lány arcza elé tartja)
nem zavarognak a vizembe… Érted? He? Megértetted! A ki szabta, varrta,
kaptafa varga! (Rémesen forgatja a szemét.)

=Lizi= (feláll, elfordul s konokul hallgat.)

=Jóska= (szintén hallgat kis ideig): Csak ezt akartam mondani.

=Lizi=: Ugyi. Hátha én azt akarom mondani, hogy hallom miféle jóféle
bájitalokat tud kotyvasztani valakinek a nagymámija. De tán nem is igen
kell fáradni még avval se, hogy a gatyaszárba hajat varrogassanak, –
elvígezi azt más is könnyebben, az igézést avval a két pislákoló kancsi
szemével.

=Jóska= (megrőkönyödve): Mit petyegsz?

=Lizi=: Azt, hogy nem kötöttelek kötéllel a nyakamba. Mehetsz, ha
akarsz, csak rajta! Mit bánom én. Ha te a Manczi kisasszonyos
miskuláncziáiba bele háborodtál, szabad az ut, szaladj utána. Tisztelem
a gusztusodat! (Sirva fakad.) Én nem vagyok utadba. Tudok én még hova
lenni. Tizenhatöles a mi kutunk! Gyufát is kapok én a bótba a
pénzeheheméhért. (Sír. A bíróné benéz az ablakon.)

=Jóska= (nagy szemet mereszt, kurtán füttyent, megvakarja a haja tövit):
Hászen akkor jó van no. Akkor mit beszílsz. Hásze csak ezt akartam. Csak
diskuráltatja itt az embert, a hejett, hogy mingyán magyarúl szólna… No.
Még mit nem fognának rám. Éj kutya nyelve van ennek a sok vín
asszonynak. Mán még a Manczival fognának hámba. Ne rücskölj mán. (Leül
az asztalhoz egy másik székre.) Szaladjon görcsre a nyelve, a ki rám
uszított.

=Lizi=: De azé is, a ki tígedet én rám!

=Jóska=: Lizi.

=Lizi=: No!

=Jóska=: Nem igaz?

=Lizi=: Mi?

=Jóska=: Az a Tass Miska.

=Lizi= (felugrik): Ne menjek haza, ha egy szó igaz belőle. Ne menjek
többet haza az apámhoz.

=Jóska=: A jó vóna.

=Lizi=: Hát te?

=Jóska=: Mi?

=Lizi=: A se igaz? a Manczi?

=Jóska=: Leesküszöm!

=Lizi=: Hát igazán nem igaz?

=Jóska=: Jó is vóna.

=Lizi=: Úgy látszik, sajnállod, hogy nem igaz.

=Jóska=: Én?

=Lizi=: Sajnállod!

=Jóska=: Jó isten, te jány! Hát ne mírgesíccs mán no! Hát csak nízz mán
ecczer tükörbe mán no! Oszt akkor te is megmondhatod, hogy sajnállom-i?…
No. Ihun a tükör e! Na. Ne fordídd el aztat a két ragyogó csillagot,
mert ojat vágok a lapockádra, te!… Jaj kis pondró! Egyem meg azt a…
Pislancs mán ide no! (Átöleli s erővel belenézeti a szeme elé tartott
kis bádog zsebtükörbe.)

=Lizi= (belepillant, kényesen): No ugyan. Akár csak a vasórú bábát
látnám!

=Jóska=: Ó! Te sárgarigó, te! (Zsebredugja a tükröt és átöleli,
összecsókolja a lányt.)

=Lizi=: Nyughaccz? – Haccz békén? – Olyat sikótok.

=Jóska= (kis ideig szótlan, boldogan öleli; aztán elnéz a hólyagra az
asztalon): Ugyi micsoda egy acskó lesz abbul a hójogbul! Mit szólsz
hozzá, no, szójj mán egyet. (Otthagyja a lányt s felveszi a hólyagot.
Összenevetnek.)

=Biróné= (belép, velejön Pista, ki egy nagy karéj lekváros kenyeret
majszol): Ó a szentek! Ezek még most is azt a ronda disznóhójogot nízik.
Lökd mán a szemetre. Ha rálípek, kitaposom, mint a pukkantót. Erigy
dógodra. Ott vár a munka az ólba. Lizi, lányom, te meg segíthetnél egy
kicsit a menyemnek a komorába.

=Lizi=: Igenis keresztanyám. (Elsietnek. Lizi visszaszól.) De ídesapám
vár…

=Biróné=: Hadd várjon az apád, az ebugatta. Ugyis az a férfi minden
dóga, hogy az asszonyokra várjon. (Jóska és Lizi el.) Mit csinálsz,
Pista? Ne szeleskedj. (Pista megczélozott egy legyet a padláson, balkeze
mutatóujjával s a jobban egy almacsutkát tart dobásra készen. Mire
elhajitaná, nagyanyja elkapja a kezét.)

=Pista=: Ó csak azt a pőcsiket akartam eltrafálni!

=Biróné=: Majd eltrafállak én, te kis trafálós fittyfiritty, csak itt
nekem sokat trafálgass.

=Varju= (félénken bejön, utána a biró is jön).

=Biróné=: Jöjjön csak beljebb Gábor, jöjjön.

=Varju=: Alássan megköszönöm gazdasszonyom, isz oda ki is jó.

=Biróné=: Jöjjön csak bátran. (Pista ellenségesen elhúzódik.) Ne félj
fiam, bácsi a’! Üljön le.

=Varju= (kis széket vesz és a sarokba ül): Így ni.

=Biróné=: Közelebb, Gábor.

=Varju=: Jó nekem itt is.

=Biróné=: Tőccs egy pohárral abbul a diólébül. Megájj, majd én, reszket
a kezed, még kilöttyinted. (Tölt.) Hát mit mondott Pengő Kovács? Gábor!

=Varju=: Hát gazdasszonyom, – hé be jó ez! Khm, khm, fájintos kis
itaóka.

=Biróné=: Ebbül csak a kedves emberünk kap. Kell egy harapás kenyír?

=Varju=: Ó dehogy kell! Ha a számba vón is kiköpném. Dehogy is surolnám
le a torkomról ezt a mennybéli jó ízt… Hát mondok, aszonta Pengő Kovács
gazduram, hogy a legelőt, mán hogy a falu legelőjét, a hova minden
szegíny kihajthatja a bocziját, nem osszák fel, – ű nem engedi.

=Biróné=: Ű? Hát ki ű, Gábor? Hát ű is valaki? Kend ismeri űtet is, a
bírót is, mongya meg, ki ű? Olyan nagy valaki ű? Osztán ha már ű valamit
mond, az szentírás? Kenteknek ű hozzá kell járni? Ej Gábor, Gábor, nagy
dolog ez!… Hanem bezzeg ugyi ide senki se tette be a lábát? Mi! Hanem
hozzá járnak susogni! Hisz e’ valóságos forradalom! No! Úgy is veszik
hasznát. Egye meg a fene azt a legelőt. Hát kinek a haszna az, ha
felosztják? A szegíny ember haszna? Ugyi nem.

=Varju=: Nem bizony! Bizony nem!

=Biróné=: No hát. Azír mégis vót valaki a szegíny emberek közt, a ki
eljött vóna? oszt aszonta vóna: Biró uram, nízzen ránk is. Ne oszszák
fel azt a legelőt… Mit gondol kend, mit mondott vón a bíró?

=Varju=: Én csak azt gondolom: jó vón azt tudni!

=Biróné=: Hát tudja meg Varju Gábor. Tudja meg az egísz falu
szegínysíge. A biró azt mongya: jól van! A legelőt nem fogják
felosztani! Én nem engedem:… Ő nem engedi! Érti kend? Mindent megteszek,
– aszongya a bíró – hogy a legelőt ne oszszák fel, mert a szegínynek is
ílni kell. Ezt mondta az én uram. Az én tulajdon uram. Íppen az elébb
mondta az én filem hallatára. Úgyi te ezt mondtad?

=Biró=: Persze hogy azt. Hogy is mondtam vóna máskípp?

=Biróné=: No hát. Jól mondta?

=Varju=: Bizony jól. (Feláll.) Jól mondta bíró uram. Ha ezt meghallja a
közsíg, másik harmincz esztendeig lesz bíró űkeeme.

=Biróné=: A’ semmi, Gábor. Mindegy az, akárki a bíró. Az a fő, hogy a
szegíny embernek legyen benne gondviselője. Mán pég akarki, akarmit
mondhat az uramra. Meg Pengő Kovácsra. De aztat nem mondhassa, hogy az
én uram nem szereti a szegínt. Meg aztat se, hogy Pengő Kovács szereti.

=Varju= (mindig közbe akart szólani s most, hogy a biróné elhallgatott,
ő is hallgat, mintha most várná a javát.)

=Biróné=: Oszt’ asse utósó, hogy míg bíró az uram, addig nincs rá
szüksíge, hogy megkapja azt, a mirűl itt az írás. –

=Biró=: A komótba.

=Biróné=: De bizony, ha csak afféle szegíny ember lesz ű is, akkor
bizony sietni kell a kontraktusokat pízzé tenni. A pedig keserves vóna
majcsak az egísz falu szegínysígínek. Mer kevesen vannak, a kihez jó ne
lett vón az uram, vagy pízzel, vagy más ílelemmel…

=Biró=: Úgy a.

=Varju=: Ammán igaz! Úgy is fogja a jó Isten… megáldani írte. No.
Istennek ajállom kieteket, bíró uramat, biróné asszonyomat, egísz becses
csalággyával. Az Isten íltesse sokájig, míg a Tisza ki nem szárad
bokájig. Még ezt a csepp embert is lássam olyan szakállúnak, mint a
hétsing szakállú törpét. No, eegyüvök ecczer, mesílek rúla, hogy máskor
meg ne ijegygyen a lelkem, ha be tanálom dugni az kípes felemet. Hát
’stenágya biró uram, ’stenágya biróné asszonyom. (Kezet fognak.)
Istennek mindenféle fajta jovai szájjanak err’ a kis emberkére is a!
Hehehe. Hozzak-i egy czinkét dílután?

=Pista=: Hozzík!

=Varju=: Hehehe. Hozok ám. Annak osztán ki lehet típni a szárnyát. Meg
madzagot a lábára, úgy ránczigálni, úgy ugrál igyesen. Meg a nyakát
kitekerni, hehé, akkor szól czifrán.

=Pista=: Akkor hozzík!

=Varju=: Hí, de még miet hozok! Oan nem termett három gacsitojásba,
kilencz nyúl árnyíkjába, tizenhárom tetű kukoríkolássába.
(Megcsiklandozza a gyereket.)

=Pista= (kaczag): Másszor is elgyűjjík kend.

=Varju=: El én! El bizon. De most hipp-hopp! Sillom-topp! Disztószárnyam
gyerelő! Most pedig kuss kifelé. Bakk! (El.)

=Biróné=: Vén pimasz szószátyár. Itt kell találkoznia Hajdók sógorral.
Nem birta mán rígen elvinni a csuda.

=Hajdók= (bejön): Aggyisten! Jónapot aggyík az isten!

=Biró=: ’gyist’n! (Kezet fognak, mosolyogva.)

=Pista=: Jónapot Józsi bátyám.

=Hajdók=: Szerbusz öcskös. (Felkapja s felhajitja a levegőbe. Pista
kaczag.) Jó vón madár lenni?

=Pista= (az ölében): Jó bizony. Asse bánnám, ha disznószárnyam vóna!

=Hajdók= (nevet): Micsoda? (Leteszi a gyereket.)

=Biróné=: Az a vén szamár Varnyu beszéli tele a fejét ilyen
butaságokkal.

=Hajdók=: Ahá, mit keresett az itt?

=Biróné=: Azér hivattalak éppen. Baj van velük. A szegénység le akarja
verni a birtokosságot.

=Hajdók=: Az árgyélussát. Csépet nekik. (Leülnek.)

=Biróné=: Nézd csak fiam, itt igazán baj van. Pengő Kovács ránk
uszította a népet, hogy ha űtet választják meg bírónak, akkor ű ezt
teszi, meg azt teszi. Mindent összeígírt nekik.

=Hajdók=: A ficzfán fütyölőjét. Az attul kitelik. Hej, de csak kapnám
ecczer a berek alatt, ott a Taktaparton, mikor senki se láti!…

=Biróné=: Azt hirdeti, megszámoltat benneteket az erdőeladás felől.

=Hajdók=: Megszámoltatom én űtet a nemzetsíge felől.

=Biróné=: Fiam, itt nektek is engedni kell vala mit. Azzal uszítja
legjobban a kúdúsokat, hogy azt hirdeti, ha űtet megválasszák, a
legelőosztás elmarad. Hát Jóska fiam beszílj a komákkal, haggyák a
fenébe azt az osztást, míg meg nincs a választás. Akkor újra elő lehet
venni… Mert ha ez rátok teríti a nyelvit…

=Hajdók=: Nyőjjík rá a tokaji hegy.

=Biróné=: Egy kis porhintés! Hirdessétek mindenfelé, hogy a bíró
visszavonatta veletek a legelőosztást. Mingyán nem bomlik a paraszt.

=Hajdók=: Bomojjík meg… E’ Sári néném! Ingem válasszanak meg bírónak.
Majd én kifüstölöm a czondrát. Ide kék az ilyet bízni! A ki áldója! Hát
mán kapások, meg marokköpők igazítsák a falu dógát? De meg is fordult a
rígi jó világ. Hun vannak a rígi telkes gazdák? Szedi veszi magát a
rugott cselídníp, átvádol Amérikába, teletajicskázza a hárompízes
bugyellárisát dollárokval, hazagyün, megveszi a fejünkrül az ereszt. Ű
az első! De a ki teremtísit, a mán semmi, ki vót? mi vót az embernek az
apja, az öregapja? mán csak a degesz bugyilláris a becsület? Tegyenek
engem bíróvá Sári néném, hadd szegjem nyakát ennek a sok sehonnainak.
Hát mán még Pengő Kovács is közíjek áll? Egy ijen valóságos rígi
telkesgazda nemzetsíg? Itt a világ víge!… De terem még csáti bot!

=Biróné=: Jaj fiam, nem birunk velük. Megöl a mi űket hízlalja: a kamat.

=Hajdók= (a fogát csikorítja): Meg a, meg. De csak megharaguggyak, azt a
rézfityfiringóját! – kapom magam, dobra vetem ezt az elázott-úszott,
nyavajatörte kis birtokot, a mi még megvan, osztán magam mék ki
Amérikába (az asztalra üt), oszt’ oan szeker dolláros bankóval gyüvök
haza, megveszem a báji kastélyt! De mind kihányom a rongyosokat, mind
úrrá tészem a ki gyussal gyütt ez világra.

=Biróné=: Jól van fiam, de ha igazán kiméccz, tán csak inkább
nekünk adod el a birtokodat, ha eladóvá teszed! nem azoknak a
rongyongyülteknek. Azír hogy azok tulliczitálnak mindenkit… Csak leszel
ránk tekintettel…

=Hajdók=: Lesz az isten. Az tekint miránk Sári néném csak.

=Biróné=: No, jó. Lesz a hogy lesz. Neked is píz, a píz. Csak ezt üssük
nyélbe, a többire azután is ráírünk.

=Hajdók=: Meglesz Sári néném. Meg kell lenni. Mert mig biró bátyámuram
azt nem mondja: netek, itt a süveg! Addig senki emberfia fel ne merje
tátani a száját a bíróságra, a ki sárgacsutorás jebuzeusa van ennek a
világnak! Dologra! Istennek ajállom kenteket! Hej de birócsinálló
kedvembe vagyok! hogy mán a ganét kihántam az ólbul, nincs is ma más
dógom. Ebbül a porontybul ne csináljak egy birót?! Mi? No, legalább egy
kisbirót! ’gyisten! (El.)

=Biróné=: Pista, szaladj csak, hijd be Lizi nénédet. (Pista elszalad.
Biró, biróné igen szórakozottak, a férfi pipáz, az asszony motoz, nem
szólnak, mig Lizi be nem jön.)

=Lizi= (jön): Tessék, keresztanyám.

=Biróné=: Fiacskám, pettyem, majd hogy el nem felejtkeztem rólad.
Szaladj haza gyerekem, jaj de összelisztezted magad, még azt hiszi apád,
dógot adtam neked. (Leveregeti.) Hát csak mondd meg neki bogaram, hogy
tisztejjük, ha átgyün, átgyün, ha nem gyün, nem gyün, de a két tinó
eladó. Mentül elébb, antul jobb.

=Lizi=: Igenis keresztanyám. Mindenjót kivánok. (Elmegy.)

=Biróné= (leveri a tenyerét, mintha lisztes volna): Na. Ez is megvan.
Hadd mennyen minden, a hogy az isten akarattya… (A biróhoz szeretettel:)
Ha még most se lesz egyhangu a biróválasztás, ne legyen a neved –

=Biró=: Sári bíró!

=Biróné= (torkán akad a szó. Elhallgat, elkeseredik s csendesen leül
félre, a kemencze padkájára.)

=Biró= (borzasztóan fújja a füstöt): Ajaj, mához egy hétre bucskai
vásár… Azt a két tinót el lehetne hajtani… Abbul sose lesz jó ökör.
Nincsen csontjuk. A szarva formáját se szeretem. Ha megadják a százast,
meglehet emelni a kalapot.

=Biróné=: Száztíz ötven.

=Biró=: Tiz ötven?

=Biróné=: A hát. Tán a magam zsebjibül fizettem a pásztort. Meg ingyen
adok kötelet a szarvára.

=Biró=: Jó, no. (Hallgatnak, az öreg füstöl s oda-oda pillant a
feleségére. Többször szólna, végre nem állja.) Beléd mi bujt?

=Biróné= (megrántja a vállát, megtörüli szemét, orrát.)

=Biró= (feláll, odatopog az asszonyhoz, vállára teszi a kezét, szólna,
de elhallgat s tovább füstöl.)

=Biróné= (megrángatja magát): Erigy mán, ne haragícs… Ne fujd az orromba
azt a füstöt.

=Biró= (bölcsen): Füstölt hus tovább tart. (De azért elteszi a pipát s
visszaül a helyére.) Mit pisszegsz?

=Biróné= (kitör): Ez az én íletem, ez! Megölöm magam; olyanokba ártom
magam, amihez más asszony álmodni se tud. Oszt a vígin így fizetnek ki.
Ezt érdemlettem én.

=Biró=: Nono.

=Biróné=: Mér nem szóltál elébb, míg be nem kolompoltam a falut.

=Biró=: Hogy szóltam vóna, mikor jól csináltad. Nem vagyok én máriás
hunczut, hogy elrontsam a mi jó.

=Biróné= (kissé megjuhászodik): Hát mit nem csináltam jól?

=Biró=: Azt hékám, hogy engem meg se kérdeztél, eb vagy kutya, akarsz-i
tovább bíró lenni?

=Biróné=: Hogyne akarna? Még a kék, hogy ne is akarjon.

=Biró=: Pég hát az könnyen megeshet. Hátha elíg vót mán nekem? Hatvanhét
esztendős ember vagyok én… Csinálj birót valamék fiadbul.

=Biróné=: Csináljon a felesíge. Én ugyan nem fogok a Török Sándor
jányábul, se a Tóti Máriébul bírónét csinálni. Nem érdemli aztat tülem
egyik menyem se. Eleget kinlódtam magamnak, kinlódgyanak mán űk is.

=Biró=: No látod. Ezt mondom én is. Hagyjunk mán a fiatalabbaknak is.

=Biróné=: Vén szamár. Mindig is az vót. Hóttáig se hagyja el a
szamárságát. Most, mikor pecsenye jön, feláll az asztaltúl. Nem tudom,
hogy lehet jóllakni ebéd víge előtt… Megvót a tagosítás, nem vót jó,
hogy biró vótál? Meg az erdőeladás. Sajnállod, hogy a tied lett, a mi a’
lett? Most jön a legelőosztás. Mán nincs étvágyod? Nem szígyelled magad?

=Biró=: De ha az osztást odaígéred a szegínysígnek.

=Biróné=: Ne tettesd mán magad! Ne tettesd! Szeretem az ilyeneket. Tán
nem csínálják meg a nagy gazdák a te ellenedre! Biz én nekem nagyon fáj
a fogam rá, hogy egy kicsit kikerekítsük a Rétekalját. Ó be gyönyörű egy
táblát lehet lesz hozzá hasítani a közlegelőbül. Csak a jedzővel kell
egyességbe lenni. De ha nem vagy biró, köpnek rád!

=Biró=: Jó van Sári, jó van. De meglásd, nagyobb legelőt veszítesz, mint
a mit nyersz. Pengő Kováccsal nem lehet csak úgy kukoriczázni. A mit az
ecczer a fejibe vett… Én ugyan szívembül-lelkembül utálom a czudar
kutyát, a komisz garasos kupecczit, – de a Lizije, Sári, az fájn kis
jány. Ha űtet nem szeretem is nászomnak, de aztat szeretném menyemnek.

=Biróné=: No bizony nincs is több jány a világon. De belehabarodtatok
ebbe a mázas csuporba. Kap a mi fiúnk akár papkisasszonyt.

=Biró=: Nem kell nekem se papkisasszony, se más kisasszony, csak a Lizi.
Mer a Jóskának se kell. Oszt Pengő Kovács nem Sári bíró. Ha az ecczer
árát szabja, meg is veszi. Pedig én belelátok a veséjébe. Nagyon
ráéhezett mán a biróságra.

=Biróné=: Vár, ha muszáj.

=Biró=: Nem vár a!

=Biróné=: Nem?

=Biró=: Aligha. Kiszámította az a maga idejit.

=Biróné=: No meglássuk.

=Biró=: Iszen persze hogy meglássuk. De ujfent csak aszondom, hogy jól
ismersz. Sári bíró vagyok a világ előtt, de előtted nem vagyok. Én neked
ez világon mindent megcsináltam, amire csak szádat feltátottad.
Emlékszel, milyen csufságokat vettem magamra a kedvedért. Bár azt az
egyet ne tettem vóna, mikor a 87-iki rossz terméskor addig óbégattál a
fülembe, hogy az aratók keresztjébül mindbül visszavettem egy kévét…
Mindent megcsináltam, meg is csinálok, a mit akarsz. Hanem egyet nem. Ha
a gyerekik bóldogsága van bajba, azt nem adom egy marhalegelőér.
(Végigmegy a szobán, aztán megáll a biróné előtt, a ki elhallgatva,
megszeppenve figyel rá.) Hanem addig se bú, se kár. Minden jól van, jól
csináltad öregem. Anyjukom, vén csontom. (Megveregeti a hátát.) Szikkadt
óldalbordám. Héj be elég vóna tíz asszonnak az eszed.

=Biróné= (boldogan hallgatja, egyszerre fölriad): Nono, csak még ne
siess. Hallom már a krákogását annak a zsivánnak. De most már osztán te
állj sarokra, mert Pengő Kováccsal nem asszonynak való perbe szállani.

=Biró=: Jójó, nem tanált ki még olyat Sári, a mit a biró meg nem tudott
vóna csinálni. (Összenevetnek.)

=Pengő Kovács= (jön): Aggyon az isten áldást, bíkessíget.

=Biróné=: Aggyon isten. Isten hozta nálunk, kedves keresztkomám uram.

=Pengő Kovács=: Köszönöm, magam is igyekeztem kedves keresztkomám
asszony. Hogy vannak ijenkor. Mi dógozódik, sütődik, főződik?

=Biróné=: Hát csak ípp hogy megvagyunk nagy csendessígbe, még a víz is
megposhad nálunk, nincs a mi zavarja.

=Pengő Kovács=: Az a jó, az az egíssíges. Csak soha ne legyík háborúság.

=Biró=: Bolond beszéd, koma, ha háború nem vóna, mi lenne a világbul.
Most is az a baj, hogy már rígen vót 48, nagyon elszaporodott az emberi
fajzat, muszáj egymást enni, ha mán a muszka nem esz bennünket.

=Pengő Kovács=: Az is valóigaz, kedves biró komám uram! (Nevet.)

=Biróné=: Tegye le azt a gubát, kedves komám uram.

=Pengő Kovács=: Elbírja a birka is a gyapját kedves komámasszony.

=Biró=: Azt is megnyírik níha koma.

=Pengő Kovács=: Eleget is sajnájja, béget az ojankor.

=Biróné=: De nincs is itt elég meleg úgyi?

=Pengő Kovács=: De jó meleg van. (Leteszi a gubát.) Hej lehet melegsíg,
szíp bogja fák vagynak az udvaron!

=Biró=: Másnak az udvarán is van!

=Biróné=: Egyformán tőtt az erdőbűl.

=Pengő Kovács=: Há’, ha egyformán tőtt vóna. Akkor jó vóna! Akkor tudom
nem alkudnánk a két tinón, csak belenyulnék a lajblizsebbe, oszt azt
kérdeném – hogy adik? (Leülnek.)

=Biró=: Kérdeni se kell azt, csak fizetni.

=Pengő Kovács=: Ha vón mibűl. De még nekem nem szógált a szerencse… Hát
tán csak nem tartják magukat még most is a három ötvenesnél?

=Biró=: Egy hét óta mennyit hízott az a marha. Tán azír eresszük lejjebb
az árát?

=Pengő Kovács=: Vín kutya kend bíró komám. Még a szárazmínkűt is meg
akari fejni.

=Biró=: Meg biz én koma, ha hagyi magát.

=Pengő Kovács=: Jól teszi. De azír két ötvenes mindig elíg azír a két
bocziír. Egy százas mán uras fizetsíg!

=Biró=: Hm. Az még a csordásnak is kicsi bér. Ojan csontú marhákír. Csak
a szarva míjen lesz annak! Két esztendőt se adok neki, 500 pengőt ér
darabja.

=Pengő Kovács=: No. Párjáír is sok lesz. Nincs nekem olyan szerencsém,
mint másnak. Megírem, hogy 500 helyett ötöt kapok írtek. Ha ötön el nem
viszik… Peig csak ezután gyün velek a baj, eddig a pásztor meg a jó
isten vót a gondviselője.

=Biró=: Iszen ha a debreczeni kollégyiumot is kijárta vóna, nem ennyi
vón az ára.

=Pengő Kovács=: Hehehe. Vagy ennyi se.

=Biróné= (Az asztalon levő tál pattogatott kukoriczát elébe tolja):
Tessék komám uram.

=Pengő Kovács=: Köszönöm, nem ílek vele. Én mán csak úgy vagyok, hogy
„jó nekem a hús is.“

=Biróné=: Peig e jó helyrűl kőtt. A kied jánya hozta. Ej istenem, be
drága jó kis jáncseléd. Úgy szeretem mint a magamét. Hát még a fiam!

=Pengő Kovács=: Az én jányom is jó szívvel van a Jóska gyerekhez.

=Biróné=: Vettem észre. A genge jószág tán még utána is halna, ha ez a
bolond fiu másra kacsintana vagy egyet.

=Pengő Kovács=: Nagyon összeszoktak. A Jóska is hamarébb elmenne a
burkusháborúba, minthogy más jánhoz kínszerítsík.

=Biró=: Hát, mán az én fiam azt teszi, a mit én akarok.

=Pengő Kovács=: Az én jányom is. Magam nevelése… Na. Avval a tinókkal mi
lesz hát?

=Biró=: Megmondom. Látom, azt a harmadik bankót nagyon nehezelled. Isten
neki, szakasszuk ketté. Fele essen ide, fele essen oda, – fene essen
bele.

=Pengő Kovács=: Nem úgy lesz a bátyámuram. Mer nem ugy mírik az
igasságot, nem arasszal, se nem réffel, se nem víkával. Nem igassággal
mírik az igasságot. Hanem ököllel. Mámost nízzük csak össze a mi két
öklünket. Láti kend az enyimet, mien csontos, kemíny, – a kendé meg mien
puha, erőtelen. Huszonhárom esztendeje ül kend a husos tálnál, csak
kanalaz. Kend mán el is puhult, mer ídes bor kell kendnek, ha bemegy a
városba az urakkal, pukkanós bor! De nekem a ríti viz is jó vót eddig,
mint a bíkának, meg a bikának. Azír vagyok én ilyen fene bika, mer én
minden garasír megverekettem, hát drága nekem a garas. Kend meg csak ípp
hatta, hogy hadd gyűljön ott a komótba… He, he, he. Drágább nekem a píz,
mint kendnek. Azír ne lelketlenkedjék velem. Aggya ide a százasír azt a
két kis sovány boczit.

=Biró=: Tán hogy igy papolsz. Stólának hagyjak egy ötvenest.

=Pengő Kovács=: Felit mán lehatta! Jó, no. Isten neki fakereszt. Hogy
öröme legyen benne, hogyha mán ennyire nőttek azok a boczik, isten
irgalmábul, ingyen pásztor kezin, falu gulyájába, – hát mondok, hogy
mégis öröme legyen maguknak is bennek: ráadok még egy tizest! (Kezet
nyújt, parolára. A biró belecsap.)

=Biróné=: Levágom, de rádást kell adnod öcsém! Hun a kötél ára? Ötven
grajczár!

=Pengő Kovács=: Ihol e. (Kiszámolja a pénzt. Elébb az ötven krajczárt a
biróné markába.)

=Biróné= (megköpködi a pénzt): Fí, fí, apád, anyád ide jöjjön.

=Pengő Kovács= (leszámolja a bankókat): Na. Dicsértessék az Uristen ő
szent felségének a neve. Szóljon ki néném az ablakon, hajtsák át azt a
két tinót hozzám.

=Biróné=: Elébb áldomást kell rá inni. (Tölt a dióléből, aztán kimegy.)

=Biró=: Jó két ökörborjut kaptál, öcsém.

=Pengő Kovács=: Gyenge csontja van, úgy nízem.

=Biróné= (visszajön): No, ha már ez megvan, egyuttal megalkudhatnánk a
másik boczira is! Ugye kedves komám, arra a drága szíp kis üszőboczira!
arra az én kedves lelkem keresztjányomra. (Vállára vereget.)

=Pengő Kovács=: Hát iszen eladó. He-he-he.

=Biróné=: Mit akarsz vele öcsém?

=Pengő Kovács=: Mit? Jókedvembe vagyok. Megmondom… Hát én ugyan vele
adom minden rétyenruttyomat, fődeimet, kaszálóstul, legelőstül, házamat,
butoromat, még akar a fehérgunyámat, meg az ócska szeredásomat is.
He-he-he. Hozzám gyün lakni a vejem, mindenem az övé.

=Biró=: Sok lesz az nekünk.

=Pengő Kovács=: Sok?

=Biróné=: Ajaj, nagyon sok!

=Pengő Kovács=: No hát akkor kedves ídes komámasszony, kend is adhat
rádást, egy ökörvezető kötelet.

=Biróné=: Mi lenne az?

=Pengő Kovács=: Mi?… A bíróság!

=Biróné= (dühbe jön): Bolond kend Pengő Kovács.

=Biró= (ráförmed feleségére): Hogy vón bolond! Nem látod, hogy csakúgy
füstöl belőle az ész.

=Pengő Kovács= (vörösen): He-he-he. Pég itt csak egy ész füstöl
biróbátyám, de ott, (rámutat a biró fejére) kettő!

=Biróné= (mézédesen): Öregem, apjukom, ugyi elfelejtettem neked mondani,
hogy Zsuzsi néni azt suttogta ma reggel a filembe, hogy hallja, a mi
fiúnk igen utána vetette magát az ő Manczi unokájának. Hát hogy neki
nincs ellenére a dolog; de még inkább azt fogadta, az esküvőkor
testámentumot tesz, mindenét rájuk örökíti.

=Biró=: Rajtam nem mulik, csak a gyerekiken. Én nem szólok bele, ha ők
így akarják, hónap is megeshet a kézfogó.

=Biróné=: Persze, a bíróválasztás után, a lagzin egy füst alatt
ellakhatjuk a jegyváltást. Már az csak biztos, hogy egyhangu lesz a
választás.

=Pengő Kovács=: Hát én mondtam-é, kedves biróné komámasszony, hogy ha a
falu, a hogy suttogják, hónap rám tukmálja a bíróságot, egyúttal a
Liszkát a lakzin elkendőzzük Tass Mihály öcsémmel.

=Biróné=: Úgy? Jó egészséget hozzá.

=Pengő Kovács=: Hasonlókíppen… Hát akkor mehessünk.

=Biró=: Isten hírivel.

=Pengő Kovács= (míg a gubát veszi felfelé, az ablakon kinéz): Hé, be jó
két tinó. Hogy lípnek hozzámfele. Nígy esztendős korára, – biz igaza van
kedves komám, – eggye-eggye megíri az 500 pengőt.

=Biró=: Gyenge biz annak a csontja. Sose lesz belőle embersíges marha.
Tán bolond lettem vóna máskíp eladni.

=Pengő Kovács=: Majd elválik. Ha sajnáli kelmed, visszaadhati a pízt.

=Biró=: Ha sajnálod, te is itthagyhatod.

=Pengő Kovács=: He. He. He. (Kezet nyújt.) Azír nincs harag.

=Biró=: Mír vóna? Láttam én mán karón varnyut.

=Pengő Kovács=: Sz’ippa!

=Biróné=: Rádfül a guba!

=Pengő Kovács=: Biz itt jó melegsíg van. Ej jó kis erdő vót a
Gyertyámos. Szeretném megszámoltatni a ki eladta!

=Biró=: Hát az ídesapádat, ebadta.

=Pengő Kovács=: He. He. He. Jóegíssíget. (Elmegy. Biró, biróné
összenéznek. Igen dühösek, az asszony toporzékol.)

=Pengő Kovács= (bekopogtat az ablakon. A biróné kelletlenül kinyitja.)
Igaz a! Nem gyünnek el hónap hozzám a bírólagziba? Meg a kézfogóra?
Kedves bátyám, Sári bíró?

=Biró=: El én. El én! Ha te is elgyüsz arra, hozzánk. Ídes öcsém,
pakfonkovács!

(Függöny.)



MÁSODIK FELVONÁS.

(A színben. Egyik oldalon az istálló vályog oldalfala, rajta ajtó. Két
oszlop tartja a szín tetejét, a hóborította kertre, távol havas
háztetőkre látni, zuzmarás ákáczok közt. Szép napsütéses délután. A hó
becsapott a színben szélen levő tárgyakra, szekerek, ekék, gazdasági
szerszámok élére. Galyfa van felhalmozva, felvágni való. Gedi az aprító
tőkénél épen galyfát apróz. Jóska egy tőkén ül, búsúl.)

=Jóska=: Éjjajaj!

=Gedi=: Háj, háj!

=Jóska=: Héjjajajajj!

=Gedi=: Hájaháj! (Libagágogás hallatszik az ólból.)

=Jóska=: Egyen meg a fene benneteket.

=Gedi=: Kit te?

=Jóska=: Ezt a libát e! Ütte vón meg a gutta, mikor az első kibújt a
tojásbul.

=Gedi=: Mír?

=Jóska=: Hullott vón le a körme, a ki az első tallát kiczibálta.

=Gedi=: Nono!

=Jóska=: Még a porába is dög essen, a ki kalamust faragott belőle! A ki
az első betűt kipingálta vele! A fúrt eszű! Nem vót jobb dóga, csakhogy
engem keserítsen!

=Gedi=: Há mi bajod neked vele?

=Jóska=: Azír kell biró a faluba, kénkű vesse fel, hogy a sok buta
helyett irkáljon.

=Gedi=: Hát osztán?

=Jóska=: Hát’sz ha bíró nem vóna, akkor nem tiltottak vón el engem a
szeretőmtűl.

=Gedi=: Áhá, pedzem má.

=Jóska=: Éjjajaj.

=Gedi=: Háj, háj!

=Jóska=: Héjjajajajj!

=Gedi=: Hájaháj! (Bemegy az ólba s visszaszól.) Jóska!… Te… Ugrál a
szived? Gyün Manczi. A mennyasszonyod!

=Jóska=: Mennyasszonya a czempéternek. (Jóska leül a Gedi helyére a
tőkéhez s szórakozottan vagdalja az ágakat a kis baltával.)

=Manczi= (bejön s egy ideig nevetve, hallgatva néz Jóskára.) Én is itt
vagyok.

=Jóska= (felnéz): Jó van. Te bajod.

=Manczi=: Ez jó szívvel lát! Ez módis! Így kell fogadni a menyasszonyt?

=Jóska=: A’ vagy? Oszt ki a vőlegíny, a bóldogtalan?

=Manczi= (nevet): Te vónál tán.

=Jóska=: Én?

=Manczi=: Hát!

=Jóska=: Ühöm.

=Manczi=: Egy kicsit szaporábban is pisloghatnál rám. Melegebben ebbe a
hidegbe.

=Jóska=: Hé Manczi szógám, nem értek én az ilyesmihez. Belefagyott mán
én belém a lílek.

=Manczi= (leül szemben egy tőkére): Tudják, ha nem mondják. Vóna csak
itt Lizi.

=Jóska=: Lizi? A más.

=Manczi=: Más?

=Jóska=: Más.

=Manczi=: Mír?

=Jóska=: Azír.

=Manczi=: Nem vagyok ojan jó?

=Jóska=: Nem hát.

=Manczi=: Hát ojan kedves?

=Jóska=: Asse.

=Manczi=: Hát ojan szíp?

=Jóska=: Ojan?… ojan nincs is több.

=Manczi=: Jó gusztusod van.

=Jóska=: A van.

=Manczi=: Rossz vagyok?

=Jóska=: Nem vagy.

=Manczi=: Kiállhatatlan vagyok?

=Jóska=: Mír vónál?

=Manczi=: Csufság vagyok?

=Jóska=: Hagyj mán nekem bíkít. Én felőlem az isten angyala is lehetsz.

=Manczi=: Azelőtt mégis jobban tudtál hozzám szólani.

=Jóska=: Manczi fiam, annak is megvan a maga oka-foka. Mióta a gatyám
korczába egy szál hajat tanáltam belevarrva, azótátul óta rád se tudok
gondolni. Annak te vagy a szerzője. Az a vín boszorkány nagyanyád
komendálta neked biztossan. Ti akartatok avval megkötni. De rajtam nem
fog az öreganyád praktikája. Visszájára sült el.

=Manczi= (a tenyeréből felemeli égő arczát): Mondtam én nagyanyámnak
előre. Nem fog mán a babonaság. Kiment divatbul.

=Jóska=: Alighanem… Különben hogy vagy hé?

=Manczi=: Köszönöm, maradhatósan. Hát te?

=Jóska=: Én is megvagyok. (Csönd.)

=Manczi=: De nincs hideg.

=Jóska=: Nincs. Jó genge üdő van. (Csönd.)

=Manczi=: Mán mennyek?

=Jóska=: Felőlem maradhaccz. (Csönd.)

=Manczi= (a favágásra int): Szaporátlan munka.

=Jóska=: Ráér. (Csönd.)

=Manczi=: Jóska.

=Jóska=: No.

=Manczi=: Isten álgyon.

=Jóska=: Tíged is. (Manczi tovább ül. Csönd.)

=Manczi=: Te.

=Jóska=: No.

=Manczi=: Szójj mán valamit.

=Jóska=: Szalagy csak, híjd át ide Lizit.

=Manczi= (felugrik): Lizit?

=Jóska=: Aztat.

=Manczi= (megáll): A Lizit?

=Jóska=: Hánszor monygyam még?

=Manczi=: Szaladok. (Kimegy a kert felé s visszajön.) Minek?

=Jóska=: Csak. Szeretném látni.

=Manczi=: Megyek. (Elmegy.)

=Jóska= (utánakiált): Manczi!

=Manczi= (visszajön): Na.

=Jóska=: Te!

=Manczi=: No.

=Jóska=: Monygyad csak lelkedre. Szeretsz te éngem?

=Manczi=: Szeretlek hát.

=Jóska=: Kis Ferit is szereted?

=Manczi=: Mír ne? Azt is.

=Jóska=: Kovács Lajost is?

=Manczi=: Aztat is.

=Jóska=: Az ördög sámfázzon ki. Hát mír szereted űket?

=Manczi=: Mír ne szeretném? Mindenik fiú a.

=Jóska=: Akarméknek lennél felesége?

=Manczi=: Mír ne? Ha megkírne.

=Jóska=: Jó van! Hát csak szaladj, hallodi. Mondd meg Lizinek, hogyha
Istent ösmér, szökjön át ide egy kicsit, beszílni akarok vele. No.
Egy-kettő. Ugorgy hát. A fáját a bokádnak…

=Manczi=: Jó van na. (Vidáman, frissen elszalad.)

=Gedi= (kijön az ól ajtaján): Jóska. Mondanék valamit.

=Jóska= (feláll s átadja a helyét a legénynek): Ki vele.

=Gedi=: Hátha jó talu vón az a liba tolla.

=Jóska=: Mi?

=Gedi=: Hallodi. Csináltam én pennával egy nótát, ha azt kidanolnám a
faluba, nem lenne mír tiltani tűled a szeretődet.

=Jóska=: Mír ugyan?

=Gedi=: Nem lenne többet biró az apád.

=Jóska=: Oan mester vagy. Hát csak danold ki.

=Gedi=: Nem lehet ám. Lakat alá títet az anyád.

=Jóska=: Az is baj?

=Gedi=: Neked nem. (Fütyöli a nótát.)

=Jóska=: E vón a?

=Gedi=: E.

=Jóska=: Jól szól.

=Gedi=: Ugyi? (Elevenen.) Hát még a verse!

=Jóska=: Fujd el.

=Gedi=: Ha vóna kurázsim.

=Jóska=: Majd megrázlak, akkor lesz. (Fütyöli.)

=Gedi=: Tudod?

=Jóska=: A filembe ragadt.

=Gedi= (dalolni kezdi):

  Sári bíró hum, hum, hum…

Az apádrul van e!

=Jóska=: Antul jobb!

=Gedi= (halkan dalol):

  Sári bíró hum, hum, hum,
  Az a bíró hum, hum, hum.
  Komótba tartják az eszit,
  Hogyha kell, csak előveszik,
  Sári bíró hum, hum, hum.

=Jóska= (nevet, oldalba döfi Gedit egy ággal): Egyen meg a fene te
csámpás.

=Gedi= (buzgón dalolja a másik verset):

  Sári bíró, hum, hum, hum!
  Az a bíró, hum, hum, hum!
  Megvámolta a keresztet,
  Mert kevés magot eresztett,
  Sári bíró hum, hum, hum!

=Jóska= (kaczag): A nyű essen a kis bűröd alá.

=Gedi=:

  Sári bíró, hum, hum, hum!
  Az a bíró hum, hum, hum!
  Tudja mit tegyen: ecczerre!
  Csak az asszon nízzen erre!
  Sári bíró hum, hum, hum!

=Jóska=: A kű őrje meg ezt a sovány csontodat. Hun bujik ki belőled ez
az ilyen te?

=Gedi=:

  Tudja mit tegyen ecczerre,
  Csak az asszon nízzen erre!
  Sári bíró hum, hum, hum!

=Biróné= (beront): Hallgatsz el te lucziper. Mingyán agyonverlek.
(Felkap egy galyat, azzal veri.) Nóta kell neked te, nóta? majd én
megnótázlak. A birót venni nótába? Megájj kúdus nyavoja! Tolvaj,
semmiházi! Ágrúl szakadt kutya te! Itt felfogok a semmiházin, a kin
mindenki kiád, a ki lábakapczájának se kell senkinek. Gömbölyüre
hízlalom a sovány kutyát, mahónap emberi formája se lesz a disznónak!
Oszt ilyen csúfságot tesz rajtam! Te kutya te! Tüzes harapófogóval
típetem ki a nyelved te! Bíjogot süttetek a hegyire, annyit se mondasz
többet: bikk-makk! Te! Verscsináló, fű! (Köp.) Ha még értene hozzá. Te
köpedelem. Rá se megy!

=Gedi= (felugrik): A bizon rámegy.

=Biróné=: Rá az anyád nevire. Hiszen két szót nem tudsz egymásután tenni
becsületesen, te félkegyelmű. Ki ne mond valaki előtt a neved, mert
kinevet. Oszt még ez akarna valakirűl nótát csinálni! Te félszájú te!

=Gedi= (pulykaméreggel): Ha’ vagyok, félszájú vagyok, utósó vagyok,
naplopó, korhely, csavargó, asse bánom, ha tolvaj vagyok, meg ha
zsivány, meg ha éhes, akarmit kennek rám, asse bánom! Meg asse bánom, ha
bottal püföl, meg ha ódalruddal, meg ha becsukatnak, meg ha rám teszik a
czímert se bánom. De az én versem rámegy! Mer a vers. Mer én tudom mi a,
de maga gazdasszony, oszt annyit se tud hozzá, mint a csikó az ólba.

=Biróné=: Takarodj előlem, te kocza versfábrikátor. Láttam én mán
legényt, a ki nótába vett valakit, de az ojan szál legény volt, az egész
falu jánya veszekedett utána. Ojan bajusza vót, mint a vicispán
hajdujának. Nem is íjen málészáju keszegódalú csámpás. E tudna valamit?

=Gedi=: Á, á! tugyuk, hogy szokták ezek a nagy bajuszúak. Csak
belemongyák a nótába a nevét valakinek, megvan. De az én nótámbul egy
szó se vót egybe a másikkal, míg én nem kőtöttem.

=Biróné=: Kőtötted a sárga tojást. Tán nincsen benne száz gajdoló nótába
is, te lőcslábú, hogy „hum, hum, hum“ meg „bum bele bum“.

=Gedi=: No de most mán elíg legyík, mert megharagszok. (Hirtelen méregbe
jön.) Ej, de mit papolok itt íjen nípsíggel, a mék azt se tudja mi fán
terem a nóta. Itt a fejsze, fogja. Én tudom istenem nem vágok többet egy
darab fát sem a biró uram lakodáréjára. Hamarébb kivágom az egész
biróságot; mint az odvas fát. Aggyisten! Osztán ha hónap az egész falu a
filibe danolja gazdasszonyomnak ezt a nótát, jó lesz, ha mindenkinek
megmondja, hogy „nem megy rá!“ Aggyisten. (Kevélyen elmegy s odakint
rázendíti a nótát.)

=Biróné=: Utána! Meg kell fogni a kutyát! Pinczébe, kalodába, ki ne
danolja azt a nótát. (Biró jön.) Jaj istenem, istenem! Jaj teremtő szent
atyám! Jaj menybéli mindenható egy isten! Jaj megváltó szent isten!

=Biró=: Ki halt meg no! Mi a? Mi a?

=Biróné=: Elmehetsz mán, elmehetsz a híreddel. Nem tesznek mán meg
kerülőnek se. Megvan mán a jó híred örökre. Hallod, hogy vonítja a kutya
végig a falun. Halli, mán a gyerekek is visítják utána! (Sír.)

=Biró=: De hát mi lelte anyádat?

=Jóska= (közönyösen): Ez a szamár Gedi nótába tette ídesapámat.

=Biró=: Tyhű a kutya, macska! Hogy tudod, hogy íngem?

=Jóska=: Én nem tudom, csak gondolom, mert úgy mongya, hogy Sári biró.

=Biró=: Akkor én vagyok! Na. Püff neki. Mír nem fogtátok itt az
ebugattát, hogy ki ne kürtölje legalább hónapig.

=Jóska=: Ídesanyám lebecsmelte, hogy rossz a nótája, oszt a félkótyó
csak megmírgeskedett, itt hagyott.

=Biró=: Na. Ez az asszonysegítség. Két kézzel keservesen megfosztja a
talut, oszt egy szájjal mind elfújja: fí! vót – nincs.

=Biróné= (sírva): Ilyen a szegény szerencsétlen asszony sorsa, a ki
olyan embernek lett a felesíge, a kit nótába lehet venni.

=Biró= (mérgesen): Te csináltál belőlem futó bolondot. Mindíg
belekotyogtál a dolgomba.

=Biróné=: Mer mír vagy ilyen gyatra. Ha ember vónál, sose kellett vóna
beleszólnom. De nekem kellett a fejemet törni mindenen.

=Biró=: Nagy baj bizony, ha az ember gyáva, de még nagyobb, ha az
asszony okos.

=Biróné=: Én is azt mondom. Vónék csak én férfi, egyszer se gondóna rá
az a köjök, hogy a nevem nótába tegye.

=Biró=: Nem ám, mert sose hattad vón, hogy a feleségem asszony mindenbe
belekottyanjon.

=Biróné=: Nem bizony, mert mire az én felségem valamit kitalált vóna,
férjemuram már rég meg is csinálta vón.

=Biró=: No csak még hangosabban. Már mozognak is a szomszédban.

=Biróné=: Csak annyit mondok, meglegyen hónap az a választás.

=Biró=: Te beszélsz? Elrontja az egész istoriát és neki áll feljebb. Ha
most e miatt boszut nem tudok állani azon a kutya Pengő Kovácson, megüt
a guta, megüt a guta!

=Biróné=: Azt a legelőosztást… (Sír.) Ha a Rétekalját ki nem kerekítem,
belehalok.

=Biró=: Hallgass. Akkor lett vón eszed, mikor azt a fiút eleresztetted.
Azóta az egész falu bőgi a nótáját. De vigyázz, mert ecczer rádordítok.
Addig nem halok meg.

=Biróné=: Ahhoz ért. Csak ordítson, azt tud, de el is kőtözök…

=Biró=: Nono. Harminc esztendeje meghótt az anyád. Nem mehetsz hozzá.

=Biróné=: Vált sajnálja kend. Bár hozzá is kőtözhetnék mán. Úgy sincs
mit keresnem ezen a világon. Mit csinálok én mán? Ha mán még bíróné se
leszek.

=Biró=: Ki mondta, hogy nem. De bizony az leszel.

=Biróné=: Biztat kelmed éngem. A Rétekalja is tudom úgy marad, az én
részemet biztosan a legelő tulsó sarkán szelik ki.

=Biró=: Dehogy is szelik, megkapod a hogy kivánod.

=Biróné=: Milyen tengeri teremne ott?

=Biró=: Meg is terem.

=Biróné=: Milyen repcze, harmincz magot adna.

=Biró=: Meg is adja.

=Biróné=: Hát úgyi megtróbálod azír.

=Biró=: Mit?

=Biróné=: A bíróságot.

=Biró=: Meg a ki teremtette!

=Biróné= (hizelegve czirógatja): Vénuram, öreguram, csak most az egyszer
csináld meg, soha többet semmitse kívánok tűled. Nem bánom ezután, ha
egyebet se teszel, csak a pipádat piszkálod.

=Biró=: Jójó.

=Biróné=: Sose mozogj ezután. Olyanra ülheted magad, mint egy sütőtök.

=Biró=: Meg is teszem.

=Biróné=: Nem bánom öregem, ha olyan bolondokat teszel is, mint a tokaji
hegy. Nem szólok bele.

=Biró=: Okosan, okosan.

=Biróné=: Ha az egész világ a hátadon szánt is, csak nevetek rajta.

=Biró=: Jól emlékezz erre a szódra, Sári. Mer ha még ecczer beleszólasz
a dógomba, istókuccse én kőtözök el a háztul.

=Biróné=: Soha többet. Csak most süsd el ezt a bajt. Soha többet!

=Biró=: Jóska.

=Jóska= (a ki mosolyogva nézte az öregeket): Tessík apámuram.

=Biró=: Azt a… ezt a… hallottad?

=Jóska=: Hallottam.

=Biróné=: Mit?

=Jóska=: Semmit.

=Biró=: Akkor jó. Hát annya, úgy vigyázz, tanum van kettő. Egyik a te
fiad, a másik az én fiam. No.

=Biróné=: Ó, ó, vén bolond. Mán semmi baja. Tréfál. De pedig azóta ki is
törte a nyakát a háta megett Gedi.

=Biró=: Ne busujj. Te csak ne busujj. Csak te legyél jókedvű, mert a mit
mondtam, megmondtam!

=Biróné=: No hát akkor egy-kettő. Vágjatok fát. Mer annyi sincs, hogy
hónap megrakjam a tüzet. Pedig sok kell a nagy lakomához.

=Biró=: Az is meglesz. Magam is hozzávetkezek.

=Biróné=: Sose vetkezz olyan nagyon, hogy még beteg legyél a nyakamra.
Hogy van most is a nyakadba ez a kendő. (Megigazítja.) Így ni. Meg ne
fázz nekem. Nincs pénz patikára. Jajaj, mennyi baj van ezekkel a vén
gyerekekkel. (Elindul s visszaszól.) No, hadd halljam azt a
baltacsattogást. (El.)

=Biró=: Meglesz!

=Jóska=: Rögvest!

=Biró=: Hé fiam, fiam.

=Jóska=: Tessék.

=Biró=: Sose házasodj meg fiam.

=Jóska=: Hm.

=Biró=: Elment már anyád? Bement? No hát akkor le ezt a kendőt… Vagy ha
azt mondja a feleséged, hogy hazamegy az anyjához: ne mondd rá, hogy „ne
menj öregem.“

=Jóska=: Hátha nincs is anyja?

=Biró=: Azér tud a’ hová menni. Mengyen szógállni a városba. Te csak azt
mondd rá, hogy: isten hírivel! hónap késő, ma kéne! Akkor boldog ember
leszel ezen a világon… De ha az asszony aszongya, hogy: ez fekete!
Osztán te azt feleled rá, hogy: bizon koromfekete! vagy ha aszongya,
hogy fehér, osztán te aszondod, hogy fejérebb a hónál! akkor fiam
köthetsz követ a nyakadba, mert meg is kell csinálnod, hogy az az
asszonyistória fejérebb legyen a hónál, pedig biz az mindig piszkos egy
kicsit.

=Jóska=: Jaj ídes apám.

=Biró=: Mi a fiam?

=Jóska=: Haggyon békin. Gondolni se szeretek az ilyenekre, mióta
eltiltottak maguk a szeretőmtül.

=Biró=: Ó, de nagy szamár vagy fiam. Örüjj neki. Sose azt kell elvenni,
a kit szeret az ember, hanem a kit nem szeret. Mer annak nem lehet
parancsolni, a kit szeretünk, mer ha az azt mongya, hogy itt hágy,
megfájdul a szívünk. Hanem annak, a kit kergethetnénk, még se megy. Az
úgy kiszógájja az embert, fiam! De úgy, hogy még a hejit is megtürüli az
urának, csak tessék neki.

=Jóska=: Mit ír a, ha megfájdúl a karom, ha ölelni akarom.

=Biró=: A’ fiam, szamár beszíd. E mán igazán szamár egy beszíd. Hát
ugyan mikor öleled? Nappal? Mikor látják?

=Jóska=: Hát – ícczaka is.

=Biró=: Na hát, ícczaka mind egy kutya, ídes fiam.

=Jóska= (röhög): Kendnek mán mindegy ídes apám, de nékem!

=Biró=: Ne röhögj a szemembe, te marha. Ni hogy kípen felejtem ezt az
apagyilkost. Nem hallottad a parancsot, hogy fa legyík hónapra. Hát hogy
szaporábban menjen a munka, majd én is segítek.

=Jóska=: Ne fáraggyík ídes apám.

=Biró=: Majd én avval segítek, hogy nem zavarlak a dologba. Behúzódok
egy kicsit aludni az ólba e! (Elmegy.)

=Jóska=: Vín kutya az öreg. Micsoda vín kutya!… (Fütyörészi a
biró-nótát.)

=Manczi= (jön): Pszt!

=Jóska=: Mi a?

=Manczi=: Nincs itt senki?

=Jóska=: Nincs. Ü is itt van?

=Manczi=: Nincs.

=Jóska=: Hát?

=Manczi=: Hát csak nincs.

=Jóska=: Mit mondott?

=Manczi=: Azt, hogy nem gyün.

=Jóska=: Nem gyün?

=Manczi=: Nem.

=Jóska=: Aszonta?

=Manczi=: Ühüm.

=Jóska=: Hogy nem gyün?

=Manczi=: Azt.

=Jóska=: Hm. Éha. E baj!

=Manczi=: Baj?

=Jóska=: Baj… Egyebet nem mondott?

=Manczi=: De.

=Jóska=: Mit?

=Manczi=: Azt, hogy mióta parancsolsz te neki?

=Jóska=: Ezt mondta?

=Manczi=: Ezt.

=Jóska=: Hm. Nagy baj… Egyebet nem mondott?

=Manczi=: De.

=Jóska=: Mit?

=Manczi=: Pattogott.

=Jóska=: Pattogott?

=Manczi=: De még hogy!

=Jóska=: Cz!

=Manczi=: Aszonta, ű senkinek se lábakapczája, hogy fel lehessen húzni,
meg le lehessen rugni, meg hogy annyira van ű ide, mint te oda, meg hogy
neki nem lehet csak úgy füttyenteni…

=Jóska=: Hász én elmentem vóna, de az apja!…

=Manczi=: Én is azt mondtam neki. De ű meg azt felelte, nem kell olyan
isten gyávájának lenni. Hadd itt apádékat, oszt eriggy hozzá.

=Jóska=: Éha. Ezt mondta?

=Manczi=: Ezt.

=Jóska=: Hm. Eztet?

=Manczi=: Aztat.

=Jóska=: Hm. E baj. Oszt mást semmit se mondott?

=Manczi=: De.

=Jóska=: Beszíjj hát, mer…

=Manczi=: Aszonta, hogy: „jó van no, még ez ecczer elmegyek, legalább
kitálalom a galambomnak a mi a begyembe van!“

=Jóska= (megszeppen): Ezt mondta?

=Manczi=: Ezt a! (Csönd.) Te, gyün a vín Varnyu, a kert felől. Én felmék
a konyhába… Izé, a Lizi itt lesz egy kis fertájóra mulva. Jajaj. Szép
menyasszony vagyok én! (El.)

=Jóska=: Én is szíp vőlegíny vagyok… Mi a kűt csinálok én, ha igazán
elgyün az a jány?

=Varju= (jön): Jaj ez az én fáradt, törött csontom. Úgy zörög a
szűrömbe, mint borsó az hójogba.

=Jóska=: Nem baj atyus, nem házasodik mán kend úgy se.

=Varju=: Hé, dehogy is nem házasodok, csak az a jó isten irgalmasan
magához szólítsa mán ecczer a lelkem felesígemet.

=Jóska=: Csak nem venne megint nyügöt a nyakába?

=Varju=: Ó bár minden esztendőbe tehetném.

=Jóska=: Hát hány felesége vót mán?

=Varju=: Még csak öt. De ez a mostani, ez igen jó bűrbül van, nagyon
tartós, nem birom elnyúzni. Héj pedig ojjan palotát szántam neki, a
kirájné se kap külömbet.

=Jóska=: Persze a főd alatt.

=Varju=: Nem is a karón. Pég megérdemelné a rossz borda, hogy hollók,
varjak sirassák el. Mer e mái napon se főzött ebídet.

=Jóska=: Mír?

=Varju=: Mer azír, hogy hát megharagudott rám. Áprehendál a szentem,
mint a czigánkovács malacza.

=Jóska=: Mír?

=Varju=: Mer aszondi, elattam az böcsületet.

=Jóska=: Az is vót valaha?

=Varju=: Vót 48-ba, de mán az apám ott hatta az akasztófán, azír nincs
nekem. Hé Mári, Mári, mír nem főztél ebídet?

=Jóska=: Kendet csak össze kén kötni a Márijával…

=Varju=: Összekötött a pap, akadt vón fel a nyelve.

=Jóska=: Mír ment paphoz vele?

=Varju=: Mer akkor meg ippen sose lehet elhagyni, ha pap se vót az
esküvőn… Hé Mári, lelkem felesígem, be szípen tudnék keseregni a
koporsódnál, még azt is elsiratnám, hogy ma nem főztél ebídet.

=Jóska=: Mi baj mégis?

=Varju=: Hát… Pengő Kovács gazduram, az isten álgya meg, nekem igírte a
kerülősíg hivatalát, ha ütet biróvá teszem; tengerifődet is igírt! meg
malacztartást az ű kondájába, oszt a malaczot is ű adná, kettőt. De az
isten álgya meg az eszit, nem vílem beszílt, hanem a lelkem párommal,
osztég én nem is tuttam minderrül semmit, hát csak lázítottam egísz
dílelőtt a nípeket a Pengő Kovács gazduram ellen. Mikor ecczer oszt
íhesen hazaesek, csak nekem gyün a lelkem felesígem: hogy aszondi, te
bolond, te ríszeg, te kódus, te bivaj, hun jársz, mikor itt az ígi
szerencse? Mondok, hogy a voksomat árultam. Hogy aszondi ű mán el is
atta… Fájt osztán a szívem, mer kísőn jutott eszembe, hogy bíróné
asszonyom elfelejtett még igírni is valamit. Pedig derága az becsüllet,
üssön bele az ménkű. Abbul nem lehet megílni, ha nincs hozzá fejír
kenyír, meg füstölt paprikás szalonna. Te, nincs egy szál masinád?

=Jóska=: Nincs. De majd szaladok, hozok.

=Varju=: Sose szalaszd meg magad, maj csak lelek egyet. (Kotorász a
zsebében s kivesz egy szálat, meg akarja gyújtani s eltörik.) Ejnye,
ennyi vagyonom vót, mán hogy ílek meg, ha rá se gyúthatok.

=Jóska=: Láti kend, hogy jó lett vón, ha beszaladok írte. Mennyek? (De
meg se mozdul, eszeágában sincs, hogy menjen.)

=Varju=: Sose fiam, maj lesz a masinatartómba. (Kiveszi pléh
gyufatartóját, a mely tele van gyufával, kihúz egy szálat, meggyújtja.)

=Jóska= (kiszedi a pipáját s odahajlik): Aggyik hát nekem is abbúl a
tűzbűl. (Szippant.) Csaljuk a zsidót. (Kiesik a zsebéből egy papirpakli
gyufa s szétömlik az egész.)

=Varju=: Ember vagy fiam. (Felszedegeti a gyufát és zsebrerakja.) Íppen
venni akartam, de nagybúsultomba sajnállottam írte a grajczárt. Vagy
kell neked?

=Jóska=: Szeggye csak kend, szeggye, oszt ne busujjík, én mondom, hogy a
mit Pengő Kovács ígírt, így is megkapja.

=Varju=: Ó be akkurát egy igazi fattyú vagy fiam. Az isten rakjon hegyet
az áldásaibúl a fejedre.

=Jóska=: Nono.

=Varju=: Nem kell? Hát én nem bánom, ha egy cseppet se ád is. Pég
megírdemleníd a jó szivedír. Hanem igaz is, hogy nagyon rám fír a
jóakarat, mer mán Pengő Kovácstul, attul a kutyaszivű zsivántul nincs
mit várni. Annak lefujtak. Annak mán kámpec.

=Jóska=: Hát a nóta?

=Varju=: Mifíle nóta?

=Jóska=: A mit Gedi csinált az ides apámrúl.

=Varju= (gyorsan): Arrul nem tudok én semmit se. No de megyek mán be a
konyhába, ha az a drága jó biróné asszonyom megsajnálná az íhelholt
embert. Ó, ó, mijen kalamajka. De hogy ki is kergetem ezt a kutya Pengő
Kovácsot a falubul a mái nap mián… A kis Pistikának is hoztam valamit.
Jó kis játík. (Egy madarat vesz ki a tarisznyából. Visszateszi s el.)

=Manczi= (jön s visszaszól): Menjen csak, menjen öreg, íppen magát
várják a konyhába… Itt vagyok újra, fáér küldtek. Van-i legalább?

=Jóska=: Annyi csak van tán.

=Manczi= (szed az ölébe): Jóska! Gyün Lizi.

=Jóska=: Tyű a kisbaltáját! Siessünk akkor evvel a favágással.

=Manczi= (nevet): Csak csontot! Mindíg csak csontot!

=Jóska=: Fogd be a szád… Na! (Int, hogy menjen be innen.)

=Manczi=: Mi kell?

=Jóska=: No… de siket szemed van!

=Manczi=: Én csak szóbul értek.

=Jóska=: Tágujj mán a gyehennába.

=Manczi=: Ezt mán értem. Jól bánsz vélem.

=Jóska=: Ne forrald a vírem. Eriggy a konyhába, osztán ha ídesanyám…
érted?

=Manczi=: Mit?

=Jóska=: Jaj de megverte az isten azt a szamár embert, a ki veled köti
be a fejit. Ojan éretlen vagy.

=Manczi=: Tán hogy hírt aggyak, ha anyád kigyünne? Hogy a szentem
eltisztulhasson?

=Jóska=: Csak ne mondanál mindig többet, mint a mi kell. Ne mizserájj
mán, látod nincsen írkezísem, annyi a dógom –

=Manczi=: De meggyült ecczerre. Felőlem dógozhaccz… Megsiraccz te még
engem. Ó de kaczagnám, ha kettévágnád azt a hüvelykujjad… Na gyerünk
hát, Jóska.

=Jóska=: Mégis itt vagy? Mingyán beléd sózom ezt a tuskót.

=Manczi=: Te! De ha jól összevesztek Lizivel, elveszel engem?

=Jóska=: Vegyen el a jó Isten.

=Manczi=: No, Jóska.

=Jóska=: El no, el.

=Manczi=: Akkor jó, akkor vigyázok. (El.)

=Jóska= (vágja a galyat s fütyöli a nótát.)

=Lizi= (belopódzik): Na.

=Jóska= (ránéz s tovább dolgozik): Ülj le csak egy pettyet.

=Lizi= (leül egy tőkére): No mi lesz?

=Jóska=: Mingyán, mingyán, csak dógom van.

=Lizi= (vár): Hát mit! Hát mi lesz már?

=Jóska=: Ennye mán! láthadd, hogy sietek; hagy vágom fel ezt a kis
himi-humit.

=Lizi=: Engem ne tarts bolonddá. (Indul.)

=Jóska= (idegesen nevet.) Énnye mán, de hunczut kis csikó vagy… Jó van
na, hát itt hagyom, hát mit akarsz?

=Lizi=: Én?

=Jóska=: Te.

=Lizi=: Eén? Hogy én?

=Jóska=: Te, hát persze, hogy te.

=Lizi=: No. E valami. Hiszen te hivattál.

=Jóska=: Eén?

=Lizi=: Te.

=Jóska=: Eéén?

=Lizi=: Te. Hát persze, hogy te. Manczival.

=Jóska=: Jaj igaz. Manczival. Most jut eszembe. Látod, hogy el tud
felejteni valamit az ember. Persze, persze. No hát itt vagy.

=Lizi=: Itt a.

=Jóska=: Hát akkor üjj le. Ha itt vagy, üjj le.

=Lizi=: Sok a dógom. Sietek.

=Jóska=: Én is. Látod, hogy sietek én is. Hát várd meg mán, míg felvágom
ezt a kis… (Az egész rakás fára mutat.)

=Lizi=: Mit akarsz mondani?

=Jóska=: Én?

=Lizi=: Te, te!

=Jóska=: Én akarok valamit mondani?

=Lizi=: Úgy gondolom.

=Jóska=: Úgy gondolod? Hát mit gondolsz, mit akarok én mondani? Mi? Mond
ki na?

=Lizi=: Jaj istenem. Meg lehet őszülni. (Leül és hátat fordít.)

=Jóska= (fát vág s fütyöl): Jó kis nóta. Mi?

=Lizi=: Komisz.

=Jóska=: Tessék?

=Lizi=: Az apját is kicsufolja. (A biró kinéz az ajtón s végig hallgatja
őket.)

=Jóska=: Én?

=Lizi=: Komisz.

=Jóska=: Én csak aszontam, jó kis nóta.

=Lizi=: Az nem elég? Szegény keresztapám!

=Jóska=: Mi?

=Lizi=: Még a tulajdon fia is.

=Jóska=: Hát az apád mit mondott?

=Lizi= (gyorsan, közvetlenül, természetesen beszél): Aszonta, hogy ha
űtet megválasszák birónak, akkor nem bánja, vót a mi vót, lesz a mi
lesz, hozzád ád. De ha meg nem választják, istenjézusszentszüzmáriauccse
nem leszek a felesíged, míg ű él.

=Jóska=: Hm. Oszt ű megteszi?

=Lizi=: Ű meg.

=Jóska=: Pég nem választják meg.

=Lizi=: Nem! Mán káromkodott is az elébb, abbul láttam, hogy baj van.

=Jóska=: Hát a nóta?

=Lizi=: A semmi! A nóta. Ott vót az elébb Gedi, mindent elmondott. De
aszonta a vén Varju, a népek igen félnek a komóttul.

=Jóska=: A vén Varju?

=Lizi=: Az.

=Jóska=: Ott vót a vén kutya?

=Lizi=: Ott. Kinálta magát, hogy ha kerülőnek megteszik, meg ha malaczot
ád neki ídesapám a kondába, megteszi birónak.

=Jóska=: Osztán?

=Lizi=: Osztán aszonta az ídesapám, hogy mán úgyis mindegy. Nem igérte
meg neki, mer az öreg a legnagyobb tolvaj, hogy lehessen kerülő?… Hé,
csak az apáddal beszélhetnék, be megtanítanám. Akkor még minden jóra
mehetne ki.

=Jóska=: Mi jár má megint ebbe a kis koponyába?

=Lizi= (nevet.)

=Jóska=: Hé Lizi!… Hallod!… Hé be okos vagy!

=Lizi=: Szamár.

=Jóska=: De szíp is. Ojan igen szíp!

=Lizi=: Ugyan fogd be a szád!

=Jóska=: Bizonyisten.

=Lizi= (eltakarja az arczát): Jóska!

=Jóska=: No?

=Lizi=: Én meg fogok halni.

=Jóska=: Én is.

=Lizi=: Megfogod-é majd a koporsóm rúdját? Kiviszel-é a temetőbe?

=Jóska=: Ki Lizi! Ki!… Hát te fogod-é emelni a koporsómat? Leszel-é első
a hat jány közt, a ki a karján kivisz?

=Lizi=: Leszek Jóska! (Meghatódva néznek egymás szemébe.)

=Biró= (egyet-kettőt köhint, nagy libagágogás; a gyerekek felriadnak s
ijedten látják, hogy az öreg kijön és borzasztóan dörgöli a szemét.) E
mán mégis kutyaság!… Az ember nem is alhat egyet. Behuzódok szundítani
egy kicsit, hát lehet? Ez a fene liba felver, nem tudják mán lábosba
keríteni valamennyit!… Ideki is örökös dunnyogás-bummogás, mizserálás,
fene tudja, mi van itt. Oszt tessék aludni egy ilyen vén embernek.

=Lizi=: Ne tessék haragudni keresztapám…

=Biró=: Ne haragudjak! Hogyne haragudnék, ha haragszok!… Mert haragszok.
Osztán, ha én haragszok, hát haragszok. No!… Asse tudom mán mihe kapjak,
olyan zavaros a fejem… Ha most kialhattam vón magamat, akkor jó vón!
Akkor tudnám, mit csináljak. Ha semmit se hallok!… De így! Jézus Isten,
most mán mihez kapjak?

=Lizi=: Tudnám én!

=Biró=: No hát mér nem beszélsz? Csak haragítanak, mig meg nem
haragszok. Tudja, oszt nem beszél! Mit tartod a begyedbe? Ez is ojan
mán… Ez se jobb a Deákné vásznánál… Hát beszíjj hát.

=Lizi=: Tessék megcsínálni, hogy ne legyék biró.

=Biró= (meghökken): Püff. Az embernek eláll a lélekzetje. Jóska. Nízz
csak körül, nincs erre valahol ides anyád?

=Jóska= (óvakodva körülnéz): Nincs.

=Biró=: Akkor jó. Hát mit beszílsz te csibe?

=Jóska=: Nincsen itt.

=Biró=: Jójó, mán hallottam… Nagyon is bánnám… De vigyázz azír! Te meg
nyisd meg azt a kerepelőt.

=Lizi=: Ha én keresztapámnak vónék, keresztapám meg nekem vóna! Tudnám
én micsinájjak.

=Biró=: Mit te?

=Lizi=: Úgy dógoznék, a verítík is csurogna rúlam, – oszt mit tehessek,
ha mégis minden visszájára sül el?

=Biró=: Juj te! Az istenír, anyjukod meg ne hajja. Jóska! Ezt a jánt el
ne vedd, az isten álgyon meg, mert ha az én felesígembe egy ördög
lakott, a tiedbe hét fog lakni… Hát osztán, hogy is gondolnád azt, fiam?

=Lizi= (nevetgél): Én csak úgy könnyen. Keresztapámnak két embere van!
Az egyiket el kell csapni, a másikat meg kell kérni. A vén Varjun könnyü
kiadni, Hajdók sógor meg ért az okos szóból. Akkor osztán az egész falu
a mienk.

=Biró=: Ó gyerekek, gyerekek, mi lesz belőletek, ha nagyra nőttök…
Csakhogy nem lehet ám egy egísz falut összeesketni, hogy egy se tátsa ki
a száját. Meg oszt anyátok olyan kontrabontot fog csinálni a komóttal,
hogy bepereli az egísz falut.

=Lizi=: Mindennek módja van keresztapám. Hát ugyina. Ide értsen. Hát ha
ídesapám bíró akar lenni, akkor ugyi egy árkus papirt elővesznek, osztán
arra ráírják tizenketten, hogy űk azt akarják, hogy essez legyen a bíró?
Ugyi?

=Biró=: Essez – ugyi.

=Lizi=: Na hát, alá kell iratni azt az árkust az egísz faluval. A vín
Varju ha megharagszik, aláírassa az egísz szegénységgel, Hajdók sógor,
meg ha keresztapám szípen megkíri, a nagygazdákkal. Akkor osztán
keresztanyám se szólhat, mert az egísz faluval nem lehet ujjat huzni.
Ugyi.

=Biró=: Ugyi.

=Lizi=: Oszt hogy is szólna, mikor magára vessen az egészír. Ű kergette
el a Gedit, oszt a nóta vót az egésznek az oka.

=Biró=: Hahaha.

=Jóska=: Hihihaha. (Összenevetnek.)

=Biró=: El ne vedd ezt a jánt, mert belőled is bírót csinál, ha eszibe
jut.

=Jóska=: Csakhogy én velem nem lehet csak úgy kukoriczázni.

=Biró=: Hej dehogy nem lehet fiam, ojan a fajtánk, jó hízók vagyunk, az
asszony avval etet, amivel akar. Én is ládde, hogy megropogtatom azt is,
a mit a menyem önt elibém…

=Jóska=: Ídes apám, gyön a vín Varnyu a konyhábul errefele.
(Libagágogás.)

=Biró=: Szalaggy csak jányom, mi a fene baja van annak a libának. Még
kigyün anyátok, ha meghajja… Te! Liszka te! Osztán ha ki tanálna ide
nízni, van ám ott egy hátulsó ajtó…

=Lizi=: Ó keresztapám! Engem tanít?

=Biró=: Persze, persze. Fejércselédet a hamisságra. (Lizi nevetve bemegy
az ólba.)

=Varju= (jön): ’gyisten bíró uram.

=Biró=: No.

=Varju= (előredöczög): Pengő Kovács is kibúdosik mán a faluból, a híres.

=Biró=: Kend miatt?

=Varju=: He-he-he. Bíró uram miatt.

=Biró=: Hogyhogy. Én ugyan nem kergetem a bóldogtalant. Én tülem nem
tagatta meg se a kerülősíget, se a kondán a malaczot.

=Varju=: Nem baj. Ha tagatta, jól tette, nem tette káromat. Bíróné
asszonyom mán rá is duflázott igírettel.

=Biró=: Az asszonynak igírni szabad.

=Varju= (hebeg): Hát csak, tán csak, bíró uram csak tán nem vonná el
tűlem grácziáját?

=Biró=: Biz a falu tolvaját nem is teszem csősznek.

=Varju=: Hm… De a legelőosztás elmarad?

=Biró=: El addig. Én felőlem maradhasson, de ha a nagygazdák akarik…

=Varju=: Hm… Jó ezt tudni… Könnyen beszíl kelmed a szegínyekrül.

=Biró=: Nem vagyok én püspök, hogy a rihes vén kódusok lábát mosogassam.
Bíró vagyok én a faluba.

=Varju=: Míg más nem lesz a.

=Biró=: Még azután is.

=Varju=: A mán igaz. Kidanóta Gedi. Soká fog a fájni. He, he, he.

=Biró=: Azír még se kenegetem Varnyu-hájjal.

=Varju=: Nem is használ a mán a Sári birónak. Hehehe. Isz mán az egész
falu danójja, hogy „Sá-ri bí-ró hum, hum, hum…“ Eh, jobb is lesz idejíbe
tovább állani onnen, a hun a part szakad… Hehehe, csalogatás vót az
egísz! A Poncziuspilátust meg lehetne választani, de Sári bírót? Asztat
nem itt többet!… „Komódba tartyák az eszit.“ Tarthattyák, mit árt!
Perejjen be! Szeretném én azt látni, ó be szeretném megérni, hogy én
rajtam valaki perrel megvegyen valamit! Külgyön végrehajtót! Jó kis
fejősteheneim vagynak, ingyen is adok belőle. Itt hordom a süveg alatt…
He-he-he! A bíró! A csak ojjan, mint a pesti bóha, nem csipi a szegínyt,
csak az urakat. (Lármásan.) Szabad ember vagyok én, annak adom el a
voksomat, a kinek akarom. Ha a bajuszomat hegyesre kipedrem, mindenikre
aggatok egy bírót. Pengő Kovács az én emberem. Kutya fülű, de talpig
ember. Phi! Mán Varju Gábor nem alázkodik egy Sári bíróhoz.

=Biró=: Gábor! Tisztujj innen Gábor! Egy istenem van, de a Kovácspinczét
a ki felverte, csendőrkézbe kerül, ha a választás órájáig hangodat
hallom, Gábor.

=Varju= (rémülten): Hát szólok én? Ez is szó? De jányszive van bíró
uramnak!… Hát iszen, nem czinkefiókát hoztam most is a Pistikának,
nyalom ki… (Igen sötét, alattomos arczczal elsompolyog, a szin sarkán
megrázza az öklét.) Nem is kell az én szómat meghallani, tudok én
csendesen is beszílni! Sári bíró! (El.)

=Lizi= (kijön): Keresztapám!

=Biró=: No csitri!

=Lizi=: Jaj micsoda ember maga, ídes keresztapám!

=Jóska=: Azír fene gyerek!

=Biró=: Látod te süvölvény! így kell azt csinálni. Az asszony
kiokoskodja, az ember megcsinájja. (Megpaskolja a Lizi arczát.) Te
gyerekek, hanem ti is tegyetek meg nekem valamit.

=Lizi=: Mit keresztapám?

=Biró=: Szeretném hallani – azt a fene nótát.

=Lizi=: Az nagyon csuf.

=Biró=: Csuf, csuf. Nem is gondolom, hogy ojan szíp legyen, mint a
kontyozó nóta! (Megcsípi a Lizi arczát.) Fütyüld el csak.

=Jóska= (fütyöli.)

=Biró=: Hát a verse? ’Sz arra vagyok kiváncsi!

=Jóska= (eldalolja az első verset, halkan beledalol a bíró arczába.)

=Biró=: Egye meg űket a pokol… Te kis Sári te, hallod, sose vegyél
kötelezvényt az ojan adósságrul, a mit ugy se lehet megvenni. Add inkább
ajándíkba. Látod mit ér! No hát még?

=Jóska= (eldalolja a második verset is.)

=Biró=: Vigye el a patvar… Hallod; fiók Sárim, az isten álgyon meg, ez a
szegény fiu még bolondabbat is megtesz, ha te nem kímíled meg. Van még
nóta?

=Jóska=: Van egy. (Eldalolja.)

=Biró=: Ördögök szánkáztassák meg azt a Gedit. Hanem rátok is keresztet
lehet vetni. Hehehe. Majd én csak kaczagok, ha látom!

=Lizi=: De keresztapám! (A Jóska háta megé dugja a fejét.)

=Manczi= (jön): Hamar, hamar, jön nénémasszony!

=Biró=: Hun a nyakbavaló kendő? (Kapkod.)

=Lizi=: Majd én felteszem. (Felteszi.)

=Biró=: No mingyár jobban érzem magam, így nem fázok meg, ha anyátok rám
níz.

=Lizi=: Hát én most hova legyek?

=Biró= (átkapja): Bujj a kebelembe, te ki áspiskigyó.

=Jóska=: Vagy ide e’!

=Lizi= (ugrál, szeleskedik, a birót megcsókolja, Jóskát játékosan
arczonlegyinti s nevetve be az ólba): Ej de szeretném tudni…

=Biró=: Mit te?

=Lizi=: Mit csinál most Hajdók sógor.

=Biró= (megfenyegeti az ujjával): Én is szeretném. Majd elmék hozzá
mingyán.

=Lizi=: Pá! Kukk! Hpczi! (El. Jóska leül a helyére fát vágni, a biró is
fejszét fog s belevág egy tőkébe. Manczi nevet rajtuk.)

=Biróné= (gyanakodó arcczal jön s körülnézeget): No mégis csak ennyire
vagytok? Ennél ugyan egy früstököt se tudok megmelegíteni.

=Jóska=: Most látok én hozzá, ides anyám amugy istenesen. Még akar ezt a
szint is felvágom.

=Biróné=: Nem tudom, mit csináltatok eddig.

=Biró=: Én ugyan most fogtam hozzá, mer bizon szundítottam egy jót. E
meg itt a Manczival vihánczolt.

=Biróné= (Manczit megöleli félkarral): Miattad nem haragszok igen
nagyon. Ej, fiatalság, bolondság. Meg lehet engedni ennyit a kézfogó
előtt való nap. Hanem jobb lesz, ha te nem tőtöd itt az időt a választás
előtt való nap.

=Biró=: Bizony mondasz valamit. Megyek is, átnízek Hajdók sógorhoz.

=Biróné= (fát szed az ölébe): Jó is lesz. Mer csak annyit mondok, hogy
meglegyen hónap az a választás.

=Biró=: Meglegyen? Még asse lenne meg? Hát mi vagyok én? Mi? A ki
felmarkolta! Nem Sári biró?!…

(Függöny.)



HARMADIK FELVONÁS.

(Az elsőház, a tiszta szoba, de most kissé rendetlenség van, a székek
szanaszét a szobában. A bíró öltözik, már a nyakkendőjét csavarta fel.
Jóska a kalapján igazgatja a darutollat, a szájában pipa.)

=Jóska=: No ídes apám, ijen jókor reggel hogy esik a hazudás?

=Biró=: Mán nincs jókor fiam. Nyócz óra.

=Jóska=: Osztán mán nyóczkor jól esik?

=Biró=: Fiam, a hazudás, az jól esik tele hassal ís, meg éhgyomorra is.

=Jóska=: Szegíny ídes anyám, hogy elhiszi az ártatlan lílek, hogy
egyhangú lesz a bíróválasztás.

=Biró=: Az is lesz.

=Jóska=: Meghiszem. Csakhogy ippen Pengő Kovácsot fogják megszavazni.

=Biró=: Ne ordíjj te nyomorúság… Még belíp az anyád, osztán azt hiszi,
hogy essama… Iszen arrul én ugyse tehetek, se a főszógabíró…

=Jóska=: Való a. Ídesapám nem tehet róla, se a főszógabíró. Beg össze
vannak tanulva ezek a nípek. Itt a benyilóba egísz irodát csináltak az
elébb, úgy kanyaringatták aláfele mindenkinek a nevít, a ki még nem vót
rajta az árkuson. Idesanyám meg idebe csak eskette a főbírót, hogy csak
másat ne kandidáljon… Úgy kaczaghattam vóna.

=Biró=: No csak ne röhögj. Még mindent elronthatsz.

=Jóska=: Engem ne fíltsík maga ídesapám, de maga mi csinál oszt mán, ha
kisül az egísz?

=Biró=: Ugyan fiam, ésszel élek. Azír vagyok ember, hogy egy asszony
eszin túl tudjak járni. Meglásd, hogy az ídes anyád úgy fog engem
vígasztalni, de úgy…

=Jóska=: Hogy?

=Biró=: Hallgass. Jobb lesz, ha segítesz, ahelyett hogy itt beszíltetsz.
Mán várnak ezek a községházánál. Fogd be hát a szád, tudhatod, hogy ha
beszélek, akkor nem csinálok egyebet. Nem ördög az ember, hogy mindent
meggyőzzön.

=Jóska= (kinéz az ablakon): Mán be is írtek a községházára. Ides anyám
vissza is fordult a kiskaputul. No míg ű beírne, én elszelelek. (El.)

=Biró=: Hogy az ördög bujjík belíd helyettem. Nem lelem ezt a jukat. (A
kabátjával vesződik, fel akarja venni.)

=Biróné= (sietve bejön, fagyosan összedörzsöli a kezét): Kedves ember ez
a főbíró úr. A lelkem még most is többet ér, mint tíz fiatal. A szentem.
Hogy legyeskedik még most is a vén kecske.

=Biró=: Khm, hm.

=Biróné=: Mit krákogsz, vén bakter. Nincs kedvedre? Nem tudom, nálam
nélkül mire mentél vóna vele. Bizony most is csak az én kedvemért igérte
meg, hogy nem kandidálja azt a veres ökröt, ha az egész falu fellázad
is.

=Biró=: Gyere mán. Láthadd, hogy nem lelem a… jukat. (Biróné segít
neki.) No. Hát nem az asszony dóga, hogy beleigazítsa az urát?

=Biróné= (a hátára ver): Vén ló. Még most is görbén jár az esze.

=Biró=: Bizony már sokszor görbén, ritkán egyenesen. (Összenevetnek.
Illegeti magát.) No, nézz körül, jó leszek még birónak?

=Biróné=: Meghiszem azt. Husz esztendővel ezelőtt se vótál jobb.

=Biró=: Azír! Mer aszondom, hogy soha még én nem akartam így ezt a
vedlett biróságot, mint most. Soha én… Ha osztán most kibukok… a
Tiszának megyek.

=Biróné=: Nem lesz baj apjukom. Minden jól van.

=Biró=: Kibujdosok a faluból. Pengő Kovács csak beszélt, de én
megteszem. Itt nem is lakok tovább. Elmegyek a jányomhoz az Erzsihez,
Turfaluba. És még a hóttas ágyamon is elátkozom ezt a falut.

=Biróné=: Ne búsulj öregem, mindent eligazítottam én.

=Biró=: Hej Sárikám lelkem, csak még ecczer legyek biró…

=Biróné= (meglapogatja): Megleszel öregem. (Nevet.) Mán a hideg kileli
érte, mint a gyereket a vadalmáért.

=Biró= (nyújtózkodik): Ó, ó, vén csontjaim, szúvas vén csontjaim, hogy
recsegnek-ropognak. Tudod-e Sári fiam, mire vágyok én még jobban mint a
biróságra?

=Biróné=: Mire apjuk?

=Biró=: Arra, ha elhivatnád azt a kenő asszonyt. A Virágnét. Ha az
megdürüczkölné egy kicsit a hátam, mingyán megfiatalodnék tülle… Mer nem
birom mán se a karom, se a lábam mozdítani ettűl a sok köszvénytűl, ami
belémfészkelte magát. Ezek a téli utak… Az ég sillyessze el. Most nyáron
lesz a képviselőválasztás, azután meg persze pótválasztás,
megyebizottsági tagválasztás, papválasztás… ó uramisten, előre zötyög a
lelkem is a sok szekerezéstűl. Éjszakázás. Verekedés. Pájinkaivás.
Osztán csak ennyitül is, akit ma reggel felhajtottam, mán mintha
fejszével hasogatnák a fejemet. Jaj Sári, beg eljárt az üdő.

=Biróné=: – Jézusom, hiszen nem is szóltál róla, hogy ilyen nyavajás
vagy.

=Biró=: – Mit beszíjjek hiába? De hiszed, nem hiszed, alig birok egy
tapodtat is lépni. Enné meg a rossz az egész biróságot… Csak úgy hozzá
ne nőtt vóna a szívemhez, ott hagynám űket mint… jajj, ezek a
köszvényes, szúhos vén csontok.

=Biróné=: Jajaj!

=Biró=: Hát ez a lator fiú, ez hun van mán? Nem lehet mán vele birni.
Agyon búsulja mán magát az után a jány után, mintha több se vón a fődön.

=Biróné=: Nagyon összeszoktak.

=Biró=: Csak pártold itt nekem. Még te is. Csak az van hátra. Mentegesd
a rossz köjkit. Járta vón meg, ha én is igy kapaszkodtam vóna valaha a
magam szeretője után.

=Biróné=: Hagyjuk a régit. Épen te voltál különb a fiadnál.

=Biró=: Engem nem tiltottak el a szüleim tülled. Hát nem tudhatod…

=Biróné= (felfortyan): Tán ott hattál vón a rosz apádér, anyádér?

=Biró=: Mi? Azt értsem ebből, hogy a fiam itt hagyjon, ha neki tetszik?
Vagy azt, hogy én térjek ki neki? Soha azt!… Mer vagy vótam biró valaha,
vagy se. De ha most nem leszek… mikor igy kihegyezték az istóriát…
Tiszának megyek! (El.)

=Biróné=: Jaj teremtőm, de meg vagyok veletek áldva. Mindnek van baja,
csak nekem nincs. Tán én nem nyöghetnék…

=Veróni= (jön): Jónapot Sári.

=Biróné=: Hát téged mi hoz ecczer ide?

=Veróni=: Csak eljöttem Sári. Megkerestelek mint régi jó barátnémat.
Együtt jártunk iskolába.

=Biróné=: Azt mán hallottam. Üjj le.

=Veróni= (leül, csönd).

=Biróné= (bosszus az alkalmatlan látogatóra): Hogy aludtál, Veróni?

=Veróni=: Köszönöm, jól, Sári.

=Biróné=: Akkor jó. (Csönd.) Mi ujság?

=Veróni=: Semmi, Sári. (Csönd.)

=Biróné=: Mongyál valamit.

=Veróni=: Nem tudok mit, Sári.

=Biróné= (sóhajt): Hát mikor mégy haza?

=Veróni=: Ma délbe, Sári.

=Biróné=: Akkor jó. Rendbe vagytok?

=Veróni=: Hálistennek, Sári.

=Biróné=: Akkor jó.

=Veróni=: Csak köszönni gyüttem, Sári.

=Biróné= (feláll): Isten álgyon.

=Veróni= (feláll): Isten álgyon, Sári. (Indul, az ajtóban megáll.)
Köszönöm a hozzám való szívességedet, Sári.

=Biróné=: Jól van… Hát nem vesztetek össze?

=Veróni= (szaporán, pletykázva): Hát tudod, az ugy vót, hogy az öcsém
először lármázott, meg lármázott, meg káromkodott, meg káromkodott.
Elnevezett engem mindennek a sárga fődig, oszt én meg tudod csak
hallgattam, meg hallgattam, oszt egy szót se szóltam, osztán mikor
kifujta magát, hihi, azt mondtam, hihihi, hogy azt mondok, hihi: majd
segít hát rajtam öcsém, a jóisten, meg Sári. Hihi… No hát akkor kezdte
rá a czifráját. Ó hogy elmondott az tíged mindennek, Sári, büdösnek meg
koszosnak, meg –

=Biróné=: Jójó, ezt nem muszáj mind elmondanod.

=Veróni= (megzavarodik): Hogy vót, – mi is – mit is, – hogy is modtam?
Hogy hagytam el, Sári?

=Biróné=: Hogy engem szidott.

=Veróni=: Ahá, tudod, elmondott az tíged mindennek, csak jónak nem,
koszosnak meg büdösnek, aszongya nem leszel biróné többet, ha a főbiró
százszor…

=Biróné=: Ki ne mondd, mert a jézusmáriáját az öcsédnek! becsukatom, ha
olyat mond, a mi megkissebbít.

=Veróni=: Hogy aszondi, hogy ű nem fíl attul, Sári.

=Biróné= (lenyeli a mérgét): Hát hogy egyeztetek ki az örökségen?
Kifizet?

=Veróni=: Kifizet Sári.

=Biróné=: Akkor jól van. No isten áldjon.

=Veróni=: Isten álgyon Sári. (Áll és vár.)

=Biróné=: Örülsz, hogy már hazamehetsz?

=Veróni=: Haj bizony. Mán az ícczaka se tuttam aludni tülle, hogy vajon
jól bezárták-i azt a bornyut, meg a disznónak a moslíkba biztosan két
marokval tett a jányom árpadarát, pég megmontam neki, hogy csak eggyel
tegyik. Egy esszemarikkal, az ippen elíg. Nem? Sári?

=Biróné=: Örülsz, hogy itt vótál?

=Veróni=: Bizony örülök, hogy láttam ecczer mégis az ídes tesvíröcsímet.
Mikor éngem innen elvittek, akkor ű még csak olyan bajusztalan fattyú
vót. Aligség alig is akartam elhinni, hogy ű ű legyík. Hé milyen ember
lett belőle Sári, ha látnád! Oszt mán még a legínyfia is külömb, mint ű
akkor vót, mán az is kiszógálta a katonaságot. De még házasodik is mán.

=Biróné=: Kit venne el?

=Veróni=: A Zsuzsi néni, – hogy a még most is olyan öregasszony, mint
mikor mi lyányok vótunk, hallod!… annak az unokáját, a Manczit.

=Biróné=: Ki a fenét?

=Veróni=: A Manczit.

=Biróné=: Ah, ne beszéjj bolondot, hogy venné el azt?

=Veróni=: De bizonyisten…

=Biróné=: Régen, lehet hogy akarta…

=Veróni=: Most, Sári, most! Az este is ott vót a jány oszt az a betyár
köjök úgy összecsókóta a szemem láttára, de úgy összecsókóta, majd
halálra kaczagtam magam. (Kaczag.) A hogy az összecsókóta.

=Biróné=: A Zsuzsi néni unokáját, Manczit?

=Veróni=: Aztat a!

=Biróné=: Megbolondultál? Manczi az én fiam menyasszonya.

=Veróni=: Aj, monták azt neki is, oszt ű kaczagott, hogy ű nem is menne
olyan taknyoshoz.

=Biróné=: Majd megtaknyosozlak én benneteket. Elpusztujj mán a szemem
elől, mer mingyán kihasadok a míregtül. Hát ezért kellett
ideszemtelenkedned, te vén szajkó te.

=Veróni= (ijedten): Haragszol Sári?

=Biróné=: Dehogy is. Jókedvembe vagyok.

=Veróni=: De haragszol. Látom én a szemedbűl, hogy haragszol.

=Biróné=: Haragszok hát.

=Veróni=: Jaj Sári, ne haraguggy Sári. Mikor én az egy testi-lelki jó
barátod vagyok Sári. Csak rám ne haraguggy Sári, tudod az iskolába is
két jóbarátok vótunk Sári. Tudod mikor ojjan tenyereseket kaptam miattad
Sári, hogy kirepedt a bűröm, Sári.

=Biróné= (félkarral megöleli): Jójó no, rád nem haragszok. Isten álgyon,
dógom van Veróni. Fujja be a haragot a homok. Isten álgyon.

=Veróni=: Isten álgyon Sári. (El.)

=Biróné=: No, megkönnyebbültem ettől is…

=Hajdók= (jön): Jónapot.

=Biróné=: Megvót a választás?

=Hajdók=: Meg. A megvót.

=Biróné=: No? Hát osztán?

=Hajdók=: Hát megvót no.

=Biróné=: Mit akarsz?

=Hajdók=: Hát elkűttek megmondani.

=Biróné=: Mit? Csak nincs baj?

=Hajdók=: Baj! Mi az, hogy baj?

=Biróné=: Egyhangú vót a választás?

=Hajdók=: A megvót. Egyhangú vót.

=Biróné=: No hát akkor. Csak nem csinált valamit Pengő Kovács?

=Hajdók=: De. Valamit csinált.

=Biróné=: Szent isten! Verekedett?

=Hajdók=: Nem, azt nem. Nem verekedett.

=Biróné=: Beste köjke, velem ne izélj! Mert ez a seprű!… Hát mit
csinált?

=Hajdók=: Hát csinálni nem csinált az semmit, csak azt, hogy ütet
választották meg.

=Biróné=: Jézus!!!

=Hajdók=: Hajaj.

=Biróné=: Belehalok… Borzasztó… Hát hogy vót, mi vót, kárájj mán. Te.
Dögholló te.

=Hajdók=: Minden komiszságot csak nekem kell megcsinálni… Engem küldenek
ilyeneket elmondani. Nem értek én hozzá. Én csak együgyü szamár ember
vagyok, a ki ippen elmongya, a mit tud… Hát úgy vót a, hogy a hogy ma
reggel elmegyünk innen nagy fittyel, hát nem is gondolt ott a világír se
senki semmire. Begyütt oszt a főbíró meg a jedző, meg a bíró úr, oszt
aszonta a főbíró, hogy hát eegyütt bíróválasztani. Jó van. Hát akkor
csak feláll Nagy Pál Istók, a kebelibe nyul, oszt aszondi: A kössíg azt
kiváni, hogy Pengő Kovács gazda legyík mán biró, itt az irás rulla.
Odadi az árkust a főszógabírónak. Ez mírges vót mán mint a pulyka. Mán
aszhittem, szítszakíti az egíszet… Belepislant. Hát majd sóbálvánnyá
lett, mikor láti, hogy az árkus első ódala tele van írva a gazdák
nevivel… De még a második ódal is. Meg a harmadik is. Furtonfurt. Még az
utósó ódalon se vót annyi hely, hogy egy légy odaköphetett vóna. Mind az
egísz falu, 186-an írták alá, hogy űk mind Pengő Kovácsot akarik
bírónak. Egy se hibádzott onnét.

=Biróné=: Egy se?

=Hajdók=: Egy se.

=Biróné=: Te se?

=Hajdók=: Én – nem vótam rajta.

=Biróné=: A neved se?

=Hajdók=: Aztat odakörmölte valaki.

=Biróné=: Hulljon le a körme.

=Hajdók=: Én se kívánok neki jót.

=Biróné=: Hát akkor mér nem ágaskodtál idejibe? Mír nem kijabáltál, hogy
hamisság van az írásba.

=Hajdók=: Mit ér, ha az egész falu vállali.

=Biróné=: Mit ér? Ha egy hamis van benne, az egész semmit sem ér.

=Hajdók=: De ha nem vót hamis.

=Biróné=: Hát te írtad rá?

=Hajdók=: Ha rá kísztettek.

=Biróné=: Minek hattad?

=Hajdók=: Egye meg űköt a fene, eleget kapálóztam ellene, – de a még nem
elég: vagy huszonöt gazdának a nevit ráíratták vélem.

=Biróné=: Ugye.

=Hajdók=: Itten-e, ma reggel, itt a benyillóba. ’Sz arra kellett a
ténta.

=Biróné=: Az én tintám. (Hallgatnak.)

=Hajdók=: Hát aszonták, ha váltó alá oda tudom kanyarítani a komák
neveit, ide is leírhassam. (Csönd.) Hajaj.

=Biróné=: No Hajdók József kedves öcsém, sohase hittem vóna, hogy egy
ijen szép derék ember ijen becstelen, utálatos kutya legyen. Hogy egy
ijen valóságos jó magyar ember: ojan galád, piszok disznó legyen.
(Elfordul.)

=Hajdók= (egy kis hallgatás után): Fujja ki kend Sári néném. Attúl
könnyebbedik az emberi termíszet. Fujja ki ídes néném.

=Biróné=: Fujd ki te a lelkedet. Azt fujd ki. Attól könnyebbülj meg. (A
szemét törüli.) Hogy hónap huzathassak hármat neked. De nem sajnálnék
egy porczió pájinkát attul, a ki bekaparja utánad a fődet… De nem
sajnálnék… Hogy ez a dög főd is nem bir itt meghasadni, hogy elnyelje
ezt a zsodoma falut. (Toppant, megrugja a földet.)

=Hajdók=: Hajaj. Mit csináljon a szegíny ember. Maga se tehetett vóna
máskíp az én hejembe. Ha az egísz falu összefog, bolond ember áll vele
szembe. Többet mondok ídes nénémasszony, én a maga kedviér csináltam, a
mit csináltam. Mikor láttam, hogy mán ígyis-úgyis mindegy, akkor meg
akartam szabadítani a bátyámat attúl a csúfságtól, hogy pocsíkul
leszavazzák. Így tisztessígesebb. Úgyis az rontott el mindent, a ki azt
a nótát kierisztette a falu szájára…

=Biróné=: (sír.)

=Hajdók=: Osztán maguk ugyse veszítenek véle, mer a legelőosztás
meglesz, oszt abba az egísz birtokosság meggyőződött, hogy a maguk
Rítekajja fődgyét szípen ki kell kerekíteni. (Csönd.) Csak aztat
szántam, hogy mikor a főbíró az árkust megmutatta a bátyámnak, ennek a
színe ojanra változott, mint az ólom.

=Biróné=: Jézus Krisztusom!

=Hajdók=: Elíbb nem is tudott mit szólni.

=Biróné=: Krisztus Jézusom?

=Hajdók=: Azután aszonta, hogy –

=Biróné=: Mit!

=Hajdók=: Aztat mán nem tudhatom, hogy mit, mer igen csendesen mondta.
Hanem a szavára aszonta a főbíró, hogy tíz perczig felakaszti a
gyüllést… De ugy fellílegzett arra az egísz közsíg, mint a fergeteg. A
bíró feláll, odamegy Pengő Kovácshoz, félreszólítja… Valamit mondott
neki csendesdeden. Az meg íppugy felelt meg rá. Ű megint szólt, az is.
Azután osztán paroláztak, oszt a bíró ur aszonta nagy fennhangon: Hát
főszolgabíró uram, én is hozzájárulok a kössíg kívánságához, hogy Pengő
Kovács legyen a bíró… Így vót a. (Hallgatnak.)

=Biróné=: Hajjaj.

=Hajdók=: No hát hogy e megvót, megválasztották a többit. Törvénybírót,
esküdteket, – én is a lettem…

=Biróné=: Hát Varju?

=Hajdók=: Egye meg a fene a kapczáját. Aztat még most választyák, az
ajja tisztsígeket!… Hej csak a kúdús parasztok közt szítüthetnék
ecczer!… No Isten áldja ídes néném. (El.)

=Biróné= (bólint s egy ideig csüggedten ül, majd felpattan.) A sátánok!
A sátánok! (Le s felszaladgál a szobában, egyszer csak kinéz az
ablakon.) Nini! a kis kígyó! (Idegesen nyitja ki az utczai ablakot s egy
cserép virágot lever.) Óh az ördög vigye el… Lizi! (Mézédes hangon
kikiabál.) Lizikém! Gyerekem! Gyere csak be szivem! Gyere be egy kicsit
gyöngyvirágom.

=Lizi= (kint): Igenis keresztanyám.

=Biróné=: Gyere csak gyere. (Bezárja az ablakot.) Még ezt a virágot is
megsiratod! (A kötőjébe felszedi a cserepeket s a földet. Beviszi a
benyilóba.) Gyere csak, hadd fizessek az apádér. Hadd tépjem meg a
tollad kis vércse.

=Lizi= (bejön): Szabad beljebb keresztanyám?

=Biróné=: Szabad-e? Nagy tisztesség a házunkon, ha a bíró jánya
megszerencsélteti?

=Lizi=: Igazán? (Elrestelli magát.) Keresztanyám csak csúfol.

=Biróné=: Hogy merném én azt a hatalmasok gyerekével. Az apád mán a
bíró!

=Lizi=: Biztos?

=Biróné=: Mint a halál… Na lám, mijen szerencsés lábbal kőttem én ma. Én
ujságolhatok ijen nagy hirt a Pengő Kovács jánynak. (Megtörül egy széket
a kötényével s megvető hizelgéssel szól.) Tessék leülni nálunk Lizi
kisasszony, bíró kisasszony!

=Lizi=: De keresztanyám.

=Biróné= (rákiált): Ülj le!… No! Hát most mán szíp madaram csak károgd
el, hogy csináltátok ki a nagy hunczutságot.

=Lizi=: Én nem tudok semmirűl semmit.

=Biróné=: Ó ne tetesd magad; átlátok rajtad, mint a szitán. Hunczut a
májad, a veséd, a zuzzád. Hunczutságból vagy tetőtűl-talpig, mint az
apád. Az az én jó becsületes fijam ojan lenne köztetek, mint a szem
tiszta buza a konkojba. Te! Szígyelld magadat te! Ijen fiatal, mán is
ojan gonosz. Álnok! hazudó! Hogy lehet egy házban meglenni avval, a ki
hazudik. Inkább elharapnám a nyelvemet, minthogy hazudjak… No mondd meg
hát, hogy csináltátok ki azt a istóriát?

=Lizi= (pisszegve): Én keresztanyám semmit se tudok, ha kettőbe hasít
se.

=Biróné=: Mégis hazudozol? Az apád írta a falu nevit az árkusra? Mind az
apád írta?

=Lizi= (felcsattan): Az én apám egyet se írt oda.

=Biróné=: No lám, hogy megfogtam! Ijen kis macska akar vélem körmölősdit
játszani. Mindent tudsz! Hát csak valld be, mán úgyis mindegy. Hogy
csináltátok ki, te meg az apád, két jótét lélek.

=Lizi= (sírva fakad): Én nem vagyok jótét lélek.

=Biróné=: Bizony nem. Azt jól mondtad. Mert ha az volnál, mindent
elmondanál ijen öreg nénédnek. Nem álorcáskodnál a tulajdon keresztanyád
előtt. Hiszen nem is sír. Csak úgy teszi magát! Te, te gyönyörű
mákvirág!

=Lizi= (sírva): Én nehem vagyok gyönyörű máhákvirág.

=Biróné=: Nem bizony! De a vagy! Ó, ó, beg is utálom az ijen
szenteskedést. Iszen csak lennél menyem, majd ránczba szednélek. Te, te.
Rücskös béka. Iszen te pirosítóval kened magad.

=Lizi=: Én nem kenem.

=Biróné=: Pedig rádférne, te meszelt fal. Hogy az én istenem álgyon meg
benneteket avval a híres apáddal, úgy a hogy én kívánom nektek.

=Lizi= (felpattan): Vigyázzon keresztanyám! Fogja meg a nyelvét. Az
apámat ne mártogassa bele!

=Biróné= (elszörnyed): Micsoda?

=Lizi=: Mer ha maga tud egyet, tudok én kettőt!

=Biróné=: Jaj te!

=Lizi=: Hát igenis én törtem meg a kigyó fejit.

=Biróné=: Ó!

=Lizi=: Én hát! Ha kimondtam, kimondom.

=Biróné=: Mi!?

=Lizi=: Nem csak úgy az égbül pottyant ez a ménkű. Elébb én húztam fel a
toronyba! Hát tuggya meg kied, velem húzott ujjat! Mit bánom! Nem
szoktam hazudni, ha nem muszáj. Azír, hogy csak egy ijen jány vagyok,
van nekem is, a mi másnak nincs. Én örültem legjobban, mikor kied
kikergette Gedit. Az bizony nagy bolondság vót. A nélkül nem lehetett
vóna semmit kezdeni!… De én egybe kifundáltam az egísz istóriát avval az
árkussal. Én irattam alá a szegínysíget Varnyuval, a gazdákat Hajdók
sógorral. Én csináltam ki, hogy egy szó se kerüljön a kied filibe. Mer
ha kied napamasszon, én meg vagyok menyemasszon! Úgy próbálja meg tülem
elvenni a fiát, hogy ott szabatom ki a Rétekalja legelőrészit a tulsó
határba, a Tiszaöntésbe, a hun ötször megy rá az árvíz még a száraz
esztendőbe is. Osztán ha kied bírót tudott csinálni az urából, én is
fogok a magamébul. De ojan bírót, hogy meg se kell tőteni, mán lű!… Csak
megharagíccsanak!

=Biróné= (két kezét égre emeli): Óh menybéli jehovaisten. Hallottál mán
ijet odafenn a Khérubimok közt?… Hiszen ez nem vércse, ez kettősfejű
tüzes sárkány kígyó!… Oh jó falu, szegíny falu, ídes szülőfalum; ó
micsoda sorsra jutottál!… De legalább megemlegetitek a jó Sári bírónét,
az áldott jó lelket, a ki vótam! (Sírva fakad.) Mer a vótam! Mer senki
se tudja, mijen jó vótam! Csak a jó Isten meg az angyalai, a kik beírták
a nagy könyvbe!… De te gonosz vagy, te, te! Szígyelld magad te jótét
lélek te! (Elsiet.)

=Lizi= (kifakad): Mán mehegint ez a… (Sírva fakad s csendesen sírdogál;
Jóska megkoczogtatja az ablakot.)

=Jóska=: Lizi! Lizi!

=Lizi= (odanéz): No.

=Jóska=: Lizi. Nyisd ki csak babám azt az ablakot.

=Lizi= (megrántja a vállát.)

=Jóska=: Nyisd ki mán, mert betöröm!

=Lizi= (kinyitja s durczásan elfordul.)

=Jóska=: Te! Szen te! rísz! Mi?

=Lizi=: Persze, hogy rívok.

=Jóska=: Mír?

=Lizi=: Nem jókedvembűl.

=Jóska=: Jójó, de ki bántott?

=Lizi=: Ki?!

=Jóska=: Ki?

=Lizi=: Az anyád.

=Jóska=: Az anyám? Az ídes anyám? Ne beszíjj mán! Az ídes anyám?

=Lizi=: A.

=Jóska=: Hm. Várj csak. (Beugrik az ablakon s leüt egy cserép virágot.
Ijedten megállanak, figyelnek.) Na most majd én is mingyán rívok. (Össze
akarja kaparni.)

=Lizi=: Ugyan hagyd el. (Összeseprí a kötőjébe a földet s beszalad vele
a benyílóba.)

=Jóska=: Ű, be megkönnyebültem. Hát mi bajod?

=Lizi=: Aszonta az anyád, hogy –

=Jóska=: Mit?

=Lizi=: Lepocskondiázott mindennek. Annyi becsűletet nem hagyott rajtam,
mint a körmöm feketéje. Még azt merte mondani, hogy én fundáltam ki az
egész biróválasztás módját –

=Jóska=: Hát azt eltanálta.

=Lizi=: De ű nem tudhassa, hogy meri rám fogni? (Sír.)

=Jóska=: No, ne ríjj mán no, te jótét lélek.

=Lizi= (felzokog): Ez is azt mongya rám, hogy jótét lélek. Mind csak
rajtam szánt. Az egísz fajtája csak ellenem áskálódik.

=Jóska=: Nono. Ne vedd mán ojan nagyon a szívedre. Hallgass mán no. Csak
addig hallgass, míg az esküvő meglesz. Azután oszt nem bánom, ha mind
kipakolod is, a mi a begyedbe van.

=Lizi=: Tudom, hogy azután is hazajársz az anyád kötője mellé; csak az ű
parancsát fogod mindig lesni. De nem is lesz ennek jó vége. Soha jó vége
nem lesz ennek! Mer mindig csak én ellenem fog uszítani az anyád.

=Jóska=: Nem fog a. Nem ojan a.

=Lizi=: De fog. De ojan.

=Jóska=: Jójó, no.

=Lizi=: De tudom istenem, ott is hagylak az első napon, a méken az anyád
belepiszkál a dógomba.

=Jóska=: De hát az isten áldjon meg, ne beszíjj mán íjen keserveseket,
mer elfacsarodik a szívem. Hát mán hogy piszkálódna olyanba, a mihez
semmi köze? Az én házamba senkinek semmi beleszólása, csak neked, meg
nekem. Ott minden úgy lesz, a hogy te akarod, meg én akarom. Nem igaz?

=Lizi=: Jaj Jóska én meghalok, ha megcsalsz.

=Jóska=: Nem halsz meg Lizi, mer én nem csallak meg. Inkább a kedvedír
az egísz világot, de tígedet nem.

=Lizi=: Gyünnek. Jaj hová legyek?

=Jóska=: Gyere csak be ide a benyilóba. (Elmennek.)

=Biró= (szomorú arcczal jön, sóhajt): Haj, haj. Befellegzett Sári. Itt a
világ víge.

=Biróné=: Nono öregem. Lelkem öreg apóm. Nem kell igy elhagyni magadat.
Semmi a!

=Biró=: Nagy csapás. (Leül s maga elé búsúl.)

=Biróné=: Majd jóra viszi a köszörűkő. Nekem is van elíg bajom… De jó az
isten, ű tudja, mit miért csinál. Hiszen senki se lehet örökké biró.
Úgyis ojan köszvínyes, fájós mán minden csontod, – estére elhivom a kenő
asszonyt, – bizony inkább örülök, mint búsúlok, hogy nem lettél meg…
Most gyünnek ezek a választások, fiatal is beledűlhet. Egy percznyi
nyugodalmam se lett vón az egíssíged miatt. Látod most is ojan rosszul
van a kendő a nyakadba, nem vigyázol magadra. Pedig ha ágynak esel,
kinek baj? csak nekem. Oszt ha tíged is főd alá teszlek, ki marad
nekem?… Minek harczojjunk tovább öregem? Elíg vót ez egy íletre. Jó
nekünk mán pihenni egy kicsint.

=Biró=: De mikor ojan nehéz lemondani.

=Biróné=: Bizony nehéz! Nehéz bizony. De mit csinájjon az ember?
Akármijen nehéz is, meg kell lenni, ha nem lehet máskép. Tán nekem nem
fáj a szivem? Dehogy is nem, mikor majd meghasad. Mégis csak
beletörődök. Hát te se busujj rajta tovább… Inkább mondd el, hogy vót,
mit beszéltél Pengő Kováccsal.

=Biró=: Hát aszontam neki, hogy – mikor az árkus a kezembe vót, hogy –
Pengő Kovács! itt ez az árkus. De ne gondód, hogy megnyerted a várat.
Egy szómba kerül: a főbíró akár félesztendőre elhalasztja a választást.
Addig meg sok fordulhat.

=Biróné=: Be jól mondtad!

=Biró=: Hanem hát, mondok. Ha ijen csufságot tettetek rajtam, jól van.
Férre állok. De csak ha legalább a gyerekek boldogok lesznek… Nem adom a
fiamat neked. Sajnállom tüled, hogy kocsisod legyen. A jányodat se
kivánom el, tudom ugyse térne meg vele a feleségem –

=Biróné=: Jól mondtad! Ezt jól mondtad!

=Biró=: Hát éljenek maguknak. Ott a pusztatelek. Rajta a szíp kis uj
ház. Jó hely, falu közepe. Ha megtollasodnak, kastéjt épithetnek ott
maguknak. Nekik adom. Igaz, ki van adva, a suszter ott lakik, de azt még
hónap kihajitom. Csak ki kell meszelni, itt a vásár, lehet butort venni.
Majd kijárjuk a katonaságtul is a házasodó engedéjt, legyenek maguk
gazdája. A mennyi fődet én adok nekik, te is annyit adjál.

=Biróné=: Osztán?

=Biró=: Osztán parolát adott rá.

=Biróné=: No jól van apjuk. Mire a hivatalbul kikoptál, íppen megjött
vón a hozzá való ész ebbe a nagy töksi-buksi fejedbe. (Megveregeti a
hátát.)

=Biró=: Az uj biró megigírte, hogy megtisztel. Itt is lesz tán egybe.

=Biróné=: Hát Varjuval mi lett?

=Biró=: Egyhangulag kibukott. Senki se szavazott rá.

=Biróné=: No hálistennek. Ez is rendbe van.

=Pengő Kovács= (bekopog s belép): Jó napot, jó egíssíget.

=Biróné=: Ninini. Micsoda tisztesség! A bíró uram hozzánk alázta magát.
Isten hozta, nem is vártuk. Ezer esztendeje nem volt nálunk.

=Pengő Kovács=: Hát bizony magam is alig hittem, hogy ilyen hamar megint
beorczátlankodjak kedves komáékhoz.

=Biróné=: Az isten akarata, kedves koma. Avval pedig nem lehet perbe
szállni. Hát csak le avval a gubával.

=Pengő Kovács=: Ugyse mulathatok sokáig.

=Biróné=: Persze, persze, uj seprűnek sok a dóga. Nagy a tisztesség,
tulságos az igyekezet, meg ne ártson!

=Pengő Kovács=: No hát, a mi telik megtesszük, de annyi mi tüllünk nem
tellik, mint az előttem valótól az utósó üdőbe.

=Biróné=: Azt még nem lehessen tudni. Inkább azt tartom, ojan kézbe
került a birói pálcza, a hova való… A hátán se vón jobb hejen… No, csak
nem akarja elvinni az álmunk?

=Pengő Kovács=: Isten ments. (Leül.) Mikor íppen jó álomcsinálót keresek
itt.

=Biróné=: Nono, nem vagyunk még bűdi boszorkányok.

=Pengő Kovács=: Jóegíssíg nem boszorkányság; ha istenáldása. Én nekem
pedig a maguk egíssíges fiára vóna szemem, aztat szeretném a jányomhoz.

=Biróné=: Hogy legyen, a ki minden héten elverje?

=Pengő Kovács=: Hehe. Hogy rajta próbálja ki a tíz körmét a macska. Mer
hiába, az apja orczája mégse arra való.

=Biróné=: De micsoda szerencse ért bennünket öregem. Eddig csak a jánt
vót szokásba megkírni, most mán a fiút!

=Pengő Kovács= (nevet): Új bíró, új törvény.

=Biróné=: De nini, most jut eszembe. Hová a patvarba lett az a kis
cserebogár? Iszen már ecczer itt is vót a jánya kedves keresztkomám,
azír, hogy ojan nagy hatalmas lett az apja, nem felejtkezett meg a jó
szegíny bolond keresztanyjárul… Innen el nem tűnhetett, nem tündelevény.
Ha csak itt nincs!… (Benyit a benyilóba.) Á, itt a két madár!

=Jóska, Lizi= (kijönnek pironkodva).

=Pengő Kovács=: Hát te hun a pokolba jársz itt?

=Biró=: Hahahá! Jól van fiú. Addig jó a baraczk is, míg ződ.

=Lizi=: Én…

=Jóska=: Meg én…

=Biró=: De mán erre iszunk egyet. (Bort tölt.)

=Varju= (bejön, vadul): Aggyisten!

=Biróné=: Mit akar itt ez az ember? Ki ez az ember itt? Kifele, kifele.
Nincs itt semmi keresnivalója.

=Varju=: Hé dehogy nincs! Csak látni akartam, hogy mijen a nagy
bíkessíg! Háláistennek, csakhogy a megvan! Akkor minden jó van! Mer ha a
falu fejei veszekesznek, abbul minden baj származik az egísz kössígre.
Hanem azt a kutya se bánja, ha a ganéba mozognak a bogarak.

=Pengő Kovács=: Ha részeg vagy, takarodj dolgodra, mert majd
elhallgattatlak.

=Varju=: Éha, be hamar beletanult kelmed jaz bérói hangba. De könnyű azt
megtanulni, mint a többi komiszságot. Hát biró uram, kihagytak kentek a
tisztviselőkarbul. Jó van. Én csinátam bírót egy rosz pakfonkovácsból,
de lesz még a kutyára dér.

=Pengő Kovács= (csendesen): Varnyu, repülj innen, mer közéd vágom a
bírói botot.

=Varju=: Repülj varnyu! Hiss! Repülj no!… Jó van. Elreppenek… Hanem
aszondom, hogy ha kerülőnek meg nem tettek: még az a dinnyemag is
reszkessen az acskóba, a kit esztendőre vetnek fődbe. Mer egy se
tudhasssa, kinek az asztalán szegik meg a dinnyét, a ki belőle kikél.
Aggyisten. (El.)

=Biró=: Jól van ecsém, jól van. Most mán látom, hogy ember kezibe van a
bíróság, a ki rólam letőtt.

=Biróné=: Dehogy tőtt le öregem! Sose mossa le azt rólad a jégeső se.

=Biró=: Mit te? Ódalborda!

=Biróné=: A bíróságot! Hiszen bíró vagy: Sári bíró, a ki

  Tudja mit tegyen ecczerre,
  Csak az asszony nízzen erre.
  Sári bíró, az a bíró,
  Sári bíró hum, hum, hum!

(Függöny.)



      *      *      *      *      *      *



Transcriber's note:


Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

61 |Manczi? Tán |Manczi: Tán

82 |Hajdók! Hajaj. |Hajdók: Hajaj.





*** End of this LibraryBlog Digital Book "Sári biró - Vigjáték" ***

Copyright 2023 LibraryBlog. All rights reserved.